Nemrég jelent meg Fiala Borcsa Kalandok az erdő mélyén című ifjúsági regénye, ami azokat is meghívja erre a kalandra, akik már maguk mögött hagyták a kamaszkort, de percre pontosan vissza tudják idézni minden pillanatát. Fiala Borcsával beszélgettünk, és csak remélni tudjuk, hogy közben letértünk a biztos túraútvonalakról.
Az Instragram-oldaladról kiderül, hogy „gasztrobubus vagy és hedonista”, „kutyatulaj és örömfutó”, és még bestsellergyanús ifjúsági könyveket is írsz. Egy interjúdban mégis hobbiírónak nevezed magad…
Nekem általában nagyon sokáig tart, amíg beérik egy-egy „definícióm”, és bele merek állni. Most már, így a hetedik kötetemmel a küszöbön (a Jaffánál fog megjelenni egy novelláskötetem, Vele tűrök, vele szenvedek címmel), azt hiszem, le merem venni a hobbi előtagot.
Bloggerként kezdted, tehát nem voltak körülötted „öreg szaki szerkesztők”, akik terelgettek volna. Ennek nyilván vannak előnyei is, de vajon voltak-e hátrányai?
Sokat tanultam a bloggerkedésből, például: hogy mi az, ami érdekli az embereket, és mi az, amitől csak én vagyok lelkes, így tulajdonképpen a közönség is egyfajta szerkesztőként segít. Szívesen tanulok, őszintén hiszek az életen át tartó fejlődésben, így a struktúra és az értő kéz sohasem zavart. Megtiszteltetésnek gondolom, ha olyan emberektől tanulok a szövegek gondozása során, mint például Balázs Eszter Anna a Kolibritől, Bárdos Zsuzsanna a Libritől vagy D. Tóth Kriszta, Kurucz Adri és Gyárfás Dorka a WMN-nél: az ő sokat tapasztalt szemük, az arányérzékük és az ízlésük nagyon fontos támpontokat adott az elmúlt években.
Az ifjúsági regényekben kiélheted a huncut kislányos és kisfiús énedet is. Hagyományos prózában ezt nem tudnád megtenni?
Nem pontosan értem, mit gondolsz hagyományos próza alatt. De egyébként nagyon szeretem az ifjúsági regények gondtalan játszóterét, hogy ott az embernek nem kell komolyan vennie magát.
Ott lehet jókedvűnek és bohókásnak lenni, elveszni egy fantáziabirodalomban a szereplőkön keresztül.
Ezzel együtt azonban a Drillt is szerettem írni (még könnyebbnek is gondoltam helyenként, hiszen jóval kevesebb kreativitást igényelt a feladat, mint tizenéveseknek szórakoztató művet alkotni), és szeretnék majd újra felnőtteknek szóló könyvet írni, ez a Senki gyermekei lesz, ha egyszer összejön annyi szabadidőm, hogy bele tudjak vágni. Ebben a regényben a válást a gyerekek szemszögéből szeretném bemutatni.
Ha a gyerekeidet beleírod a blogodba, az felvethet bizonyos aggályokat, de hogy állunk a prózával? Beleírtad őket valamilyen formában, mondjuk, a Kalandok az erdő mélyénbe?
Amikor elkezdtem blogolni, még fel sem merült, hogy az ember nem nyilatkozhat a gyermekéről, vagy nem fotózhatja. De bármit is írtam A cirkuszigazgató hétköznapjaiban, igyekeztem úgy, hogy főleg én legyek benne karikírozva. Már nem írok róluk, vagy ha igen, azt szigorúan előzetes egyeztetés után. A Kalandok az erdő mélyénben azonban a magam személyiségét szedtem ketté. Van bennem egy nagyon romantikus, örökké álmodozó kislány, és egy fiús, „másszunk fel minden fára és ugráljunk dupla talpasokat a legmélyebb pocsolyába” kölyök is, ebből lett Blanka és Jancsi figurája.
A WMN szerkesztőségi munkáját is igazgatod, rengeteg hír, információ megy át rajtad, ami az ihlet aranybányája is lehet. Volt ötlet, fordulat, bármi, amit az ottani cikkekből merítettél?
Valóban rettentő sok „kontentet” fogyasztok, és néha célirányosan kutatok az ihlet után. Most például egy újabb ifjúsági regényen dolgozom, amelynek kulcsmotívuma lesz az alvajárás, ehhez nagyon sok alvajárós sztorit olvastam el a Redditen. De az is előfordult, hogy egy novellámat egy olvasói levél ihlette… vagy egy kihallgatott beszélgetés a buszon.
Természetes vagy és laza, de mi történik, ha a brand leszel, mert megtalálnak márkák, és influenszert szeretnének belőled csinálni: Akkor odalenne a vonzó független imázs… Szóval „ellen tudsz állni a gonosznak?”
Nem vagyok különösebben pénzéhes, bátran kijelenthetem, hogy „nincs az a pénz, amiért korpásodik a hajam”. De nagy szerencsémre a WMN-ben a sales-csapat, illetve D. Tóth Kriszta is jó ízléssel és arányérzékkel tudja ezeket a kampányokat kezelni ügynökségi szinten is, így ők is odafigyelnek, hogy „ne menjen le az ember kutyába”.
Az új regényed tele van irodalmi rájátszásokkal, egy-egy kalandregényes zsáner megjelenítésével… Már korábban is megvoltak fejben ezek a kisszínesek, vagy hozzáolvastál, hogy pontosabbak legyenek?
Szeretem feldíszíteni a szövegeimet, főleg az ifjúságnak szólókat ilyen kisszínesekkel, mintha a főszöveg egy karácsonyfa lenne, aztán arra rádobálok a girlandtól kezdve az üveggömbön át a szaloncukorig mindent. Külön ehhez nem olvastam most, azokat az olvasmányélményeimet igyekeztem felhasználni, amelyekért gyerekkoromban rajongtam. Az indiános könyvek például nagy kedvenceim voltak!
Felmerült, hogy ebben az érzékeny világban veszítünk-e olvasót, ha Jankát „jancsizzuk”?
Őszintén szólva nagyon féltem attól, hogy a fiúk esetleg nem olvassák el azt a könyvet, ami két lányról szól, az irodalom (is) ilyen szempontból szerintem nagyon szexista.
Engem lányként soha nem zavartak például Tom Sawyer vagy Huckleberry Finn kalandjai, hogy alig vannak benne csajok, az ellenkező felállásnál azonban mindenki szkeptikusan felhúzza a szemöldökét. Ahogy szerintem felnőttek is olvashatnak ifjúsági irodalmat (én például imádom Roald Dahl könyveit, nemcsak a Meghökkentő mesék, de A fantasztikus Róka urat is), úgy a fiúk is olvashatnak lányokról szóló könyvet, és lányok is olyat, ahol egy Jancsi nevű – amúgy lány – keni be magát az undorító Mágikus Szúnyogűző Kotyvalékkal.
Néhány egészen „punkos” motívum is belekerült a könyvbe… kakaóba forgatott kecskeszar, vagy a nagyi által „ótvar büdösnek” hívott unoka… Akadt, ami ezeknél vadabb volt, de aztán kihúztad?
Én szeretem a vad dolgokat, a szöveg finomítása, a nagyon brutál dolgok kiirtása a szerkesztőm, Balázs Eszter Anna feladata volt ezúttal is, úgyhogy akadtak jelenetek, ahol megbirkóztunk egymással, igen.
Egy-egy laza hasonlatnál mintha kiszólnál a jó fej anyukáknak is, abban bízva, hogy lesznek „mami-olvasóid” is. Ahogy a rajzfilmeknél számítanak arra, hogy több generáció is megnézi, úgy te is kalkulálsz a nemkamasz, vagy az örök-kamasz olvasókkal?
Örök kamaszként hiszek abban, hogy ebben a könyvben a felnőttek is örömüket lelik. Hiszen felnőttként is lehet szórakoztató gyerekkönyveket olvasni, és most már végre nem kell bebújni vele egy zseblámpával a paplan alá!
Poós Zoltán
Portréfotók: Bach Máté/IGYIC