Az ifjúsági könyvek végtelen erdejében is figyelemre méltó siker Fiala Borcsa immár a negyedik kiadásnál tartó Balatoni nyomozása, de újranyomták a Bűntény a Dunán című kamaszkalandját is. A zsáner folytatódott, és nemrég megjelent a Kalandok az erdő mélyén című „nyaralási napló”, a meglepetés legfeljebb az – persze nem nekünk! – hogy a szerző emelte a tétet.
A Kalandok az erdő mélyén lett a leginkább kiérlelt, itt-ott Vonnegut humorát is idéző kötet
Nem lenne csoda, ha a kamaszok azt éreznék, hogy lett egy képzeletbeli, vagány nagynénijük. Fiala Borcsa ismeri a szívhez vezető titokzatos utak rejtjeleit, amiket nehezebb megfejteni, mint a számháborúkban használt „levél öt lépésre”-ikont.
Fiala Borcsa ezúttal is kijelöli a kaland koordinátáit, a Balaton környéki Révfülöp és Mindszentkálla mágikus tájai vagy a Pest környéki kis szigetek felfedezése után egy újabb varázsos vidékre utazunk. Ezúttal a Komárom mellett található koppánymonostori erdőbe megyünk a nagyszülőkhöz.
A könyvnek többek között az a titka, hogy az olvasók azonnal a bizalmukba fogadják a szerzőt, a kamaszokat leveszik a lábukról Fiala választékos, laza jelzői, bon-mot-szerű bölcsességei, így annak ellenére sem teszik le, ha a maga a nagy kaland, csak a könyv felénél indul be.
Addig számos kis kalandban lesz részük
Blanka, a szőke ábrándos kamaszlány virtuóz kalandregény-rájátszásai olyanok, mint Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című kötetének regényajánlatai. Fiala Borcsa bármikor rögtönöz western-parafrázist, betyáros-romantikus klasszikus kalandregényt, vagy egy testőrös-kardozós mesét.
A „jutalomfalatoknak” is felfogható kis betéteket talán Karinthy is megsüvegelné.
Fiala Borcsa könyve egyfajta kamaszoknak szóló Schott-féle sokmindentudó is, olvashatunk benne például túlélési tanácsokat szúnyogcsípések ellen, de afféle tinédzser füveskönyv is. („Mintha nem lehetne… színes magazinok, limonádé… és napernyő nélkül kimenni a Duna-partra!”)
De a flórát és faunát is bemutató leírásokban ott kísért Fekete István szelleme is („…csak jobbra kell fordulni a szömörcebokroknál, átvágni a tüskés varjúhájjal borított tisztáson, aztán felmenni a csalános dűlőn, majd leereszkedni a galócák mellett, óvatosan kikerülve a böglyös részt és a gyilkos darazsak fészkét…”)
A szerző Janka megrajzolásánál megidézi Marikát is, A sünik és a csúnya kislány című Marék Veronika-féle meséből. („Piszkos, kócos haja folyton égnek állt…”)
Fiala Borcsa viszont továbbmegy.
A nagyanyja így beszél Jankáról: „Tetőtől-talpig mintha kecskeszarban hempergőzött volna, szutykos volt és kócos, és ótvar büdös…”
A szerző olyan közléseket is felvállal, amiket a kamaszok jobban értékelnek, mint a szüleik, de végül is a kamaszoknak készült a kötet, nem egy nevelési konferenciára
Vannak benne ugyan provokatív gesztusok is, például: „Beszarás, itt mennyi nélkülözhetetlen dolgot lehet kapni.” De ezek senkit ne riasszanak el, a könyv szeretettel, szenvedéllyel íródott, például kiváló esszészerű betétek olvashatunk a szívről és a kamaszálmokról, itt-ott afféle magazinos frappírozás is „befigyel”, szóval nyugodtan ajánljuk a könyvet szülőknek is.
„A felnőttek hajlamosak mindent rendkívüli módon leegyszerűsíteni, az ő világukban legfeljebb annyi színárnyalat létezik, mint egy zebrán.”
Vagy: „Blanka keservesen felüvöltött, mint egy Tyrannosurus rex, aki épp most vette észre a meteort a látóhatár szélén”.
Még a jellemzések is képszerűek: „…aprócska izmai úgy feszültek a végtagjain, mint ropin a sószemek.”
A könyv legizgalmasabb momentuma az, amikor Janka megtudja, hogy nagymamája nemcsak őt nem szereti, hanem az anyukáját sem. Janka bosszút áll a nagyanyján, kakaóporba forgatott kecskeszart ad neki, ami elég erős gesztus, a témát érdemes lett volna tovább analizálni, ha már szóba került. Erős effekt, na… még a Harry Potterben sincs szarból készült cukorka.
Az alaphelyzet ezúttal is – mint oly’ sok ifjúsági regényben: a nyaralás
A két lánynak most nyolc hetet kell eltöltenie a kápóként viselkedő nagyival, mindentől távol, egy erdei házikóban. Ráadásul Janka megtudja, hogy idén nem jön a játszótársa, Bazsi mert a válófélben lévő szülei eladják a nyaralójukat. Jankának marad az ábrándos tekintetű, látszólag unalmas unokanővér, Blanka. Izgalmas a két karakter, a fiús, kócos, vagány Janka és a rózsaszín álmokat kergető Blanka szembeállítása, illetve annak a folyamatnak a bemutatása, amely során a kiskamaszok végül barátnők lesznek.
Janka remek problémamegoldó, kreatív kislány, aki egymaga megszervezett egy illegális osztálykirándulást, számháborút, míg Blanka kalandregényeket rögtönöz, miközben az elérhetetlennek tűnő sorozatszínész körül jár minden gondolata.
Jankának ez túlságosan uncsi, őt jobban vonzza a bunkerkészítés, a szúnyogok elleni titkos főzet, a titkos megfigyelési napló a környék viselt dolgairól.
Blanka szerelmes Georges Gougére-be, a sármos színészbe, és csodák-csodája, az Elveszve a szív labirintusában című film néhány jelenetét épp a nyaralójuk környékén forgatják, ráadásul az álomszép sorozathős pont egy közeli villában piheni ki a munka fáradalmait.
Jankának és Blankának össze kell fogni, hogy megoldják a környék nagy bűnügyét, a rejtélyes állateltűnéseket.
A könyvet nemcsak Blanka kalandregény-felülírásai teszik izgalmassá, hanem számos egyéb kreatív szerzői gesztus. Ilyen például az, amikor Fiala Borcsa saját magát is megszólítja: Megkérdezi, hogy ő mit kívánna Szentiván éjjelén. Ő azt szeretné, ha a könyv kalandjai nem lennének túlságosan félelmetesek. Az önreflexív motívum mellé a kötet végén kapunk egy tíz kérdésből álló kvízt, ami segít abban, hogy feldolgozzuk a regényt.
Fiala Borcsa felnőttként kezeli a gyerekeket, számos olyan kortárs utalást olvashatunk, amivel bizonyára egy kamasz is találkozott már, de ha nem, csak meg kell „gugliznia”.
Ilyen például a Bear Grylls által jóváhagyott medvecsapda is, illetve a szingli filmekből ismert vágyálom, amely szerint a világ legjobb foglalkozása a női magazinos újságírás… (hm… „minő véletlen”, hogy a szerző egyébként a WMN online magazin főszerkesztője…)
Blanka közel sem olyan unalmas, mint ahogy azt Janka a történet elején gondolja
Például a Nagy Szerelemkötő Hadművelet keretében szerelmi bájitalt készít, amit besurranásos módszerrel a színész párnájára löttyint. Persze pont akkor ér haza Zsorzs, és a lányok az ablakon keresztül kénytelenek menekülni.
A könyv korai kiskamaszos coming of age-történet. Hamar kiderül, hogy a hős lovag nem etikus biogazdaságból származó avokádót fogyaszt, hanem csipszet, és csupa egészségtelen dolgot eszik, és hogy a kandallóban eltüzeli Blanka szerelmes leveleit… Ráadásul nem is francia nemesi származású, Kiss György Bélának hívják (Tápiószecsőn született, anyja: Kissné Hugyi Jolán), de ez már igazán csak koktélcseresznye a tortán.
A könyv lendületét többek között az adja, hogy Fiala Borcsa szellemesen, élvezettel ír, sokszor olyan a regény, mint valami kortárs humoreszk, tele művelődéstörténeti kisszínesekkel, és számos praktikus tudnivalóval, amit a kamaszok jól hasznosíthatnak a szív labirintusában, azután, hogy véget ért a képzeletbeli vakáció.
Az állatok eltűnése utáni nyomozás a klasszikus ifjúsági könyvek dramaturgiáját idézi – néha eszünkbe juthat a Keménykalap és krumpliorr is –, de Fiala Borcsa remekül vegyíti a kalandregények motívumait.
A gyerekek – szerelem ide vagy oda – azért gyerekek maradnak, bogárhotelt készítenek a bogaraknak, darázsgarázst a darazsaknak, sőt még a kukában mások leveleire vadászó Zsuzsából is jobb embert faragnak. Bedobnak némi szerelemmágiát is, és lesz egy burleszkszerű fordulatokban gazdag esküvő is. Azt viszont nem teljesen értem, hogy a még mindig magyar többségű Révkomáromot miért kell Komárnónak hívni? (Kolozsvárt sem hívjuk Cluj-Napocának, ahogy Nagyváradot sem nevezzük Oradeának, és Szabadkára sem mondjuk, hogy Subotica. De ez lehet, hogy csak nekem tűnt föl.)
A Kalandok az erdő mélyén remek ifjúsági regény, bűnügyi történetté formálódó, ügyesen megépülő mese, ami óriási fináléval ér véget, kitágítva a rejtekhelyekkel, erdei csapásokkal és félhomályos lányszobákkal teli kalandvilágot.
Poós Zoltán
Fiala Borcsa: Kalandok az erdő mélyén
Kolibri Kiadó, 2021.
302 oldal
3499 Ft