Lackfi Jánossal, számtalan sikeres gyerek- és felnőttkönyv József Attila-díjas szerzőjével eredetileg arról beszélgettünk volna, hogyan éli meg a versei körüli rendszeres viharokat. Például ezzel a két sorával: „Az összes lány dilis, / azt, hogy miről susog, / hiába is vered, / nem mondja meg: titok”, vagy arról, hogy legutóbb a Szent Jobbról írt verse körül lobbant haragra a világháló erre érzékeny népe. Az interjúban szerencsére elég hamar szóba kerültek a „szőrös hústölcsérek”. Lackfi bő alkotói vénája nem apad: zsoltárait a lánya népdalok dallamára énekli, ő maga pedig bibliai történeteket dolgoz át, valamint felnőtteket tanít verset írni.
Ma már „vertél meg nőt”?
A tankönyvekben szereplő verseim és a kollégák művei kapcsán ősszel általában fellángol a szülői értetlenkedés. Sajnos diákkorukban nem tanítottuk meg őket nyitott szemmel olvasni. A törtekkel való szorzáshoz nem ért olyan jól mindenki, mint a versekhez. Ezért matekkönyvet nem zúznak be.
Egyelőre… Hogyan látod: többször írsz megbotránkozásra okot adó verset, mint mások? Legutóbb a Szent Jobbot „gyaláztad meg”. Neked semmi sem szent?
Az efféle hadjáratok politikai alapúak: valaki magánszorgalmú blogger vagy profi publicista kormánybérencnek vagy nemzetgyalázónak kiált ki engem vagy mást. Aztán kiadja a jelszót, mire a neten kívül alighanem átlagos életet élő emberek trollá változnak, és le akarják darálni, ki akarják herélni a kortárs költőket. Én ilyenkor a dialógusban hiszek, s a barátságos hangnemmel a felbőszültek többnyire tényleg nem tudnak mit kezdeni. Akadt köztük, aki mikor sok áldást kívánva elbúcsúztam tőle, visszaírta: „Az rám is rám férne”. Hoppá! Ha véletlenül is, de ez az ember megáldott engem… Én pedig megköszöntem a váratlan és akaratlan kedvességet.
Hogyan éled meg ezeket a botrányokat lelkileg? Érted őket? A legközelebbinél jobban odafigyelsz? (Nem úgy tűnik, szerencsére.)
Igyekszem könnyedén viselni, de néha ráül a lelkemre a tömény gyűlölet. Tavaly augusztustól novemberig zajlott a tajtékzó áradat. Másfelől ez remek edzés, segít átélni, mit jelent valóban Isten tekintetében élni, s nem mások véleményétől függeni.
És tudod, mi a baj? Hogy most is erről beszélünk, nem pedig művekről. Mert ha arról eshetne szó, nem restellném elmondani, mit miért tettem az elmúlt tizenöt évben gyerekeknek írt harmincöt könyvemben. Például hogy mindennek a lényege a „szétmesélés”. Újra meg újra átvariálom, össze- és visszarázom a régi sztorikat, újakat tapasztok hozzájuk. És addig mesélek, amíg az olvasó meg nem ért valamit. Amit akkor már talán én is értek. Úgy lesz közös a megértés, ha kinyílik számunkra a valóság, ha nem akarjuk rövidre zárni, csattanó okossággá gyúrni.
Tudnál rá példát mondani?
Jóság néni csokija című mesekönyvem az alapvető erényeket veszi sorra. Könnyű például sterilen kijelenteni, hogy milyen jó dolog a türelem. De ha nagyon muszáj lenne megkapni már azt a bizonyos Star Wars-os legót lézerkarddal, Darth Vader-sisakkal meg minden, akkor a türelem inkább idegesítő. Az öröm is szuper dolog, de hogyan örüljek, ha leesett a fagyim, és vérzik a térdem? Remek a hűség is, de mi van, ha a Zsani apukája inkább már a Norbi anyukájához szeretne hűséges lenni, és ettől Norbi és Zsani ki van akadva?
Szóval a mesélés elindít egy folyamatot, amelyen együtt végigbaktatunk. És közben érlelődünk, változunk, még ha a valóság nem is változik meg.
A Kalákával közös Kutyából szalonna lapjain a szólásainkat veszem sorra. Ha tényleg füle van a falnak, mekkora szőrös hústölcsér lehet már… Mire jó bottal ütni valaki nyomát? S ha lassan járva tovább érünk, akkor a leggyorsabb el sem indulni?
A Szorzótábla seperc alatt Malek Andi dalaival sztorizza végig egy egészségesen kaotikus család hétköznapjait, s közben mellesleg az egyszeregyet is magunkra lehet szedni énekelve. Míg a szülők a vacsorázni nem akaró, segítéstől mérsékelten lelkes, hintázva űrbe kiröppenő, légpuskával lövöldöző, bébiszittelő nagyikát kikészítő komisz kölykökkel viaskodnak.
És újragomboltam a Kincskereső kisködmön remek történetét, hogy a markoláb és a körtemuzsika a mai srácoknak is fontos dolog lehessen.
Min dolgozol mostanában? Hogyan osztod be az idődet? Mindennap leülsz írni, és mindig aznap reggel döntöd el, hogy milyen ötleten dolgozol? Vagy előző nap? Esetleg a jegyzeteid alapján haladsz? Mi dönti el, hogy az ötletből mese kerekedik, vers, esetleg felnőtteknek szóló próza?
Négy könyvem jött ki karácsonyra. Az Igaz mese a karácsonyról (írásunk ITT olvasható a könyvről) lapjain kiderült, hogy a pásztorok megcsiklandozták-e József és Mária talpát. A Teremtés bibliai sztoriját is átfogalmaztam színes szélesvászonra, mert mekkora kaland már blugyhalat, dugóhúzót, fejlámpát és grízgaluskát, vagyis egy egész világot létrehozni. Továbbá a gyerekeknek íródott Titkos versműhely után, melyet Molnár Krisztina Rita kolléganővel jegyzünk, a felnőtteknek szóló kreatívírás-könyv is elkészült, a címe: Hogyan írjunk verset? Harmincnál is több gyakorlat során lehet irodalmi izomzatot magunkra szedni, faragva kötött formájú vagy szabadverset baltával, kisbicskával, vésővel. A Hej, Sionról fúj a szél verseket és egy zenés CD-t is tartalmaz, énekelhető zsoltáraimban a legismertebb népdalaink dallamára kalapáltam át Dávid és társai szövegeit a Bibliából. Johanna lányom énekli, Molnár György barátom zeneszerzi és muzsikálja a számokat.
A karantént hogyan éled meg?
A karantén óta meg is változott az életem, meg nem is. Az évi 150 fellépés természetesen ugrott, de helyette rendszeresen bejelentkezem itthonról, élő kijárási felolvasásaimat rengetegen nézik a Facebook-oldalamon. A kreatívírás-tanfolyamom is átkerült az internetre, kilencven résztvevővel. Alkotni talán még több időm marad, sokat dolgozom számítógépen, de vagy kétszáz füzetem is zsúfolódik az asztalom feletti polcon, telis-tele firkálva ötletekkel. És remek dolog még többet együtt lenni a családdal, Istennel.
Fotók: Bach Máté/IGYIC
Toroczkay András