A meseirodalom bővelkedik a női főhősökben
Ott van Csipkerózsika, Hamupipőke és Hófehérke is, de az viszonylag ritkán fordul elő, hogy klasszikus, férfiközpontú mesének megismerhetjük a női dimenzióit is. Václav Čtvrtek Manka című meséjének Rejtekadó erdejében, Manka boldog feleség, akinek nem az a feladata, hogy hamuból válogassa ki a lencseszemeket, hanem ő a háttérből irányító, okos feleség, aki „kézben tartja a dolgokat”, és amikor kell, beküldi férjét Jičínbe, de előfordul, hogy maga lendül akcióba. Amikor Csibészkét börtönbe zárja az uraság, így duruzsol Rumcájsz fülébe: „Mi lenne, Rumcájsz, ha inkább furfanghoz folyamodnál?”.
a szőke asszonyság nem tűri a férfiak pimaszságát.
Amikor váratlanul megjelent az uraság, és befeküdt Rumcájsz fenyőgallyas ágyába, ez az arcátlanság annyira felbőszítette Mankát, hogy zöld tölgyfaleveleket dobott a tűzre, amivel kifüstölte a barlangból. Az uraság bosszút forralt, mézeskaláccsal csalogatott egy mackót a Manka-lakhoz, hogy ott majd albérlő legyen. Ekkor is Manka vette kézbe a dolgot: „Mi lenne, ha az urasággal és a grófnéval etetnénk meg azt, amit főztek?”
Minden kis mesében zsong a táj
„A sarjerdőn és a szedresen át kergette őket a medve, mígnem a tuskókon és a tüskék közt elhagyták minden méltóságukat.” Václav Čtvrtek sajátos természetrajzot ad, szinte harapni lehet a Rejtekadó-erdő mély, ózondús levegőjét. A természet szeretete néhol harcias környezetvédelemmé nő, lásd a Hogyan volt Manka okosabb a tündérnél? című mesét, melyből megtudhatjuk, hogy egyik reggelre zavaros lett a forrás vize, pedig korábban olyan tiszta volt, mint a nyári égbolt. Hamarosan kiderült: a grófnénak az az ötlete támadt, hogy vezessék a palotába a forrást, aminek vize, ugyebár, tisztább, mint egy tengerszem. Mert ő bizony tükör helyett a forrásvízben akarja nézegetni magát. És itt a történet kap némi környezetvédelmi dimenziót is, hiszen megtudhatjuk, hogy ha elvágják a vízereket, kiapad a forrás, és a forrás medrét sem szabad megváltoztatni. A zsarnokság tehát megbonthatja a természet és az ember szövetségét. Rumcájsz és Manka az ősforrás, a természet és a természetesség őrzői, akik elzavarják „Möszjő” Parfümöt, mert éppen elég illatos a virág az erdőben. Szintén a természetesség melletti állásfoglalás az is, amikor úgy jellemzi a szerző a jičíni uraságot – akinek kalapján fajdkakastollal díszelgett – hogy még a horkolása is franciás volt.
A természet idilljét mutatja meg az is, hogy az emberi viszonyokat az erdőben nem rontotta meg a pénz, ha hőseinknek valamire szükségük van, akkor jórészt portékák cserélnek gazdát, van, amikor Manka egy kosár málnáért kap egy szakajtó lisztet.
Mindezen túl kapunk egy XIX. századi „szaknévsort” is, olyan szakmákkal ismerkedünk meg, mint a strázsa, a káplár, a tímár, a csizmadia vagy éppen a segédtanító… Minden kis történetben ott érezzük az Osztrák-Magyar Monarchia világát, és valljuk be: magyarnak is érezzük a mesét, hiszen nem csupán Ludas Matyi jut eszünkbe, aki ugyanúgy móresre tanítja Döbrögit, ahogy Rumcájsz a jičíni polgármestert… Rumcájsznak ugyanúgy céltáblái a franciákat majmoló helyi urak, ahogy A Tenkes kapitányában is folyton a piperkőc osztrákok húzzák a rövidebbet. Ha hisszük, ha nem, van is magyar szál a mesében. Ott a kötet utolsó előtti meséje, a Hogyan juttatta Sopronba Rumcájsz és Manka a gererálist? Viszont gyorsan kiderül, hogy az író szemében Sopron nem egy jičínre emlékeztető idilli város, hanem maga a büntetés. „Ha a katonák bakancsa nem készül el, mundérba bújtatlak, és tizennégy évre bevonulsz Sopronba katonának” – fenyegette a generális Kopácsit, a cipészt.
A könyvet becsavarogja a konyha illata is
Pedig hol van még a kétezres évek eleji gasztroregények divatja, például Lawrence Norfolk John Saturnall lakomája című szakácsregénye. Manka megismerteti velünk például a rablólepényt, amely kövek között őrölt makkból készül, élesztővel nem kelesztik, salétrommal sózzák meg… Megtudjuk, hogy a lakájos barlangjukban nincs kemence, ezért Rumcájsz kinn, a fák között rakott össze egyet. Még az építéshez is kapunk tanácsot: zsíros agyagból kell készíteni, és az a legjobb, ha olyan lesz, mint egy méhkaptár…
Szinte minden kis mesében ott egy-egy gasztrofutam… A rablóleveshez mindenképpen szükségeltetik egy ágacska kányazsombor és friss esővíz.
Érdemes kitérni a mese névmágiájára is, különös tekintettel a beszélő nevekre
Ott van Makkos, az erdész, Kopácsi, a cipész, Hasas, a serfőző, Kapuzár, a lakatos és Szemes, a segédtanító is. Karsay Katalin műfordító alapvetően magyarította a neveket, jórészt csak a két főszereplő, Rumcájsz és Manka őrizték meg eredeti nevüket, még Csibészke is magyar nevet kapott, őt Cipísek néven keressük Řáholec erdejében.
A mesékben vannak logikai bukfencek, nehezen érthető mozzanatok, amiket érdemes nagyvonalúan kezelnünk, hiszen olyan magával ragadó a bohémiás bája, felesleges fennakadnunk azon, hogy az agyafúrt betyárunk lebénul a parfümtől, ezért nem tudja megakadályozni, hogy Manka elmenjen kenyeret sütni a grófnéhoz, aki Frankhonból várja haza a húgát. Aztán a városból az erdő közepéig tekeredik a szénné égett kenyér szaga, amitől felébred jószívű rablónk a barlangjában, majd el is indul igazságot osztani, hogy aztán diadalmasan térjen vissza meghitt barlangjába a zsiványcsalád.
Rumcájsz és Manka meséi a cseh országimázs részei lettek, nem utolsósorban Radek Pilař illusztrációinak, illetve animációjának is köszönhetően. Később a kissé pszichedelikus Moha és Páfrány is azzá vált, ami szintén Čtvrtek alkotása, de ott Zdanek Smetana volt az illusztrátor.
Aki ellátogat Jičínbe, megtalálhatja Rumcájsz kocsmáját is, és még az is lehet, hogy megkínálják a mesében feltűnő öreg Gombóc meggypálinkájából.
Poós Zoltán
Václav Čtvrtek: Manka
Fordította: Karsay Katalin
Illusztrátor: Radek Pilař
Madách Kiadó (1987-es kiadás)
190 oldal
50 Ft