Mágikus posztmodern meseregény az ötvenes évekből?
A mesékben minden lehetséges, de előfordul, hogy bizonyos varázslatok csak félig sikerülnek. Megmagyarázzuk! Edward Eager 1954-ben megjelent Félvarázs című regényében az ötcentesnek kinéző amulett csak félig teljesíti a kívánságokat, azaz minden kérés újabb és újabb bonyodalmakat okoz.
És hogy a Félvarázs mitől is lenne posztmodern? Vagy akár csak fél posztmodern? Az amerikai meseíró, Edward Eager (1911–1964) regénye hemzseg az irodalmi hivatkozásoktól, rájátszásoktól, rögtön a könyv elején meghívja a történetébe Edith Nesbit Az elvarázsolt kastély című regényét, ami erőteljesen hatott a Félvarázsra.
Maga Eager is sokszor hangsúlyozta, hogy számára a földkerekség legnagyobb meseírója Nesbit, ebben nincs semmi különös, de az, hogy Eager a regényében hozza helyzetbe az inspiráló kötetet, éppenséggel meglepő.
„Ezen a nyáron a gyerekek rábukkantak egy bizonyos E. Nesbit könyveire, talán a legcsodálatosabb könyvekre az egész világon. Ami a könyvtárban megvolt tőle, azt mind kiolvasták, csak Az elvarázsolt kastélyt nem, mert azt kivitte valaki. Végre tegnap visszahozták, ők lecsaptak rá, és Jane, mivel ő tudott a leggyorsabban és leghangosabban olvasni, hazafelé egész úton hangosan olvasta… Amikor a lefekvés ideje eljött, éppen ott tartottak a könyvben, hogy a láthatatlanná tevő varázsgyűrű minden kívánságot teljesítő varázsgyűrűvé változott…”
Majd Martha, a történet egyik gyerekszereplője megkérdezte a testvéreitől
„Velünk miért nem történik soha ilyesmi?” És persze a nyári szünidő csupa mágia és kaland lesz, csak gyűrű helyett egy ötcentesnek tűnő ősi amulett indítja be a különös eseményeket. A regényt a szerző sokszor az irodalom metaterébe, azaz a képzeletbeli könyvtárba utalja, már a felütés is megígéri, hogy a könyvtár végig nyitva lesz, ha a gyerekek unatkoznának.
A Félvarázs még számos irodalmi alkotással felesel. Amikor a gyerekek egy szigetre vágyódnak, megidézik a Robinson Crusoe-t, de az Arthur-legendák világában kalandozva már Twain Egy jenki Arthur király udvarában című könyvére hivatkoznak.
A regénynek sajátos angol humora van. A lovagkorban vendégeskedő Jane úgy beszél, mint valami szakszervezeti bizalmi: „Én vagyok a Veszélyeztetett Nemesi Hölgyek Társaságának az elnöke.”
De Eager még a horrorszerű jeleneteket is humorral oldja fel. Amikor ki kell szabadítaniuk Sir Lancelotot, az egyik lovag orrára ragasztják a pudingot, majd a gonosz lovagok egymást kaszabolják le. Könnyen lehet, hogy a jelenet hatott a Gyalog galoppra is. A kötetnek olyannyira figyelemre méltó a humora, hogy sokszor még a lírai futamok is szórakoztatóak: „…a begóniák és a bíborszínű gyűszűvirágok megnyerően ódon hangulatot árasztottak…”, de a lélektani ábrázolások is finomak és líraiak: „Jane-ben még mindig volt egy aprócska zug, amelyben meghúzódott valamiféle boldogtalanság…”
Miről is szól maga a Félvarázs?
Az unalmasnak ígérkező vakáció első napjaiban Katharine, Mark, Jane és Martha találnak egy kívánságokat teljesítő, ötcentesre emlékeztető talizmánt. Viszont a kívánságok félrehordanak, mert az érme csak félig teljesíti az óhajokat. A gyerekek csak lassan jönnek rá, hogy „duplán” kell kérni ahhoz, hogy valóra váljon az álmuk. Például amikor Robinson szigetére vágytak, félúton megállt a varázstudomány, és a talizmán a Szaharába küldte őket. Édesanyjuk nem tudta, hogy egy különös érme került a táskájába, és azt kívánta, bárcsak otthon lenne már. A talizmán egy közeli tisztásra teleportálta. Mark kijelentését, mely szerint „varázslat a valóságban nem létezik” gyorsan megcáfolják az események, tehát a gyerekek nemcsak a kalandregényekről fantáziálhatnak, hanem alakítói is lehetnek a varázslatoknak.
A történet hátterének megrajzolását Eager nem tartotta fontosnak, csak annyit tudunk a családról, hogy az özvegy édesanya újságíró, és egyedül neveli négy gyerekét, így a nyaralás csupán vágyálom marad.
A könyv 1954-ben jelent meg, de maga a mese a húszas években játszódik, amikor nem volt jellemző, hogy női szerkesztők dolgozzanak a lapoknál. Ebben a vonatkozásában a könyv kimondottan modern, más szempontból viszont régimódi, hiszen az anya legfőbb vágya, hogy háztartásbeli legyen, és csak a gyereknevelés legyen a munkája.
Az apáról semmit sem tudunk, csak azt, hogy korán meghalt, és kizárólag a legnagyobb gyerek, Jane emlékeiben él. Bizonyára ez lehetett az oka, hogy a kívánságlistájukon nem szerepelt, hogy újra lássák, ami persze mindennél nagyobb kalamajkát okozott volna. A halottak feltámasztása olyan határvidék, ahová a mágikus gyerekkönyvek is ritkán merészkednek. Jane egyik álmában mégis megjelenik az édesapa szellemalakja, aki jóváhagyja a család új felállását.
Ezt a jelenetet a szerző kissé elmaszatolta, ugyanakkor épp elég félelmetes a Carrie nevű cicus, aki a varázslatnak köszönhetően beszélni kezdett, de csak félig, és afféle voodoo-nyelven… „Nyahh, Zsarnokssz! Tökfessz! Korrrccs kuvasssz!”
A testvérek keresztül-kasul utaznak a történelemben, miközben rivalizálnak egymással, hogy aztán a mese végére igazán jó tesók legyenek
A kaland úgy kezdődik, mint sok „vakációs” ifjúsági regény: a gyerekek unatkoznak… Aztán Jane kínjában azt kívánja, hogy legalább legyen tűz valahol, s máris megjelennek a tűzoltóautók, mert a szomszédos épület udvarában kigyulladt egy kislány babaháza. Az eredeti regényt a Harper's Magazine-nak és a New York Timesnak is dolgozó N. M. Bodecker illusztrálta.
A modern, mégis a klasszikus gyerekkönyvek világát idéző munkákat a Móra Könyvkiadó nem vette át, Cakó Ferenc korrektnek mondható rajzai viszont nem sokat adnak hozzá a könyv varázsvilágához. Ha Kate és Jane látta volna, hogyan sikerültek a Móra rajzai, talán segítségül hívják a talizmán erejét. Végül megvalósult a gyerekek titkos vágya, teljes lett a család, de inkább csak félvarázs módon. Az amulettnek köszönhetően az édesanyjuknak sikerült új párt találniuk, s a leendő új apuka a testvérek igazi szövetségese lesz.
Poós Zoltán
Edward Eager: Félvarázs
Illusztrátor: Cakó Ferenc
Móra Könyvkiadó, 1975
155 oldal
9 Ft