A tücsökhöz jórészt a hegedűt társítjuk, Csukás István 1974-ben megjelent A téli tücsök meséi című kötetében viszont az írógép billentyűit üti, minden történetben csak egyetlen betűt. Mivel meséről van szó, éppenséggel olvashatna is a téli tücsök, de ezzel az erővel Csukás nem ruházza fel. A kis állat varázsereje abban rejlik, hogy jól tud emlékezni.
Igen, az emlékezet az egyik legnagyobb varázslat, és a tücsök az emlékeinek köszönhetően vészeli át az unalmasnak tűnő telet egy kisfiú lakásában. Sem a fiúnak, sem a tücsöknek, sem a többi szereplőnek nincs neve, illetve van, de egyik sem személynévként szerepel a mesékben. Pedig Csukás az ifjúsági irodalom talán legnagyobb keresztelője, olyan nevekkel örvendeztetett meg minket, mint Bagaméri, Lópici Gáspár, Bádogos, Csepcsányi, Kenderice Ákos, Gazsi bácsi, Pólika Pál, Kisrece, Kakula Z… Más kérdés, hogy Csukás későbbi bábfilmjeiben a Legkisebb Ugrifüles vagy a Tüskéshátú már személynév. Igen, több téli tücskös mese köszön vissza Foky Ottó bábfilmjeiben, lásd például a csupapofazacskós hörcsög esetét a búzával, amelyet 1977-ben mutatott be a Magyar Televízió A Legkisebb Ugrifüles című sorozatában, de szintén ebből a könyvből emelték át az álmatlan fülesbagoly és a hetvenkedő hőscincér történetét is. Tegyük hozzá, hogy a mesék dinamikusabbak lettek annak köszönhetően, hogy két dramaturg, Bálint Ágnes és Dargay Attila hozzányúlt az eredeti szövegekhez. Csukás István nem minden történetet épít fel, néha csak egy kis jelenetet ír, de remek atmoszférateremtő, és emlékezetesek a tájleírásai is.
„Ha a kidőlt öreg fűzfán üldögélve érte utol az este, ámulva nézte mindig a hatalmas vörös napot, ahogy megfürdik a folyóban, a hatalmas vörös nap lubickolt, mosta magát a folyóban, szinte hallani lehetett a víz csobogását.”
Szintén izgalmas megoldás az, ahogy a betűk formái beindítják az emlékezést, Csukás már ezzel megvette az olvasóit, de
bűbájosak a figurái is, az ugrifüles, a sün és maga a tücsök.
A szereplők a legtöbb esetben könnyen megoldják a kis konfliktusokat, és a téli tücsök mehet is aludni minden fejezet után, mint aki jól végezte dolgát. A délceg hőscincér addig henceg, míg a fejére nem esik egy makk, megijed, és kiderül, hogy valójában gyáva. Az eltűnt süni tudomásul veszi, hogy elnézte a naptárat, nem kell még téli álomra hajtania a fejét. A háromlábú kutyát is kicsalták a vízből, és meggyógyították a sérült negyedik lábát, míg az álmatlanságban szenvedő bagolynak azt tanácsolják, elalvás előtt számolja össze a szigeten élő tücsköket. A szereplők naivak, a közönséges fésűről sem tudják, micsoda, valahogy úgy, ahogy a kis vakond is rácsodálkozik a táskarádióra. Persze egy állatnak honnan is kéne tudnia, a legkisebb ugrifüles sincs tisztában vele, de a siklókígyó simán rávágja, hogy az bizony egy fésű…
De ez sem számít,
mert Csukás teremtett világa az érdekes, az emlékekben létező idilli hely, a sziget, ahol békésen élnek egymás mellett az állatok,
akár az Édenkertben, ahol mindenki otthonra lel, az is, aki az emberek világából tévedt ide. Valahol létezik egy háborítatlan terület, ahová ritkán téved az ember, de amikor a szigetre jön, akkor valamit épít, jelen esetben házat. Hogy ez aztán véget vet-e a háborítatlan nyugalomnak, nem tudjuk, valószínűleg nem, ugyanakkor pont az ember érkezése az, ami beindítja a cselekményt. A tücsök bemászik egy kisfiú hátizsákjába, elalszik, és amikor felébred, a szobájában találja magát, elszakítva a barátaitól, idilli környezetétől. A szobában nem sok inger éri,
megteszi mindennap a szokásos egészségügyi sétáját az írógéphez, amelyen minden alkalommal leüt egy betűt, a formákról pedig eszébe jut valami emlék.
Persze ahogy sejteni lehet, a véletlenszerűen leütött betűk majd mondattá állnak össze: „A szigetre vágyom” – áll a papíron, amelyet a könyv utolsó fejezetében a szobába lépő kisfiú elolvas, majd megtalálja a tücsköt, és megígéri neki, hogy ha eljön a tavasz, visszaviszi a szigetre. Ez a bizonyos sziget valószínűleg a Dunán lehet, ami eszünkbe juttathat egy másik dunai szigetet is, Csukás Nyár a szigeten című regényét, amelyből Le a cipővel! címmel forgattak nagy sikerű ifjúsági filmet. A sziget tehát mindig az idill helye, ahol szabadok lehetnek az állatok vagy épp a gyerekek.
A tücsök visszaemlékezései nem tipikus állatmesék, inkább olyan példázatok, amelyekben fontos szerepe van az elfogadásnak, az önzetlenségnek, a szerénységnek, a közösségi élményeknek és a jó alkuknak.
A történetekben sok az ismétlődés, amelyek felidézik a népmesék dinamikáját, ugyanakkor mind a 15 részben ugyanazt a bevezetőt elolvasni némileg megterhelő lehet a gyerekek számára.
Minden epizód úgy kezdődik, hogy a tücsök kimászik a terepszínű hátizsák bal zsebéből, elgyalogol a székig, felugrik rá, onnan az asztalra pattan, megáll az írógép előtt. Leüt egy betűt, ami emlékezteti valamire. Miközben a zöld színű heverőre baktat – amely a sziget pázsitjára emlékezteti –, felidézi szebbnél szebb emlékeit. És ezeken a felvezetéseken Csukás nem sokat variál, ahogy a kerettörténetek befejezésein sem, minden mese végén ugyanúgy alszik el a tücsök.
„…lemászott a zöld heverőről, belebújt a terepszínű hátizsák bal zsebébe, beszívta a gyengülő zsályaillatot, és elaludt.”
A könyv egyik erőssége a humora, ez többek közt A délceg hőscincér című epizódból is kiderül, de ami a legfontosabb: a lebőgött, hencegő cincért senki sem bántja, nem mondanak rá sértőt.
„Kutyabaj! Ebcsont beforr! És ha itt akarsz élni a szigeten, maradj csak nyugodtan! Majd máskor is elszórakoztatsz bennünket a hőstetteiddel! A hőscincér csak pislogott, majd rámosolygott a vakondokra, szent volt a béke.”
A közel ötven éve megjelent kötetben az a jó, hogy míg a tücsöknek a terepszínű hátizsák az otthona, addig a gyerekeknek maga a kötet, ha nem is egész télre – mint a tücsöknek –, de néhány napra bizonyosan.
Poós Zoltán
Csukás István: A téli tücsök meséi
Móra Könyvkiadó, 1974-es kiadás
100 oldal
14 Ft