Milyen könyvet adjunk a gyerek kezébe, ha már kicsi korában is látszik, hogy képzelete nem ismer határokat, de a megszokott mesék egyszerűen nem bizonyulnak elégnek?
A válasz egy olyan, már-már fantasy stílusú, de azért mégiscsak nyolcéveseknek vagy annál picit idősebbeknek szóló trilógia, amelyben a testvéri szeretet, a harmonikus együttélés és a természet rendjének tisztelete kap igazán hangsúlyos szerepet, és még a háborús jelenetek olvasása közben is átjár minket egy békés érzés, ami a történet végéig nem távozik belőlünk, és
egy olyan mágikus világot ismerhetünk meg, ahol bárki szívesen élne: igen, ez a Fairy Oak-könyvsorozat.
Egy olyan korban, mikor a fantasy ennyire elterjedt, nem csoda, hogy a gyerekeinknek is bemutatnánk ezt a műfajt, természetesen a korosztályukhoz szóló könyveken keresztül. A legnagyobbaknak ott van a Gyűrűk Ura, az eggyel kisebbek a Harry Potterért rajonganak, a legfiatalabbakról azonban gyakran megfeledkezünk. Szerintem a nyolc-tíz éves lányok számára ebbe a világba bevezetőként ez a fantasy és a mesék között valahol félúton elhelyezkedő sorozat tökéletes választás.
A trilógia egy tündér, Feli szemszögéből íródott
Ő az otthonából, a messzi tündérek lakta birodalomból Fairy Oak falujába költözik Tomelillához, minden idők egyik leghíresebb és legnagyobb varázserejű boszorkájához, hogy unokahúgainak dajkája legyen a következő tizenöt évre, ahogy ez ott megszokott (és szerencsénkre ezt mind megörökíti a naplójában).
Szinte minden ifjú boszorkára és varázslóra egy aprócska dajkatündér vigyáz, a lányok, Vanília és Pervinka pedig bizony boszorkányok, és nem is akármilyenek:
ikrek, akik pontosan tizenkét óra eltéréssel születtek, ami úgy tűnik, az egész jövőjüket megváltoztatta, mivel példátlan módon ellentétes erőket birtokolnak – Vanília a Fény, Pervinka a Sötétség hatalmát. Ikreknél ez sosem fordulhatna elő, de mivel ekkora különbséggel születtek, a természet megszegte a saját szabályait. Emiatt pedig két lábon járó célpontokká válnak már attól a pillanattól kezdve, hogy felismerik a saját varázserejüket – hogy miért, azt később kifejtem.
Fairy Oak világában a Varázstudóknak csupán az előbb említett két fajtája létezik
A Fény Mágusai képesek gyógyítani és alkotni, a csúfból szépet varázsolni, a Sötétség Mágusai pedig eltűnni és eltüntetni, a gyönyörűt visszataszítóvá alakítani. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Sötétség Mágusai gonosz lények lennének, sőt, a falu lakói közül mindenki alapvetően jónak számít: a Varázstudók az erejüket, legyen az a Fény vagy a Sötétség, kizárólag jó célokra használhatják, a Nembűvölők, a falu azon lakói, akik nem rendelkeznek mágikus képességekkel, pedig segítenek nekik ebben, ahogy csak tudnak. A Varázstudók és a Nembűvölők évezredek óta harmonikusan élnek együtt, tehát a fő konfliktus forrása nem egy esetleges közöttük húzódó ellentét.
A valódi gonosz az Ellenség, másik nevén Rettenetes 21, egy arc és test nélküli hatalmas erő, amely át akarja venni a falu és környezete felett az irányítást, úgy, hogy egyenként elrabolja Fairy Oak Varázstudóit, és a saját oldalára állítja őket.
Az Ellenség legfőképp az egyensúly, a harmónia ellen küzd, a gond csak az, hogy Vanília és Pervinka, az elválaszthatatlan ikerpár pontosan ezt testesítik meg. Ők az érem két oldala, a Fény és a Sötétség egyben, ekkora mértékű hatalmat az Ellenség pedig nem hagyhat a falu kezében.
A történet valódi fókusza a testvérek közötti feltétlen ragaszkodás és szeretet, illetve az, hogy az ikrek vajon képesek lesznek-e kitartani egymás mellett a legnehezebb időkben is
Hiszen mint említettem, Vanília a Fény Boszorkánya, egy rendezett, szabálykövető, ám kissé félénk kislány, végtelen kedvességgel és határtalan gyógyító erővel, míg Pervinka a Sötétség Boszorkánya, és testvére teljes ellentéte lázadó személyiségével és bátor, kíváncsi, de olykor felelőtlen természetével. Egymás iránti szeretetüket azonban nem annyira a különbözőségük, mint inkább az Ellenség teszi próbára. A feltétlen bizalom megrendülni látszik, amikor Pervinka gyanús viselkedése miatt az aggódó család arra következtet, hogy a lány titokban átállt az Ellenség oldalára. Azonban semmiben sem lehetnek biztosak. Az igazi kérdés, hogy a fiatal ikerlányok elég erősek-e ahhoz, hogy ellenálljanak az őket szétszakítani igyekvő elképesztő hatalomnak.
Persze soha nincsenek egyedül a küzdelemben: a trilógia olvasása közben szép lassan a falu összes lakójával megismerkedünk, és meg is kedveljük őket – a kisváros dinamikája leginkább egy hatalmas családéra hasonlít, így nem csoda, hogy a tanárnőtől a horgászokig mindenki jóban-rosszban kitart a lányok mellett.
Egészen eddig trilógiáról beszéltem, fontos azonban megemlíteni, hogy az írónő, Elisabetta Gnone a nagy siker után négy újabb könyvet is megjelentetett
Ezek kifejezetten jól jöhetnek, ha esetleg kislányunk a három kötet befejezése után is újabb kalandokat követel, és képtelen elfogadni, hogy véget ért a történet – én magam nyolcévesen például így, a vége szócska hitetlen újraolvasását követő keresésem közepette találtam rá a következő részekre. Ezek azonban inkább a történet kiegészítései, mintsem folytatásai, hiszen az itteni elbeszélések már nem Feli naplójának részét képezik, hanem a tündér hazatérése utáni visszaemlékezéseit írják le, ahogy négy estén keresztül mesél otthoni barátainak a Fairy Oakban eltöltött tizenöt kalandos évéről, új részletek felfedésével.
Annak ellenére, hogy nem az eredeti történetszál folytatásáról van szó, ezekből a könyvekből is megtudhatunk addig fel nem fedett titkokat, és még sok újdonságot hordoznak, de legalábbis mindenképp segítenek elbúcsúzni azoktól a karakterektől, akik eddigre már biztosan a szívünkhöz nőttek.
Számomra a könyvsorozatot a világalkotás aprólékossága teszi kifejezetten érdekessé
A Varázstudók erejét részletesen fejtegetik, megismerjük a hatalmukat az első varázslók képességeitől kezdve egészen addig, hogyan is tartsuk a lábainkat a levegőben, ha gyorsabban szeretnénk repülni. Ugyanez vonatkozik a falu történelmére is, évezredekre visszamenőleg megismerjük Fairy Oak kulcsfontosságú eseményeit. A könyvek közepén található néhány fényes oldalon rajzokat és képeket láthatunk a városról, a főszereplőkről, a varázserőkről és mindenféle apróságról. Amikor először olvastam a könyveket, ezek együttese segített igazán belehelyezkedni a trilógia világába. Meg persze az is, hogy a két ellentétes személyiségű és erejű ikerlány közül az egyikre mindig jobban hasonlítottam, és hiába változtam meg akár két olvasás között, legalább az egyikükkel mindig tudtam egy kicsit azonosulni, együttérezni. De ha ez nem lenne is így, még mindig maradt volna rengeteg különböző egyéniségű, az ikrekhez hasonló korú karakter, akiknek egyikében minden gyerek megtalálhatja magát, legyen szó a szeleburdi, vidám Floxról, a különc, nagylelkű Shirley Poppyról vagy a kissé pimasz, de szeretteit mindig megóvó Grisamről.
Maga a történet, bár kalandosnak mindenképp kalandos, a kiszámíthatóbbak közé tartozik: egy békés világ, amelyet a Gonosz megtalál, és szétrombolna, de nem számolt a lakók hűségével és összetartásával, így a Jók győzedelmeskednek.
Nem ez az első regény, ami ezt a sémát követi és biztosan nem is az utolsó. Ez viszont semmit sem változtat azon, hogy a Fairy Oakra gondolva minden alkalommal újból átjár az a jellegzetes, békés érzés. Hiszen a karakterek, a varázslatok, a falu és az azt körülölelő, szinte mesebeli táj emléke, Elisabetta Gnone hihetetlen világalkotáshoz való tehetsége az olvasóval marad.
Tulajdonképpen okkal emlékeztem a teljes történetre tíz év távlatából is. Okkal ugráltam nyolcévesen a szobámban nekifutásból, titkon remélve, hogy én is képes leszek repülni. Okkal tartottam ezt a kedvenc gyerekkönyvemnek, hiszen az egyik legjobb érzés, mikor egy regény olyan világba kalauzol el, amely a részletességével szinte valódinak tűnik, ahol mindennap szívesen élnénk, ahová mindig vágyakozunk. Abban pedig biztos vagyok, hogy mindenki, aki elolvasta a trilógiát, egy kicsit Fairy Oak falujának lakójává vált.
Zöld Franciska
Elisabetta Gnone: Fairy Oak I–III.
(Az ikrek titka, A sötétség bűvölete, A Fény Hatalma)
Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2009–2016
Illusztráció: Alessia Martusciello, Lucio Leoni, Roberta Tedeschi
Fordítók: Lénárd Csilla, Arató Dániel, Katona Ildikó, Mátyás Dénes
Antikváriumokban kapható, változó áron