Az alkonycsillag fellobog,
Leáldozott a nap;
Nem pittyen már madártorok.
Hol lelem ágyamat?
– William Blake: Éj
(Szabó Magda fordítása)
Mindenkinek szüksége van egy kis varázslatra az életében
Miután felnőttünk, ez a varázslat nem több, mint fantázia, de amíg gyerekek vagyunk, aligha különbözik a valóságtól. Az a legszebb az egészben, hogy gyerekként nem is keressük a különbséget, csak hiszünk.
„Nagy családban nőttem fel, egy lejtős kisvárosban, ami a Tyne folyóra nézett. Vén bányák városa volt ez, sötét, nyomorgó házakkal, furcsa boltokkal, új lakóparkokkal és vad hangadombokkal. Az életünk titokzatos és váratlan eseményekkel volt tele, a hely és az emberek számtalan történetemet inspirálták. Mindig is író akartam lenni, bár kevés embernek mondtam el, mielőtt »felnőttem«. Felnőtteknek is ugyanannyira írok, mint gyerekeknek. Voltam már postás, ecsetügynök, szerkesztő és tanár. Éltem az Északi-tengernél, Manchester legmélyén, egy suffolki farmházban, az első történeteimet egy távoli, rozoga kúriában írtam, Norfolkban. Az írás gyakran nehéz dolog, de az ember néha úgy érzi, elvarázsolták. Mindig biztos voltam benne, hogy a történetek a saját életüket élik, és hogy a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak.” *David Almond, Counting Stars, Hodder Children’s Books, 2000. (*Parti-Nagy Elza fordítása)
David Almond 1951-ben született Newcastle upon Tyne-ban, és egy apró iparvárosban, Fellingben nőtt fel, katolikus családban
Gyerekkora erősen hatott írói pályafutására. Bár saját élményeit is gyakran rejti el történeteiben, az írások színhelyei többnyire Északkelet-Angliára emlékeztetik az olvasót. Almond 1985 óta publikál, első gyerekkönyve, a Skellig mégis csak 1998-ban jelent meg, méghozzá óriási sikerrel. Ugyanebben az éveben két díjat is elnyert: az év legjobb gyermekregényének járó Whitbread-díjat és a Carnegie-medált. (Ezeken kívül 24 irodalmi díjjal büszkélkedhet, többek között a Hans Christian Andersen-díjjal.) A történet alapján 2009-ben tévéfilm is készült, bár a forgatókönyv némileg eltér a regénytől. David Almond gyerekkönyveinek gyakori témája a felnövés, a változás és az ezekkel járó érzelmek kezelésének elsajátítása, mindezekre tökéletes példa a Skellig – Szárnyak és titkok.
„A felnövés része elfogadni, hogy a világ az, amiben valóság és mítosz, igazság és hazugság egymással lejtenek élénk táncot, ez mindig is így volt, és mindig is így lesz.”
„Álmot láttam, mily talány!
Voltam szűz királyleány,
Angyal őrzött, égi sarj,
Ne érintsen semmi baj.”
– William Blake: Az Angyal
(Vámosi Pál fordítása)
Végignézni, ahogy egy újszülött betegből még betegebb lesz, feldolgozhatatlan
Tehetetlen testvérként követni a folyamatot egyenesen felfoghatatlan, de a költözéssel járó változást is megterhelő gyerekként átélni. David Almond regényének főhőse, Michael pontosan ebben a helyzetben van.
Kishúga születése előtt a fiú szülei úgy döntöttek, hogy a családnak változásra van szüksége. Ezt egy roskadozó kertvárosi házikóban vélik megtalálni. Éppen csak arra nem számítottak, hogy várva várt kislányuk korábban érkezik, mielőtt a ház felújítását befejezhetnék, és mielőtt kiskamasz fiuk hozzászokhatna az új életéhez.
Michaelnek egyszerre kell megküzdenie a környezetváltozással, az új barátok megismerésével és a báty szerepének feltérképezésével. De hogyan lehet valaki nagytestvér, ha a kistestvér életben maradása annyira kétséges, hogy egyelőre nevet sem adtak neki? Hogyan lehet valaki jó nagytestvér, ha ez a szülei elvesztésével jár? Hiszen A Kicsi minden percüket felemészti, A Kicsit vizsgálatról vizsgálatra kell vinni, A Kicsi még nem is ember. A Kicsi egy madárfióka, aki nem tanult meg repülni, és lehet, hogy soha nem is fog.
Michael életében hirtelen egészen meghatározó szerepet játszanak a madarak
Érthetjük ezalatt a szomszéd kislányt, akinek jelenlegi rögeszméje a madarak megörökítése számtalan verzióban, érthetjük ezalatt a folyamatos madárcsicsergést, amely elengedhetetlen része a kertváros alapzajának, de talán a legfontosabb az összes tollas jelenség közül az a bizonyos lény, ami talán nem is annyira madár, mint a többi.
Egy napon, nem sokkal a költözés és A Kicsi születése után Michael a kertben bóklászik, ami inkább vadonnak tűnik. A vadon mélyén van egy garázs, igaz, ez is csak annyira garázs, mint amennyire kert a kert. A ház többi részéhez hasonlóan romokban áll, instabil és veszélyes – nem véletlen, hogy Michael szülei megtiltották neki, hogy bemenjen, amíg nem találnak valakit, aki hajlandó vállalni az épület felújítását. Mint minden valamirevaló kisfiú, Michael csak azért is bemegy.
Valami motoszkál odabent, valami zörög… valami lélegzik
Egy öregember kuporog a garázs padlóján: sápadt, ruhái szakadtak és koszosak, betegesen néz ki, mint aki haldoklik. Ráparancsol Michaelre, hogy menjen el, de a fiú makacs. Nem tudja, ki ez, nem tudja, mi ilyenkor a teendő, még azt sem tudja, hogy valós-e, amit lát. Csupán egy dologban biztos: segíteni szeretne. Hetek óta nézi, ahogy a szülei a húgát ápolják, ahogy az új házzal küzdenek, és tehetetlen.
A húgát nem tudja meggyógyítani, a házzal képtelen megbirkózni; ha legalább ezen az idegen férfin segíteni tud, akkor hasznossá válhat. Ám a férfi elküldi, és Michael elmegy, bár tudja, hogy vissza fog térni.
Aznap éjszaka Michael ismét meglátogatja a garázsban bujkáló öregembert, kínai kaját és aszpirint visz neki. Az idegen annyira gyenge, hogy alig képes egyedül a szájához emelni az ételt. Nagyon beteg: artritiszben szenved. Amint megmozdul, zakójáról hullani kezdenek a halott bogarak és a por. Michael segít neki, megtámasztja a hátát, és akkor érzi először, hogy van valami az ember ruhái alatt, valami, amibe bele se mer gondolni, valami, ami miatt ezentúl csak „lény”-ként tud gondol a garázsban görnyedő férfira.
Michael, történetünk főszereplője és egyben narrátora egészen új világba csöppent
Egyik pillanatról a másikra nőtt fel a szülei szemében, hisz A Kicsi születése miatt nem tudnak annyi figyelmet szentelni idősebb gyereküknek. Bár nem csak a szülei kezelik máshogy, mint addig, senki nem úgy áll Michaelhez, ahogy ő szeretné. A tanárai szemében egy szánalomra méltó, ijedt kisfiú, a barátai szemében pedig szimplán változatlan, ami valahogy ugyanolyan rossz, mintha ők is sajnálnák.
A költözés után találkozik Minával, a szomszéd kislánnyal, aki magántanuló – ez teljesen ismeretlen terep Michael számára –, és annak ellenére, hogy soha nem járt iskolába, sokkal okosabb, mint bárki a korosztályukból. Hamar összebarátkoznak, és Mina megmutatja a fiúnak a legnagyobb titkát: halott nagyapja házát, amit Minára hagyott, pontosabban annak padlását, ahol galambok fészkelnek, akik csak Minától és Suttogitól, a lány kóbor macskájától nem félnek. Később Michael ugyanannyira hálából, mint kétségbeesésből mutatja meg Minának a garázsban gubbasztó lényt, hátha Minának van ötlete, mit csináljanak vele, hisz nemsokára felújítják a garázst. Szerencsére a látvány által okozott sokk hamar tervvé alakul: a titokzatos férfit éjszaka fel kell vinniük a baglyokkal teli padlásra, bármennyire is tiltakozik.
Aznap két dolog derül ki a lényről: az egyik, hogy nem is öreg, csak nagyon beteg, a másik pedig a neve. Skellignek hívják.
Skellig lénye és léte megmagyarázhatatlan
Nem tudni, hogyan került a garázsba, hogyan élte túl az elmúlt éveket, hiszen a ház még az előző tulajé volt, mikor Skellig „beköltözött”. Egy dolog biztos: Skellig varázslatos. Amint jobban lesz, repülni tanítja Minát és Michaelt, akik folyamatosan látogatják, takarókat, aszpirint, ételt és sört visznek neki. De sosem derül ki, micsoda igazán, egyszerre marad a megoldása és a megválaszolhatatlan kérdése Michael történetének. Bár jelenlétének célja sokféleképpen értelmezhető (angyal?, koldus?, fantázia?), a haszna bizonyos: ő menti meg A Kicsi életét.
– Meglátogatta a húgomat! – szólaltam meg.
Felnevetett.
– Hm. Aranyos kis teremtés.
– Erőt adott neki.
– Pezseg benne az élet. A szíve, akár a tűz. Ő adott nekem erőt.
Michael húga nagyon beteg, a történet íve és A Kicsi gyógyulása gyakran fonódnak össze, minél komplexebbé válnak Michael mindennapjai, minél többet tudnak meg Skelligről, annál betegebb lesz a kislány. Néha, amikor épp nyugalom van, javul a baba egészsége, de az orvosoknak végül nincs más választásuk: egy mindent eldöntő szívműtétet kell végrehajtaniuk a kislányon. Ki tudja, mi lett volna, ha Skellig nincs?
A regény, bár hivatalosan gyerekeknek íródott, ugyanannyira szól a nagymamáknak, mint az unokáknak
Sok fontos témát érint: hogy nehéz egyik pillanatról a másikra felnőni, hogy egy házból elköltözni ugyanolyan megterhelő lehet, mint egy barátot elveszteni,
és igenis lehet gyászolni valakit, aki még életben van. Hogy mindegy, milyen a háttered, a varázslat ugyanúgy a tiéd, mint bárki másé.
David Almond szövegének szépsége sokszor vetekszik a történet szépségével, stílusa pedig konkrét, érthető és szofisztikált
Almond ugyanolyan szeretettel és odafigyeléssel ír Skelligről, mint a garázsról, ahol annyi éven át lakott, történeteiben a környezet és a személy majdhogynem egyenértékű.
„Almond megragadja a fiatal olvasók fantáziáját, és olvasásra, kritikus gondolkodásra biztatja őket” (Hans Christian Andersen-díj zsűri, 2010).
Nem véletlen, hogy a Skellig sok brit iskolában kötelező olvasmány.
Érdemes elolvasnia ezt a regényt mindenkinek, akit jobban érdekelnek a kérdések, mint a válaszok, aki még nem engedte el a varázslatot, és akinek egyszerre kell izgalom és megnyugvás az életébe.
„S mire gyorsan visszatért,
Óvott már a dárda, vért,
Mert ifjuságom elrepült,
S fürtjeimre hó terült.”
– William Blake: Az Angyal
(Vámosi Pál fordítása)
*************************************
Parti-Nagy Elza
David Almond: Skellig – Szárnyak és titkok
Borító: Almási Zétény
Fordította: Cséplő Noémi
Pongrác Kiadó, 2009
123 oldal
2500 Ft
(Már csak antikváriumban kapható)
(A William Blake-idézetek David Almond könyvében olvashatók)