Azt hiszem, kevesen mondhatják el magukról, hogy ezt a meseregényt személyesen az írótól kapták, a lakásán, dedikálva, és épp a legmegfelelőbb korban: tizenegy-tizenkét évesen.
Ha nem tévedek, ez volt az egyik utolsó gyerekkönyv, amit elolvastam. Már hívogatón felfütyült hozzám, rázott a pubertáskor, de azért még élveztem a sorait.
Fél éven belül már cigarettáztam, és az egész gyerekkoromat kihajítottam az ablakon. De az a nyár még inkább a gyerekkoré volt, Szikra Ferkóstul.
Most, negyvenkét-negyvenhárom év elteltével ismét elővettem a könyvet, újraolvastam, aztán megint újraolvastam, annyira elbűvölt.
Méhes György ugyanis olyasmihez értett, amihez kevesen: meseregénybe csomagolt népmesét írt
A Szikra Ferkó elejétől a végéig népmese, a jobbik fajtából, Kalapándi apóval, Héccerhét urasággal, Toportyán királlyal, Fuvallat tündérkisasszonnyal, Szikra Ferkóval és a többiekkel.
Nem mellékesen veretes magyar nyelven elbeszélve, a fantasztikusból még fantasztikusabba átcsapó kalandokkal. Akad itt felhő mint meglovagolt mén, tündérfeleség (az előbb említett Fuvallat kisasszony a nővéreivel, Szélvésszel és Forgószéllel), valamint fivéreikkel, Jégesővel, Hófergeteggel, Villám vitézzel és persze apjukkal, Viharkirállyal. Szivárvány- és Feketeország, az előbbi például felhőszörnyeteggel, folyékony aranyból, csillagokból stb. szőtt környékkel, az utóbbi egykori lakóival, az apró, csillagszemű bányásztörpe-néppel, parazsat evő táltos paripával, hogy csak néhány elemét, szereplőjét említsem a könyvnek. És persze Toportyán király a folyamatos zoomorf metamorfózisokon áteső Hétfejűsárkány-boszorkányanyjával. Rontombontom és Haddelhadd sötét szívű vitézekkel, valamint a furfangos Kiskopaccal. Egyébként igen beszédesek a nevek.
Míg – ha megengedhetek magamnak egy merész párhuzamot – A Gyűrűk Urában a gyűrűk köré szerveződik a cselekmény, itt a világverő kard köré épül fel a történet, melyet szűzaranyból, valamint Villám vitéz buzogányából nyert acélból kovácsol össze Kalapándi apó, a kovács, s amelyet csak akkor szabad kikalapálni, ha megfelelően bátor és tiszta szívű ember születik, aki használhatja. (Aki – természetesen – ki más lehetne, mint Szikra Ferkó, Kalapándi apó árva, általa felnevelt mesterlegénye.)
A regényben rengeteg fordulat található, és igen élénk, bonyolult, sokrétű, sűrű struktúrájú fantasztikum. Persze csak annyira, hogy az olvasó gond nélkül követni tudja a mese szövését.
Mellesleg több betétmesét is tartalmaz, de ezek nem bontják meg a regény cselekményét.
És természetesen – mint a népmeséktől azt elvárja az ember – a regényben is győz a jó, a gonosz pedig meglakol. Ugyanakkor nem éreztem közhelyesnek, inkább diadalmasnak a meseszövedék végét.
Olykor szükség van arra is, hogy a történet happy enddel záródjék. Meseregénybe applikált népmeseként pedig nem is történhet másként. És ez így jó.
A könyvet gyereknek, megcsömörlött, illúzióvesztett felnőttnek egyaránt ajánlom. Felér több dopamin- és szerotoninlökettel. Ami szép teljesítmény.
Jódal Kálmán
Méhes György: Szikra Ferkó
Illusztrátor: Rusz Lívia
Ion Creanga Kiadó, 1975
11. kiadás
185 oldal
Már csak antikváriumban kapható változó áron