„No, most lássuk a kasszát!”
Ezt mondja Margith Jani Gion Nándor Postarablók című regényében. A kassza belsejét szerencsére nem fogjuk látni, mert a gyerekek végül nem tudták kinyitni, nézzünk viszont valami mást! Lapozzunk bele Gion Nándor közel ötven éve, 1972-ben megjelent felejthetetlen ifjúsági regényébe! Van kerek évfordulónk is: február 1-jén lenne nyolcvanéves a vajdasági Szenttamáson született író, aki olyan ifjúsági könyvekkel örvendeztette meg az olvasókat, mint a Sortűz egy fekete bivalyért, A kárókatonák még nem jöttek vissza vagy a már említett Postarablók.
„Ha a színpadon feltűnik egy puska, annak el kell sülnie” – szól a híres csehovi bölcsesség
A Postarablókban viszont végül nem rabolják ki a postát, pedig kétszer is megkísérlik. Először a gyerekek, Margith Jani és Jász Gábor szeretnék kifosztani a széfet, inkább csak unalomból, kalandvágyból, Zavarkó Pepiéket viszont már pusztán a haszonszerzés vezérli, de aztán épp Janiék akadályozzák meg, hogy a környék nehézfiúi kirabolják a hivatalt.
Míg Csukás István krimizsánerű ifjúsági könyvei többnyire tele vannak bűbájjal és humorral, addig Gion kötete keményebb sztori.
Persze az sem mindegy, hogy a Vadliba őrs szeretné titokban rögzíteni az oroszlánok hangját, vagy néhány félárva gyerek rabolná ki a kisvárosi postát. Bár a magyar ifjúsági regények visszatérő motívuma a „huliganizus” a magamutogató vagányság, a kisebb stiklik karikírozása – lásd például a Pocok, az ördögmotoros című ifjúsági filmet – a kérlelhetetlen keménység és az ölés vágya (rugós késsel szeretnék megszúrni Laczát, Molnár Tihamér nevelőapját) a mai napig meghökkenti az olvasót.
Zavarba ejtő a kötet kőkemény szociója
Például Margith Jani két bátyja is börtönben ül, hogy a történet szereplőinek nem él az apjuk, ami bizonyára Gion második világháború utáni iskolaélményeire utal, amikor sok félárva gyerek kóborolt, focizott a Szenttamás környéki temetők vidékén. Gion ebben a művében is csúcsra járatja az elhallgatás művészetét, azaz épphogy csak jelez, utal („örülök, hogy anyám nem ment férjhez még egyszer”), és nem szépeleg azon, hogy apa nélkül kell a gyerekeknek felnőniük, esetleg éppen kifognak egy „sötétarcú mostohát”.
Vagy ott van az alkoholista Seriff esete, aki egykor egyetemre járt, de történt vele valami, nem fejezte be az iskolát, és azóta iszik. Nem tudjuk meg, hogy miért csúszott le, viszont elgondolkodunk rajta, esetleg eszünkbe juthat még Bereményi Géza neves közgazdásza, az új mechanizmus kulcsembere abból a bizonyos eszpresszóból.
És akkor még nem beszéltünk a mellékesen megemlített Vörös Zászló birtokról és a népvédelmi osztályról. Amikor a széffel bajlódó Jani azt üvölti bele az éjszakába, a mulatozó felnőtteknek: „dögöljetek meg!”, nos, abban minden benne van, ami kifejezi a kamaszok érzéseit a felnőttek hazug világával szemben. Itt a jó ritmusban elmesélt, cseppet sem szépelgő történet kap némi egzisztencialista gellert, ugyanakkor hamar kiderül, hogy hőseink csak afféle jószívű rablók, a pénzből adni akartak Molnár Tihamérnak és nagyapjának, akik nagyon szegények. Aztán rátalálnak a telefonközpontra, lehallgatják a hívásokat, és telefonbetyárkodnak is. Innen sikerül egyfajta erkölcsi magaslatot megugraniuk, ugyanis arra használják a telefonközpontot, hogy másokon segítsenek. A cél: megakadályozni, hogy Zavarkó Pepiék biztosítási csalás céljából felgyújtsák a vendégmunkások elhagyott házait.
Itt újabb szintet lépett a könyv brutalitása, hiszen ifjúsági regényben meglehetősen szokatlan az a tényközlés, mely szerint Zavarkó Pepi meggyilkolt egy öregasszonyt, majd rágyújtotta a házát.
Ez tényleg nem az a világ, amit megismerhettünk a szintén ugyanebben az időben készült Az öreg bánya titkában, vagy az Utánam, srácok!-ban. Ebben benne van a délvidék betyártörténeteinek vadsága, és mindaz, ami itt történt, többek között 1944-ben.
Nagyon máshol van a vajdasági ifjúsági regények ingerküszöbe
Talán ennek is köszönhető, hogy a Postarablók 2021-ben is frissnek, lendületesnek hat, no meg annak, hogy nincs benne didakszis, nincsenek úttörő pajtások, tanácsköztársaság zászlaja, csak a kőkemény vajdasági élet. A könyv dramaturgiai remeklés, olyan, mintha eleve rádiójátéknak készült volna. Amikor előkerül a régi játék korona, annak később szerepe lesz, sőt magának az egykor előadott Égig érő fa mesejátéknak is.
Maga a postarablás is e színpadi metatér mellett játszódik, ahol megtalálják a gyerekkor eldobott díszleteit, az Égig érő fa koronáit, lovagi vértjeit. Amikor a gyerekek átveszik a dolgok irányítását a telefonközpontban, és megkoronázzák magukat, már sejthető, hogy nemcsak egy bűntényt akadályoznak meg, hanem a vendégmunkások mulatságát és a gyerekkori jelmezeket is kiviszik az utcára, hogy aztán egy hollywoodi finálé, afféle flashmob kerekedjen a történetből. És persze mikor a telefonközpontból a fiúk az egész kisvárost mulatni hívják, magát a gyújtogatást és a posta igazi kirablását is megakadályozzák. A végén pedig bemasírozik a könyv első lapjain is feltűnő tűzoltózenekar, teljessé téve a délvidéki karnevált.
Szöveg és fotók: Poós Zoltán
Gion Nándor: Postarablók
Illusztrálta: Péter László
Móra Könyvkiadó – Forum Könyvkiadó, 1972
146 oldal
10 Ft