A magyar gyerekkönyvkiadás egyik legkülönösebb vállalkozása:
Csehov A szökevény című négy elbeszélést tartalmazó kötete, amely 1977-ben jelent meg a Móra a Már tudok olvasni! sorozatában. A hat éven felülieknek ajánlott könyvben meghökkentő módon olyan témák kerülnek terítékre, mint a gyerekbántalmazás, az állatokkal szembeni kegyetlenség, a keserű gyereksors, és még sejtelmesen a pedofília is, így aztán mi is menekülnénk ebből a magas hófalakkal körülzárt világból, ahogy a beteg kis Paska próbált elszökni a halottakkal és leprásokkal teli kórházból.
A történetek természetesen első osztályú irodalmi alkotások
Azt sem mondhatjuk, hogy nincs hagyománya a nehéz gyereksorsot bemutató világnak, Dickenstől Móricz Zsigmondig,
de az az örvénylő fekete anyag, ami ezekben a hófödte történetekben kavarog, bizonyára a felnőtt olvasókat is zavarba hozza, nemhogy a hat éven felüli gyerekeket, akik éppen hogy megtanultak olvasni.
Tanulság: nem minden szól a gyerekeknek, ami a gyerekekről szól
A címadó, A szökevény című elbeszélésben Paska akkor tudja meg, hogy a valódi neve Pavel Galaktyionov, amikor a kórházban a felcser kifaggatja az anyját. Vele később így beszél az orvos: „Nem vendégségbe jöttél, asszony! Mit piszmogsz annyit? Nem te vagy az egyetlen! Verést érdemelnél, asszony, csak volna, aki megverjen.”
Maga az orvos a történet legkülönösebb alakja, aki megígéri a kisfiúnak, hogy ha marad a kórházban, elviszi vásárba, és majd kap kandiscukrot és mutat neki rókát. A gyerek megkörnyékezése már akkor elkezdődik, amikor sült hússal kínálják. Kiderül, hogy a hétéves Paksa soha nem evett még sült húst, és igencsak ízlett neki. De aztán mégsem viszik vásárba, csak várakozik a halálos beteg, krákogó öregek között, akik közül épp akkor hunyt el a Mihajlo nevű idős bácsi. Ezután Paksa keresztülrohant a himlősök kórtermén, kiszaladt a sírkeresztekkel teli udvarra, majd betévedt a doktor lakásába, aki azt ígérte, hogy elviszi vásárba, mutat neki rókát, és kap majd kandiscukrot is. A novella úgy ér véget, hogy Paska eszméletlenül vágódik el a lakásban, majd másnap a doktor szobájában ébred. Bizarr mese, amit a gyerekek nem értenek, a felnőttek számára pedig felkavaró.
Nem járt sokkal jobban a kilencesztendős Vanyka Zsukov sem
A Vanyka című történet főhőse, akit inasnak adtak a csizmadiához. A bántalmazott kisfiú előbb naplóba kezd, majd levelet ír nagyapjának, hogy mentse meg az életét, vigye el a kegyetlen csizmadiától: „Tegnap igen megvertek. A mester a hajamnál fogva kicibált az udvarra és a lábszíjjal igen helybenhagyott…”
Csehov emeli a tétet, amikor arról ír, hogy a csizmadia felesége a fiúcska szájába nyomta az egész, sózott nyers halat. És itt még nem ért véget a kegyetlenkedés. A segédek ráparancsolnak a pitvarban alvó, kiéheztetett Vanykára, hogy lopjon uborkát a csizmadiától, aki a lebukás után persze ott ütötte a fiút, ahol érte, sőt előfordult, hogy úgy fejbe vágta a kaptafával, hogy a kis Vanyka elájult. Végül levelet ír nagyapjának:. „Kedves nagyapó, itt nincs más hátra, itt csak meghalni lehet.”
Nem mondhatnánk, hogy lelkesen adnánk egy hétéves gyerek kezébe a kötetet
Annak ellenére sem, hogy többször állatok a történetek hősei. Csehov például így jellemzi a Csík nevű kutyát: „Tisztelettudása és alázata egy jezsuita gonoszságát leplezi. Senki nem tud olyan alattomosan odasomfordálni valakihez és belemarni a lábikrájába… Sokszor elverték már a lábát, fel is kötötték vagy kétszer, minden héten félholtra verték…”
Itt meg kell állnunk. Először is mi az, hogy „alázata egy jezsuita gonoszságát leplezi”? Ezek szerint a jezsuiták gonoszak lennének? Másrészt miért is kéne egy gyereknek olyan történeteket olvasnia, amelyekben különös kegyetlenséggel verik félholtra a kutyákat…
A könyv brutalitását a lírai futamok sem balanszírozzák, csak különös kontrasztba emelik a lélek mélyvilágában játszódó kegyetlen meséket, valahogy úgy, ahogy Bodor Ádám novelláiban is olvashattuk.
„(…) látni a zúzmarától ezüstlő fákat, hóbuckákat (…), a tejút olyan tisztán kirajzolódik, mintha kisikálták, hóval dörzsölték volna fényesre az ünnep előtt.”
Imponáló költői erővel jelenítette meg Csehov a nyitó történetet
A Foltosfejű kis mesében olvasható:. „Hirtelen orrába csapott a trágya és a juhtej meleg párája.”
Persze már a történet felütése is zavarba ejtő, ott van maga a Foltosfejű, akit éppen megvesszőzött Ignat, a vadőr, majd a kis kuvaszt véletlenül magával viszi a félig vak, döghúson élő öreg farkas. A kutya szerencsésen megszökött a farkasveremből, és végül is akaratán kívül megakadályozta, hogy a farkas elragadjon egy juhot, de amikor Foltosfejű hazatalált, a gazdája egyszerűen hülyének nézte, mert azt hitte, hogy ő törte be a juhakol tetejét.
Az utolsó, Gyerekek című elbeszélésben sincs feloldás, ahol arról beszélgetnek a kicsik, hogy azért mennek a rablók a templomba, hogy megöljék a templomszolgákat, aztán a sajátos, pénzalapú társast játszó gyerekek összeverekednek. "Andrej (…) fejbevágja Aljosát, csak úgy csattant.”
A feloldást valójában Zsoldos Vera bűbájos, ugrándozó farkaskölyköket és kajla kiskutyákat ábrázoló rajzai jelentik.
Poós Zoltán
Csehov: A szökevény
Fordította: Rab Zsuzsa
Illusztrálta: Zsoldos Vera
Móra, 1977
62 oldal
9 Ft