Ismét kaphatók a rendszerváltás előtt nagy népszerűségnek örvendő Vojtěch Kubašta-féle térhatású (pop-up) mesekönyvek
A mozdulatlannak tűnő szocializmus idején a képzeletet is bemozgató „kis karok” segítettek abban, hogy mi is alakítsuk a történetet, beleszólhassunk a „világ dolgaiba”. A 2019-ben újrainduló sorozat eddigi nyolc könyve mellé most megjelent két új kiadvány, A brémai muzsikusok és A rendíthetetlen ólomkatona is.
Az első nyolc könyvből álló széria (Hamupipőke, Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska és a farkas, Csizmás Kandúr, A három kismalac, A farkas és a hét kecskegida, Jancsi és Juliska) sikeres volt, ezért is folytatódik tovább a sorozat még két régi-új varázslattal, amely ugyanazt a laterna magica-élményt nyújtja, mint a korábbi kötetek.
A formátum, a műszaki szerkesztés megegyezik a hatvanas évek köteteivel, csak azoknak textilből készült a gerincük, és halványabb volt a színük.
Még számos más, a Grimm és Andersen világától eltérő mesekönyv is megjelent ugyanezzel a térhatású technikával, gondoljunk csak A tücsök és a hangyára vagy a Gulliver Lilliputban című történetre – talán majd ezek is kapnak új kiadást. Az eredeti könyvek borítói nem feltétlenül egyeztek meg az új kötetek címlapjaival, ami meglepő lehet, hiszen a legerősebb vizuális élmény mégiscsak a címlap maga, és ezeknél a kiadványoknál nem hagyható ki a szülői nosztalgiafaktor sem.
A rendíthetetlen ólomkatonának még a címe is más volt, annak idején A kis derék ólomkatona címmel jelent meg. A könyvek tehát úgynevezett reprint-kiadványok, a rajzok megegyeznek az eredeti illusztrációkkal, a színek viszont élénkebbek, frissebbek, s a betűk is nagyobbak lettek.
Mitől olyan varázslatos ez a sorozat?
Mert maguk a gyerekek is részeseivé válnak a történetnek: ide-oda húzhatják a kis karokat, azaz maguk döntenek arról, hogy a kemencébe küldik-e a vasorrú bábát, vagy sem. Ugyanaz az élményvilág, mint a korábbi korszakok mechanikus csodáinál, a laterna magicáknál, vagy akár a különleges óraszerkezeteknél, kabinetszekrényeknél, babaházaknál. Az oldalpárok felnyitása megidézi a színházakban felgördülő függöny várakozással teli élményét, a szemünk láttára megépülő varázsvilágot, amikor kinyílnak a kastélyok termei, a mézeskalács házak, az ólomkatonákkal teli gyerekszobák. Az élmény némiképp a bábszínházas világra is emlékeztet, csak itt maguk a gyerekek lehetnek a bábművészek, ők mozgatják az adott jelenet figuráit, például a kastély előtti hattyúk tava előtt táncoló, a piruett miatt féllábúnak tűnő táncoslányt.
Az olvasók is szereplők lesznek, de ha éppen nem mozgatják-nyitogatják a könyvet, akkor is elmélyedhetnek egy-egy részletgazdag tájban, enteriőrben.
Kis nyíl jelzi, hol léphet közbe a „mozdulatlan mozgató”, a mese újbóli megteremtője, azaz maga a gyermek.
Ha lenyomjuk a kalitkában ülő madarat A rendíthetetlen ólomkatona egyik jelenetében, akkor a ládikából előugrik az ördög. A gyerekek megtanulják leküzdeni a félelmüket azáltal, hogy néha meghívják az ördögöt a mesébe, azután pedig visszazárják. Szintén félelmetes a csatornában vámot szedő patkány, de a gyerekek hátrahúzhatják a farkát, olyan bátrak lehetnek, mint a szerelmét kereső kis katona. Sokunk gyermeki fantáziáját mozgatta meg a katonát lenyelő hal. A gyerekek jelképesen „felvághatják” a halat, hogy a hasából kiszedjék a katonát.
És ebben van egy jó nagy dupla csavar…
Bár a könyvek a hatvanas éveket idézik, inkább a két háború közötti art deco-meseillusztrációk, bonbonosdobozok jutnak eszünkbe róluk
Ez itt valójában a hatvanas évek nosztalgiája a húszas és harmincas évek mesés formavilága iránt…
A „mai gyerekek” számára is ez a klasszikus meseillusztráció az etalon, ugyanis mindenki ösztönösön vonzódik az „atavisztikus” erdők, tisztások, kis házak, kastélyok, várak világához. Olyan ez, mint amikor a gyereknek azt mondjuk, rajzoljon házat. Szinte biztosra vehetjük, hogy ferde tetőt rajzol az épületre, mert „a ház mint olyan” sátortetős, és általában piros cserép van rajta. Ezeket a mintázatokat megöröklik a gyerekek, ahogy „bennük van” a Piroska és a farkas, a Jancsi és Juliska vagy a Hófehérke misztériuma is…
A Vojtěch Kubašta-féle mesék inkább afféle kivonatok, ecsettel és ollóval létrehozott álomszerű víziók, maguk a történetek rövidek. Beavatásként megfelelők, de mindenképpen el kell olvasnunk hozzájuk az eredeti mesét ahhoz, hogy teljes legyen az élmény.
Kubašta a mesék főbb fázisait rajzolta meg, így aztán a térhatású mesekönyvek – annak ellenére, hogy tisztességes kivonatok – inkább afféle bájos kedvcsinálók a valódi olvasáshoz.
Vojtěch Kubašta Bécsben született 1912-ben, tehát még az Osztrák–Magyar Monarchia gyermeke, megélte Csehszlovákia létrejöttét, majd felbomlását, 1992-ben hunyt el a csehországi Dobříšban. Rajzain nyomot hagyott a két háború közötti német mesekönyvek formavilága, de régebbi korok könyvei is inspirálták.
Térhatású munkák már a középkor óta ismertek voltak, lásd akár a csillagászati ismereteket illusztráló kódexeket. Robert Sayer londoni nyomdász készítette 1700-ban az első, gyerekeknek ajánlott térhatású kötetet, majd divatba jöttek a bibliai történetek térbeli megjelenítései, amelyeknek nyomait megtalálhatjuk a „kinyitható”, papírból készült Betlehemekben, amelyeket a nagymamák a karácsonyfa alá tesznek.
Kubašta Jancsi és Juliska-féle mágikus hatású erdejében ott a mély tudás a titokzatosról, az ősiről, az univerzálisról, ezek a mai gyerekek csodálatát is kiváltják. Ugyanez igaz az idillre is: a brémai muzsikusok erdei háza többet mond a harmóniáról, a nyugalomról, mint bármilyen relaxációs színező.
Fotók és szöveg: Poós Zoltán
Vojtěch Kubašta: Hamupipőke; Csipkerózsika; Hófehérke; Piroska és a farkas; Csizmás Kandúr; A három kismalac; A farkas és a hét kecskegida; Jancsi és Juliska; A rendíthetetlen ólomkatona; A brémai muzsikusok
Móra Könyvkiadó
2999 Ft