A Móra Kádár-kori ifjúsági sorozataiban, a pöttyös, a csíkos és a delfin-könyvek között meglepően sok lengyel szerzővel találkozhatunk
Hét könyv alapján vizsgáltam meg, hogy milyen képet festenek a korabeli Lengyelországról.
„A szocialista értékrend közvetítésében a baráti országok szépirodalmának különleges szerepe van” (a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése, 1986).
A második világháború után a magyar kultúrpolitika a szovjet és a népi demokratikus kortárs irodalom kiadását és fordítását erőteljesen támogatta. Ebből következett, hogy a fordításirodalom hirtelen felvirágzott.
Fejlődött, és minden addiginál fontosabb szerepet kapott az ország szellemi életében, hiszen a magyar irodalom szigorú ellenőrzés alá került. Könnyű volt megfelelőt találni, válogatni lehetett különböző országok könyveiből, illetve könnyebb volt kihagyni egy külföldi szerző könyvének kiadását, mint egy hazaiét. Ez a rendszer azonban nem csak a világirodalom csúcsteljesítményeit juttatta el a magyar olvasókhoz. A következőkben tárgyalt könyvek sem kiemelkedő művei az ifjúsági irodalomnak, többségük már saját korában sem volt igazán ismert (a szüleink, akik ezeken a könyveken nőttek fel, legfeljebb egyet-kettőt olvastak közülük), az idő múlásával és az olvasói igények változásával pedig feledésbe is merültek.
Az ifjúsági könyvkiadás szerepét az 1950-ben Ifjúsági Könyvkiadó néven alapított, 1957-től pedig Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó néven futó kiadó kapta meg
A szerkesztőségek a különböző korosztályoknak egységes külsővel felruházott sorozatokat indítottak, például a pöttyös könyvek a kislányoknak szóltak, a csíkos könyvek a nagyobb lányoknak, a delfin-könyvek pedig a tizennégy év körüli fiúknak és lányoknak. A kiadónak megvoltak a maga partnerintézményei a szocialista blokkon belül minden országgal, illetve jól működött a szakembercsere-egyezmény is, így dőlt el, melyik lesz az a nagyjából négy lengyel könyv évente, amit ki kell adni idehaza.
Lengyelország nem idegen nemzetként jelenik meg az általam tárgyalt hét könyvben. Otthonos, ismerős érzés sejlik át rajtuk, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ezeket a könyveket az íróik nem külföldi olvasóknak szánták. Milyennek ábrázolják Lengyelországot? Egy a háború után újjáépült, szép, modern, békés helynek. A történelemnek összességében komoly szerep jut: van olyan regény, melynek alapja a történelem feltárása, van, ahol az író csak érintőlegesen hozza szóba, de mindegyikben kivétel nélkül előkerül a háborúra való emlékezés. Tehát Lengyelország modern jelene mellett megjelenik a második világháborúhoz köthető múltja, de részletes elemzés nélkül. Egyik regény sem történelmi alkotás. A Varsóban játszódó regények esetében különösen hangsúlyos az újjáépítés, hiszen a lengyel fővárost 1944-ben porig bombázták, beleértve a történelmi óvárost is. A háború után festmények és fényképek alapján, a semmiből építették újjá a belváros több száz éves épületeit is, és ez maradandó nyomot hagyott a lakosságban.
Azokban a regényekben, melyek vidéken játszódnak, gyakrabban kerül szóba a partizánmozgalom, mint az újjáépítés.
A könyvekben a partizánok mindig a németek ellen harcoltak, a szovjetek természetesen nem tűnhetnek fel rossz színben.
Az is visszatérő motívum, hogy a szülők meséjét a gyerekek már százszor hallották, és borzasztóan unják. Nekik nem érdekes az, ami a szüleik számára életbevágó volt.
Lengyelország megjelenítéséhez hozzátartoznak a kommunizmus jellegzetes szófordulatai, ünnepei, hősei
Ezek ismerősen csenghettek a magyar olvasó fülének, és különösen otthonos érzést kelthettek Lengyelországgal kapcsolatban.
Lengyelország megjelenítésekor szinte mindegyik regényben találkozhatunk a sorban állással, a hiánygazdaságra való utalással. De a kellemetlenségek mellett teljes természetességgel nyerünk bepillantást a lengyel konyhába vagy az utcán járó autók arzenáljába is.
A fordítók nem változtatták meg a neveket, úgyhogy a magyar olvasó a lengyel személynevekkel is megismerkedik: Olekkel, Marcjanna nénivel, Detektív Kubuśśal, Michałłal és Majával, Gabrielával, Patrycjával, Zbyszekkel, Artekkel és Edekkel stb.
Háború és újjáépülés
„Itt bezárják a kapukat éjszakára?” – kérdezi a főszereplő vidéki kisfiú a nagynénjétől Krystyna Boglar Szaniszló király órája című regényében. – „Tegnap éjjel is bezártad a kaput, Marcjanna néni? – Természetesen! Hogy éjszaka ne jöhessenek be a tolvajok a házba. Városban ez így szokás. És azután a borzalmas háború után még romokban hevertek a házak, de én akkor is bezártam a kaput tizenegykor, ahogy kell! Közönséges lécekkel volt a kapu összetákolva… A ház csupa lyuk, az ablakokon nem volt üveg, ott bárki bemászhatott, de én bolond minden este kulcsra zártam a kaput. Úgy éreztem, rendnek kell lenni! Azt szerettem volna, ha minden úgy volna, mint régen, amikor a város még eleven volt…”
Irena Jurgielewiczowa Minden másképpen van című regényében az egyik főszereplő, Michał mindenhez nagyon erősen kötődik, ami a halott apjával összefüggésben volt, például a háborúhoz is: „A könyvet „ellapozta. […] Katonák, tüzek, egy kibombázott kórház kitelepítése. Ez volt, most meg olyan normálisan folyik az élet, mintha sose lett volna másképp… Házak, új lakónegyedek, mozik, színházak. […] Különös az élet: mennyi borzalmas és mennyi nagyszerű dolog van benne egymástól függetlenül. De vajon így kell-e ennek lennie? Milyen jó lenne valakivel megbeszélni ezt az egészet. Olyasvalakivel, aki átélte azokat a régi időket, de ugyanakkor megérti azt is, ami új.”
Varsó az újjászületéskor ajándékot kapott a baráti szovjet néptől: a Kultúra és Tudomány Palotáját. Ez az épület a mai napig jellemzi a lengyel fővárost. A Micsoda kölykökben az öt lurkó felszökik a kilátótoronyba. Közülük négyen varsóiak, úgyhogy összehasonlítják a kilátást Varsóéval: „Ugyan! – húzta el a száját Zbyszek. – Ez semmi. Te Jarek, ha Varsót látnád, a Tudomány és Kultúra Palotájának harmincadik emeletéről!”
Partizánmozgalom
Aleksander Minkowski Kardvirág és oroszlán című regénye a történelem megértéséről szól. A történet kibontakozása közben kiépül a fasiszták ellen harcoló partizán hős képe. „Minden lépésnél halál leselkedett az emberre. Az, hogy valaki lengyel, és gyűlöli a fasisztákat, már elég volt, hogy megöljék… De ők nem féltek.”
A Micsoda kölykökben (ez a másik regény, amely nem nagyvárosban játszódik) a gyerekek partizánbunkert találnak.
Szülők unalmas meséi
Irena Jurgielewiczowa regényében a másik főszereplő, Maja édesapja még él, és tud mesélni ugyan, de Maja ezért nem lelkesedik: „ami a megszállás alatti és háborús élményeket illeti, a legiszonyúbbakat lidércnyomásos álomnak érezte, amit legokosabb hamar elfelejteni, a többi összevegyült emlékezetében a történelemórákkal és apja fárasztó, unalmas visszaemlékezéseivel”.
A Százlábú című könyvben „[a]nya medörzsöli fáradt szemhéját. – Hát persze. Nem tudsz semmit. Amikor én tizennégy éves voltam… – Százlábú erre már nem figyel. Már kívülről fújja. Az újjáépítés keserves éveiről szóló históriákat, a második világháború pusztításairól, az ötvenes évek fiataljait lelkesítő eszményekről. »A nagyszülők örökké a háborút, a megszállást emlegetik – gondolja unottan –, a szülők az újjáépítést. És mi? Mi miről mesélünk majd?«”
A Micsoda kölykökben hasonló a helyzet: „Apu útközben elmesélte (vagy századszor), hogyan nézett ki a félsziget a háború előtt.”
A kommunizmus jellegzetességei
Adam Bahdaj A fekete esernyő című regényében a következőképpen nyilatkozik a rendőr: „Főhadnagy elvtárs, megkerült az elveszett kisfiú.” És egy ötéves kisfiú a játszótéren ezt kiabálja: „Ejtőernyős vagyok! TU-104-es vagyok! – Fogd be a szád! – kiáltotta Detektív Kubus. […] Az akrobata azonban ügyet sem vetett a figyelmeztetésre. – Én vagyok Gagarin!”
Az ismerősséget sugározzák a következő megnevezések A karfiol virágában: „Ez a szoknya a szürkéskék próbababán pompázott Poznańban a Vörös Hadsereg úton levő Telimena divatáruház kirakatában. […] A Pártházon fehér-vörös felirat csillogott, amely a Gazeta Zachodnia napilap olvasására biztatott.”
Gabriela, a főszereplő fekete szoknya – fehér blúz kombinációban akar elmenni egy születésnapra. Az unokatestvére azonban ezt határozottan ellenzi: „Gaba, ne vacakolj már! Miért vagy te olyan különc? Hiszen nem május elsejei felvonulásra megyünk! Vegyél magadra valami emberi öltözéket!”
Hiánygazdaság
A Szaniszló király órájában a következő jelenettel találkozhatunk: „Biztos leküldte őt Marcjanna néni vásárolni az üzletbe. Tegnap sóért küldte, de Olek nagyon hamar visszatért, mondván: »A bolt zárva volt, mert éppen leltárt szállítottak.« – Kasiából kitört a rosszindulatú nevetés.” Ez a megfogalmazás az akkori lengyel olvasók számára egyértelmű volt, de a magyar olvasó nem érthette, miért nevet rajta „rosszindulatúan” Kasia. A boltra a hiány miatt, „alibiként” írhatták ki, hogy áruszállítás miatt zárva.
A hiánygazdasághoz nem csak a boltban való sorban állás tartozik hozzá: „A hideg csípi felmelegedett bőrét. Ebben az évben nem valami jól működik a központi fűtés. Az ország nagy nehézségekkel küzd. A kislány hallotta, amikor a tévében beszéltek erről. A világon mindenütt villamosenergia-, gáz- és fűtőanyaggondok vannak” – olvassuk Krystyna Boglar Százlábúnak hívják című regényében.
A sorok hosszúak, ha élelmiszer-beszerzésről van szó, de – amint azt megtudjuk Małgorzata Musierowicz A karfiol virága című regényéből – van egy gyógymód ellenük: „Az ötéves Patrycjára gondoltak, az acélos jellemű édes gyermekre, a hetvenes évek tipikus sarjára. Ez a gyermek képes volt felszólításra sírni, amikor a sorban állók sűrű tömegben támaszkodtak a pultnak, lehetetlenné téve, hogy előreengedjék az öregeket, a terhes nőket és a rokkantakat.”
Az áruhiányról pedig a következőképp értesülünk ugyanebben a regényben, a Kísérleti Jóság Jeladás vitacsoport egyik beszélgetéséből: „Ennek ellenére nem feltételezem, hogy az eladónőben nincs egy szemernyi jó sem. Inkább biztosan azt hitte, hogy az áruellátás akadozása miatt akarok bevágódni nála.”
Szó esik arról is, hogy milyen áru nincs az országban: az édesanya kifakad, mikor az apa Plutarkhosz lengyel fordításával állít haza, és „azt javasolta, hogy ehelyett vegyen egy kis csokoládét a lányoknak. Apa azt válaszolta, hogy először is nem lehet csokoládét kapni, másodszor pedig a csoki természeténél fogva csak gyors fogyasztásra való, ezzel szemben a Plutarkhosz-fordítás érlelődik a polcon, amíg a kislányok fel nem nőnek hozzá.”
Lengyel ételek, italok, autók
A Szaniszló király órájában a postás mindig kompótot kap Marcjanna nénitől, a főszereplő kisfiú, Olek nagynénjétől, ami alatt nem a magyar kompótot kell érteni, hanem a lengyelek főtt, majd lehűtött gyümölcslevét, és az egyik ebédnél Olek természetesen céklalevest kap ebédre, a lengyelek legalapvetőbb ételét.
A fekete esernyőben a főszereplő, egy detektív bevetésen a következőket látja:
„Minden pillanatban azt várta, hogy a kanyar mögül felbukkanjon a csodálatos luxuskocsi, ehelyett azonban csupa megszokott Warszawa, Wartburg, Syrenka meg Skoda vonult el előtte.”
Az előző regényhez hasonlóan a Kardvirág és oroszlánban is felvonul Lengyelország tipikus autóinak arzenálja. Olga apja autószerelő, Artur, a főszereplő Olgának udvarol. Amikor egyszer feléjük megy, ez a látvány fogadja: „Syrenkák, Warszawák, Skodák állnak szorosan egymás mellett.”
Egyedül a Százlábúnak hívják című könyvben jelenik meg Lengyelország jellegzetes vendéglátóipari egysége, a „bar mleczny”, bisztró néven: „A bisztróban fullasztó volt a levegő. A szellőzetlen helyiségek még őrizték a tegnapi káposztaleves szagát. A fémasztalok mellett csak néhány nyugdíjas ücsörgött. A kislány paradicsomlevest rendelt és sziléziai galuskát.”
Ugyanebben a könyvben az osztály Szczebrzeszynbe kirándul; ehhez a városhoz egy ismert lengyel nyelvtörő kötődik: „W Szczebrzeszynie chrząszcz brzmi w trzcinie.” Szó szerint: Szczebrzeszynben a bogár zümmög a nádasban. Nyilván az eredeti szövegben ez hangzik el tréfálkozás közben a gyerekek szájából. Csernovits Jolán, a könyv fordítója nagyszerű megoldást talált rá, hogy a nyelvtörőt átültesse a magyar szövegbe (bár Lengyelországot nem ismeri meg ezáltal jobban a magyar olvasó): A gyerekek sós krumplit esznek, amikor Szczcebrzeszynben vannak, a lengyel nyelvtörő helyett a srác ezt mondja: „Mit sütsz, kis szűcs, sós húst sütsz, kis szűcs, vagy sós krumplit?”
Ewa Lach Micsoda kölykök című regényében szintén találkozunk a lengyelek legfontosabb ételével, a céklalevessel:
„Amikor már majdnem készen volt az ebéd, apu bekukkantott a konyhába. – Már megint céklaleves… – húzta el az orrát. – Mi az, hogy »már megint«? – csattant fel anyu. – Egy héttel ezelőtt volt utoljára céklaleves! Kár fintorognod!”
Magyarországon megvolt a helye ennek a hét ifjúsági regénynek, beleillettek a saját közegükbe. Nagyon kevés az arra vonatkozó információ, hogy a magyarok végül is megszerették-e ezeket a könyveket, hiszen nem születtek kritikák az ifjúsági irodalomnak e területéről. Mára már néhányukat leszámítva elavultakká váltak, aminek nem önmagában a politikai elvárások megszűnése az oka, hanem az olvasóközönségnek és az olvasói igényeknek a megváltozása.
Szesztay Anna
Öt kortárs szerzőt kérdeztünk korábban a kedvenc csíkos-pöttyös könyveikről, ITT olvashatod el a körkérdésre adott válaszaikat