A hetvenes évek legnépszerűbb, gyerekeknek szóló úgynevezett felvilágosító kötete Kurt Seelmann a Gólya hozza…? című kis kiadványa volt, melynek címlapján egy huncut, kacsintó fiú látható, aki mintha azt sugallná: ha vele tartasz, megismerheted a felnőttek titkait. Tehát azoknak a gyerekeknek szól, akiket már idegesítenek a „köpött a maci” és a „fellőtték a pizsamát” típusú megjegyzések.
Aki azt hitte, hogy a vörös hajú fiú lesz az útitársa az élet rejtélyekkel teli erdejében, az tévedett: valójában egy szigorú bácsi, az 1900-ban Münchenben született Seelmann látta el a gyanútlan olvasót a bölcsességeivel.
Már a könyv bevezetője is zavarba ejtő: „(...) valószínűleg olyan gyerekek beszéltek erről, akiknek nem a legjobb a hírük az osztályban.” Aztán: „(...) akad csúnyaszájú gyerek, az ilyen meg csak illetlen dolgokat mondana.” Szóval, a rosszéletű, csúnyán beszélő gyerekeket kerüljük, mert ők illetlen dolgokat mondanak… A „szigorú bácsi” így beszél a fiúk piszkos ruhájáról: „Mi, felnőttek nem tartjuk ezt dicséretre méltónak. Sokkal helyesebb volna, ha a fiúk is többet adnának a külsejükre.”
De Seelmann itt nem áll meg, a fiúk kapnak még egy képzeletbeli tockost
„(…) le kell szokniuk a gyerekes beszédről, csacska kifejezésekről, és legfőképpen a hazudozásról.”
Ki kell jelentenünk, hogy a Gólya hozza…? már a hetvenes években is elavult könyv volt, hiszen már akkor sem lehetett így megszólítani a fiúkat, és nem is lehet szembeállítani a lányokkal, mint valami modoros nagynéni egy sosemvolt kelet-német ifjúsági filmben: „Ebben a korban a lány már ad a külsejére, gyakran mosakszik.” Miért, amikor, mondjuk, nyolcéves, még nem mosdik rendszeresen?
A könyvnek alig van olyan oldala, amelyen ne lenne valami meghökkentő
„A popsin lévő nyíláson távozik a kolbász formájú széklet.” Bizonyára szóba lehet hozni az ürítést, történtek is erre kísérletek (például Pernilla Stalfelt Kakikönyve), de a témát – ha már tényleg erről akar beszélni a szerző – valahogy helyzetbe kéne hozni. Ha a következő gondolatot egy múlt századfordulós osztrák novellában olvassuk, azt mondjuk, remekül leírja azt a nyomasztó világot, mely Hofmannsthal, Zweig vagy Musil az ifjúkort bemutató munkáiban is megjelenik : „A jóérzésű gyerek mindent azonnal megtesz, amit a szülei kérnek vagy kívánnak tőle”.
Mindezek ellenére a Gólya hozza…? olyan erős brand volt, hogy megjelent egy „ellenkönyv” Nem a gólya hozza címmel, sőt, Bodnár Gézáné egy az egyben használja a Gólya hozza címet egy másik kiadványhoz. (Manó Könyvek, 2010)
Maga az úgynevezett felvilágosítás jellegzetes témaköre volt a pártállami időknek, nemcsak filmek utaltak a témára (például: Megáll az idő), de számos popdal (Color: Orvos válaszol, HBB: Közép-európai Hobo Blues 1.) is.
Sőt, készültek a témáról oktatófilmek, például a nyugatnémet Helga. De persze a felvilágosítás legjellemzőbb eszközei a könyvek voltak, ott volt egyből a legelső „beavató” kötet, a pasztellszínű, nyugalmat árasztó Sehányéves kislány, Marie-Claude Monchaux szerethető, elegáns, a születés csodáját ihletetten megjelenítő munkája. Ehhez képest okoz zavart Seelmann megállapítása: „A fiúnak a lábai között van egy kis csövecskéje, amivel pisilni szokott…”
Világos, nem könnyű téma a kiskamaszok felvilágosítása, de aki arra adja a fejét, hogy közös gondolkodásra hívja meg a gyerekeket, arról feltételezzük, hogy van nyelve hozzájuk.
A Hogyan jut a spermium az anyába, a petesejthez? című fejezet meglehetősen nagyvonalúan, szemérmesen írja körül a közösülést, amiről sejthetően többet tud egy tízéves gyerek, mint amit Seelmann leír: „Nos, a pénisz pontosan beleillik a hüvelybe. Ha az anya és az apa gyereket akarnak, a pénisz merevvé válik és behatol a hüvelybe.”
Ezen már a hetvenes években is mindenki inkább csak nevetett, és olyan fejet vágott, mint a könyv címlapján látható huncut fiú.
Fotók és szöveg: Poós Zoltán
Kurt Seelmann
Gólya hozza…?
Medicina (1973-as kiadás)
112 oldal
6Ft