Egy kincses térkép lehet díszes, angyalokkal teli rajz, lehet afféle felskiccelt ábra, de van, amikor a térkép maga a könyv, a vágyott kincs pedig az olvasás nagy kalandja. A kincsekkel teli sziget toposz, számos kalandregényben tűnik fel, mégis az egyik legjobban sikerült kalózos alkotás Stevenson A kincses sziget című örök klasszikusa.
A térképhez a kalózok szöveget is írtak: „Magas fa a Messzelátó lejtőjén, egy fokkal északra az észak-északkeleti iránytól. Csontváz-sziget, kelet-délkelet és kelet felé. Tíz láb. Rúdezüst az északi rejtekhelyen, megtalálhatod a keleti domboldal irányában, tízölnyire délfelé a fekete kőszáltól, amelyen az arc látható.”
Az ifjúsági irodalom az egyik legfontosabb univerzuma a kalózokkal, egzotikus szigetekkel és rejtélyes térképekkel teli világ, aminek a mesterművét kétségtelenül Robert Louis Stevenson skót regényíró teremtette meg, aki 1881-ben a svájci Davosban írta meg az ifjúsági irodalom máig egyik legolvasottabb, fényéből semmit sem veszítő regényét, A kincses szigetet.
Miért nem kopott meg a könyv, más, az elmúlt évtizedekben több népszerű ifjúsági kalandregénnyel szemben?
Mert Stevenson első osztályú prózát művel, még Henry James is kiemelte, hogy olyan igényesen fogalmaz, mint Flaubert, viszont olyan ügyesen szövi a meséjét, mint Dumas. Sőt, néha olyan leírással örvendezteti meg az olvasót, amit később Proustnál olvashatunk: „(…) velük futottam a külső kapuig, azután föl a hosszú, lombtalan, holdsütötte fasoron, odáig, ahol a kastély épülete fehéren bontakozott ki a hatalmas vén park közepén.”
Ugyanakkor a könyv ízig-vérig ifjúsági irodalom
Van abban valami báj, ahogy Stevenson a tengerész-szimbolikát használja:
„Olyat horkantott az orrán át, mint valami ködkürt”.
Aztán:
„Bizonytalan hangja olyan volt, mint a horgonyhúzás nyikorgása”.
Ritka madár ez a minden igényt kielégítő próza, olyannyira, hogy Umberto Eco is erre tett kísérleteket száz év múlva, azaz olyan kalandregényeket írni, amelyekben benne van a gyermekkor kincses-kalandos csodavárása, ugyanakkor a lélektani regénynek sem utolsó próza elemi igénye is. Kincset, ereklyét keresni különösen lelkesítő vállalkozás. A kincseknek többek között eszmei értékük van, így aztán a vissói káptalani templomban őrzött ezüstpénz (igen, a harmincból az egyik, amiért Júdás elárulta Jézust) értékét sem az aktuális nemesfém árfolyama adja, hanem mindaz a titok, ami övezi.
A kincses sziget aranyának értékét sem az aranytallérok piaci ára adja, hanem a megismételhetetlen kaland árfolyama, mindazok az élmények, amelyek végül testet öltöttek egy névtelen szigeten elásott aranyban.
Stevenson tudja, hogy nemcsak a kalandot, de magát a kincset is meg kell mutatnia
Ez pedig a regény egyik csúcspontja kell, hogy legyen:
„Angol, francia, spanyol, portugál aranyak, György- és Lajos-tallérok, dublónok, kettős guineák, monédorok és zecchinók. Az utolsó évszázad összes európai királyainak arcképei, különös keleti pénzek, melyeken a veret olyan volt, mint valami kötélfonat vagy pókháló, kerek érmék és négyszögletes érmék, olyanok is, melyek a középen át voltak fúrva, úgyhogy zsinórra fűzve nyakláncként lehetett volna viselni - amilyen pénznem csak volt a világon, az csaknem mind helyet talált ebben a gyűjteményben…”
A regény főhőse, a kamasz Jim Hawkins, akivel azonosul az olvasó
Ő az, aki beindítja a cselekményt, akinél ott van maga a térkép is, aki lefüleli a kalózzendülést. És persze Jim nagy kalandja maga a felnövése lesz, hiszen a könyv elején még igencsak zöldfülű fiúcska, a szigeten pedig már egyedül hajt végre olyan akciót, mint amilyen a Hispaniola hajó átnavigálása a sziget egyik partjáról a másikra, úgy, hogy közben ártalmatlanná teszi Israel Handset, a kalózt. Ezt a motívumot egyébként már a könyv elején is sejteti Stevenson, amikor azt írja a hajóról: „El sem tudna képzelni takarosabb kis kétárbocost – egy gyermek is el tudná kormányozni –, kétszáz tonnás, a neve Hispaniola.”
De mégis, mit tudunk magáról a kincses szigetről, amelynek földrajzi elnevezései afféle beszélő nevek?
Itt találjuk, ugyebár, a Csontváz-szigetet, azaz a terület egykori kalóztanyáját, az Előárboc-halmot, és a főhalmot is, az utóbbit Messzelátónak is nevezik, de a térképen felfedezhetjük még a Hátsóárboc-halmot. Aki viszont mindenképpen lokalizálni szeretné a tájat, azt Stevenson nem hagyja cserben:
„Körülbelül kilenc mérföld hosszú volt és öt mérföld széles, olyan alakja lehetett, mint egy álló, kövér sárkánynak, és két jó védett kikötője volt, a közepe táján pedig egy domb, mely a Messzelátó nevet viselte. Még több, későbbi időből származó bejegyzés is volt a térképen, de mindenekfölött, három, vörös tintával rajzolt kereszt…”
A kincses sziget című remeklés valójában modern, önreflexiókkal teli, lírai tájleírásokkal gazdagon díszített, mégis jó ritmusú, fordulatos, szinte filmszerű regény
Amikor arról ír, hogyan fantáziált a térkép felett gubbasztva Jim, akkor valójában az olvasó elvárásait és pozícióját határozza meg.
„Órák hosszat a térkép felett kotlottam, melynek minden részletére jól emlékszem. A házvezetőnő szobájában, a kandalló mellé telepedtem, és képzeletemben minden lehetséges irányból megközelítettem azt a szigetet; területének minden négyzetméterét fölkutattam, ezerszer is felmásztam arra a Messzelátónak nevezett dombra, és a tetőről a legcsodálatosabb és legváltozatosabb kilátást élveztem. Olykor a sziget zsúfolva volt vademberekkel, akikkel harcoltunk; máskor tele veszedelmes ragadozókkal, melyek üldözőbe vettek bennünket, de képzeletem sem tudott oly különös és végzetes kalandokat teremteni, mint amilyenek a valóságban ott várakoztak ránk.”
Stevenson a kamaszok látomásszerű kalandvágyat is gyönyörűen festi le a bristoli kikötő leírásában
(…) „utunk, legnagyobb gyönyörűségemre, a rakodópart mentén vezetett (…) A legcsodálatosabb faragott képeket láttam a hajók orrán, melyek messze bejárták a tengereket. Amellett számos vén tengerészt, karikával a fülében, csigába kunkorított oldalszakállal, kátrányos varkoccsal (…) és ha megannyi királyt (...) láttam volna, akkor sem lehettem volna jobban elragadtatva (…) tengerre egy ismeretlen sziget felé, ahol elásott kincsek után kell kutatnunk!”
A könyv pont olyan hosszú, amivel a gyerekek is könnyen megbirkóznak
Inkább az a meglepő, hogy mennyi kalandot sűrít a szerző a 240 oldalas történetbe, amely annyi mindent ihletett meg, még sci-fi is készült Kincses sziget az űrben címmel, ugyanakkor a kellő muníciót adott a kortárs fantasyk disztópikus világához is.
Van itt minden, féllábú kalóz, beszélő papagáj, szigeten elrejtett kincses térkép, várostrom, még akár szerelem is, igaz, szerelmet Jim egyelőre a tenger iránt érez, de aki a Hispaniolát egyedül elnavigálja, az egy fiatal hölgyet is be tud terelni a Benbow Admirálishoz címzett fogadóba, oda, ahol a történet elindul…
Szöveg és fotók: Poós Zoltán
R. L. Stevenson: A kincses sziget
Móra (1978-as kiadás)
Fordította: Devecseri Gábor
240 oldal
13 Ft