„Látszólag mindenünk megvan. De egyvalami lényeges hiányzik, mégpedig a világ.”
Byung-Chul Han
(Miklódy Dóra fordítása)
Ki ne emlékezne a kilencvenes években Magyarországon műsorra tűzött Egyszer volt… című francia animációs sorozatra, amit Albert Barillé jegyzett, és annak ötödik szériájára? Az ötlet középpontjában a tudomány áll – gyerekek számára fogyaszthatóan és élvezhetően. Rövid töprengésünkben arra keressük a választ, mai szemmel nézve mi menthető át a sorozat filozófiájából, és mi az, ami a jelen ismeretében tarthatatlan és helyesbítésre szorul.
Hogyan tehető a gyerekeknek vonzóvá a legösszetettebb matematikai feladvány, fizikai-kémiai képlet?
Nos, ez van akkora talány, mint Arkhimédész tétele vagy Newton előtt a gravitáció törvényének megértése. Az ismeretterjesztést magas színvonalon űző, a világmegértést gyerekekre méretező Egyszer volt… az ötlet könnyűszerrel oldja meg az elsőre nehéznek tűnő rejtélyt. Legfőbb, mindazonáltal dicséretes és frappáns erényei közt említhető, hogy a legbonyolultabb dolgok magyarázatán nem akad fenn a néző, mellékes információként fogadja, a sorozat a megismerés, a kíváncsiság, az örökös érdeklődés tengelye körül forog, a gyermeki lélek alaptermészetét véve alapul. Mert mi a célja az elmúlt kétezer év tudományos és egyéb felfedezéseivel és eredményeivel foglalkozó animációs sorozatnak, ha nem a mindenre kiterjedő figyelem felkeltése, a kritikai gondolkodás tudatos kialakítása? Idáig rendben is volnánk.
Előttünk azonban, akik a klímaváltozás gyermekei, továbbá az ipari forradalom kései következményeinek áldozatai vagyunk, hagy némi kivetnivalót a tudomány (a fejlődés) mindenhatóságába vetett hit.
A sorozatból kitetszik, hogy az emberiség mindig valamilyen evolúciós norma követőjeként megállíthatatlanul tört előre, állandóan jobb, gyorsabb, erősebb, hatékonyabb dolog, tárgy, találmány megalkotása mozgatta, nem hagyta, hogy a természet kicselezze, holmi titkot rejtegessen előle.
A természet, beleértve az emberi természetet, a hallatlanul sok felfedezés dacára bőségesen tartogat még rejtélyt, például annak megértése nem könnyű feladat, hogy egy faj egyedülálló lényként, a fejlettség legmagasabb fokán hogyan képes a saját környezete megsemmisítésére, életfeltételei elemi ösztön diktálta felszámolására?
Természetellenes természetkép
A természet korlátlan kiaknázása (erőszakos és embertelen kihasználása) embert megillető eredendő jog, gondolhattuk (tévképzelhettük) körülbelül mostanáig, amikor a szén-dioxid koncentráció drasztikus emelkedése, a légkör és a vizek „fogyaszthatatlanná” válása, az állatok rohamos pusztulása arra enged következtetni, hogy míg Kopernikusz megállapította: „Nem a Föld a Naprendszer középpontja”, úgy nem az ember tölt be központi szerepet a természetben. Az ember, és ezt naponta tudatosítanunk kellene, a természet egyik (nem alkotó-) eleme, nem tulajdonosa. Egyszerűen ez a jog nem illeti meg.
Az emberi törvény nem alkalmazható a természetre, a természet nem manipulálható, diktatúrák alá nem vonható.
A sorozat veszélye, hogy megfeledkezik erről, és a hódítóként fellépő, mértéket nem tartó embert a világ felett aratott győzelem és az őt jogosan megillető hely birtokosaként állítja be.
A sorozat a mérhető, kiszámolható, ésszel felfogható, a racionalitást és a száraz tényeket mindenek fölé helyező epizódok összessége, ahol a véletlen, a váratlan, a sorsszerű szerepe leértékelődik, a mitológia és a vallás a dajkamesék és a tudományt hátráltató jelenségek világába süllyed. Kimentésük azért érdemes, mert van, amire a természettudomány megközelítőleg sem ad választ. Ahol a természettudomány hallgat, ott felértékelődik a „moráltudományok” szerepe.
A gyakorlatilag elveszett jövő
A rajzfilm kétségkívül legizgalmasabb és legaktuálisabb része az utolsó, a jövőrekonstrukciót próbáló, 2040-ben játszódó epizód. Ominózus jelenetében, a több ország küldöttjei által képviselt, Világösszejövetel elnevezésű konferencián a következő riasztó dolgok hangzanak el: „Mindnyájan tudjuk, a bolygónk túl szűk lesz”, „(…) ráadásul az üvegházhatás meg fogja emelni az óceánok szintjét és ennek következtében néhány évtized múlva veszélybe kerül több száz millió élőlény” – A felszólaló tévedése abban áll, hogy a 2060-ra, 2070-re prognosztizált katasztrófa (state-of-the-art) előbb, 2040, 2050 környékén bekövetkezhet. Előrehozott jövőtlenség, kapaszkodók és megoldásminták nélkül.
„Az emberiség jövője érdekében túl kell lépnünk a Földön”
A szintén ezen a konferencián elhangzó kijelentést értelmezhetjük a bolygó elhagyására tett javaslatként, és értelmezhetjük szimbolikusan: túllépni a Földön, röviden, elhagyni berögzött fogyasztói szokásainkat, lelassulni, szemléletet formálni, „kizöldülni”.
Személyiségünk, a Föld, zavaros és zavaróan nagy veszélyben van. Tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, (mérhetjük és kiszámolhatjuk): nagy veszély van készülőben. A probléma súlyosabb, mint a Hold tömege. A Holdról is látszó probléma ez.
A Föld nevű személyiség meggyógyításának elmulasztása több mint etikai vétség. Jelen állás szerint átléptünk az erkölcstelenség határán.
Egyelőre a jövő az a bolygó, amelynek légköre nem alkalmas az emberi életre, amelynek elfoglalása kevesebb mint valószínű. Ahová megérkezés nincs.
A remény vész el utoljára
Mondjanak bármit is a számok és az adatok, fessék a legsötétebbre a jövőt, mi makacsul bizakodunk.
Az Egyszer volt… az ötlet megerősíti abbéli hitünket, hogy a tömeggel szemben saját véleménye, igazsága mellett kiálló egyén elköteleződése önnön felfedezése mellett és későbbi diadalmenete ad némi reményt, hogy a fogyasztói társadalom és a tömeges elszemélytelenedés, érdekalapú hozzáállás és kultúrákon átgázoló, a haszonszerzést értékként kezelő szemléletmód egy-egy radikálisan másképp gondolkodó személy fellépésével új alapokra helyeződik és új, kedvezőbb irányt vesz gondolkodás és mentalitás terén, ahogy az élet gyökeresen átalakult Gutenberg, Newton, Pasteur, Marie Curie megjelenése után.
Mi, akik minden hitünket a gyerekekbe, kreativitásukba vetjük, magunkra az elszánt reménykedők nem bejegyzett közösségének tagjaiként tekintünk, akár vallást is alapíthatnánk a lelkesedésünkből.
Nem légből kapott elképzelés, hogy a következő napokban születik meg az, aki a szénalapú gazdaság leghatékonyabb leváltására rájön, vagy a globális ökoforradalom kirobbantójaként megváltoztatja az önérdekhatalom-terjedést és a teremtményből termékké degradált emberképhez köthető életfelfogást a Földön. Ismétlem, mi, a gyerekek barátai, fáradhatatlanul reménykedünk és bizakodunk, mint gyermeklelkű, messze nem naiv optimisták.
Ayhan Gökhan
Egyszer volt… az ötlet (Il était une fois… les Découvreurs)
francia animációs sorozat
eredeti sugárzás: 1994-1995
26 epizód