Ötvenöt éve jelent meg Janikovszky Éva klasszikus gyerekkönyve, a Ha én felnőtt volnék
A kötet előzékén egy kék színnel átsatírozott felületet látunk, majd a következő oldalpáron kiderül: az irka-firka leginkább egy felnagyított tócsa, amin átgyalogol nevesincs hősünk, lábnyomokat hagyva maga mögött. És itt olvashatjuk a könyv leghíresebb mondatát is: „Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.
A képzeletbeli lábnyomok nem száradtak fel, még mindig ott vannak gyerekszobákban, pedig már több mint fél évszázadosak. A plüssmackók és a játék katonák között elhangzó monológoknak a mai napig friss a levegője, és ebben nem kis szerepe van Réber László rajzainak, amelyek kivételes egységet képeznek a szöveggel, értelmezik, kiemelik, súlyozzák, kiegészítik azt.
A könyv címoldalán látható apuka esernyőt és keménykalapot tart a kezében, tehát afféle klasszikus polgári szülőt látunk, azaz nem a szocialista családapát, akiről valójában nem is tudjuk, hogy milyen.
A „Legyél jó” szókép mellett olyan nagypolgári, retikülös nagymama rajzát látjuk, akinek inkább operabérlete van, mintsem párttagkönyve. Réber szerethető rajzai finoman utalnak a hatvanas évek közepére is, ott van például a tévét ábrázoló rajza, amelyen a korszak híres filmje, a Tell Vilmos egyik jelenete látható. A városi legendák szerint a gyerekek utánozni kezdték azt a részt, amikor Tell egy fiú fejéről lenyilazza az almát.
A Ha én felnőtt volnék 1965-ben jelent meg
Abban az évben, amikor Szörényi és Bródy megírják a verőcei Expressz-táborban az első magyar nyelvű beat számokat –, mégis azt kell mondanunk, hogy Janikovszky erőtejesebben fogalmazta meg a felnőtt világ képmutatásával szembeni lázadást, mint maga a magyar beat.
Az egyre nagyobb betűkkel felrajzolt „Hányszor mondjam?” egy nemzedék életérzését fejezte volna ki, ha Janikovszkyt nem utalta volna mindenki a gyerekirodalomba.
A könyv afféle peranyag a „felnőttek” képmutató, hazug világával szemben, de a fő szólama mellett bűbájos, kedves, éles megfigyeléseken alapuló lélektani tanmese.
„Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék. Fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen.”
De ott van az a megkapóan rock & rollos megjegyzés is, mely szerint: „Ha én felnőtt volnék, örökké tornacipőben járnék”
Réber illusztrációja ismét egy meglepően előremutató életkép: öltönyös fickót látunk vörös szőnyegen, egy londiner mellett, vagány tornacipőben. És hogy fokozzuk: a „sosem fújnám ki az orrom, csak szipognék” –sor egyenesen punk. Janikovszky jó tízzel előzi meg szintén a felnőttek világa ellen lázadó Tótágas című ifjúsági filmet, amelyben, a gyerekeket magukra hagyják a szüleik, így a rosszcsont kölykök átveszik a város irányítását. és bizonyos szempontból hasonló a Le a cipővel! című Csukás István-féle történet is, ahol Csepcsányi, Palánk, Bádogos és a többi lókötő felügyelet nélkül nyaralhatnak.
A Ha én felnőtt volnék jellegzetes Janikovszky-féle gyerekmonológ
És teljesen kívül esik a szocialista gyereknevelés szólamain. A kötet a gyerekek nyelvét beszéli, de az ifjúsági szlenget csak mértékkel használja, mindig megmarad a szövegek elegáns tartása. A gyerek számára ezek a megállapítások olyanok, mintha a néhány évvel idősebb unokatestvér mondaná meg az igazságot a felnőttek világáról. A legtöbbször vicces megjegyzések afféle beavató kommentárok a felnőttek világához, Janikovszky a szülők unalomig ismételt paneljeit szedi szét, és rakja össze úgy, hogy az olvasó ráismer az őt körülvevő világra.
A mi életünkről mesél, szinte hétköznapi egyszerűséggel, de sokszor nyelvi játékossággal. Janikovszky minden könyve afféle nyelvi talajmintavétel, amibe beleszüremlenek a hatvanas évek nyelvi abszurdjai, közéleti fonákjai, mégis valahogy időtlen szövegekké váltak, pont úgy, ahogy a svéd gyerekversek is.
Bizonyára erre figyeltek fel az NSZK-ban, amikor 1973-ban a Ha én felnőtt volnék megkapta Az év gyermekkönyve-díjat. Ebben bizonyára szerepe volt Réber László rajzainak, képverseket és képregényeket idéző világnak.
A harmincöt nyelvre lefordított könyv sikerének titka többek között az, hogy nemcsak a gyerekeknek tart tükröt, hanem a felnőtteknek is: rámutat azokra a panelekre, sztereotípiákra, amelyeket úgy örököltünk meg a szüleinktől, ahogy a mondókákat és a népdalokat. A könyv egyik jellegzetes motívuma az ablakon kihajoló felnőtt, és ugyebár ez a „kitekintés” a felnőttek privilégiuma, a gyerekeknek tilos kihajolniuk.
Janikovszky könyve afféle ablak, amin keresztül ráláthatunk saját gyerekkorunkra, és megtanulhatunk akár visszafelé menni az úton, ahogy a könyv szereplői is. De a mi sétánknak nagyobb a tétje: ha tényleg nem tekintgetünk oldalra, azaz nem csalunk, visszatérhetünk a saját gyerekkorunkba.
Fotók és szöveg: Poós Zoltán
Janikovszky Éva
Ha én felnőtt volnék
Móra (2019-es kiadás)
2290 Ft-
30 oldal