Mesélni mindenről lehet
116 éve született Budapesten, és 36 éve hunyt el az Egyesült Államokban, Bloomington városában Vázsonyi Endre író, műfordító, a Rémusz bácsi meséi című könyv szerzője. Az állatmeséket tartalmazó kötetből 1967-ben bábfilmsorozatot készített a Magyar Televízió, a legtöbben bizonyára innen emlékeznek a Róka és a Nyúl tréfáira, pedig nagy magabiztossággal kijelenthetjük: a Rémusz bácsi az egyik legjobban megírt magyar mesekönyvünk.
Ha azt mondjuk, hogy afféle posztmodern állatmesegyűjtemény, akkor sem járunk messze a valóságtól
És nem azért, mert a szerzőség is problémás lehet, hanem mert a könyvben annyi játékosság, könnyedség, finom elegancia és abszurd humor van, hogy nincs az a gyerek és felnőtt, aki ne akarna „bekuckózni” a csizmadia Rémusz műhelyébe. Rémusz bácsi simán félbehagy egy mesét, már rögtön az elsőt, az emlékezetes Szurokbaba című történetet, majd egy másikban folytatja, ha úgy tartja úri kedve. Illetve nem is úr ő, hanem színes bőrű rabszolga, ahogy manapság már nem annyira píszi módon szerepel: néger. De valójában annak, hogy a narrátor fekete férfi, nincs dramaturgiai jelentősége, ezért is tudta az amerikai rabszolgák körében gyűjtött népmeséket Vázsonyi úgy adaptálni, hogy olyan érzésünk van, mintha magyar földből nőttek volna ki. Minden történet olyan, mintha a poros magyar Alföldön fogant volna, pedig dehogy: az Egyesült Államokban élő Joel Chandler Harris által összegyűjtött, először 1881-ben publikált afroamerikai népmesegyűjteményről van szó, amelynek már csak azért sincs amerikai jellege, mert a róka mindenütt róka (főleg ravasz), míg a nyúl mindenütt nyúl (eszes, és persze fürge is).
Harris hét Rémusz-gyűjteményt jelentetett meg, ezekből állította össze Vázsonyi a saját, alaposan átgyúrt verzióját, amely olyan fergeteges, lefegyverzően eredeti módon újraalkotott könyv lett, hogy végül nem is szerepelhetne más szerző a könyv címlapján, mint Vázsonyi Endre. Nem volt ez mindig így, maga a Móra Könyvkiadó is – ahol Vázsonyi lektorként dolgozott – egy időben bizonytalan volt, megjelent egy olyan Rémusz-kötet is (szintén Reich Károly rajzaival), melynek szerzője Joel Chandler Harris volt, Vázsonyi pedig a fordítója.
Történt egyszer, hogy az anya kifogyott a mesékből, ezért elküldte fiát a deszkakunyhóban élő Rémusz bácsihoz, aki nemcsak ahhoz értett, hogyan tapassza ki a kályhát, vagy hogyan foltozza meg a tetőt, ha a szél letépte a zsindelyt, de mesélni is tudott.
A Kisfiúnak nem kellett messzire mennie, éppen csak kilépett a kertből, a pajta mellett le a dűlőútra, és már ott is volt. A környezet magyar jellegű, leginkább a honi paraszti világ tárgyait és kifejezéseit üdvözölhettük, bizonyára egyetlen kisgyerekben sem merült fel az Esti mesét nézve, hogy ezek bizony amerikai történeteket. Hogy a dologban csavar is legyen: ha színes bőrűektől származnak a mesék, azoknak a „DNS-ében” bizony ott van az afrikai motívumkincs, de etnográfus legyen a talpán, aki megtalálja a történetek archaikus eredőit. Izgalmas viszont a történet elején a kisfiú térfoglalása. A meséket szájról szájra adják át, Betty, a legényke édesanyja is Rémusz történetein nőtt fel. „Itt ült Anya is – gondolta. – Itt ült a kis Betty, éppúgy, mint én most, és lógázta a lábát… És akkor hirtelen úgy érezte, hogy nagyon-nagyon szereti Anyát, nagyon-nagyon, és nem is egészen úgy, mint eddig: úgy szereti, mintha a kistestvére volna, kibontott, hosszú szőke hajjal, fehér vászonruhában, fűzős cipőben.”
Az, hogy a mesék hallgatása közben az anyja a Kisfiú kistestvére lenne, egészen sajátos észlelés
És akkor még nem beszéltünk Vázsonyi kvalitásairól, arról, mennyire feszesek, lényegre törők és szórakoztatók a szövegek, milyen természetességgel van jelen a brutális és egyben abszurd humor, ettől hat igazán korszerűnek ma is a kötet.
„– Tudod ,mit? – mondta a Róka. – Mást gondoltam. Nem vesződöm a rőzsegyűjtéssel, tűzcsinálással, hanem kerítek egy jó hosszú kötelet, és felakasztalak a legelső fára.
– Jó lesz, nagyon jó! – helyeselt a Nyúl.”
Majd fokozza:
„– Igaz – bólogatott a Nyúl. – Minek fárasztanád magad a cipekedéssel? Darabolj szét itt helyben.”
Visszatérő abszurd motívum, hogy a ravasz állatok biztatják hóhérukat, üssék csak agyon őket, tippeket adnak, hol lenne biztosabb a haláluk, lásd például még a Varangyos Béka és Farkas című mesét.
„– Csapj már rám! Mire vársz?
– Csak légy türelemmel. Azt nézem, hol van itt valami jó lapos szikla, amin agyonverhetlek.
– Van itt több is, eléggé megfelelő – felelte a Béka. – Hanem a legeslegjobb, az ott emelkedik a füzek mögött… Ha már meg kell halnom, még utoljára szeretnék végignézni a magasból ezen a mocsáron... Talán még a porontyaimat is megpillantom valamelyik zsombékon, és elbúcsúzhatom tőlük.”
Szó ne érje a ház elejét, itt a kulcsszó a szívatás lenne, mégpedig a jóízű fajtából: az olvasó cinkosa annak, aki ugratja a másikat. Ott van például a Hogy fejte meg a Nyúl a tehenet? című zseniális szöveg, amelynek hamis udvariaskodásba csomagolt, beszólásokkal teli parádés dialógusát olvasva bizonyára Esterházy Péter is nagyokat bólintana. A történet a szomjas Nyúlról szól, aki megpróbál tejet kérni Tehén nénitől, akinek a rafináltságánál csak az irigysége volt nagyobb.
„– Adj’isten, néni! – köszöntötte. – Hogy van mindig?
– Köszönöm kérdésedet, csak megvagyok – felelte a Tehén. – Hát te hogy érzed magad?
– Én sem panaszkodhatom.
– És a kedves családod? – érdeklődött a Tehén. – Rég nem láttam a feleségedet és a kis nyúlfiakat. Jól érzik magukat?
– A nagyobbik fiam egy kicsit náthás volt a minap – felelte a Nyúl. – Máskülönben rendben van minden.
– Az ilyen pajkos gyerekek hamar meghűtik magukat. Addig hancúroznak, amíg kimelegszenek, aztán hideg vizet isznak, és kész a baj.
– Intem is őket eleget – bólogatott a Nyúl. – Hanem ami azt illeti, én is nagyon szomjas vagyok. Jólesnék egy kis langyos ital.
A Tehén gyorsan másfelé terelte a szót. Hirtelenjében nem jutott az eszébe egyéb, hát újra megkérdezte:
– Szóval jól vagytok valamennyien? Az asszony, a gyerekek?
– Csak úgy lassacskán, tűrhetően – mondta a Nyúl. – Nekem sincs más bajom, mint ez az átkozott szomjúság...
– Örömmel hallom, hogy jól vagytok valamennyien – vágott közbe a Tehén. – Nagy szó az manapság, ezekben a nehéz időkben!
– Most is pompásan érezném magam – folytatta a Nyúl –, ha ez a rettenetes szomjúság nem gyötörne. Egy-két korty friss tej, az kellene. Majd’ elepedek, olyan száraz a torkom.
– Hát a férjemről nem is kérdezel? Nem érdekel az egészsége?
– Igaz is! – mondta a Nyúl. – Bika bátya jó egészségben van?
– Hál’ isten, egészséges, mint a makk – felelte a néni. – Erős, vidám, bátor: nincs nála különb bika az egész környéken.
– Örömmel hallom – felelte a Nyúl. – Hanem ami engem illet: nem bírom tovább a szomjúságot.
– Nincs is rosszabb annál – ismerte el a Tehén. – Leghelyesebb, ha elszaladsz a forráshoz, nagyon dicsérik a vizét.”
Csavarok, majd azokat megfejelő furfangos dupla csavarok jellemzik a könyvet, s bár felnőtt fejjel néhány történetnek kiszámítható a csattanója, sokszor a nagyokat is meglepheti egy-egy fordulat
Az egymásra épülő, de önmagukban is élvezetes sztorik sajátja, hogy a meséket közjátékok készítik elő, amelyek a korábbi állatmesékhez is kapcsolódnak. Ezt a technikát később Csukás István is remekül használta a Mirr-Murr kalandjainál és a Pom Pom meséinél…
Azért a rókán és a nyúlon (akarom mondani a Rókán és a Nyúlon) kívül más állatok is szerephez jutnak a történetekben, itt van mindjárt Teknős apó, a Farkas, a Varangyos Béka, a Vadmacska és a Bakkecske.
Amint látjuk, Vázsonyi nem sokat teketóriázott a névadással, ami, valljuk meg, bölcs megoldás, hiszen kinek nincs elege a Bagoly Bertalanokból és a Kakas Kázmérokból…
Miért ne lehetne egy nyúl éppen Nyúl, ahogy a róka is Róka? Az állatmesékben nem kell keresztelőkkel vesződnünk…
A mese az mese – kapjuk Rémusz bácsitól is az útmutatást. Amikor a Kisfiú – tessék, még neki sincs neve! – felveti, hogy a libának nincs is keze, akkor Rémusz bácsi visszakérdez, hogy szemüvege van-e. Nincs, mert az igazi libának nincs keze, és nincs szemüvege sem. De a mi libánk: meseliba, keze is van, és szemüvege is. A mesében minden: mese – mondja Rémusz, és ezzel nem is igen lehet vitatkozni.
Még szerencse, hogy megkaptuk ezt a korrekt útbaigazítást, különben elkezdhetnénk azon agyalni, miért olyan nagy dolog, hogy a Róka elkapta a szurokbabával a Nyulat, hiszen egy faluban laktak, elég lenne csak átugrania a kerítésén. De hát a mese az mese. És annál is több.
Poós Zoltán
Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi
Illusztrátor: Reich Károly
Móra Könyvkiadó, 2020
220 oldal
2999 Ft