Kalandos történet kedves és kedvetlen gyerekeknek
A Nefelé alcíme nem csupán humorforrás, a kedves és kedvetlen gyerekeknek címzett kiegészítő sor valójában egyfajta ars poeticája is a kötetnek, ugyanis valóban kedves és kedvetlen gyerekekhez – és gyerekekről – szól. A történet egyik szereplője, Boldizsár ugyanis elveszíti a kedvét, „de annyira, hogy többé sehol sem találja”.
Bár Scheer Katalin első meseregényének fülszövege könnyed kalandot ígér az öt és tizenkét év közötti korosztály számára, valójában egy meglehetősen nehéz témát jár körül: főhősét ugyanis nem(csak) egy gonosz boszorkánytól, hanem magától a depressziótól kell megmenteni.
Ettől függetlenül persze kaland is van – a kissé hosszadalmas bevezető után legalábbis –, a hangvétel is könnyed, és a kötet humora is szórakoztató.
A Nefelé 2005-ben az IBBY díjazottjai között szerepelt, a kaposvári Csiky Gergely Színház színdarabot is készített a történetből.
„Azt hitték, hogy ismerik az arborétum minden zegét-zugát”
A cselekmény két párhuzamos univerzumban játszódik, amelyek között azonban nincs éles határ, s ezt az utat kisebb-nagyobb kitérők tarkítják. Először Szofi és Boldizsár barátságát tárja elénk a szerző, és együtt aggódunk Boldizsár családjával, mi lesz az iskolakezdés előtt álló depressziós fiú sorsa. A kissé talán elnyújtottnak tűnő szakasz nem csupán a betegségre adott reakciók szempontjából fontos: épp az egyik ilyen kitérő, a főszereplők tündéres szerepjátéka készíti elő és fonja a történetet egybe a másik szállal, amelyben a falon át megérkezik Nefelé, a cseréptündér. Nefelé a kivételes vészhelyzet miatt válik láthatóvá Szofi számára, és meséje után már nemcsak Boldizsár megmentése lebeg célként a szemünk előtt, hanem le akarjuk leplezni Morcona, a gonosz karvalyboszorkány hazugságát is, hogy rendet teremtsünk a párhuzamos valóságban.
Világossá válik ugyanis, hogy a cseréptündérek és morcok közt dúló háború kimenetele nem csupán Boldizsárt érinti: az egész emberiség életkedve a tét.
A jó és rossz ellentéte a lelki vívódások, a pozitív és negatív érzelmek allegóriájaként segít mesélni a gyerekeknek arról, amiről a legnehezebb, az érzelmekről és azok változásainak okairól.
Hasonló összefüggéseket láthatunk az Agymanók (Inside Out, Disney, 2015) meséjében, ahol maguk az érzelmek öltenek testet, magyarázatot adva a főhős viselkedésére – persze „tulajdonosuk” ott nincs olyan szerencsés helyzetben, hogy kapcsolatot teremthetne velük.
Ez a történet a gyerekek számára jóval közérthetőbb: míg a tündérek a szép és jó felfedezésében, a boldogság megtalálásában segítik az embereket, addig a morcok ezeket a dolgokat kimondottan utálják, és feltett szándékuk, hogy mindezt el is pusztítsák, s az embereket önmaguk mogorva árnyékává tegyék. Ennek módja pedig nem más, mint a cseréptündérek fogságba ejtése. Így esett a morcok áldozatául Melankó is, ami egyúttal Boldizsár melankóliájának forrása.
Koincidencia
Szerencsére Boldizsár barátja, Szofi, és az ő tündére, Nefelé mindent megtesz azért, hogy segítsenek a barátaikon, és megmentsék az emberek életét, de még a morcokat is – mert megtudjuk azt is, hogy eredetileg ők sem rosszak, ám egy bizonyos „zavar” miatt azzá lesznek. Ez a zavar nem más, mint a karvalyboszorkány, akinek az ábrázolása kimondottan összetett. A mese elején egy karvaly ragadja el Boldizsár botját – ami épp varázspálcaként funkcionált egy tündéres szerepjátékban –, a mese végére pedig kiderül, hogy éppen ő a fantáziavilág főgonosza is. Zseniális megoldás, hogy az ő szerepe vice versa értelmezhető. Az eset miatt képzelheti Szofi, hogy ő a tündérek ellensége, amivel ráadásul eggyé olvasztja az arborétum két szegmensét (tudniillik, amit a szülők látnak, és amit nem), másfelől a karvaly mindkét univerzumban megjelenő alakja jelzi azt is, hogy a depresszió kiváltó oka a kívülről érkező negatív hatások és egy kevésbé könnyen magyarázható belső működési zavar együtthatójának közös eredménye. Ahogy Boldizsár, úgy Melankó is részt vesz a küzdelemben: a haldokló cseréptündér rizsszemre írt titokzatos üzenete, a koincidencia értelmének megfejtése a siker kulcsa.
„Bízzunk mindent a véletlenre. Az ember folyton azt mondja: így vélem, meg úgy vélem, meg amúgy vélem, pedig úgyis az történik, amit nem vél. Vagyis a véletlen.”
A morcok sem egyformán morcosak
A cseréptündérek létezésének egyedi mítosza ellenére némiképp emlékeztetnek az emberek életét végig kísérő daimónra is, sőt, még Török Sándor Kököjszijével és Bobojszájával is párhuzamba állíthatók, azzal együtt, hogy történetünk szerint a születendő gyermek választja a társát maga mellé.
Minden tündérnek, de a morcoknak is saját személyiségük van. Nefelé például a várt jóságos tündérhez képest meglehetősen türelmetlen, lobbanékony alkat. Neve „felhőt” jelent, ami nem csupán a könnyedséget, a felhőtlen gyermekkort jelzi, hiszen a bárányfelhőkkel együtt a szomorúság jelképeként értelmezhető esőfelhőt is implikálja. Emellett maga a szó hangzása a „ne felé”, vagyis a nemlét felé vezető útra is enged asszociálni, ami a főhős, Boldizsár konfliktusára is utalhat, de ismerve Nefelé személyiségét, akár a nefelejcs is felderenghet lelki szemeink előtt. Boldizsár tündére, Melankó jóval egyértelműbb képzettársítást tesz lehetővé: jó eséllyel a melankólia vagy a melankolikus temperamentum jut azonnal eszünkbe a neve hallatán.
Horgó szintén kulcsfigura. Ő más, mint a többi morc: a maga esetlenségével együtt is bátornak bizonyul (ügyetlensége folytán lázad fel a rossz szokások, a gonoszság ellen), s többszörös hőssé válik: előbb a függőségét győzi le, majd a hangyáknak segít, s nem utolsósorban leleplezi a morcok morcosságának okát, megmentve ezáltal saját népét is.
Lent, a kút mélyén
Az arborétum kútja ezúttal nem Holle anyóhoz, hanem Baubóhoz vezet, ahol hőseink úgy léphetnek át a párhuzamos univerzumba, ahogyan Narniába a szekrényen át.
A szerző komolyan veszi olvasóit, s szokatlan módon a másik világba való átlépés nem a gyerekek álmában, hanem a felnőttekében történik: Szofi édesanyja mélyen alszik, míg a csapat a morcokkal hadakozik. A szerző ezáltal nem a fantázia és valóság határárának összemosódására helyezi a hangsúlyt, csupán a felnőttet zárja ki, teret engedve a gyermek önálló megoldási kísérleteinek.
A kút alján a népmesék világában találjuk magunkat, ahol jótett helyébe jót várhatunk, s ahol az erdő közepén egy kis kunyhóban ott van az öregasszony, akit nem mindegy, hogyan szólítunk.
A történet mellett futó apró mesék meglehetősen fontosak. Bár mindenekelőtt a kaland részei, a depresszió tünetei is felfedezhetők bennük, úgymint az alvászavar, az antiszociális viselkedés, a magányérzet, a reményvesztettség, de mindemellett a létezéssel kapcsolatos kérdésekre is mesés választ nyújtanak.
A regényben megjelenő szereplők főhőssé válnak az egyes epizódokban. Megismerjük a boszorkányos jegyekkel felruházott Lujza nénit, aki százharminckilenc napja nem aludt, s még annál is régebben szólították a nevén, mert elkövetett egy baklövést, s így az álmatlanság átkával sújtotta a fülesbagoly. Bár az öregasszony további bonyodalmakat okoz (például tönkreteszi egy élet munkáját, amikor ripityára töri a rizsszemkönyvtárat), végül mégis szinte játszi könnyedséggel oldja fel az átkot, s lesz újra szabad.
A rizsszemkönyvtár alkotója, Baubó afféle keleti bölcs, aki Coelho-szerű kinyilatkoztatásokkal segít a bajbajutottakon, ám a világtól való elvonulásának oka nem vallási meggyőződésből fakad: reménytelen szerelme miatt vált már-már antiszociálisan zárkózottá.
„Vigasztalanabb ez a gyerek, mint egy fekete ürömmel borított rét”
A mese tulajdonképpen egyfajta megoldási javaslatot kínál a depresszió megértésére, s bár a pirulák jelzik, hogy a gyógyuláshoz szakértő segítségére is szükség van, azzal biztat, hogy mindig van kiút.
„Boldizsárban van egy kis szoba, amelyiknek az ajtaja úgy beragadt, hogy senki sem tudja kinyitni. Na, ebben a szobában kuksol a jókedv, az öröm és a nevetés. Alig várják, hogy kiszabaduljanak. […] Talán elég lenne egy jó nagy huzat, hogy feltépje azt az ajtót. De az is lehet, hogy csak egy tündér nyithatja ki.”
Bár maga a depresszió mint kórkép nem oly gyakori, mint ahányszor annak tituláljuk, valószínű, hogy életünk során előbb vagy utóbb találkozunk vele, rosszkedvű felnőttekkel, vagy gyerekekkel például. Egy interjúban Scheer Katalin arról mesél, lánya egy barátja ihlette Boldizsár alakját, aki ugyan nem volt depressziós, ám rosszkedvű annál gyakrabban. Mivel a gyerekek előszeretettel okolják saját magukat, ha nem értik, mi áll a környezetük negatív változásai mögött, ezzel a kötettel nekik is igyekszik segíti, hangsúlyozva az egymással való törődés fontosságát.
„Nem könnyű nagyvárosi gyereknek lenni”
A regény határozott, figyelemfelkeltő bevezetővel kezdődik, mely már-már lelkiismeret-furdalást kelt a városi anyákban, olyan temperamentummal festi le a természet közelségének minden emberben lakozó igényét.
„Igaz, a gyerek már csak olyan, hogy előbb-utóbb mindenhez hozzászokik. Ha már úgy hozta a sors, hogy éppen ide született, ebbe a kesze-kusza nagyvárosba, hát alkalmazkodik hozzá. Csak legyen a közelében némi fű meg fa meg virág! Ha mégoly satnya is.”
A mese által felvázolt probléma azonban ezen messzemenően túlmutat, noha a természettől való eltávolodás a modern társadalmakban gyakorta előforduló mentális betegségek (szorongás, depresszió stb.) kialakulása közti összefüggés lehetőségét veti fel.
Kígyógyökerű keserűfű
A természet végig központi helyet foglal el történetben: amellett, hogy a betondzsungelben megbúvó arborétum szolgál a cselekmény nagy részének helyszínéül, mind a tündérek, mind a morcok szorosan kötődnek hozzá, ráadásul a címszereplő, Nefelé is a mezei virágok betűrendes névsorával káromkodik:
„Ó, bakszakáll, baltacím, bangó, baraboly, bábakalács, békakonty és békalen […] Igen, ezektől megnyugszom. Mert miközben kimondom a nevüket, a kis virágok sorra elvonulnak a szemem előtt, illatuk pedig befészkeli magát az orromba.”
Gallyak és levelek
A természetszeretet Csíkszentmihályi Berta részletgazdag rajzairól is árad, munkája mindvégig a bevezetőben elhangzottakat erősíti.
A kötet elején az alcímmel játszó, a kalandregényekhez illő térkép mutatja be az arborétumot, egy síkban megjelenítve a felnőttek és a csak gyerekek által ismert terepet, hangsúlyozva ezzel a két világ egyidejű jelenlétét, a kettő közötti szoros kapcsolatot.
A fejezetek sorszámai a kódexek iniciáléit idézik, ráadásul összhangban állnak a szöveggel: egytől egyig a természet kincsei és a fantáziavilág szereplői formálják, díszítik a számjegyeket.
Az egész oldalas illusztrációk színes rézmetszeteknek tetszenek, a további rajzok pedig hol kontaminálnak a szöveggel (az arborétum táblája, Boldizsár levele), hol pedig diszkréten emlékeztetnek arra, hogy mindvégig egy kertben járunk, a szó szoros és átvitt értelmében is. A kertet pedig mindkét esetben gondozni kell.
Pataki Mónika Lilla
Scheer Katalin: Nefelé – Kalandos történet kedves és kedvetlen gyerekeknek
Illusztrátor: Csíkszentmihályi Berta
Cerkabella Könyvek, 2017 (Noran, 2005)
204 oldal
2790 Ft