A környezetvédelem, fenntarthatóság és hulladékcsökkentés témája igen aktuális kérdés, első lépésként pedig nagyon fontos a tájékozódás, az összefüggések felismerése, amely megmutatja a kapcsolatot például a termelési és fogyasztási szokásaink, valamint egy másik földrészen élő állatfaj kipusztulása között. Hiszen e távolinak tűnő jelenségeket nem mindig tudjuk vagy akarjuk összekapcsolni, gyakran elhárítva ezzel a személyes felelősséget. A megismerés, a tudatos nevelés jegyében az elmúlt években egyre több gyerek- és ifjúsági könyv jelent meg, amelyek a zöld gondolkodás, az újrahasznosítás és a természettel való összhang szerepét hangsúlyozzák.
A legkisebbeknek szólnak e témában az esztétikailag rendkívül igényes és kreatív kialakítású képeskönyvek, böngészők (például Szabadíts ki!; Méhek), a nagyobbak pedig mesék, ismeretterjesztő könyvek (Nagyon Zöld Könyv; Gréta; Hulladék históriák – Klímanó történetek) révén ismerkedhetnek meg a témával. Több kiadvány épül az elmúlt pár év egyik meghatározó alakjára, Greta Thunbergre, különösen a +10-es korosztálynak szóló könyvek között (A jövőnk most kezdődik – Greta Thunberg harca a Földért; Greta vagyok – Egy új, zöld nemzedék kiáltványa), jelezve a klímaaktivista könyvpiacon is érzékelhető hatását, nevének márkaértékét. Emellett pedig megtörtént néhány szöveg újrapozicionálása is (például Gerald Durrell regényei; Lengesmesék-sorozat; Erdők és tavak könyve), ami érzékelteti, hogy a zöld könyvek nem csupán egy témát, hanem olvasásmódot is jelölnek.
E tendenciákba illeszkedik tehát az Amikor a kukák világgá mentek – mai mesék a zöld jövőért című antológia, amely a maga nemében egyedülálló a magyar gyerekkönyvek között. A Móra Kiadó gondozásában megjelent kötet impozáns szerzői és illusztrátori névsora (24 szerző és 12 illusztrátor) képet ad a kortárs alkotókról, így remek kiindulási és tájékozódási pontot jelenthet a mai magyar gyerekirodalommal való ismerkedés során. Mint a legtöbb ilyen típusú tematikus gyűjteménynek, ennek is komoly előnye, hogy az elbeszélésmód, a nyelvezet és a vizuális megoldások terén is különböző stílusokat mutat meg, ennek köszönhetően pedig a befogadók változatos szöveg- és képi világgal találkoznak, amely formálja ízlésüket. A szerkesztői utószó kiemeli továbbá, hogy nemcsak az antológia témájában, hanem létrejöttében is fontos szempontot jelentett a fenntarthatóság, ennek jegyében környezetbarát papírra nyomtatták, valamint közösségi finanszírozásból adták ki a kötetet. A név szerint is felsorolt könyvmecénások száma jelzi, hogy a téma komoly érdeklődésre tart számot, emellett bizakodásra ad okot a könyvkiadás állami támogatástól való függetlenedésével kapcsolatban, érzékeltetve a civil szféra szerepét. A kötet címkézése és támogatottsága egyúttal arra is rámutat, hogy a környezetvédelem marketingszempontból szerencsés hívószó, növeli az eladhatóságot.
Ez pedig önmagában a fogyasztói társadalom egyik legnagyobb ellentmondása a klímatudatosság és a hulladékcsökkentés terén, vagyis egy olyan címkével ösztönzik a fogyasztást, amely éppen a fogyasztás csökkentését tűzte ki célul.
További kérdésként merül fel, hogy a piaci téren jól működő hívószó tud-e ugyanilyen eredményes lenni irodalmi szempontból is. Az előre megadott téma és a szerzők külön felkérése – ezeket az utószó is említi – nem mindig kedvez a minőségi szövegalkotásnak, ami olykor ezen a köteten is érezhető. Több mese is erőltetett, erősen didaktikus, meghatározó benne az ismeretközlési szándék, és épp a mesei könnyedség, játékosság hiányzik belőlük, ami élménnyé teszi a befogadást. Ez különösen fontos lenne az olvasóvá nevelés szempontjából, hiszen a kötet hatéves kortól ajánlott – remek ötletnek tartom, hogy a tartalomjegyzékben tüntetik fel az egyes mesék mellett az ajánlott korosztályt, amely +6-tól +11-ig terjed –, vagyis épp az önálló olvasás megkezdésének időszakában már aktuális lehet. A mesék befogadása felolvasás és önálló olvasás formájában egyaránt történhet, előbbi talán jobban kedvez a kiadvány beszélgetőkönyv jellegének, míg utóbbit a szövegek terjedelme és nyelvezete teszi lehetővé. Minden bizonnyal fontos helye van ennek az antológiának – hiszen a téma jelentősége vitathatatlan –, ám nem biztos, hogy elsősorban az irodalmi nevelés folyamatában, hiszen az erős tanítószándék, az egyértelműen kimondott tanulságok nem minden esetben efelé hatnak.
A kötet rendkívül változatosan közelít a témához, az egyes mesékben különböző felfogások és hangsúlyok érvényesülnek, valamint műfaji szempontból is a sokféleség jellemzi – így nem könnyű feladat átfogóan írni róla, jelen kritika nem törekszik teljességre, és nem fog kitérni minden egyes történetre. A szövegek többnyire követik a műfaji szabályokat, ám néha reflektálnak saját mesei hagyományaikra – Krusovszky Dénes Morten Nordensson haza akar menni című kötetnyitó meséjében például egy beszélő rozmár formájában: „De tudnod kell, ez nem egy tündérmese, nem tudok semmit adni érte cserébe.” (11.). Szintén a tündérmesék e klasszikus elemét, valamint a jótett helyébe jót várj elvét fordítja ki Dávid Ádám Betonhalak című meséje: „De jól vigyázz! Mert ha kifogsz egy betonhalat, hiába dobod vissza a betontengerbe, teljesítened kell három kívánságát. Ez a büntetésünk azért, mert egykor konzervdobozba zártuk őseiket.” (56.) Akadnak azonban olyan mesék is, amelyek megtartják a jól ismert szerepeket és szerkezetet, ahogyan Böszörményi Gyula Kis Titi rendet tesz című szövege is. Kis Titinek, az állandó jelzővel rendelkező világhíres homokvárépítőnek és manóbarátnak a Hupli-Hahó Kopottgatyó nevű őrmanó segít rendet tenni egy kis varázslattal, viszonzásul Kis Titi korábbi segítségéért.
Tartalmilag a történetek egy része a természettel való összhangot helyezi előtérbe, másik része az átgondolatlan fogyasztás és szeméttermelés következményeire hívja fel a figyelmet. Jellemzőek azok a mesék, amelyek a bolygó és különösen az állatok szemszögéből mutatják be az eseményeket (például Rókák a ködben; Mese arról a napról, amikor a gyerekek eldobták a csokit; Alekszej menni Hévíz; Oő; Rosszcsontok), igazodva az életkori sajátosságokhoz és növelve így az érzelmi hatást. Ezekben az esetben többnyire az állatmesék műfaji hagyományai érvényesülnek. Balázs Ágnes Szarkataxi, szarkabazár című meséje leginkább a fabula felől közelíthető meg, amelyben az állatok egy-egy típust jelenítenek meg. Ezt emeli ki Schall Eszter illusztrációja is a címszereplő szarkapár ábrázolásával, akiknek megjelenése, testtartása teljesen idegen az erdő világától, jelezve eképp is a kívülállóságukat. A külsőségek hangsúlyozása utal a szereplők jellemére, felszínességükre és mohóságukra. A jól ismert szerepkörök (például bölcs bagoly, szemtelen szarka) jelennek meg, és nem marad el a tanulság sem: „Megvolt mindenetek, amire szükségetek volt. Innivalónak legjobb a tiszta patakvíz, édességnek elegendő az erdei méz és a zamatos vadkörte. Miért járnátok autóval? Elvisz a lábatok, elrepít a szárnyatok oda, ahová el akartok jutni.” (29.). A történet erős példázatossága és társadalomkritikai éle szintén a fabula típusához közelíti a mesét.
Az állatmesék mellett a kötetben olvasható szövegek jelentős része a reális mesék kategóriájába tartozik (például Beni ajándéka; Barni és a szelektív; Tazara hercegnő és Jemma, a delfin; Morzsák, hangyatojások, mákszemek), amelyek az aktuális jelenben játszódnak, és azt járják körül különböző módokon, hogy az egyénnek milyen lehetőségei vannak a környezetvédelem terén. Mészöly Ágnes Tazara hercegnő és Jemma, a delfin című meséje izgalmas perspektívát teremt azzal, hogy két műanyag palack válik a történet főhősévé. A Tazara hercegnő, valamint Jemma, a delfin képével díszített flakonok más-más attitűdöt képviselnek, és végül egészen más utat járnak be. Míg a delfines palack az elejétől szkeptikusan áll a létrejöttétől kezdve bizonytalan életéhez („Tegnapelőtt még egy marék üveggolyószerű granulátum voltam… Aztán jött az olvasztás, a formázás… és napokig nem tudhattuk, mit töltenek belénk…” 79.), addig a hercegnős flakon bizakodóan tekint a jövőbe („Egészen jól jártunk. A gyümölcstea nemcsak finom, hanem egészséges is! Tehát nemsokára megvesz minket valaki!” 79.). Egy darabig ennek megfelelően alakul a sorsuk, ám végül a hercegnős palackot egy patakba fújja a szél, ahol a többi szeméttel együtt kilátástalanul sodródik, míg a delfines flakont újrahasznosítják: „Vagy ha nagyon szerencsés lesz, ivókulacsot csinálnak belőle. Ráfestik Jemma, a delfin, vagy Tazara hercegnő képét, és egy kisfiú vagy kislány éveken keresztül hordja majd az iskolába, és eszébe sem jut eldobnia őt, mintha csak egy ócska, felesleges üdítőspalack lenne.” (83.)
Bölecz Lilla illusztrációja a hercegnős flakon hánykolódását jeleníti meg, felerősítve ezzel a mese környezetszennyezésre vonatkozó üzenetét. Szintén ezt érzékelteti a borongós, sötét színhasználat, a sok szemét és Tazara hercegnő megfakult képe. A hercegnő személye, ábrázolásának élénkebb színei még inkább kiemelik a palack tájidegenségét, a körülötte feltűnő állatok (hal, vidra) tovább erősítik a kontrasztot. A heterodiegetikus narrátor ugyan igyekszik minél inkább tárgyilagos maradni, ám a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának és folyamatának bemutatása, valamint a meséhez tartozó illusztráció mégis didaktikussá teszik a történtet.
Általában igaz a kötetben található reális mesékre, hogy gyakran kevéssé meseszerűek, és ezekben a legerősebb a tanítószándék. Molnár Krisztina Rita Morzsák, hangyatojások, mákszemek című szövegében mindez különösen érvényesül, hiszen teljes felsorolás olvasható a fenntartható életmódról („De te is tudod, hogy már jó régen nem veszünk semmilyen műanyag palackos üdítőt. Se ásványvizet. Azért viszitek kulacsban a teát meg a szörpöt. Amit itthon főzünk. Pont ezért. Hogy ne növeljük azt a palackhegyet. […] Annyi mindent próbálunk, látod. Nem vásárolunk nejlonzacskóban, mindig kosárral megyünk és vászonszatyorral. Komposztáljuk a zöldségek héját a kertben, az elromlott cipőket elvisszük András bácsihoz sarkaltatni, ahová csak lehet, biciklivel vagy gyalog megyünk… mit is csinálunk még? Várjunk csak, várjunk csak…! Igen, például a kávézaccot a hortenziák alá öntjük a kertben. És igen! Eszembe jutott! Szárítunk egy csomó gyógynövényt, például bodzát és levendulát. És adunk a madaraknak télen napraforgómagot! És idén nyáron már a kis virágokat sem gyomláltuk ki apával a fűből. Hogy a rovarok találjanak ennivalót maguknak! És a ruhák! Te is tudod, hogy nem veszünk állandóan új ruhákat sem, inkább cserélgetjük a barátainkkal, amit meguntunk vagy kinőttetek Esztivel. […] És a kupakokat is gyűjtjük! Meg a papírt! Jó, a kupakokat azóta, hogy nem veszünk palackos ásványvizet, csak ritkán. […] És nem veszünk mosóport sem. Mosószódával mosok már három éve, mert az nem szennyezi a vizet. Öblítőt sem vásárolunk. Mert az is műanyag flakonban van, és vegyszer. Illóolajat csöpögtetek a vízbe, hogy illatos legyen a ruhánk. És odaadjuk a megszáradt kenyeret Edit néni kutyáinak. Azt sem dobjuk ki.” 85–87.). A mese azzal a pozitív gondolattal zárul, hogy a legkisebb tettek is számítanak, ahogyan a magokban is benne rejlik egy egész növény lehetősége.
A reális mesékben érvényesülő lokális, a legkisebb is számít szemlélettel ellentétben az utópisztikus és disztópikus mesékben (Amikor a kukák világgá mentek; Petáz és Nella; Ha eljönnek a zöld cicák) inkább egy végső megoldás lehetősége sejlik fel, amely szinte a csodával egyenértékű. Tóth Kinga Petáz és Nella című meséjében Öko Doki fejlesztette ki a címszereplő baktériumot és enzimet, akik Pac-Man módjára falják a szemetet, különösen a műanyag hulladékot. Nemcsak eltüntetik a felhalmozott szemetet, hanem ennek hatására óriásira nőnek, és ráijesztve így a gyártulajdonosokra kordában tudják tartani a további hulladéktermelést is. Dóka Péternek a talán nem olyan távoli jövőt megelevenítő meséjében a veszélyes hulladék olyan mértékben szennyezi a környezetet, hogy az emberek maszkban és sugárvédő köpenyben járnak. Mindez annak a galaktikus konfliktusnak a következménye, amelyben a jelodok (bojtos farkú, nagy, sárga kutyák) csaknem egészen kiirtották a grinkeket (óriási zöld cicák), akik addig a Földön termelt szemetet elfogyasztották. Így ért véget a közel száz évig tartó Zöld Aranykor. Ám nincs minden veszve: a legenda szerint néhány zöld cica elrejtőzött a Földön, ha őket megtalálják, akkor van esély a bolygó megmentésére. A kreatív és invenciózus történetvezetés valós feszültséget teremt a grandiózus múlt és az egyre szűkülő jelen, valamint a valóság és a fikció között. Mindehhez remekül illeszkedik Molnár Jacqueline egyszerre apokaliptikus és humoros illusztrációja, amely még inkább kiemeli a történet fájó realitását és abszurditását.
Mán-Várhegyi Réka Amikor a kukák világgá mentek című meséje több szempontból is kiemelt pozíciót tölt be a kötetben, amit már az is jelez, hogy az antológia címadó szövege. Miközben egy olyan utópisztikus világot mutat be, ahol az emberek már nem termelnek szemetet, így a tétlen kukák világgá mennek, mindezt nem egy csodás eseménynek, találmánynak vagy műanyaggal táplálkozó életformának tulajdonítja, hanem a megváltozott emberi életmódnak. Így tehát nem azt sugallja, hogy a megoldás kívülről érkezik, és nem a csodák világába utalja azt, hanem az egyén és a közösség szerepét hangsúlyozza. E szemlélet a történet idejére és a fikcióként való olvasás módjára is hatással van, hiszen a narrátor valós jövőképként mutatja be ezt a világot – ami azonban sokkal inkább értelmezhető a képzelet felől: „Itt szeretném megjegyezni, hogy ez a történet tulajdonképpen a jövőben játszódik. De hogy a közeli vagy a távoli jövőben, arról sajnos fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy ebben a jövőbeli világban az emberek egy csomó mindent máshogy csinálnak, mint mi: autó helyett biciklire pattannak, repülő helyett vonattal utaznak, hamburger helyett babburgert esznek, sajtos tészta helyett brokkolikrémes makarónit, és nem csilliárdosak akarnak lenni, hanem jókedvűek és kedvesek, ami igazán dicséretes és egyben praktikus dolog. És majdnem elfelejtettem: nem vásárolnak semmi fölöslegeset, olyasmit pláne nem, amit másnap már ki is lehet hajítani.” (65.). A pozitívan záruló történet talán egyedüliként kínál a kötetben mindenki számára elérhető, mégis globális megoldást egy globális problémára, ilyen módon pedig összhangban áll a teljes antológia koncepciójának optimista üzenetével.
A műfajukban, megközelítésükben és a célkorosztályt tekintve igen változatos szövegeket egy rendkívül feszes és átgondolt kötetkompozíció fogja össze, amely Ughy Szabina szerkesztői munkáját dicséri. Szépen kirajzolódik az a gondolati ív, amely a túlzott fogyasztás és szeméttermelés következményeit mutatja be, majd az egyén cselekvési lehetőségeit, illetve a lehetséges utópiákat, disztópiákat, egészen a bolygó megbetegítésééig, amelyre az újrakezdés, a természetközeli életmód jelenheti a választ. A kötet szerkezeti csúcspontja Vig Balázs Rosszcsontok című meséje, amely az emberiség földi jelenlétét radikálisan új perspektívába helyezi. Gaia, a Föld kitartóan nyaggatja szüleit – akiket leginkább a Földet (ki)alakító természeti erőkként azonosíthatunk („Ő [t. i. anya] szabályozta a vizet és az esőt. […] Apa felügyelte a szelet, a viharokat. Ha rákényszerítették, villámokat szórt […]” 108.) – egy új háziállat miatt, akit hosszas unszolás után meg is kap, mégpedig az ember formájában. A különböző teremtéstörténetekből jól ismert módon a védtelen és magányos élőlény társat kap Gaiatól, így szaporodni kezd. Idővel felfedezi a tiltott tudást („Gaia! Miért ismeri a háziállatod a tűz titkát? Megbeszéltük, hogy ez isteni tudás, és nem való senki más kezébe.” 111.), amelynek birtokában egyre növekszik benne a gőg és saját erejének, hatalmának képzete. Így végül a természeti erők eltörlik a Föld színéről: „Anya és apa azt tették, amihez értenek. Dúltak-fúltak, aprítottak. A legkisebb háziállatom csak állt ott a viharos szélben, és nézte, ahogy árvíz önti el egykori otthonát. Futásnak eredt. Fedezéket keresett, ahol meghúzhatja magát éjszakára. Ha elég kitartó lesz, talán ráakad egy másik rosszcsontra is, akivel családot alapíthatnak. De akkor már mindvégig rajtuk kell tartanom a szemem, hogy elkerüljük az újabb tragédiát.” (112.) A szövegben és a hozzá tartozó illusztráción (Koszó Gréta munkája) egyaránt a gyermeki gondolkodásra is jellemző antropomorfizmus érvényesül, amely a természetet és annak minden jelenségét mitikus élőlényként, erőként mutatja meg. Ezek teremtenek, szabályoznak és pusztítanak – és ilyen módon lehetőséget adnak az újrakezdésre.
Az újrakezdés pedig csak akkor lehet sikeres, ha megváltozott szemlélettel, egy sokkal természetközelibb, archaikusabb és emberibb életet élünk. Legalábbis a kötetzáró két mese egyértelműen ezt sugallja. Nógrádi Gábor Egy kutya az udvar végében című története a Kincskereső kisködömön hangulatát idézi fel, és olyan világot mutat be, amelyben minden nehézség („Gyerekek voltunk, de már sokat tudtunk az életről. Tudtuk például, mi az éhség.” 113; „Sokat álltunk sorban. Még szódavízért is sorba álltunk. Így éltünk régen.” 114.) ellenére a tisztesség, az emberség és a hűség jelenti a valódi értéket. A szöveg gyakran patetikusnak és szentenciózusnak ható mondatai („Víz és kenyér, az két fontos dolog az életben, hogy legyen.” 114; „Akkor értettem meg először, hogy a nőkhöz csak a nők értenek igazán.” 115.) a közelmúltat állítják az olvasó elé példaként, egy élhetőbb és harmonikusabb élethez való visszatérést. Remekül illeszkedik ehhez Nagy Norbert illusztrációja, amely a kutya és a hatalmas pipacsok ábrázolásával a természet megjelenítésére helyezi a hangsúlyt, és egészen idilli hangulatot teremt. A grafikustól megszokott nagyon karakteres, olykor groteszk figurák – amelyek a Kis Titi rendet tesz című mese illusztrációján jelen vannak – helyett itt jóval visszafogottabb, lágyabb a vizuális kialakítás.
A múlt felidézésével szemben Pacskovszky Zsolt A virágvadász című meséje – noha szintén egy élhetőbb, természetközelibb élet lehetőségét mutatja meg – mindezt a jövőbe utalja. Ebben a disztópikus világban a virágokat már csak könyvből ismerik az emberek („Semmi kedvem ostobaságokat olvasgatni. Ezek a hogyishívjákok… virágok nem is léteznek. Talán soha nem is léteztek.” 119.), és a látóhatáron feltűnő hegyek szemétből vannak („Órákkal később ért el az első hegy lábához. De nem igazi hegy volt, hanem égig érő szemétkupac.” 120.). Ám egy kisfiú, Ádi a rejtélyes virágok felkutatására indul, és egy völgyben rájuk is bukkan. Virágmagokkal teli zsebekkel tér vissza falujába, amelyet azonban sárlavina öntött el minden ott élő emberrel együtt. Egy másik faluból odatévedt, szintén egyedül maradt kislánnyal vetik be a földet, hogy új élet sarjadjon a régin: „Aztán Ádinak egyszer csak eszébe jutottak a virágmagok. A falut beborító földbe vetették el őket. Időről időre meglocsolták a talajt, és egy nap kibújt az első virág. Aztán a második. Majd újabbak és újabbak. Hamarosan virágzó kertté változott a kis táj, közepén a templomtoronnyal.” (123.). Az első emberpárt és az Édenkertet megidéző zárlat („Letelepedett a lány, Évu mellé, és ahogy egymás kezét szorongatva, némán a kertjükben gyönyörködtek, bizsergető, boldog érzés járta át őket.” 123.) nem csupán bibliai jelentőségűvé növeli a történetet, hanem a viszonyokat is átrendezi. Egyrészt itt nincs jelen a Teremtő, Ádi és Évu maguk alkotják meg a Paradicsomot, ami pedig ennél is fontosabb: elmarad a bűnbeesés („Az egyik magból azonban nem virág kelt ki, hanem fa nőtt belőle. Almafa, mint az egyik virágtól megtudták. Egy büszke kis fa, ami egy nap termést is hozott. Piros, gusztusos gyümölcsöt. És amikor megérett, Ádi le akarta szakítani, hogy mohón beleharapjon. ‒ Ne, ne együk meg! – szólt rá a lány.” 123.). A metaforikus szöveg szépen megmutatja, hogy az újrakezdés nem felejtést és nem törlődést jelent, hiszen az új élet csakis a múlt, a hagyományok szerves folytatásaként képzelhető el, levonva a tanulságot az elkövetett hibákból – így talán elmarad a kiűzetés is.
Az Amikor a kukák világgá mentek című antológia összességében bátor és több szempontból sikeres vállalkozás. Mindenképp indokolt és fontos a témaválasztás, a szerkesztői munka rendkívül alapos és az egész kötet befogadása szempontjából meghatározó, valamint kiemelkedő az illusztrátorok munkája, ami izgalmassá, vizuálisan is magával ragadóvá tette a kiadványt. A mesék színvonala kevésbé tűnik egyenletesnek, de ha nem is az irodalmi érték, akkor a környezetvédelem okán mindenképp helye van a könyvespolcokon.
Gesztelyi Hermina
Amikor a kukák világgá mentek – mai mesék a zöld jövőért
Szerkesztette: Ughy Szabina
Illusztráció: Színes rajzokkal
Móra Kiadó, 2020
128 oldal
3990 Ft
A tanulmányoknak hamarosan külön rovata lesz az IGYIC főoldalán, tehát nem a MeseCentrum blogjában olvashatjátok őket.