Fotó: Móra
Vissza
  • 2020.05.06
  • Ayhan Gökhan

Kiadói körkép járvány idején – Móra

Vas Kata kiadóvezető és Dóka Péter főszerkesztő válaszoltak körkérdésünkre.

Milyen változásokat hozott a kiadó életében a karantén?

Szerencsére azonnal lehetőségünk volt otthonról dolgozni, így az első pillanattól kezdve megoldódott a legfontosabb kérdés, mégpedig az, hogy minden kolléga biztonságban legyen. Az egész csapat nagyon jól kezelte a helyzetet, és viszonylag rövid időn belül visszaállt a heti rutinunk, gördülékenyen tudtuk folytatni az egyeztetéseket, a csapatmunkát. Sőt, ez a helyzet néhány esetben még fókuszáltabbá tette a csapatot, és a belső kommunikációban talán most még jobban figyelünk egymásra, mint korábban.

A másik változás természetesen a kifelé történő kommunikációban észlelhető, hiszen mi is, mint a szakma nagy része, áttettük kommunikációs frontvonalunkat az online térbe. Igyekszünk a promóciókon kívül olyan tartalmakat nyújtani a családoknak, amelyekkel le tudjuk picit kötni a gyerekeket, hogy a szülők tíz-tizenöt perc erejéig fel tudjanak lélegezni az őket terhelő feszített tempóban. Minden délután 17.00 órakor a MÓRA NEGYEDÓRA keretein belül olvasóink találkozhatnak kedvenc íróikkal, színészeikkel, hallgathatnak felolvasást, kaphatnak kézműves tippeket.

De nagyon nagy öröm az is, hogy április 25-én, szombaton – amikor egyébként az eredeti tervek szerint a könyvfesztivál már javában zajlott volna – négy gyerekkönyvkiadó (Pagony, Csimota, Cerkabella, Móra) példás összefogása eredményeként megrendezésre került egy online könyvfesztivál. Mi ekkorra időzítettük két kiemelt könyvünk megjelenését is. Az egyik a Móra Kiadó 70. születésnapjára kiadott, Amikor a kukák világgá mentek című kortárs mesegyűjtemény, melynek az online fesztivál keretei között megtartottuk a bemutatóját. Másik kiemelt könyvünk pedig az íróként most debütáló színész-rendező Gáspár András Gáspár első ifjúsági regénye, a sci-fi műfajú Föld 2 záróvizsga, melynek a napokban lesz egy kalandjátékos bemutatója, illetve tervezünk külföldi szerzővel is online találkozót május folyamán.

AnnabellaKépek20200507_3-02
Fotó: Archív, Vas Kata

Hogyan próbálják meg átvészelni a jelenlegi helyzetet?

Az előző pozitív hírek mellett azért azt is meg kell említenünk, hogy sajnos a boltok zárva tartásával és a jelentős könyves események (könyvfesztivál, könyvhét) elmaradásával szinte napi szinten a kiadói tervünk módosításán, optimalizálásán dolgozunk, hiszen az online tér sem terhelhető túl. Nemcsak a kiadó, hanem a szerző számára is nagy hátrány, ha egy könyv elindulását nem tudja lendületbe hozni vagy megtámogatni egy könyves esemény. Az áttervezéseket illetően állandó egyeztetésben vagyunk a szerzőinkkel, illusztrátorainkkal is, mert velük együtt szeretnénk új, megfelelő időpontot találni a premiereknek. Őket is ugyanúgy kollégáinknak tekintjük, mint a mellettünk ülő – vagyis most éppen nem mellettünk ülő – munkatársakat, azaz fontos nekünk, hogy ők is pozitívan vészeljék át ezt a nehezebb időszakot és tudják, hogy támogatjuk őket. Röviden tehát: folyik a napi munka, megoldjuk a felmerülő problémákat, és bizakodva tekintünk a jövőbe.

Mit gondolnak, hogyan alakíthatja át a kiadói életet a jövőben a mostani állapot?

Nagyon jó lenne, ha egy varázsgömbbe nézve választ kaphatnánk erre a kérdésre, mert egyelőre sajnos több a kérdőjel ezen a területen, mint a válasz. Azt látjuk, hogy a jelen helyzet közelebb hozta a digitális világhoz való kapcsolódást kínálati szinten is, azaz felgyorsult a digitálisan olvasható vagy hallgatható tartalmak piacra kerülése, de azt gondolom, nem ezek fogják drasztikusan átalakítani az üzletágat.

Sokkal nagyobb kérdés mindannyiunk számára, vajon hogyan vészeli át ezt az időszakot a terjesztői hálózat. Mi annyit tudunk tenni, hogy szorosan együttműködünk terjesztőinkkel a marketing és a kommunikáció terén, így ők is meg tudják tartani a vásárlóikat. Ennek az együttműködésnek jó példája, hogy a Líra Facebook-oldala pár napja fantasztikus online beszélgetésnek adott helyet: Nyáry Krisztián kérdezte Vecsei H. Miklóst, Dóka Pétert és Geszti Pétert a nemrég megjelent A Pál utcai fiúk-hangoskönyvünk kapcsán. Ezt a beszélgetést több mint 22 000-en tekintették meg a mai napig.

Gáspár András Gáspár: Föld 2 zéróvizsga
Fotó: Móra

Tervezik, hogy a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezettudatos életmódra nevelő, a klímaváltozás veszélyeire figyelmeztető könyvek megjelentetésére?

Erre már most is nagy hangsúlyt helyezünk: tavaly jelent meg a Greta vagyok – Egy új zöldnemzedék kiáltványa című kötetünk, amely bemutatja Greta Thunberg, a népszerű klímaaktivista céljait. A tudományos kutatásokra és statisztikai adatokra támaszkodó könyvből megérthetjük, milyen folyamatok mennek végbe jelenleg a bolygónkon. A könyv esetleges iskolai feldolgozásához segédanyagot is fejlesztettünk pedagógusok részére. Idén pedig kiadónk 70. születésnapját ünnepeltük meg egy különlegesen szép kiállítású kötettel, amiről fentebb már szó volt. Az Amikor a kukák világgá mentek című meseantológiában, huszonnégy kortárs zöldmesét olvashatunk. A szerzők között egyaránt megtaláljuk a gyerek- és a felnőtt irodalom jeles alakjait. A másik kiemelt könyvünket is említettük már, a Föld 2 záróvizsga fókuszában szintén a bolygó, környezetünk tisztelete, illetve ennek hiánya áll.

Ayhan Gökhan