Figyelemfelkeltő cím és tökéletes metafora a kamaszkor lényegének megragadására
Eszünkbe juttathatja ráadásul Vekerdy Tamás bölcs megállapítását, mely szerint minden kamaszra ezt a táblát kellene kifüggeszteni: „Átalakítás miatt átmenetileg zárva.” A kamaszlét zárt világ, ezért boldogul vele nehezen a szülő és maga a kialakulófélben lévő felnőtt, aki azért még nagyon is gyerek. Ebbe az átrendeződőben lévő, éppen ezért nagyon ingatag, sérülékeny világba enged betekintést a norvég komikus, Linn Skåber első könyve, mely harmincegy kamaszmonológot tartalmaz.
A kötet szerzője fiatalokkal folytatott beszélgetéseket, majd ezeket dramatizálta, írta át monológokba
A rövid, többnyire pár oldalas írások ezt a közismerten nehéz életszakaszt sokféle irányból közelítik, közös azonban bennük a személyesség, a természetesség és a letaglózó őszinteség. A mitesszeres orr, a hirtelen megnyúlt végtagok, a rejtegetett/képzelt túlsúly ugyanúgy előkerülnek, ahogy az első szerelmek, a viszonzatlanság, a baráti kapcsolatok, az iskolai problémák, a kirekesztés, de olyan fajsúlyos kérdések is, mint a szülő halála.
A viccesebb írások és a megrázó szövegek olyan váratlanul és hektikusan követik egymást, hogy a felnőtt olvasó úgy érzi, egy pillanatra ő is visszaült a pubertás érzelmi hullámvasútjára, és hol hangosan röhög, hol meg szó szerint nyeli a könnyeit.
Az egyik legmegrázóbb szöveg A betegség, mely egy anya halálával kapcsolatos monológ:
„A Betegség rohadtul szemtelen volt. Idegen házba hatolt be, ahol, akár egy káposztaféreg, körbehempergőzött, megrágcsált minket, és növekedett. Amíg teljesen fel nem zabálta anyát. Apának és nekem közös koszorúszalagunk volt. Rózsákból font szívre volt kötve, és ez állt rajta: Sose felejtünk el. De az én szívemre egy másik koszorúszalag van kötve: Köszönöm, hogy voltál nekünk. Hiába: Betegség úr elmehet a picsába.”
Nemcsak ebből a szövegből, de az összes többiből is az tűnik ki, hogy a szülők jelentősége ebben a korban jóval nagyobb, mint gondolnánk
Bár közismert, hogy ilyen tájban a kortárs kapcsolatok veszik át a vezető szerepet, a Skåber által összegyűjtött és átírt megfogalmazásokból egyértelmű, hogy a szülő szerepe nem sokat halványul, hiába látszik kifelé másképpen. Diszfunkcionális családok, válások és újrakezdések a kamaszok szemszögéből, akik – legalábbis a kötetben olvasható monológok tanúsága szerint – nem akarnak mást, csak normalitást, egyszerű hétköznapokat, kiszámítható kereteket és elfogadást.
A monológok élőbeszédszerűek, szervezőelvük nem a logika, és nem is az időrend, ahogyan nem is az elmondott történetek a fontosak, hanem a történetekre adott érzelmi reakciók: az asszociativitás, a nagy logikai és érzelmi ugrások (ezért és erős metaforikusságuk miatt néhol szinte prózaverseknek tűnnek). Bár témájukat tekintve nagyban különböznek, egy irányba mutatnak: a kamaszkor kétségbeesését rajzolják ki, és ennek az okait sejtetik, még ha nem is mondják ki egyértelműen – talán mert nem is kimondható.
Kényelmetlen, zavarba ejtő állapot: férfiasodó/nőiesedő test, a világról alkotott gyermeki kép darabjaira hullása, általános csalódásérzet, önbizalomhiány és a hormonális átrendeződés hullámzásai.
Ezek alapján szörnyű időszaknak kellene lennie, és az is („Kamasznak lenni pokoli” – írja az előszóban a szerző), mégis ott van benne a varázs, a csoda, amire felnőttként nosztalgikusan emlékezünk, irigyelve a kamaszokat.
A kötet nem csupán a fejlődéslélektani vonásokat emeli ki, és ad hiteles képet erről az életkorról az irodalom és a metaforák nyelvén, de társadalmi aspektusból is értelmezi a kamaszkort
A monológokban a fiatalok görbe tükröt tartanak a felnőtteknek, rámutatnak arra, milyen elvált szülők gyermekének lenni, az apa hiányát elviselni vagy afrikainak lenni Norvégiában. A kamaszok ugyanis nemcsak magukkal küzdenek, hanem az őket körülvevő világgal is. A kamaszmonológok sokszor túloznak – hát hogyne túloznának, mikor az egész kamaszkor egy túlzás. A hirtelen indulatok vagy a szemtelenkedés mögött azonban ott a hol sebezhető, hol hatalmasra tárt szív ‒ hiszen van, aki a méregdrága snowboard-felszerelését hagyja a sarokban azért, hogy a nejlonon szánkózó barátja ne érezze magát rosszul:
„A hátán látom, hogy törődik vele. Jelentkezik, és megkérdi a tanárt, hogy mi, akik szánkózni fogunk, az iskola mögötti dombon gyülekezünk-e. Mi. Mi, akik szánkózni fogunk. Heidi. Érted már, mennyi szeretet van egy drága snowboard-felszerelésben? Érted? Egy 10 700 koronás snowboard-felszerelés birtokában nejlonzacskóval a segged alatt szánkózni snowboardozás helyett.” (Igazság és snowboardfelszerelés)
Az olvasó érzelmeit mozgósítani kívánó szövegekhez Lisa Aisato készített lenyűgöző illusztrációkat
Az egész oldalas, színes képek a szürrealitás felé viszik az értelmezést, vizuálisan próbálják megsejtetni, mit is jelent a kamaszlét, ez a különleges állapot. A piros, kifordult szemű elefántot irányítani próbáló kétségbeesett kamasz fiú például tökéletes képi metaforája annak, ami ezeken a lapokon feltárul, és amit egyszerű szóval kamaszkornak nevezünk. S hogy kinek szól ez a könyv, mely már a borítójával és a címével belopja magát az olvasó szívébe? A kamaszoknak, és a kamaszokra kíváncsiaknak egyaránt: az előbbiek magukra ismerhetnek, és ez talán enyhítheti bennük az egyedüllét érzését, a szülők pedig saját gyerekeiket érthetik meg a lapokon.
Bár nem szakkönyv, receptre írnám fel minden kamaszt nevelő szülőnek, pedagógusnak. Ne csak az legyen egyértelmű, hogy kamasznak lenni nehéz, hanem az is, hogy miért.
Ezt a titokzatos miértet pedig sokféleképpen megfogalmazzák a monológok:
„Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni. […] Az egyik síléc az egyik irányba siklik, a másik síléc a másik irányba, az egyik nyom a gyermekkorod, a másik az azutáni életed, és a lécek két irányba csúsznak, te pedig ott állsz, és szétszakadsz.” (Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni)
Kolozsi Orsolya
Linn Skåber: A szívem egy bezárt bódé
Illusztrálta: Lisa Aisato
Fordította: Iván Andrea
Scolar Kiadó, 2020.
255 oldal
4475 Ft