A szerkesztő jegyzete
Mielőtt átadnánk Sopotnik Zoltánnak a szót, elöljáróban egy rövid bevezető a sorozatról és a szerzőről.
Preußler Észak-Csehországban született 1923-ban, a Reichenberg lábánál (mai nevén Liberecben). Nagymamája, Dóra rengeteget mesélt neki a helyi a legendákról, a hegy gyomrában lakó óriásokról, a boszorkányokról és a tündérekről. Preußlert gyerekként elvarázsolták ezek a történetek, élete legfontosabb meséit ekkor hallotta, és mélyen elraktározta őket magában. Mindegyik Torzonborz-történetben ott van az egyik főszereplőként a nagymama, aki továbbélt Preußler meséiben.
Szülei tanárok voltak, ő maga is az lett a háború után. Előtte azonban öt évig hadifogságban sínylődött a tatár köztársaságban. Hazatérése után megnősült, majd tanárként kezdett dolgozni, később iskolaigazgató lett, viszont soha nem felejtett el mesélni. Eleinte tanítványainak találta ki Torzonborz, a jószívű rabló figuráját. Az ellene küzdő, vele hadakozó két kisfiút pedig Paprika Jancsiról és Vitéz Lászlóról mintázta. A Középkelet-európai kultúrkörben ez a két, nagy hagyományokkal rendelkező mesei figura könnyűvé tette valamennyi befogadó számára a kapcsolódást.
Később Preußler abbahagyta a tanítást, és teljesen a meseírásnak szentelte életét, könyvei hatalmas sikert arattak, rengeteg nyelvre lefordították őket.
A magyar fordítást Nádori Lídiának köszönhetjük, aki Preußler minden eddig megjelent művét átültette magyarra. Igazán ismerőssé teszi ezeket a varázslatos történeteket, az a mesenyelv, amelyet megtalált a fordító, ugyanis az egész magyar mesehagyomány benne van, ahogy a környező országok mesekultúrája is megjelenik benne.
Torzonborz kalandjai akkor lettek ismét rendkívül népszerűek, amikor a kiadó újraszínezte az eredetileg fekete-fehér rajzokat, és ezzel újabb réteget szólítottak meg a sokszor negyven-ötven évvel ezelőtt született mesék, amelyek egyetemességét már a nagyobb óvodások is élvezhetik.
És akkor most következzék Sopotnik Zoltán szubjektív jegyzete:
Egyszerű könyv, csodakönyv, vagy egyszerű csodakönyv
Nem is olyan egyszerű, inkább könnyed, mint egy habos kávé, persze a könnyű kávék fajtájából, és akkor lehet rajta nehéz hab is. Vagy kakaó, amit majdnem minden gyerek imád, és amit némi renyhe rablás után Torzonborz, a rabló is szeret kortyolgatni. Mert Torzonborz olyan. Rablósága minden bájával együtt. És könnyedségével persze. Mert Torzonborz könnyed rabló, az olvasó bármikor elő tudja húzni magából. Tehát mindenkiben ott van ez a csibész, és természetesen az összes rokonsága is, ha van neki olyan. És az üzletfeleiről már ne is beszéljünk. Hiába riogatnak kölyökként a zsákos emberrel, most lelepleződik az összes. Mindenki lehet Torzonborz. És Jancsi meg Lackó is lehet mindenkiből, akárhogy is hívják őt, őket. Bélának például, vagy Egonnak és Julcsának is, de ebbe ne menjünk most bele.
Szokták mondani a felnőttek – gyerektől még nem hallottam –, hogy „hú, őt meg őt (például az éjszakánként porszívózó szomszéd, kora hajnalban néptáncoló másik a hatodikról, vagy a félelmetes lépcsőházi katona a lift előtt) legszívesebben kilőném a Holdra”. És mérgesek hozzá, közben kicsit elkutyásodik az arcuk.
És akkor jön ez a könyv, hogy mesét csináljon ebből a mondásból, ráadásul úgy, hogy még némi félelmet is képes kiűzni az olvasóból: gyerekből, felnőttből egyaránt. A gyerekfelnőtt az más dolog, de belőle is kiűzi, csak nagy fondorlatok árán.
Szóval adott az egyébként mindennapos szituáció, hogy elszabadul egy gazember, vagyis kiszabadul – de a gazembernek az most mindegy. És ha már kiküzdötte magát a tűzoltószertárból- mert hová máshová is zárnának be egy félelmetes bűnözőt?- és kint flangál az erdőben vagy osonkodik a kertek alatt, mit csináljon vele az ember gyereke? Hát fogja a szülői mondást, elszólást és fegyverként használja fel. Lecseni a szülői otthonkáról az ötletet, és akkor már csak azt tudja mondani, lőjük a Holdra fel! Erről szól a könyv, a hogyanról meg a mikéntről, és arról, melyik holdra lövik fel szegény Torzonborz főrabló urat Jancsiék. (Azt, hogy tényleg fellövik-e csak bágyadt felnőttek kérdezik.) És a játékról, mert nyilvánvaló, hogy a világ játék. Még a szorongató dolgok alján is ott van a fantázia, hogy Torzonborz borspisztolyával lőjön, ha kell. Amúgy holdrakétát nagyon könnyű eszkábálni, csak néhány dolgot kell összeszedni otthonról és máris kész az űrutazás. Természetesen szkafander sem kell hozzá, elég ha hagyjuk, hogy a vidám rajzok kalauzoljanak, kirángassanak a kertbe, az erdőbe, a kacskaringós szomszéd utcába. Abszolút bennünk továbbélő firkák ezek, és a firkát itt a legmélyebben pozitív értelmében gondolom. Elolvastam a könyvet, kimentem a konyhába vargányalevesért, a rajzok meg jöttek utánam. Mondom én, hogy igazi firkák! Már csak egy dologra hívnám fel a figyelmet: ha úgy hozza az élet, hogy két vájtfülű- és szemű embergyerek űrutazást ígér nektek, minimum kezdjetek el gyanakodni. A felnőttek is.
Sopotnik Zoltán
Otfried Preußler: Torzonborz és a holdrakéta
Fordította: Nádori Lídia
Illusztráció: Thorsten Saleina
Kolibri Kiadó, 2020
60 oldal
2799 Ft