Fotó: Bach Máté

Bölcsődés

Óvodás

Humoros

8 éves kortól

Illusztrált könyv

10 éves kortól

12 éves kortól

14 éves kortól

Uniszex

Vissza
  • 2023.02.28
  • Vörös Júlia

„Varázsvacak és mágikus nemmásegyéb”

A verses mesékről

Vörös Júlia írása.

Mikor olvas az ember verses mesét?

Mikor éppen jólesik egy ajándékba kapott ritmus, amikor tetszik a fülnek a rím, amikor kacagni akarunk vagy még inkább kiröppenni a kis kalickánkból? Gyerekestül? Vagy egyedül? Létezik-e verses mese humor nélkül? Ki az a költő, aki mesét ír? Mégis mivégre mesél verselve bárki? Ki szeret egyáltalán verses mesét olvasni?

verses mese-05

Ezekre a kérdésekre keresem a választ, hogy jobban értsem, miért is olyan jó váratlan helyzetekben lepacsizni Nyúl Elekkel – spontán rímelni egy-egy félsorával kedvenc Nemes Nagyjainknak (Nyúl Elek a Bors néni és a nyulak című verses mese hőse). Miért jó, hogy a legkókadtabb délelőttön is számolhatunk a kalapos macskával: „Azt a csütörtökit, mit ücsörögtök itt?” (Dr. Seuss: Kalapos macska, fordította Szabó T. Anna).

Minek az eredménye, hogy olykor nem tudunk rímek nélkül elintézni egy fogmosást?

Pláne, hogy Káriusz és Baktusz érkezése óta (Thorbjørn Egner dalocskás meséje a fognyűvő manókról) a fogmosás nálunk eleve mesés, azaz mindig eljátsszuk a manók sipítozását, amint jövünk, és kisöpörjük őket Misi szájából, ám egy átverselt délután, mondjuk, Shelby bácsival (Shel Silverstein verses meséivel) Káriuszék is rímelve zúgnak a lefolyóba.

verses mese-01
 

Igen, a rendes versesmese-olvasók életük bármely pillanatában képesek átlépni a költemények birodalmába… Akár úgy, hogy elhangzik egy közönségesnek tűnő kérdés: „Melyik szörpöt szeretnéd?”, s ezután az anya nem áll meg, hanem az egyetlen lehetséges utat választva így folytatja: „A kólaízűt innád? Vagy jaffaszörpöt rendelsz? Vagy lakkaszörpöt inkább?”

S akkor a konyhaasztal egyszeriben viking kocsmapulttá változik, s leszünk mi szomjas, naaagyon szomjas trollok. „Megszomjaztam, tyű ördög! Innák egy kis lakkaszörpöt!” (Varró Dániel: A szømjas trøll)

Valami olyasmit képesek megadni számunkra a verses mesék, mint egy bevonó színházi előadás, csak éppen ez az élmény nem fér el egy fesztiválréten, hanem fogja magát, és szétterpeszkedik életünk egész gyepén és minden emeletén (pont így, nem vicc ez, látjátok!).

A verses mesék a nyelvünket hívják szüntelen játékra, elragadják a gondolkodásunkat, s ez nem „csacska hengerbucska” (Dr. Seuss: Kalapos macska).

Azok a költők, akik kedvet kapnak verselve mesélni, hosszú táncba hívnak bennünket a nyelv zenéjére, hogy aztán pontos „dalszöveg” híján is bármikor „dalra fakadhassunk” (ütemhangsúlyosan vagy időmértékesen, ahogy sikerül). Így találja magát az ember ihletett helyzetben szinte bárhol, szórakoztatva ezzel kasszást, kalauzt, kollégát. Persze a rövid versek is így hatnak olykor, de a verses mese az elbeszélő jellege miatt könnyebben képes életünk élő krónikájába szövődni. Figyeljétek csak meg!

Érdekes, hogy kevés igazán jó verses mese van, ám a kevésből majdnem mind sikeres a maga módján

Kicsit úgy van ez, mint minden mással a világon: ha valami esszenciálisat, de egyszerűt kínálunk fel, szélesebb körből kapunk majd rendeléseket, míg amikor szokatlannal állunk elő, amelynek a kompozíciója összetett, akkor szűk, de annál szenvedélyesebb rajongótáborra számíthatunk. Varró Dániel A szømjas trøllja az utóbbi csimborasszója, míg Harcos Bálint A boszorkánycicája az előbbi iskolapéldája.

Mégis mi fán terem egyik s a másik? Egyszerűen csak annyi a különbség, hogy Harcos Bálint apróbbaknak ír, Varró pedig az érettebb fülekre pályázik? Vagy költői-írói attitűdjük – ami a verses mesét illeti – tér el gyökeresen?

Arra jutottam mint „végfelhasználó” anyuka, hogy a jó verses mese minden korban jó, attól függetlenül, hogy szerzőjük mely attitűd szerint alkotta őket, nyilván az egyszerűbbektől haladva az összetettebbekig – bár a lépcsők méretezése a szülő és a gyerek ízlésén múlik. Ha az adott verses mese ritmusa, rímei, humora, felszabadító potenciálja megfelelő, akkor az öröm hatványozódik; ha a ritmus éppen nem passzol, ha a humort nem mindenki élvezi, akkor talán érdemes várni egy későbbi pillanatra.

„Mentek hát a macskák,

rájuk szállt az alkony,

s már fáradtság csüngött

a sok macskafarkon.

Lent róka cikkant, fönt

villant egy nagy héja…

mikor végre feltűnt a

banya Kastélya!”

verses mese-04
 

Már ebből a kicsi részletből is érezhető az a sok finomság, amellyel Harcos Bálint kényezteti A boszorkánycica olvasóit, illetve a hallgatóságot. Tehát az említett egyszerűség csupán strukturális és dramaturgiai – lehetővé téve a széles körű élvezhetőséget, de senkit sem megfosztva attól a komplexitástól, amellyel a mese megmutatja a cica- és banyalélek apró rezdüléseit, a titokzatos tájak szépségét, a biztonságban cidrizés izgalmát. Pont úgy, ahogy egy óvodás kisgyerek vágyik erre. 

No de mibe kerülnek a bravúrok?

Ez a kérdés motoszkált bennem, miután Harcos után újra kezembe vettem Varrót. Mindketten bravúrosak – persze egészen másként, s ez nekünk, az olvasóiknak nagyon jó. Jó, mert dőzsölhetünk: válogatva humor és humor, játék és játék között, s mert lehet gondolkodni azon, hogy a forma miképp határoz meg egy elbeszélést, s miként egy verset. Úgy tűnik, a verses és elbeszélői formák keveredése minden esetben szinte önálló műfajt teremt. S ha a kettő keveréke önálló, egyéni műfajt alkot, akkor a formák mivé lesznek?

Izgalmas kérdés az is, hogy Lackfi János Belvárosi gyümölcsök című kötetét verseskötetnek vagy egyedi versesmese-gyűjteménynek tekintjük-e.

verses mese-03
 

Varró Dániel, líránk kiváló jazzmuzsikusa a formákat mint szent alapanyagot gyúrja kedvére a verses mesékben is, hiszen úgy mesél, hogy közben százféleképp versel mind a ritmust, mind a történetszálakat tekintve.

Ezen áldásos tevékenysége vérbő intellektuális kalandot kínál a befogadónak, de ebben el lehet veszni, s nem mindenki szeret és tud elveszni a Túl a Maszat-hegyen vagy A szømjas trøll rengetegében. Aki viszont végigjárja a kortárs hősi énekek útjait, a gyermeki létezés élő mitológiájában találja magát – az előbb esetében hazai, a Kis viking legendáriumban pedig északi örökségünk varázsszűrőjén csepegtetve.

„Úgy hallottam én is régen

finnek fagyos fenyvesében,

mohás tóparti tisztáson,

bűvös buszvégállomáson,

sziklák közti szabadstrandon,

strandon álló fagyis standon.” 

Ugye, hogy azonnal ott akarunk teremni? Ott, ahová a kis Eino, a kíváncsi óratörpe való, kinek történetét három énekben regéli el a költő. Bár a sziklás strandok másutt is felbukkannak a terjedelmes trollromantikázás közben, a lusta finn városkát nehéz feledni, hiszen ismerünk-e népet, mely délelőtt tizenegykor még javában szaunázik, délben a lazaclevesét kanalazza, egykor a szakállát fonja, négykor minigolfozik, s nem röstell este tízkor még egy pohár víz után goblinoktól ijedezni? Eino elsinkófál egy kis alkatrészt a torony óraművéből, így tör ki a botrány.

„Rápirított Jukka-Pekka:

»Mellébeszélsz, mókusadta!
Nem volt ott más óratörpe,

mitől ment az óra tönkre?«

Azt felelte erre Eino,

a jó szóra juszt se hajló,

a kíváncsi lébenkanál:

»Nem is tudom, hogy volt, talán...«” 

Hát nem remek ez a „lébenkanál”? Micsoda szabadság!

„E praktikus kis tasakban

egy bűvös varázsvacak van,

egy mágikus nemmásegyéb:

folytonforgó fogaskerék.”

Csoda, hogy ezután suttyan a mi sipkánk alá is egy-két „varázsvacak” vagy „mágikus nemmásegyéb” olykor-olykor? Nem lehet Varró verbális zuhataga alól kiszaladni, s nincs is igazán okunk kihagyni ezt a vadvízi evezést. A hömpölygő verses mesefolyam a „kis golyhó” esetéről csak egy a négy túrából, melyre e vaskos kötettel jegyet váltunk.

verses mese-02

Léteznek állandó ritmusban áramló versesmese-folyamok, amelyek esetében az egybefolyás dinamikája nem része a kalandnak, például Kormos klasszikus Vackor-történetei vagy Keresztesi József Csücsökje (bár a kettő nemcsak időben, de stílusjegyeit tekintve is távol esik egymástól), s léteznek azok, ahol a forma határvonalai is végtelen improvizáció tárgyai, de ettől a mű nem válik szétszórttá.

verses mese-06
 

Nemes Nagy Ágnesnek Az aranyecset című verses meseregényében, de a Bors néniben megbúvó verses meséiben is szinte észrevétlenül folyik egybe próza és vers – mintha összefutó csermelyektől egyre erősebben zúgó patakok volnának. Még akkor is, ha első pillantásra úgy tűnik, a versek és a mesés részek külön állnak, egyszer csak meghallunk egy belső zenét. A formákkal és gondolatokkal való játék új varázslata ez, amelyben a struktúrák szerepe is más, mint például Varró Dánielnél. Nemes Nagy verses meséinek zeneisége lehetőséget ad arra, hogy a megannyi megjelenő érzelemhez kapcsolódjunk.

A legszebb, hogy Varró virtuozitása is képes melegen tartani a lelkünket, s Nemes Nagy szelíd hömpölygésében is ott rejlik sajátos humora.

„»Jaj, mamám, jaj, papám,

furcsa ám a nyúl a fán!
Orra reszket, lóg a füle,

hát mi vagy te? Fülemüle?

Mit csinálsz ott? Szállj le már!

Hosszú fülű szőrmadár!«

Bors néni pedig megveregette a piros virágú gesztenyefa törzsét. – Jól van – mondta neki. – Jól van.” (Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és a nyulak)

A sarokkő tehát, ahová minden verses mese után visszatérhetek: Van-e zenéje? Megszólal-e bennem? Nem kell nagyon sűrűnek lennie, elég, ha saját letisztultsága nyújt muzikális élményt.

 

„Bors

            néni,

                        Bors,

gömbölyű, de gyors,

Bors

            néni,

                        apró néni,

szétgurult a bors!
– Semmi baj, gyerekeim – mondta Bors néni. – Rá se rántsatok, gyerekeim – mondta Bors néni. – Csak egy kis helyet adjatok, mert nagy lélegzetet akarok venni” (Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és a bors). 

Az én lélegzetem eláll, ahogy a „mondta Bors néni” egyszerű három szava az unalomig ismétlés helyett varázsigévé nemesedik.

Nemes Nagy kötetének három verses meséje (a harmadik a Talla-Galla, az éjszakai város) évek óta az életünk része. Köszönjük „Bors Józsefné Balogh Borbálának, Báthori utca 3.”, hogy „viszi-hozza az időt”.

„Talán a polcok közül lépett ki, talán a kenyeres pult mögül, de az is lehet, hogy a hűtőszekrényből bújt elő, kezében két csomag fagyasztott tonhallal. Lehet, hogy egyenesen a falból jött ki, vagy fölpattintotta egy csokoládés doboz fedelét, és onnan penderült a földre. Eddig senki sem látta. De most ott volt. Mindenki ránézett.”

 Vörös Júlia

A fordításirodalommal folytatom!