Turczi István mesekönyvében nemcsak hódvárat épít, hanem egy komplett mesevilágot is
Ennek a világnak van földrajza, flórája, faunája és bája is. Az építés legfontosabb kötőanyagáról, a történetről pedig még nem is beszéltünk. Ahogy Robin Hód egymáshoz illeszti a fákat, faragja az ágakat, úgy épül meg egy másik vár: a mese, a fantázia építménye.
Az állatmese topográfiájában megtaláljuk Kishódost, Füzest, Hódrétet, Hódosközt, Hódostót, így épül meg a teljes, lírai hóduniverzum, de Turczi nem ragad le le a Fekete Istvánt vagy éppen Gionót idéző tájfestészetnél; a szerző ért a gyerekek nyelvén, és summázva ezt írja: „Robin és családja amúgy nagyon szuper helyen élt…”
Amilyen jól áll Turczinak a lírai hangfekvés, olyan gyorsan talál ki belőle, már közvetlenül a kötet elején, amikor is – nevén nevezve a gyereket – a kis hódot bizony leszarják, mégpedig szerencsehozó Varjon Varkovics úr, a varjú.
És ha már így alakult, akkor Robin nevét kiegészíti a szerencsés jelzővel, így lesz az elkóborolt kis Robin a szerencse fia. Egyébként hangulatos, atmoszférateremtő nevekkel (Kasztor, Botond, Szilas, Lora, Vid… Bunyó…) dolgozik a szerző, és nincs hiány hangutánzó szavakból (Juppilijú!, plitty, platty, plutty) sem, amelyek elevenné teszik a szöveget.
A hódoknak van személyiségük
Robin például mindig jókedvű, kedves, kissé naiv, de bátor, kitartó állatka, míg testvére, Vid a gyengélkedő, beteges, csupa szív hódlány. Kasztor, a fehér varázsló bölcs, bátor, afféle „szent hód”, aki mindig ellátja tanácsokkal a közösséget. A Robin Hód kalandjaiban egyik történetből kerülünk át a másikba, a mesének jó a ritmusa, a kis hódokkal mindig történik valami egyre nagyobb horderejű kaland: a végén már magát a hódtanyát kell megmenteniük a hódoknak, mikor egy áradás elmosni készül a váraikat. Ekkor már nemcsak egyéni hőstettekre van szükség – amelyekből persze Robin alaposan kivette a részét –, hanem a közösségnek kell összefognia, mert csak együtt, a bölcs Kasztor irányításával tudják fenntartani az élőhelyüket.
Tehát fejezetről fejezetre épül meg a történet kalandvilága: ahogy egy rendes kalandregényben, úgy itt is van verseny, és hódokról lévén szó, úszóbajnokságot izgulhatunk végig, aztán egy éjszakai farágcsálás során Robin megmenti testvére, Vid és két másik hódlány, Zara és Lara életét, mikor egy kidőlt fa elől elrántja őket, s mintegy mellékesen még tutajt is épít, amivel hatékonyabban segít az áradás idején. A természetben játszódó történetek fontos eleme az évszakváltásokra való rácsodálkozás, itt a telet váltó tavaszt ünnepeljük. „A sok eső után az ég kékje egyre nőtt, hogy elzavarjon minden árnyat. Mire a nap felnyalta az utolsó vízcseppet is a part menti sziklákról, Robin már javában heverészett a puha fűben... Véget ért a hosszú, jeges tél, újra melegen süt a nap, rügyeznek a fák, újraéled a természet.”
A Robin Hód kalandjai – Robin, a szerencse fia afféle felnövéstörténet
Egy félénk kis hódból bátor kalandor lesz, aki segít a gyengéken, és nemcsak barátokat szerez, hanem tapasztalatokat is.
Kasztor ellátja munícióval: „…tapasztalatot kell szerezned. Minél többet. A tapasztalat azt jelenti, hogy amikor elég nagy leszel már, és saját utadat szeretnéd járni, akkor indulj el, ne késlekedj! Ismerj meg más vidékeket!... Szerezz új barátokat, de a régiekről se feledkezz meg soha! És mindig legyél önmagad!” És igen, talál egy barátot is, mégpedig egy elárvult kutya, Bunyó személyében, akinek meghalt a gazdája, és az erdőben, azaz Hódságban kóborol. A könyv tehát beemeli a halál témakörét is, szembenéz vele, érzékenyít, de aztán máris megyünk tovább, hiszen jön a Robin mindig betalál című utolsó fejezet, amely először ad némi magyarázatot arra, hogy miért is Robinnak hívják a kis hódot, miért nem Hubának, Ricsinek vagy bármi másnak.
A nyilat a történet utolsó fejezetében veszik elő a kis szereplők, itt kap a mese némi Robin Hood-féle identitást, de csak annyi történik, hogy Kasztor bácsi nyilazni tanítja Robint és Botond hódot. Szalmabábun gyakorolnak, és kiderül, hogy Robin nem csupán precízen rágcsál, de pontosan lő is, olyannyira, hogy egy céllövő versenyt is megnyer, így a végén „[m]ire elaludt, már nem is tudta pontosan, hogy hívják: Robin Hód vagy Robin Hood”.
Úgy tűnik tehát, hogy lesz folytatás: most egy eredettörténettel ismerkedtünk meg, és a kalandok folytatódnak Hódságban, ami vagy emlékeztetni fog a sherwoodi erdőre, vagy nem. Az azonban biztos, hogy Robinnak nemcsak a foga, de az esze is éles, és ha a Hódságról, azaz a kalandok erdejéről van szó, nyugodtan rábízhatjuk magunkat Turczi Istvánra és a kiváló grafikusra, Horváth Ildire, aki ihletett illusztrációkkal lőtt tízes találatokat.
Fotók és szöveg: Poós Zoltán
Turczi István: Robin Hód kalandjai – Robin, a szerencse fia
Scolar KID, 2020.
62 oldal
2775 Ft