Szinte minden évben készültek a kamaszok számára emlékezetes felvilágosítókönyvek
Amíg léteztek ifjúsági lapok (Ifjúsági Magazin, Magyar Ifjúság stb.), addig voltak „válogatott magánügyek”, azaz kamaszpanasz jellegű levelek és azokra adott válaszok is. Nemrég jelent meg dr. Sharie Coombes gyermek-, kamasz- és családterapeutának az Anya hagyjál már! című, fiúknak és lányoknak szóló két kötete.
Mindkét könyvecske alapvetően azonos tartalmú, azonos tipográfiájú és oldalszámú munka, alig néhány oldalpár tér el egymástól, így bizonyára gondban lesznek azok a szülők, akiknek kamasz fiuk és lányuk is van. Melyiket vegyem? Esetleg mindkettőt? A kötet alapvetően nem specifikálja nemek szerint a problémákat, igaz, hogy van egy Menstruáció című oldalpár a lányoknak szóló kötetben, egy mutálásról szóló szöveg pedig a fiúkéban, de alapvetően ugyanarról a könyvről van szó, vagyis a két könyv egymás mutációja.
És milyen meglepő: a fiús könyvben szerepel egy Szexuális vágy című fejezet, a lányokéban viszont csak a Menstruáció című részt olvashatjuk ugyanott. Mintha a lányok nem érdemelték volna meg a Szexuális vágy oldalt.
Érdemes rugózni még azon, hogy miért nem egyben jelent meg a két kötet, hiszen alig néhány fejezet eltéréssel tényleg ugyanarról az egyébként csak 70 oldalas könyvről van szó. A fiúk ugyanúgy kíváncsiak a lányok problémáira, sőt alapvetően a lányok érdeklik őket, és viszont; így is csak maximum 90 oldalas lett volna az egyébként is ugyanazokból a fejezetekből, ugyanazokkal a tipográfiai és grafikai modulokkal dolgozó kötet. A probléma leginkább nyelvi lehetett. Talán az egyes szám harmadik személyű megszólítás miatt kellett két kötetet készíteni, hiszen bizonyos helyzetekben nem szólíthatod meg a fiút is ugyanúgy, mint a lányt: „Tudod, amikor megjön a menstruációd…” Vagy: „tudod, amikor mélyülni kezd a hangod…”
A tegező forma közvetlen viszonyt teremt az olvasóval
Ugyanakkor az interaktív modulok, a gyakorlatok némileg tankönyvszerűvé teszik a kiadványt, amelyben találunk megoldásra váró házi feladatokat is, és hiába az interaktív jelleg, a kommunikáció egy irányba mutat. Mégis, a gazdagon illusztrált, tényleg igényes „színes-szagos” kiadvány megadja az olvasónak a „nem vagy egyedül”-élményt.
„A hormonok egyfajta vegyi üzenetek” – olvashatjuk, és ezt olyan betűtípussal szedik, amit egy funky-diszkóválogatás-lemezen láttunk utoljára, ami rendben is lenne, de attól, hogy a forma próbál laza lenni, a tényleges szöveg még nem minden esetben könnyed, sőt, olyan nehéz, mintha egy biológiakönyvet olvasnánk.
„A hormonok mirigyeknek nevezett kis szervekbe termelődnek, amelyek a tested és az agyad különböző részein megtalálhatók. Mikor a tested készen áll a pubertásra, az agyalapi mirigy elkezd gyártani olyan hormonokat, amelyek elindítják a folyamatot.”
Nem baj, hogy vannak a kötetben nehezebb szövegek is, sőt maga a téma, akárhogy is nézzük, cseppet sem könnyed, de ahol lehet, Sharie Coombes megpróbálja megszemélyesítésekkel közelebb hozni az adott témát. Például amikor az agy limbikus rendszerében található amigdalát Bobnak nevezi. Ő egy őrző-védő kutya, szimatol, és ha valami veszély fenyeget, túlreagálja a dolgot, és olyan érzéseket is gerjeszt, mint a düh, a félelem vagy a frusztráció...
A kötet tehát úgynevezett segítő könyv
Például tippeket ad, hogyan maradhat laza a kamasz, amikor tele van feszültséggel, ugyanakkor segít abban is, hogy a gyerekek felismerjék, mikor van vége egy kapcsolatnak, hogyan szakítsanak, mit jelent a másik elengedése, és miként zajlik le a gyászfolyamat. Később olyan fontos kérdések kerülnek terítékre, mint a bullying, a cyber bántás-megfélemlítés, a drogok veszélyei, vagy az állandó számítógépezés miatti alvásmegvonásból eredő gondok.
A Ki vagyok én? című fejezetben olvashatunk az LMBTQ-identitásokról, a transzgenderről, a querről, a pánszexualitásról. Bizonyára lesznek szülők, akiket ezek a gondolatok zavarba hoznak, ők nyilván nem fogják megvenni a gyereküknek a kötetet. Ugyanakkor, ha a genderproblematikát félre tudják tenni, akkor azt mondhatják: dr. Sharie Coombes empatikusan, megértően és jól fókuszálva járja körül a kamaszok gondjait, a lányoknak például segít abban, hogyan válasszanak megfelelő melltartót, de abban is, hogy miként vegyék könnyebben a menstruáció okozta nehézségeket. A szerző a kötet végén abban is segítséget nyújt a kamaszoknak, hogy mit csináljanak, ha maguk alatt vannak, ha önbizalomhiányosak, és szoronganak. És ebből még a felnőttek is tanulhatnak.
szöveg és fotók: Poós Zoltán
Dr. Sharie Coombes: Anya, hagyjál már!
Az élet legfontosabb kérdései kamasz lányoknak
Álomgyár
71 oldal
2799 Ft
Dr. Sharie Coombes: Anya, hagyjál már!
Az élet legfontosabb kérdései kamasz fiúknak
Álomgyár
71 oldal
2799 Ft