Megjelent egy könyv, amely azzal kezdődik, hogy közread négy álolvasói véleményt arról, milyen jó kötetet vett a kedves olvasó. James Campbell író és Rob Jones grafikus A házicukik mókás élete című kötete nem viccel (azaz: de, igen), a következő oldalon használati utasítással folytatja: semmiképp se használjuk a szöveget tanulási célra, csak ha köddé tudunk válni. Ekkor már joggal merül fel az olvasóban: normális könyvet tart a kezében?
És az ötödik oldal pop-up-szerű szóbuborékjában megkapja a választ: „Ez NEM egy normális könyv.”
Majd James Campbell kifejti: „…ez nem egy tényekre épülő könyv, túl sok gyakorlati információ nincs benne”. Viszont tippeket is ad, hogy mit olvass, ha nem ezt… Ott van például Oswald Müsli Cudarul unalmas dolgok a cicákról című kötete, szóval legjobb lesz, ha a tippeket sem vesszük komolyan. Később meghatározza, hogy kiknek szól A házicukik (akinek van háziállata; nincs, de szeretne; volt háziállata; aki nem akar, viszont szeretne röhögni), és elmondja azt is, hogyan érdemes olvasni („előrelapozva, visszafelé, kb. 861000 módon”), majd amikor eljut az olvasó a 9. oldalra, megkapja az első dicséretét is: „Gratulálok! Máris eljutottál a könyv elejére.” És itt választhat, hogy melyik kis kedvencével (kutyusok, cicusok, hörik, tengerimalacok, pónik, aranyhalak, kitalált házicukik) kezdi. Bizonyára ez az egyetlen olyan könyv a Gutenberg-galaxisban, amelyben a titokkaksi kifejezéssel találkozhatsz: ez az a dolog, amit a házicukik a szekrény mögé rejtenek. A fordítás a kiváló prózaíró, Maros András munkája, akinek olyan kifejezéseket köszönhetünk, mint a pocakcsiki, a popsidörzsi és a tengeriröffencs. Bizonyára maga is hozzátett ezt-azt, hiszen a macskaalomhoz gombolt poén, mely szerint nem téveszthető össze a macskaálommal, úgy tűnik, a fordító szorgalmi szóvicce.
A könyv ellátja a cukikra vágyókat egyéb jó tanácsokkal is, például miképp győzhetnék meg a szülőket arról, hogy jó móka lenne, ha beszereznének egy saját házicukit… (Például: „Készíts egy tündibündi rajzot, amin rajta vagy, te meg a családod, meg persze a házicuki, akire vágysz. Ha kész a rajz, mutasd meg a felnőtteknek.”)
A könyvben van foglalkoztató is, például a párosítsd össze a cukit azzal, amit eszik, vagy ilyen a Kolbászt a lóra nevű társasjáték leírása.
A legizgalmasabb persze a képzeletbeli házicukikról szóló fejezet, amelyben olvashatunk a norfolki terepmakiról is.
A házicukikötet beleillik az állatokról szóló minikönyves zsánerbe, amelynek előzménye Janet Ahlberg és Allan Ahlberg 1979-ben megjelent Kis kukac könyve volt. Ez nálunk is óriási siker lett, olyannyira, hogy számos hazai mutációja született Kaszás György reklámszövegíró, Pap Tibor és Elek Lívia grafikus jóvoltából (például az Amit a békákról feltétlenül tudni kell stb.). Azóta eltelt néhány évtized, így aztán amikor szakmaiságról van szó, A házicukik mókás élete megengedi azt a poént is, mely szerint „ha nem hiszed, nézz utána az interneten”. Persze, ha mindenképpen el akarjuk érni a TikTok-generációt, nem a netre kéne visszavezetni őket, inkább megtartani a papíralapú kultúránál, azaz magánál a könyvnél.
A kötet meglepő módon tartalmaz praktikus információkat is, például a féregtelenítésről, a halak etetéséről, az állatok betegségeiről, de ezek inkább arra jók, hogy sorvezetőt adjanak a könyvnek, és ürügyül szolgáljanak a hülyeségekhez.
Például ahhoz, hogy megismerjük a féreghajtó dalocskát, amelynek elszavalásától állítólag előbújnak a kis paraziták a kutyák hátsójából.
A házicukik mókás élete tehát afféle szakkönyvnek álcázott fiction, amely abszurd humorral teli jeleneteket, etűdöket, szkeccseket tartalmaz. És legalább annyira vizuális mű, mint irodalmi karakterű kiadvány. Rob Jones képregényeket idéző illusztrációi szinte egyenértékűek James Campbell szövegeivel, sőt a könyv nem is tesz különbséget a szerzők között, egyenrangúként szerepelnek a címlapon. A házicukik mókás élete olyan erővel idézi meg az abszurd humort, hogy leginkább Laár András hangján halljuk az egészet. Könnyedén össze lehetne vágni a szövegekből néhány jelenetet, és ha lenne vetítés, még a rajzokat is fel lehetne használni.
A kötetben találunk verseket, meséket, novellajellegű egyperceseket, áltörténelmi históriákat, és olyan történeteket is, amelyek sehogy sem kötődnek a könyv témájához, ilyen például a Hogy rakjunk tábortüzet? és a Ki az a Shakespeare? című fejezet.
James Cambell annyit hivatkozik vicces YouTube-videókra, hogy valószínűleg inkább ezek voltak a fő ihlető forrásai, nem pedig az állattartással foglalkozó szakirodalom.
A könyvből hiányoznak a nyulak, pedig azok legalább olyan népszerű házicukik, mint a hörcsögök, és népszerűbbek mondjuk a kötetben szereplő pónilovaknál. Az író a maga mókás módján érzékeli a problémát, csak éppen nem izgatja… „Nyuszit sem találsz ebben a könyvben, pedig rengeteg embernek van nyula. A nyuszik állati viccesek ám! Nézz nyuszis videó-összeállításokat a YouTube-on!”
A könyv utolsó oldalán a szerző azt javasolja, kezdjük újra a kötetet, hátha kihagytunk valami szörnyen lényegtelen részt. Nekünk pedig eszünkbe jutott, hogy ha ilyen sok időnk lenne, ha ennyire unatkoznánk, Hrabal tanácsát megfogadva vásárolhatnánk mosómedvét is, belőle is remek házicuki lehetne.
Poós Zoltán
James Campbell – Rob Jones: A házicukik mókás élete
Fordította: Maros András
Corvina Kiadó, 2022
240 oldal
3490 Ft