A Világnagy Erdővel kapcsolatban visszás érzések kavarognak bennem
Egyrészt adott egy kissé didaktikus mese, melyben a jó szándékú tanítás igénye minduntalan előbukkan a történet alól, másrészt a cél nemes, a tanmese meg egy műfaj, és a szereplők, illetve a mese terei nem nehezednek el teljesen és folyton a cselekmény során – emellett a meseregény valójában okosan felépített, szeretnivaló, az illusztrációk pedig megkapók.
Adott egy Világnagy Erdő nevű helyszín tehát, tele kedves szereplőkkel, mókusokkal, madarakkal, pelékkel, rókákkal, bogarakkal, gombákkal: azaz mindenféle állattal és növénnyel. A történet egy mókusmamával és a fiókáival indul, akik egy gyantatömböt találnak a bejárat előtt. Ebben a mindent sejtető első mesében kiderül, hogy az öreg, morcos Pele, aki az erdő ezermestere, a gyúrható és formázható anyagból remek kis figurákat képes készíteni a kisállatoknak – ám ahhoz, hogy a hirtelen divatba jövő játékot a megrendelésnek megfelelő mennyiségben elkészíthesse, az egyébként „önmagától” keletkező gyantát erőszakkal ki kell nyernie a fákból. Ezért meg-megvágja a fák törzsét, amelyek így a kéreg gyógyítására használt gyanta termelésébe fognak. A pele persze hamar rádöbben, hogy ugyan rengeteg élelemre tudja cserélni az elkészült játékokat, a fáknak és az erdőnek rosszat tesz a vagdosás. Döbrönc úr, a pele ezért kitalálja, hogy kész játékok gyártása helyett inkább egy gyúrható gyurmát készít, amit aztán az erdei iskola állatgyerekei újragyúrhatnak maguknak.
Talán már ebből is látszik, mit értek erőteljes didaxison
A történet meseregényként folydogál tovább, ám nem „megjelenik” benne a környezetvédelem, hanem pár fontos zöld probléma irányítja az egész cselekményt: ezért részben irányított és erőltetett lesz, érződik rajta az igyekezet, hogy az író a sztorit a környezetvédelem kérdéskörében tartsa, közben mégis megtartja mesei voltát: a történet gyorsan pörög, apró jelenetekkel halad előre, így nem válik unalmassá, és a felmerülő problémákat (vízszennyezés, növények hiábavaló pusztítása, műanyag helyett újrafelhasználható kulacsok, majd végül az olajtermelés és a gyárak megjelenése, illetve az éghajlatváltozás) új szereplő és új cselekményegység viszi tovább.
Alapvetően érdekes, olvasmányos könyv ez – ha foglalkozás keretében, vagy valóban didaktikus célját elfogadva nyújtjuk a gyerekeknek, hiszen a környezetvédelem, a klímaváltozás mind az ifjú olvasók érdeklődésére számot tartható témák:
A mesék olyan fiatalabb olvasóközönséget céloznak meg, akiket közvetlenül még nem érint e két probléma, de a mesékből kiindulva már el lehet beszélgetni velük, hogy értelmezni tudják a maguk körül lévő világot. A Világnagy Erdő meseregénye, talán ennek is köszönhetően, olvasókra fog találni.
Édes Piroska rajzai nagyon finoman reagálnak a szövegre és a történetmesélésre, egyszerre érződik bennük egyfajta szándékos visszatekintés egy régebbi illusztrációs trend felé, és egy igen modern szemlélet: megformálásában mind a szöveg, mind a képek egyaránt merítenek egy konzervatívnak számító ízlésből, ötvözve és újraépítve, modern formában tálalva annak elemeit.
A Világnagy Erdő írója emellett pontosan lövi be a közönségét nyelvi szinten, nem magyarázza túl a leírtakat, az egyes mesék önállóan is olvashatók, ám a regényfolyam részeként is megállják helyüket, azaz épp arra a már biztosan olvasni tudó, és hosszabb történeteket is befogadó közönségre számít, amely egyébként képes feldolgozni mesés formában a természetvédelem fő kérdéseit.
És ha már természetvédelem…
A Világnagy Erdőben felmerülő témák: az újrahasznosítás, az élelem túlzó felhalmozása (és a pazarlása), a vízszennyezés, a növények védelme, az olajfeldolgozás, a gyárépítés és végül az éghajlatváltozás hatása az állatokra kemény problémákra utalnak, a könyv mégis könnyedén oldja meg a feladatot: humorosan, okosan könnyen feldolgozható módon járja körül a kérdéskört.
Ennek ellenére nem lehet nem észrevenni, hogy ahol a mesélőkedv és a karakterépítés győz a didaktikus szándékon, ott mennyivel élőbb, élvezhetőbb a meseregény, mennyivel átélhetőbb a cselekmény – mintha egy áradni készülő folyót ügyesen szabályoztak volna.
Mindezek mellett persze nem elhanyagolható tény, hogy Névery Dorottya kötete a Ginkó Kiadónál jelent meg, és ők épp ezzel a tematikával foglalkoznak, így a kiadó vásárlóihoz talán eleve közelebb áll ez a kérdéskör.
Összességében a Világnagy Erdő egy sok kérdést felvető, a környezetvédelmet okosan tálaló, szerethető kötet, a regény végére egyre erősödő történetvezetési energiával – s bár a szöveg esztétikai és pedagógiai oldala nem tökéletesen simul össze, a cselekményvezetés és a karakterek ábrázolása bőven két vállra fekteti az esetleges „hibákat” – annál is inkább, mert a gyerekek kevésbé érzékenyek a didaktikus szándékra: vagyis amikor valami szúrós témát selyempapírba csomagolnak a kedvükért, hogy mielőtt megszúrja őket, megfoghassák, és közelebbről lássák.
Hutvágner Éva
Névery Dorottya: Kalandok a Világnagy Erdőben
Illusztráció: Édes Piroska
Gingko Kiadó, 2021
72 oldal
3300 Ft