Dolgoztam egyszer egy multicégnek, ahol a direktor a menedzserek eligazítását rendre azzal az utasítással zárta: „Most menjetek korbácsolni a rabszolgákat!” (Nem is maradtam ott soká.) Nos, ennek a cégnek a felső vezetőségében volt egy angol úr, aki előszeretettel hívta a menedzsment közép-európai tagjait meetingelni közép-európai idő szerint este hatkor, hogy aztán a találkozó végén összehívjon egy ráadás-megbeszélést – négy órával későbbre. Ez a jól pozicionált gentleman aztán egy szép napon elragadó pónilovacska fotóját osztotta meg a közösségi oldalon, azzal a kommentárral, hogy
ez a „sorry-pony”: ajándék nyolcéves kislányának engesztelésképpen azért, mert topmenedzseri teendőitől nem jut elég ideje rá.
A poszt, ahogy mondani szokás, nagyot ment. Napokig ez volt a fő téma az irodában kávészünetek alatt, és a leggyakoribb (nem a közösségi oldalon kiposztolt, hanem élőszóban elhangzott) kommentárok a „Szánalmas!” meg a „Szegény gyerek!” voltak.
Határozottan ez a bocsipóni, kicsi gazdája, meg annak az apukája jártak az eszemben, amikor Roksana Jędrzejewska-Wróbel Királylány című gyermekkönyvét olvastam. A lengyel szerző könyvének főhősében ugyanis az angol kislány sorstársára ismertem.
Váratlanul jelenik meg az udvaron a szivárvány minden színében tündöklő koronát és masnis topánkát viselő leányka, és eleinte nemigen tud mit kezdeni az ott játszadozó gyerekekkel, mint ahogyan ők sem vele.
Olyannyira nem, hogy a köznépet képviselő gyerkőcök először arra számítanak: ha nem vesznek tudomást róla, akkor a semmiből odapottyant királylány eltűnik majd, akár a délibáb. Amennyiben pedig mégsem, akkor sem érdemes foglalkozniuk vele, elvégre úgyis biztosan buta és beképzelt.
Aztán az udvaron játszó gyerekek egyike mégis beszédbe elegyedik a királylánnyal, aki – aranykoronájának dacára – kissé sápadt, és bánatosnak tűnik.
Hamarosan kiderül, hogy a királylánynak neve is van – Amelka –, és nem beképzelt, csak nagyon-nagyon magányos, és nemigen volt alkalma megtanulnia, hogyan kell más gyerekekkel játszani.
A szüleit naphosszat leköti a kormányzás, anyja rendre egy marék vitamint reggelizik kávéval, mielőtt elrohanna a kincstárba az aranypénzeket számolni, apukájából pedig esténként is csak az orra hegye meg a koronájának a csúcsa látszik, miközben a királyságáról szóló beszámolókat olvassa éjszakába nyúlóan.
A Marianna Oklejak egyszerűségükben is nagyszerű illusztrációival megjelent könyvecske végére nemcsak a házbeli gyerekek tudnak meg sok mindent arról, milyen valójában az udvari élet kislányszemmel, de Amelka is rengeteget tanul a köznép apró képviselőitől.
Például hogy a drága játékoknál is élvezetesebbek azok, amelyekhez nem zsúfolt kincstár, csak játszótársak kellenek,
hogy néha összeveszni is jobb, mintsem mások folyamatos helyeslését hallgatni, és hogy az sem katasztrófa, ha játék közben olykor bepiszkolódik a ruha a gyerekemberen.
A magyarul Vas Viktória fordításában olvasható könyv könnyedségében is erőteljes emlékeztető a gyerekek számára, hogy ha egy új jövevény úgy viselkedik a játszótéren, akár egy királylány, akkor is érdemes rászánni némi figyelmet és törődést – talán csak egy kis segítség kell neki ahhoz, hogy megtanulja: máshogyan is lehet.
Egyszersmind intés a könyvecske a teljesítménykényszer alatt roskadozó szülők számára, amit talán így lehetne összefoglalni: amikor elkezded a kislányodat következetesen hercegnőnek vagy királylánynak szólítani, akkor ideje, hogy ijedj meg, és gondolkodj el.
Merthogy egy kis odafigyeléssel és érdeklődéssel sokkal személyre szabottabb fordulatokkal is elő lehet rukkolni gyermekünk méltatására – feltéve, hogy eléggé ismerjük, és tisztában vagyunk az értékeivel. Ez is kiváló befektetés: elvégre a szülői figyelem és törődés hatása sokkal mélyebb, és jóval hosszabban tart, mint a bocsi-pónié.
Haklik Norbert
Roksana Jędrzejewska-Wróbel: Királylány
Illusztrálta: Marianna Oklejak
Fordította: Vas Viktória
Wonderland Alapítvány, Budapest, 2023.
36 oldal
3392 Ft