„Az emberek szívjósággal születtek. Szerettek volna így élni halálukig, ilyennek maradni, de ez nem volt könnyű.”
Ezt írja a homoródi regékben Kozma Mária, annak a sorozatnak a harmadik kötetében, amely Erdély egyes tájait és a hozzájuk kapcsolódó történeteket mutatja be. Az első két kötetben a Hargita megyei Csík és Gyergyó történeteit olvashattuk, a harmadikban a Brassó megyei Homoród vidékének regéit.
A történetek ebből a szívjóságból hangzanak el, és azokba az időkbe visznek vissza, amikor még a török portyázott Magyarországon. Gyakran még az évszámot is közli az elbeszélő, innen tudható, melyik történet mikor esett meg. Merthogy a regék különféle dokumentumok alapján íródtak, meg is találhatjuk a kötet végén azokat a forrásokat, amelyek a környék legendáit, mondáit, történeteit tartalmazzák, és amelyeket Kozma Mária felhasznált.
A szívjóság és a belső békesség jellemzi a szereplőket, no meg a furfang és az erő, hiszen mind-mind székelyek, akiknek folyton túl kell járni a törökök eszén, vagy nyers erővel kell őket legyőzni.
Akár azért, mert gyerekeket lopnak, hogy eladják őket rabszolgának, akár mert fogságba visznek férfiakat, akik aztán visszatérnek, hogy feleségüket más férfi mellett találják, akár azért, mert börtönbe kerül valaki, akit csak csodálatos módon egy táltos tud kimenteni szorult helyzetéből. Mindegyik mese arról szól, milyen volt a korabeli élet a török fenyegetettség idején, pestisjárványok, nehézségek közepette.
Ha végigolvassuk a történeteket, egy nagyon kemény világ képe bontakozik ki előttünk, ahol a szívjóság mellett rengeteg a kegyetlenség is
Emiatt nem is gyerekmesék ezek, jóval inkább adhatók a felső tagozatosok kezébe, de akár még felnőttek is élvezettel forgathatják a kötetet. A nyelvezet is indokolja az érettebb olvasóközönséget, hiszen kiművelt, pontos, itt-ott archaizáló, vagy népies formákat használó szöveg született, amelynek éppen ez a finom, pontos, minden fecsegést nélkülöző fogalmazás az erénye.
A cím szerint történelmi regéket olvasunk, azaz számíthatunk valamiféle történeti hűségre vagy valóságalapra. Ha így kezdünk bele az olvasásba, akkor az első rege csodás elemei még nagyobb hatással bírnak majd, hiszen történelmi esemény helyett egy csodás táltossal találkozunk. Más történetben a székelyek csalafintasága, agyafúrtsága és lényeglátása kap magyarázatot akkor, amikor a kéteszű székelyekről esik szó. Kéteszű székely pedig szegény, jó ember lehet, egy ésszel csak a gazdagok vagy a bolondok tudnak megélni. Az egyik ész az övéik védelmére szolgál, az erő használatára, a menekülési útvonalak ismeretére, a túlélésre, a hétköznapi dolgokban való helytállásra. A másik ész viszont azon fáradozik, „hogy eldugdossa a lelkét, s ne feledje, hova, merre dugta, ha méges szüksége lenne rea.”
A lelket azért kell eldugni, mert sokan ácsingóznak rá, de a székely ember nem adja a lelkét egykönnyen, mint hogy „a lélek Istené, egyes egyedül az övé”.
A kötet egyúttal mélységes emberi hitről és emberségről is beszél, és természetesen arról is, hogyan lehet az emberséget és a hitet egy kegyetlen korban megőrizni.
Ezért is olvashatunk gyakran hasonló mondatokat: „Vasverő legénykéjéből nagy tudású, tisztelt és megbecsült ember lett, aki nem állt perben soha sem Istennel, sem emberrel, de mindez már egy másik történet”.
Az alcímben szereplő „rege” a XIX. században keletkezett szó, amely mai meghatározása szerint helyhez kötött történeti mondát jelent. A XIX. században több könyvnyi anyag született ebben a műfajban, Kisfaludy Károly, Tompa Mihály vagy például Benedek Elek tollából. A Grimm-fivérek a német mondákat közreadó kötetben helyi és történeti mondákat különböztettek meg – a történeti mondák a szűken értett mondák, a helyi mondákból lettek a regék. Ugyanakkor az is fontos, hogy a rege szó a kezdetekben a mese szinonimájaként bukkant fel, azaz csodás elemekkel tarkított fiktív történetet jelentett. A kötet a rege mindkét értelmére igényt tart – történelmi forrásokon alapuló mesék ezek csodás elemekkel fűszerezve.
Benedek Elek számára, aki számos mondát közölt, fontos volt a műveltség emelése, ennek eszközeként az oktatást jelölte meg, ezen belül az igényes gyerekirodalom szükségességét hangsúlyozta. Így a mesék mellett tankönyvekbe szerkesztett átírt, átdolgozott mondaformájú történeteket és regéket is, amelyeknek a szerepe éppen a történelmi ismeretek átadása volt. Egy-egy szűk terület helyi mondáinak felsorakoztatása viszont kicsit mindig történelemóra és idegenvezetés is egyben. Kozma Mária kötete éppen ezeket a funkciókat tölti be: ha végigolvassuk a regéket, képet kapunk Homoródról, megismerjük régi mondáit, történeteit, az ott élő nép múltját. Homorú képet pedig azért kaphatunk az illusztrációkon, mert a tájegység neve a homorú szó – „d”-képzős származéka – ezt a homorúságot az illusztrátor kedves, gömbölyded formákkal és görbülő térrel oldotta meg.
Értékes kötet készült, amely tele van információval a tájról, a székelyekről, a török időkről, de sokat megtudhatunk belőle a nagy nehézségekkel küzdő ember bátorságáról, emberségéről is. Valójában egy közösség vagy általában az ember hitvallásaként is olvashatók ezek a regék.
„Lassan írmagja sem marad a régi hitbéli emlékeknek. Csak a mesékben. Kérdeztél a kéteszű székelyről. Elmondám, amit gondolok. Egyik eszünket érted te is, másik eszünk eldugott lelkünket őrzi. Ilyenkor lehet, hogy tündéreknek adjuk, vagy a vasorrú bábának…”
Nagy Gabriella Ágnes
Kozma Mária: Régiségek Homoród mentén – Történelmi regék
Illusztrálta: Fazekas Ildikó
Gutenberg Kiadó, 2020
66 oldal
2999 Ft