Ritka az olyan gyerekkönyv, amely egy kisbaba mindennapjaival foglalkozik, ráadásul mer humoros lenni. Lackfi János Életem első könyve című, jól fogyasztható, fél percbe sűrített írásokból álló könyve a csecsemőkortól az óvodáskorig tartó világ tág értelmezése.
Kezdjük ott, hogy ebben a könyvben a főszereplő egy kisbaba, tehát olyan lény, aki mindent először lát-hall-érzékel, az újdonság varázsa alól még meg nem fosztott tárgyak, jelenségek, emberek illeszkednek a mindennapjaihoz. Mindennap új megfigyelés, minden megfigyelés új nap.
A szerző az óvodáskorig kísért kisbaba szemszögéből mesél élete első időszakának fontosabb állomásairól, persze ezek az állomások egy bizonyos kisbaba fontosabb állomásai, nem általánosíthatunk. Igaz, hogy egyszer minden kisbaba megsérül, de nem igaz, hogy minden kisbaba kocsmába megy.
A cím értelme kettős
Az Életem első könyve arra tesz utalást, hogy ez a könyv rólam, az életemről szól, fontos eseményeket összegez, mielőtt a következő könyvek, az élet újabb szakasza kerülne sorra. Utalva az Ószövetségre, kisebb módosítással lehetne az a cím, hogy „a teremtett könyve”. A másik értelmezést a könyv végén, az utolsó oldalon találjuk, mint egy jó regényben.
Ahogy haladunk előre az oldalakon, megértjük, hogyan veszi birtokába a kisgyerek a saját testét és a nyelvtesthez tartozó szavakat; testén és nyelvén keresztül birtokába kerül a világ.
„Amikor először megláttam, már tudtam járni az udvaron, egyik láb, másik láb, egyik láb, másik láb.”
A magzatuniverzum után a kisgyerek egy másik, saját törvényekkel rendelkező világegyetemben találja magát, függ még a szülőtől, mintha a külső, kezdetben szokatlan térben a köldökzsinór a kinyújtott és megtartó kezek formájában folytatódna, a teljes elszakadás nem történt meg, noha az ösztönszerű szándék megvan.
Gyerekirodalmi szövegekben a halál, a veszteség hiteles ábrázolása nem egy szerzőnél gondot okoz, Lackfinál ez viszonylag sikerült, az igénybe vett élettelen dolgokon keresztül.
„Aztán meg eltűnt, és soha többé nem találtam meg.”
– olvassuk Az Első barátom című, hagymabarátságot bemutató szövegben, majd ismét előjön a dologi veszteség, amikor az Első hóban az elolvadt hógyerekkel találkozunk.
„Háromvödörnyiből összeállt a hógyerek, de nem élt sokáig” – megint a gyerek tudósít arról, mi történt, tudatosítja magában, hogy a megszemélyesített hógyerek eltűnt, maradt utána egy répa, két kavics, egy sapka és egy sál, tárgyi emlékek az eltávozott után, mint a világban hagyott tárgyak a halottak után. Lackfi távolságtartóan jelenít meg, a leíró jelleg nyugtalanságot kelthet a gyerekben, hova tűnt a hógyerek, ugyanígy hova tűnhetett hagymabarát, ki vitte el és miért? Eltűnése oka az, hogy megöregedett és megbüdösödött? Ugyanez a sors vár rám, ha felnövök, ha megöregszem, teheti fel a kérdést a gyerek, és a szöveg nem ad rá megnyugtató választ.
A hagymánál maradva, jó választás első barátként egy póréhagymát jelölni meg. A póréhagyma különös növény. Vékony, hártyaszerű rétege alatt újabb réteg jön, középen pedig színt vált. A baráti kapcsolatok alakulásának tökéletes mintája, metaforája. A barátság folyamatosan alakul, mint egy-egy réteg után a póréhagyma.
Az Első tenger című szövegben azt a sort, hogy „Amikor megláttam, hogy mennyire élőlény” , lehetetlen nem úgy olvasni, mint gyerekirodalmi ökokiáltványt, amely azt hirdeti, hogy a teremtett világ minden jelensége és tagja érez és él, ezt megerősítő utalás még a „Mintha tényleg kisgyerek lenne”, kezdetű mondat. Az Első tengert követő szöveg, az Első kabrió a fogyasztói társadalom, az élvezetek hajszolásának kikarikírozása, kritikája. Azt nem tudom, mennyire érti meg ezt egy kisgyerek, azonban a felnőtt jót szórakozhat rajta.
Ezek a szövegek egyrészt esti olvasmánynak tökéletesen megfelelők, másrészt kiindulópontját adhatják a dolgok részleteibe belemenő, tartalmas beszélgetéseknek, egyszóval, személyre szabhatók.
Lackfi sokat bíz a humorra, a finom nyelvjátékokban brillírozik. Egyszer-egyszer elveti a sulykot és súrolja a befogadhatóság határát, öncélúvá válik. Elmarasztalás érheti még Lackfit abban a tekintetben, hogy a gyerek fejlődése nem vonja magával a nyelvi átalakulást, az egész kötet egységes szövegtestet képvisel. Ezt az izgalmas játékot megspórolta magának a szerző, vagy azt gondolhatta, nincs tétje, a nyelv itt használati tárgy, különben meg a gyerek alárendeltje a nyelv és nem a nyelv alárendeltje a gyerek. Magyarázatnak hihető.
Agócs Írisz szöveghű illusztrációi játékosak, egyszerűségük a szövegek rövidségéhez idomul, szöveg és kép harmóniában van, nem szorítja ki egyik a másikat.
Az Életem első könyve egy kisgyerekről szól kisgyerekeknek, meg azoknak a felnőtteknek, akik még jól emlékeznek arra, hogy egyszer, régen kisgyerekek voltak. A röpke kötet a gyerekeknek újdonság, a felnőtteknek nosztalgia. Mindenki jól jár.
Ayhan Gökhan
Lackfi János: Életem első könyve
Illusztráció: Agócs Írisz
Pozsonyi Pagony, 2020
56 oldal
3490 Ft