Miben más egy robot, mint egy ember?
Beépülhet-e egy android egy hétköznapi iskolába vagy egy négytagú családba? Képes-e egy programozók és mérnökök által életre keltett gép arra, hogy barátokat szerezzen? Érezhet-e bármit? Lehet-e szerelmes vagy csalódott? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ sok humorral, a kilenc–tizenkét évesek nyelvén az Edmonds–Fraser szerzőpáros által írt Beépített robot.
Ismét egy telitalálat a Pagony Abszolút Könyvek sorozatában
Ezúttal egy tizenegy év körülire programozott android, Dotty kalandjait követhetik nyomon a kis olvasók. A szöveg a műfaját tekintve napló, melynek szerzője, egy robotlány egy éven át dokumentálja a mindennapjait. A regény tulajdonképpen egy gép „fejlődéstörténete” az első, döcögős iskolai naptól a tanév végéig.
Dotty nemcsak azért rendkívüli, mert egy megtévesztően élethű, intelligens robot, hanem azért is, mert különleges küldetése van. Úgy kell beilleszkednie egy átlagos brit iskolába, hogy senkinek se szúrjon szemet; ne fedezzék fel, hogy nem valódi gyerek:
„Egy teljes iskolaéven át kell elhitetnem a gázokat eregető embergyerekekkel, hogy közéjük tartozom. Ekkora mutatványt még egyetlen android sem mutatott be azelőtt. Ha sikerül, sztárként fognak ünnepelni az egész világon!”
A különös Turing-teszt (mely eredetileg arra hivatott, hogy kérdésekkel kiszűrje, gép vagy ember a tesztalany) egy tanéven át tart, és nagyon sok bonyodalmat szül. Ha egy átlagos embergyerek kerül új iskolába, új közegbe, még az is rendre konfliktusok, izgalmak, kalandok forrása – mennyivel kiélezettebb a helyzet, ha ez a jövevény ráadásul nem is ember. Ezt azonban nem tudja más, csak az olvasó, és természetesen a robotot életre hívó és működtető, tudósokból álló szupercsapat, melynek vezetője Dotty „pótapja”, Katnip professzor, aki családjába is fogadja az androidot.
Meglepő módon a professzor nem klasszikus „kocka”, nem informatikus, nem szoftverfejlesztő mérnök, de még csak nem is plasztikai sebész (aki Dotty tökéletesen emberi külsejéért felel), hanem vérbeli bölcsész, méghozzá filozófus. (A regény szerzőpárosának egyik tagja, David Edmonds egyébként maga is filozófus, az Oxfordi Egyetemen tanít, és gyakorlati etikával, morálfilozófiával foglalkozik.) Ez a tény nem csupán mellékes apróság, hanem nagyon is fontos összetevője a szövegnek: noha a gyermek olvasót elsőre valószínűleg a történet technikai része hozza majd lázba, a „kütyük”, a robot alkatrészeinek, szoftvereinek, vezérlésének működése érdekli, azért másról is szó van a könyvben.
Az androidot életre keltő csapat vezetőjét ugyanis egyáltalán nem a technikai részletek és megoldások érdeklik (arra ott van a tudós társaság többi tagja), hanem annak vizsgálata, hogy „mit jelent embernek lenni”.
Katnip professzor egy klasszikus, szórakozott tudós, aki a bölcseleti kérdések közül ezt tartja a legalapvetőbbnek, és ezt figyeli akkor, amikor a kislánynak álcázott mesterséges intelligencia színre lép. Ha egy robotot engedünk az emberek közé, ha az ő szemszögéből vizsgáljuk az emberi világot, mit tudhatunk meg az emberekről? Miben mások? Miért nem lehet tökéletesen utánozni őket? Vicces és kalandokkal teli történetében erre a kérdésre keresi a választ nemcsak Dotty „apja” és a Beépített robot két szerzője, hanem egy idő után maga az olvasó is.
A kilenc–tizenkét éves korosztálynak nyilvánvalóan nem lehet ilyen explicit módon feltenni a kérdést, és a szöveg szerencsére nem is próbálkozik ezzel
Helyette olyan izgalmas, fordulatos gyerekvilágba vezeti őket, ahol legfeljebb felsejlik ez a problémakör. A regény főhőse egy aprócska kutatószobában kel életre, de egy évvel később odáig jut, hogy ellenzi saját modelljének a sorozatgyártását, kikel a saját sokszorosítása ellen, és egyértelműen az az érzésünk, hogy a kis robot már nem is robot többé, hanem emberré vált. Ennek a változásnak a bemutatásához kiváló hátteret biztosít az iskola, egy olyan közeg, melyet a fiatal olvasók nagyon jól ismernek, melynek kulisszái között otthonosan mozognak. A szigorú igazgatóhelyettes, a lázadó kiskamaszok, az osztályon belüli klikkesedés, a legjobb barát, a sokat kritizált, mégis szerethető tanárok itt is felbukkannak, mint a legtöbb iskolában. Ezen a terepen kell bizonyítania Dottynak, és lebukás nélkül túlélnie az egy évet. Kezdetben nagyon merev és rugalmatlan, mindent számokra fordít, analizál, és előre programozott algoritmusok szerint reagál. A gyerekeket megjelenésük alapján kategorizálja, az emberi érzelmeket az arckifejezések alapján igyekszik felmérni, százalékos valószínűségekben gondolkodik: „Apa arcát tanulmányoztam, hogy az adatbázisban megtaláljam, pontosan mit jelent ez az arckifejezés. Apró ráncok jelentek meg az orrnyergén. Az izmai megfeszültek. Ez már több, mint figyelmeztető jel. 64% esélyt adtam rá, hogy elveszíti a hidegvérét.”
Nehezen boldogul az érzelmek elemzésével, még nehezebben saját érzelmei „létrehozásával”, olyan jelek előállításával, melyekre az emberek számítanak egy adott helyzetben, legyen az sírás, mosoly vagy éppen eszeveszett düh.
Nemcsak az érzelmekkel bajlódik, de nem igazán tud mit kezdeni a hazugság fogalmával sem. Nem érti meg, hogy a hazugság bizonyos esetekben bűn és hiba, más esetekben viszont szükséges, „kegyes” hazugság, amellyel megvédhetünk valakit, vagy kifejezhetjük a vele való szolidaritásunkat.
Az igazság–hazugság ingoványos terep egy robot számára, mint ahogy a szerelem és még egy sor definiálhatatlan, nehezen kategorizálható érzelem is. De a legnehezebb az embert megérteni és imitálni, mivel roppant szeszélyes és kiszámíthatatlan. Sok-sok nap után a szuperintelligens Dotty nem véletlenül vonja le a következtetést: „Az emberi természet olyan logikátlan és kusza, hogy a legokosabb szuperszámítógépek mesterséges intelligenciáját is összezavarja.”
Az androidok létezése tükröt tart nekünk, megmutatja, mit jelent embernek lenni
Dotty alakjában mindez a gyermekek világában, a számukra ismerős élethelyzetekben történik, egy „gyerekrobot” segítségével. Dotty egyes szám első személyben megfogalmazott naplójában egy robot perspektívájából látjuk a saját világunkat, az emberi lényeket és világukat egy robot értelmezi (egy robot, mely létét az embernek köszönheti, így voltaképpen a robot alakjában az ember figyeli önmagát).
Az ő megállapításai szerint az emberi lét legalapvetőbb összetevője a kiszámíthatatlanság, mely minden helyzetet egy pillanat alatt felboríthat.
Dotty naplójában persze jóval részletesebben jelenik meg a téma, a műalkotások mibenléte, az eredetiség kérdése, a szerelem, a düh vagy akár a féltékenység is új nézőpontból, a robot szemszögéből nyer (új) jelentést, és a regényt olvasva sokszor valóban furcsának tűnnek legalapvetőbb viselkedési normáink, érzéseink.
A Demény Eszter fordításának köszönhetően igazán jó stílusú szöveg ezeket a szerteágazó, bonyolult kérdéseket úgy teszi fel a gyerekeknek, hogy kerüli a direkt filozofálást, mégis nagyon érdekes beszélgetések kiindulópontját képezheti a technológiai újdonságok mellett olyan dolgokról, melyek éppen ezekkel az újdonságokkal együtt jelentek meg az életünkben, s melyek alapjaiban érinthetik azt, ahogy magunkról mint emberekről gondolkodunk.
Kolozsi Orsolya
David Edmonds – Bertie Fraser: Beépített robot – Az első évem emberként
Fordító: Demény Eszter
Abszolút Könyvek, Pozsonyi Pagony Kft., 2021
265 oldal
2990 Ft