Lanczkor Gábort senkinek sem kell bemutatni, aki kicsit is érdeklődik a kortárs irodalom és egyéb mágiák iránt. És persze Gúfót sem, a repülni tanuló bagolyfiókát, akinek kalandjait már negyedik alkalommal olvashatjuk Takács Mari zseniális és titkokkal teli illusztrációi kíséretében.
A szárnyait próbálgató baglyocska újabb története a felnövés birodalmába visz, és ez a felnövés egyszerre lehet visszafogottan ijesztő és nagyon otthonos. És tényleg, mintha ezen a tájon állna Gúfó fája, ahonnan kalandozni indul. Felfedezni a külső és belső természetet. Lanczkor takarékos nyelve alatt ott sompolyog a misztika, a metafizika rókája nyaldossa a száját Gúfóék odúja körül. Az olvasóról nem is beszélve. És nem kell megijedni, harapni nem fog, csak jelezni, hogy itt sokkal több van a mondatokban, mint azt gondolná az ember gyereke. Egyébként a bagolylak és környezete határozottan olyan, mintha a Kis Herceg bolygóján állna, amire csak ráerősít a felnövés-problematika elbeszélése, persze minden didaktikus kényszertől menetesen, hál' istennek és az univerzumnak.
Persze van ebben a rövid mesében egy traumafeldolgozós szál, számomra konkrétan a betegség vagy a halál kérdést hozza be szépen, és mutatja meg a kis olvasóknak. Semmit nem mond ki, és milyen jól teszi, a fantázia majd elmagyaráz mindent, de akkor sem történik katasztrófa, ha nem.
Pár éve hazánkban is fókuszba került a trauma-meseköltészet és próza, vagy nevezzük bárhogyan, amivel egy fontos ponthoz érkezett el a kortárs gyerekirodalom, csak előfordul, hogy olyan görcsösen nyomják le szegény Annácska meg Sanyika torkán a tejbegrízzel együtt, hogy a sikítófrász kerülget. Ha igazam van ebben a kérdésben a könyvvel kapcsolatban, ez a mese nem ilyen.
A Gúfó a csillagok között történetének metaforikus alapja, hogy a kis bagoly szárnyaira egy hullócsillag „ritkás” pora ereszkedik, amitől a bagolyfióka a csillagképek között találja magát. És ezt a képet kibontva, rengeteg irányba indulhatunk el ebben az álomszerű birodalomban. Lanczkor világa egyszerre természetközeli és kozmikus, nincs benne semmi cicoma, mégis tud újszerűen a legmélyebb dolgokról beszélni, olyan, mintha egy posztmodern vagy posztmodern utáni sámán mormolná a történetet.
Takács Mari nagyon érzékenyen követi rajzaival a történetet, és erősíti azokat a pontokat, amik hozzátehetnek valami pluszt az értelmezéshez. Rajzai, festményei egyes helyeken a hetvenes-nyolcvanas évek minimalista világát idézik, amit aztán rafináltan formál át abszolút maivá. Az „égi állatokat” például úgy teremtette meg, hogy azonnal gyermekkorom plüssfigurái jutottak eszembe: szétnyúzott medvém, rókám, és az öcsém szinte szétporladt nyula, amit a mai napig is titkos szekrénybe elzárva rejteget.
Így most már csak azt várom, hulljon rám egy kis égi por, metaforikusan persze.
Sopotnik Zoltán
Lanczkor Gábor: Gúfó a csillagok között
Illusztráció: Takács Mari
Csimota Kiadó, 2018
60 oldal
1990 Ft