A humor életünk színesítője, lelki egészségünk záloga, és nem utolsósorban a társas kapcsolatok olajozója. Egy jó vicc vagy kedélyes anekdota gyakran hozhat létre kapcsolatot idegenek között, oldja a feszültséget a nehéz pillanatokban, és segít a mindennapok kihívásaival szembenézni. Milyen lenne egy világ humor nélkül! Az irodák szürkébbé, a baráti összejövetelek csendesebbé, az élet pedig jóval unalmasabbá válna. A humor nemcsak az életünket teszi élvezetesebbé, de jótékonyan hat az egészségünkre is. Egy jó nevetés csökkenti a stressz-szintet, javítja az immunrendszert, sőt még a fájdalomtoleranciát is növelheti. Nem csoda, hogy sokak szerint a nevetés a legjobb orvosság. A Magyar Kultúra legfrissebb, Humor alcímmel megjelenő száma a fenti kijelentéseknek járt utána, mi pedig, felbuzdulva a példán, a humornak az irodalomban, azon belül is a gyerek- és ifjúsági irodalomban betöltött szerepéről adunk rövid áttekintést.
A humor a mindennapokban
A humor értelmezése nagyon szubjektív. Ami az egyik embernek a tréfálkozás csúcsa, az a másiknak sértő is lehet. A kulturális különbségek, az egyéni érzékenység és a szociális kontextus mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mit találunk viccesnek. Egy sikeres humorista képes az általános emberi élményeket úgy tálalni, hogy a lehető legszélesebb közönség számára legyenek élvezhetők és viccesek. A humor dinamikus, és rendkívül sokszínű. Az idők során változnak a viccek, de az emberi szükséglet a nevetésre és a könnyedségre változatlan. A mémek korában élünk, ahol egy-egy humoros kép vagy videó képes összekötni az embereket a világ különböző pontjain. A közösségi média új platformokat teremtett a humor megosztására, így a jókedv gyorsabban terjed, mint valaha.
A humor tehát univerzális nyelv, amely képes áthidalni a kulturális és nyelvi akadályokat. Eszköz, amely segít nekünk feldolgozni a világ komplexitását.
A humorral minden helyzetet egy kicsit könnyebbé, egy kicsit élvezetesebbé tehetünk. Az, hogy képesek vagyunk nevetni magunkon és a világon, talán az egyik legnagyobb erősségünk.
A humorérzék velünk együtt alakul
Az emberi humorérzék kialakulása és fejlődése összetett folyamat, amely több szakaszban, a korai gyermekkortól kezdődően zajlik. A szakemberek szerint, és ezt a szülők – nem kevés nyilvánvaló és ugyanakkor érthető elfogultsággal – csak megerősítik, a babák már az első életévekben képesek reagálni a humorra, bár ez az érzékelés még alapvető szintű. Például a csecsemők már néhány hónapos korukban nevetéssel reagálhatnak a vicces arcokra, hangokra, ami azt jelzi, hogy érzékelik a helyzetek közötti eltéréseket vagy a szülői viselkedés váratlan elemét.
Körülbelül kétéves korban a gyermekek elkezdik megérteni és alkalmazni az egyszerűbb humorformákat, például a bolondozást vagy a szóbeli játékokat. Ez az időszak jelzi a készségek fejlődését, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy játékosan manipulálják a környezetüket és a beszédet, humorérzékük ekkor válik észrevehetőbbé.
Az iskolás évek során a humorérzék tovább finomodik, ahogy a gyermekek képessé válnak az absztraktabb gondolkodásra és a társadalmi kapcsolatok mélyebb megértésére. Ez lehetővé teszi számukra, hogy bonyolultabb vicceket és humoros kifejezéseket értsenek és használjanak, beleértve az iróniát és a szarkazmust is.
A humorérzék fejlődése szorosan kapcsolódik az egyén kognitív fejlődéséhez és a társas interakciókhoz. A szülők és nevelők fontos szerepet játszanak a gyermek humorérzékének alakításában azzal, hogy tréfás helyzeteket teremtenek, és pozitívan reagálnak a gyermek hasonló kísérleteire.
A humorérzék, mint bármely más készség, fejleszthető.
Az, hogy valaki mennyire fogékony a tréfára, és milyen típusú humorhoz vonzódik, a személyiségjegyek és a kulturális háttér függvénye; a különböző humortípusok iránti érdeklődés fejlesztése ösztönzéssel és gyakorlattal lehetséges. Összefoglalva, bár az emberi humorérzék alapjait genetikai és biológiai tényezők is befolyásolják, a viccre való fogékonyság dinamikusan fejlődik és formálódik az élet során, s megfelelő gyakorlat és környezet révén fejleszthető is.
Humor a gyerekkönyvekben
A jó gyerekkönyvek egyszerre két fontos területre is koncentrálnak: a nyelvi és a képi humorra. A kétféle humor közötti különbségek több szempontból is megközelíthetők, a kommunikáció módjától egészen a befogadáséig. Kommunikációs szempontból a nyelvi humor a szavakon, a grammatikai struktúrákon és a nyelv játékosságán alapul, míg a képi a vizuális elemek, szerkezetek segítségével kommunikál. Megértés szempontjából a nyelvi humor szorosan kapcsolódik a nyelv ismeretéhez, beleértve a szóvicceket, a játékokat a szavakkal, az iróniát és a szóbeli finomságokat. A szövegösszefüggés és a kulturális háttér is fontos szerepet játszik. Ezzel szemben a képi humornál a vizuális elemek és a kontextus megértése kevésbé függ a nyelvi tudástól, a látható humor lehet közvetlenebb és univerzálisabb, mivel képek segítségével kommunikál, amelyek átlépik a nyelvi és kulturális korlátokat, de a képiség értelmezése is fejleszthető.
A humornál a hatás szempontjából fontos még az időzítés, a ritmus, a szóbeli kifejezés módja, beleértve a szüneteket, a hangsúlyokat. Hasonló ehhez a képi humor, hiszen maga a tréfa egy-egy kép felépítésében és a vizuális elemek elrendezésében rejlik.
Összefoglalva: mindkét humorforma változatos, ugyanakkor szubjektív, a befogadó érzékenységétől, kulturális hátterétől és személyes preferenciáitól függően különbözőképpen értékelhető, s jól látszik, hogy egy igényes gyerekkönyvszerző a humor megjelenítése kapcsán mindkét területre figyel.
Humoros könyveket ajánlunk
A MeseCentrum közel négyéves történetében nagyon kevés olyan könyvet szemléztünk, melynél egy-egy ajánló, kritika, tanulmány, beszámoló esetén a megjelenő cikkel kapcsolatban ne biggyesztettük volna oda, hogy humoros tartalom. Sok esetben akkor is, ha emellett azt is jeleztük: az adott könyv komolyabb témájú.
Mert mi tudjuk, hogy a komolyságnak nem ellentéte* a derű: sok esetben egy-egy nehezebb témát is közelebb lehet hozni az olvasóhoz a humor segítségével.
Ajánljuk a témában Harmath Artemisz irodalomtörténész Veress Gyöngyi kritikussal és Nyulász Péter íróval közösen készített Humor a kortárs gyerekirodalomban című multimédiás foglalkozását, elérhető a Collegium Hungaricum oldalán:
A fentiek mellett néhány kifejezetten humoros kötetet is ajánlunk az elmúlt egy év magyar nyelvű gyerekirodalmi terméséből, ahol mind a szövegek, mind a képi világ nemcsak egyszerűen humoros, de a humor bennük alapvetés, és melléjük teszünk még pár klasszikust is, emlékeztetőül.
Kisebbeknek
Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban
„Ebben a kötetben az óvodások hétköznapjai bizony jócskán kiegészülnek majd abszurd jelenetekkel (ha a hétköznapiak nem lennének olykor szintén eléggé abszurdak). Baranyai (b) András rajzai szokás szerint iszonyú viccesek, lehet nézegetni őket függetlenül a szövegtől. Az a fajta illusztráció, amely önmagában is megél, Szabó Borbála prózájával együtt viszont annyira kerek egész lesz, mint az óvodások fejében a valóság és a képzelet összjátéka. Remek párosítás. Óvodásoknak szóló, de felnőtteket is szórakoztató, gördülékeny, sallangmentes és humoros nyelvezettel megírt mesék ezek, amelyeket megpróbálhatunk lefekvés előtt is felolvasni, csak akkor előre fel kell vértezni magunkat a »légyszi, még egyet!« kérés ellen, illetve készüljünk fel rá, hogy a gyerek szeméből kimegy az álom a nevetéstől.” (Szokács Eszter: A Ló csoportba járni még egy hollywood-i karriernél is jobb)
Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban, illusztrátor: Baranyai (b) András, Pagony Kiadó, 2023
Vibók Ildi: Hová tűntek a krillek?
„Meglepő ötleteknek sincs híján a szöveg, miközben a történet alapmotívumai valóságosak, mert a fókáknak tényleg szükségük van szagelzáró hókunyhóra, hogy biztonságban nevelhessék fel a kicsinyeiket, és valóban állandóan lehelgetniük kell a horgászáshoz használt lékeket, hogy azok vissza ne fagyjanak; persze a krillek is léteznek, mi több, nagyon fontosak. A Hová tűntek a krillek? nemcsak szórakoztató kalandregény, hanem értékes mű, amely megérinti az olvasók szívét. Mindazoknak ajánlható, akik szeretik az állatokat, a természetet, és megőriznék a Föld kincseit.” (Nagygéci Kovács József: Hírszerzők és hírvivők akcióban)
Vibók Ildi: Hová tűntek a krillek?, illusztrátor: Mayer Tamás, Pagony Kiadó, Zseblámpás Könyvek-sorozat, 2023
Várszegi Adél: A papagáj, akit Péntek Tizenharmadikának hívtak
„A papagáj alatt egy augusztusi hajnalon leszakad az ülőkéje, s ettől a »jeltől« annyira megijed, hogy röptében még a tükröt is összetöri. »Hét év balszerencse… Hét évig folyamatos balszerencsém lesz…« (8) – aggodalmaskodik, majd bebújik a biedermeier szekrény alá, hogy hét esztendeig ki se mozduljon onnan. A történet cselekményét ez a mozzanat indítja be, ugyanis Zabos minden követ megmozgat, hogy szerencsét hozzon a barátjának. A zebra fekete macskával, malacokkal, lovakkal és lópatkókkal próbálja előcsalogatni Péntek Tizenharmadikát, de erőfeszítései nem járnak sikerrel: a papagáj makacsul ragaszkodik a balszerencséjéhez. A helyzetet végül a papagáj gazdája, Mitugrálsz József oldja meg. Bár a lezárás dramaturgiailag nem kapcsolódik szorosan a korábbi eseménysorhoz, a papagáj számára megnyugvást hoz: »madáragyában a fogaskerekek ekkor bősz forgásba kezdtek, miszerint ő akkor igazából nem is a balszerencse, hanem a szerencse szülötte«. (Lovas Anett Csilla: Biedermeier cirkusz)
Várszegi Adél: A papagáj, akit Péntek Tizenharmadikának hívtak, illusztrátor: Jásdi Juli, Csimota Kiadó, 2023
Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész
„Bár a mese komoly és valós problémát feszeget, a történetben hőseink csupa vicces vagy éppen szívbe markoló módon igyekeznek megállítani a pusztítást, és a megoldás sem az, ami a valóságban működhetne. Ami ugyanis működhetne, az cseppet sem meseszerű, sok áldozattal járna, és nem egy gyerekkönyv lapjaira való. De ennek a könyvnek nem is az a dolga, hogy a tényleges megoldást vázolja fel, hanem hogy gondolatébresztő legyen, és érzékenyítsen. A szöveg gördülékeny, humoros, a történet egy percre sem ül le. Jeney Zoltán a súlyos téma ellenére mégis képes viccelni, tükröt tart az embereknek, és csúnyán kifigurázza a kapzsi, ostoba, szűk látókörű és rövid távon gondolkodó (ha egyáltalán) Szívtelen Szörnyeteget, aki azt harsogja, hogy az egyetlen szörnyeteg a Balatonnál csak ő maga lehet. Az a döbbenetes pökhendiség, ami a vállalkozó mindent bekebelező attitűdjét kíséri, elég vicces lehet egy gyereknek, ám felnőttként talán már elmosolyodni sem tudunk. Mindenesetre a könyv remek téma feldolgozásra, továbbgondolkodásra és nem utolsósorban szórakozásra is.” (Szokács Eszter: Legendás teremtmények összefogása a Balatonért) - Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők, illusztrátor: Baranyai (b) András, Lampion Könyvek, 2022
Nagyobbaknak
Andy Riley: Tutkeráj király és a galád császár
„Riley főképp vígjátékokban utazik, így nem meglepő, hogy könyvei is a humorra épülnek, nem kis feladat elé állítva a fordítót, akinek olyan nyelvi leleményekkel kell megküzdenie, mint a Hernyósuss-Dundinka-Undokhányós-Szmötyi ködös hegyének vagy a GÜZÜ-nek, azaz a Gusztusos Überfinom Zaba Ütvehajigálónak nevével. Pék Zoltán kreativitása lenyűgöző, az egyik jelenetben a világ galádjait mutatja be nekünk: felvonul többek között Klab Főmadrákja, Irgus Burgus herczigje, Hulliszta főboszorkány a Délies Déli Délföldekről és a különös testrészekkel megáldott Torziai Grabanc grófnő. A kötet humora természetesen nem merül ki a furcsábbnál furcsább nevű és kinézetű helyszínek és szereplők felsorakoztatásában. Az első fejezetben még fárasztónak tűnő viccek a második fejezetre kezdenek beérni, a szerző ironikusan, a végletek túlzott kiélezésével és a tipikus mesei klisék kifigurázásával szórakoztatja olvasóját.” (Pataki Mónika Lilla: Mit ér egy király korona nélkül?)
Andy Riley: Tutkeráj király és a galád császár, fordító: Pék Zoltán, Lampion Könyvek, 2023
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 2.
„A Túl a Maszat-hegyen 2-ben talán még változatosabb a forma- és témakínálat. Található itt a tercinákon kívül gúnydal, halandzsaének, parafrázis, külön históriásének-parafrázis, azaz itt: »tudósító ének«, verses ünnepibeszéd-paródia, limerickben írt ábécé, stanzák, hangutánzó helyzetdal stb. […] A gyerekirodalomban különös jelentősége van a keret, a közös helyzet megteremtésének. Közösségteremtő ereje van, a bevonódást szolgálja a parabázis és a kiszólás, amint azt a verses fülszöveg köszöntése is bizonyítja: »Kis olvasóim, hát szevasztok…« Ezután rámutatások (deixisek) sora jő, a szerző-narrátor utal a címlapon szereplő címre és keletkezésére. De narrátorunk szintén reflektál magukra a helyzetekre: »Én odanézni se merek, / Ki fog nyiffanni, hogyha landol! / Már csak négy méter, gyerekek!«, a történetszövés ügyetlenségének a vádjára: »De ejnye, kissé mintha távol / kerültem volna én a tárgytól, / Holott ez helytelen dolog, / Kis olvasóm még unni fog;«, és ami a legizgalmasabb, többféle szerzői-dramaturgiai hibára, illetve olvasói elvárásra is kitér, és véleményezi azokat: »Nem bosszant az marhára fel / Téged, nyájas olvasócskám, / Hogy egy mesében szerepel egy nagyhatalmú, bölcs varázsló, / S az ifjú hősnek kell magától / Mégis mindent megoldani?«; »Én szeretek fecsegni hosszan, / Vidít a szó, mely szerteszét / Szalad, de mégis összekoccan. / Be szép a könnyű, halk beszéd! / Imádom sodrását a dalnak, / A szemtelennek és badarnak, / És irritál a vasszigor…« Visszatérően szó esik az írás szituációjáról, például egy kis Vörösmarty-allúzióba csempészve: »Midőn ezt írom, fúr a szomszéd;…« A Túl a Maszat-hegyen 2-ben ez a kiszólások, beszélt nyelvi fordulatok, társalgási nyelvi elemek, figyelemfelkeltő megnyilvánulások (felkiáltás, hangutánzás, tipográfiai váratlanságok), a műfaji és írásképi határátlépések gyakorisága és üteme által alakított viszony narrátor és olvasó közt olyan üdítően hat, hogy letehetetlen letenni a könyvet. […] Olvasmányossá lazítja a szöveget, és elfeledteti velünk a cselekmény kuszaságát, vagy az erőltetett fordulatokat is. Sőt, a TMh2-t én úgy olvasom, mint társalgást, csevegést, vicces és elmés eszmecserét az elbeszélővel. […] Ahogy az a szerzőtől megszokott, ezúttal sem takarékoskodik a humorral, és ebben is társa Mayer Tamás, aki rajzaival úgy teszi érzékelhetővé a szereplők karakterét, a helyszíneket és a használati tárgyakat, hogy nem zárja ki azok továbbgondolását, továbbképzelését.” (Harmath Artemisz: Pajkból is megárt a sok?)
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 2., illusztrátor: Varró Zsuzsa, Jelenkor Kiadó, 2023
Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár
„A képek és adatok fel-felvillanó, gyorsan befogadható formája segíti az érdeklődő, nyitott olvasót. Kapunk adatokat a születéstől az iskolákon és a tanulmányi előmenetelen, fegyelmi kérdéseken át a költői siker állomásaiig a korabeli közéletről, divatról, Petőfi ismerőseiről, ételeiről, vagyis mindenről, ami az emberi oldalról érdekességként tálalható. Kevés viszont az irodalmi jellegű tény. Az 1843–44-ben feltörő költőről »Dupla vagy semmi?« címmel olvasunk rövid mondatokat (24–25), később néhány kritikarészletet gépírást utánzó – anakronisztikus – betűtípussal (38–39), a János vitéz kap egy oldalpárt »Tudtad?« buborékokkal bevezetett kérdésekkel (26–27), de épp az marad ki, ami miatt Petőfi fontos. Persze »a többi csak irodalom«, és éppen arra van szükség, hogy egy kézikönyv pótolja, amire irodalomórán elvileg nem jut idő. Sőt még vonzó is lehet a verseket – még – nem kedvelő tizenévesnek, ha nem terhelik ugyanazzal, amit a suliban fel kell mondania. Gyanítom, hogy aki akár általános iskolásként is a kezébe veszi, nem kéri rajta számon a fényes papírra nyomott, sok színes fényképet elébe táró celebalbum külalakját. A Petőfi-kézikönyv a közismert és ma is élő nyelvet használó, közben az irodalmi kánon élén álló alakot úgy hozza közel, hogy parodizálja a mai sztárkultuszhoz kapcsolódó kiadványokat és közösségimédia-megjelenéseiket. A János vitéz születését részletező, de például Az apostolt kihagyó kötet egyértelműen a kiskamaszokat célozza meg, akik remélhetőleg nem ugyanazt várják el tőle, mint az »igazi« rajongói albumoktól, de elfogadják, hogy amit el kell olvasniuk, az értékes, akitől pedig a versek származnak, izgalmas személyiség.” (Kovács Gergely: Rajongói kézikönyv kötelező olvasmányokhoz)
Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár, illusztrátor: Oravecz Gergely, Móra Könyvkiadó, 2023
Catarina Sobral három kötete
„A nagyalakú képeskönyvben Sobral egyszerű, tiszta színekben játszó illusztrációi oldalpárokon jelennek meg, így még jobban képesek hangsúlyozni a téma kulcsfogalmainak számító pici–óriás-ellentétpárt. A nagy, lendületes képek tökéletesen visszaadják a világegyetem végtelenségének érzetét. A rajzok betöltik a rendelkezésre álló teljes teret, néha még azon is túlmutatva: fejjel lefelé jelennek meg, ezzel arra késztetve az olvasókat, hogy az egész könyvtárgyat »használják«: vegyék birtokba, forgassák, játsszanak vele. A játékosság amúgy is átszövi a könyvet: maguk a figurák, a színek és a szöveg stílusa is mókás, vidám, az pedig, hogy a könyvtárgy forgatásával szinte kiemeljük a síkból a képeket, adja az ötletet, hogy a látottak-olvasottak feldolgozását is a térben tegyük meg.
A képkönyvek, a képeskönyvek, a papírszínház történeteinek feldolgozásának kézenfekvő módja, ha a drámapedagógia eszköztárából merítünk, ezek segítségével mintegy életre keltve az illusztrációkat, és játékos formában, élményteli módon mélyítjük el a tudásanyagot. Kevés ennél hatékonyabb és – tegyük hozzá – szórakoztatóbb módja van a tanulásnak. A humor amúgy is állandó kísérője Sobral könyveinek (akár a rajzokat, akár a szövegeket nézzük); ez még egy olyan komoly téma esetében sincs másként, mint a világegyetem születése. Semmi sem akadályozhat meg hát bennünket abban, hogy a könyv stílusához illeszkedve egy osztálynyi/csoportnyi gyerekkel játsszuk el a finoman egymásnak ütődő és visszapattanó részecskéket (akár gyorsított, akár lassított mozgással), hogy mindenki készítse el a saját családfáját, hogy közösen rajzoljunk idővonalat, hogy a teremben bokánál összekötve sétáljon két-két »részecske«, vagy hogy elbeszélgessünk a végtelennel kapcsolatos érzéseinkről…” (Csörgei Andrea: Képzelet akcióban)
Sobral, Catarina: Hihetetlen (Vivandra Kiadó, 2020); Asimpa (Vivandra Kiadó, 2015); Az én nagypapám (Vivandra Kiadó, 2016)
Három klasszikus a szülőknek
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
„Lázár Ervin azokat zárja a gúny kalodájába, akik rosszat akarnak az erdő békés lakóinak. Ilyen például a Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, aki nem tűri a nevetést, betiltja a bukfencet, és el akarja lopni a többiek kincseit. De ő sem olyan, akitől félni kell, inkább olyan, akit érdemes az irónia eszközével önvizsgálatra kényszeríteni. A Négyszögletű Kerek Erdő tehát mesék füzére, amelyet az erdő keretez/kerekít, ahová egyszer csak megérkeznek Lázár más történeteiből a szereplők. A könyvnek nincs összefüggő története, magát a kerekséget a cím hordozza, az önálló mesék izgalmát nem kalandregényes fordulatok adják, hanem a nyelvi erőtér és maguk a szórakoztató alaphelyzetek. Vannak, akik a városból menekültek, van, aki a cirkuszból, de nem tudjuk, hogy mi űzte-hajtotta őket az erdőbe, csak az biztos: van egy terület, egy védett világ, hol minden különc otthonra lel. Mikkamakka mint afféle túravezető hívja meg az olvasót a mesék erdejébe, hogy aztán egy hippikommunában a kreativitásról, a nyelvről vagy bölcseleti kérdésekről elmélkedjenek hőseink: Bruckner Szigfrid, Dömdödöm, Ló Szerafin, Aromo, Vacskamati, Nagy Zoárd és Szörnyeteg Lajos. Persze jó kérdés, hogy több mint négy évtizeddel a megírásuk után miért tudják még mindig lekötni a gyerekeket ezek a bűbájos történetek. Talán azért, mert csodás elmélkedések olvashatók bennük a szeretet erejéről, és a gyerekek számára is nyilvánvaló – a nonszensz irodalmat idéző – abszurditásokról.” (Poós Zoltán: A szeretet nyelve: dömdödöm)
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő, illusztrátor: Réber László, Móra Könyvkiadó, 2024
Kérem a következőt! – a Dr. Bubó-sorozatról
„Mivel a sorozat a gyermek nézőközönségre is gondolt, durva trágárság helyett a verbális agresszió is inkább humorforrásként, groteszk helyzetkomikumba illesztve, sokszor átvitt értelemben jelenik meg, hogy a kicsik számára is hallgatható, befogadható legyen. Ezen a visszafogottságon, illetve szellemességen keresztül is a polgári réteg szóhasználata köszön vissza, akik közt azért fel-felbukkan az arisztokraták vagy a »részeges aljanép« egy-egy mintapéldánya (Egy király ne ugráljon).” (Mátéffy Sára: Kérem a következőt! Egy rajzfilmsorozat humorának antropológiai nyelvészeti vizsgálata)
1000 vicc a javából
„Ezek a poénok alapjában véve ártatlanok, és a mai gyerekek is ugyanúgy viccesnek találhatják, mint ötven évvel ezelőtt a nagyszüleik. Bátran rendezhetünk otthon, a gyerekekkel belőlük »pesti kabarét« megidéző estet, amivel fejlesztjük a szövegértést, a történetmesélést, így a gyerek önbizalma is nőhet.” (Poós Zoltán: Számozott mondatok a viccek történetéből)
Ezer vicc a javából, illusztrátor: Tankó Béla, Minerva Kiadó, 1968
Nagygéci Kovács József
*A komolyság ellentéte a komolytalanság, a derűnek a ború.