Deres Kornélia költő, kritikus, színháztörténész és mágus meséje a metaforák birodalmába kalauzolja el olvasóit, ahol teljes természetességgel történnek meg olyan dolgok, amelyeket csak a gyerekek vagy a gyerekszívű felnőttek tudnak kihámozni a valóság alól.
Az Emma és Elefántban csak úgy sorakoznak a gyógyító mondatok, nevezhetnénk ráolvasásoknak is, de alkothatunk saját szavakat is hozzá, amivel pontosan ki tudjuk fejezni ezt a különleges univerzumot. Első látásra ez a mese egy hétköznapi barátság-és bátorságtörténet, de ahogy egyre beljebb kerülünk a szövegbe, rájövünk, sokkal többről van itt szó. Jóval bonyolultabb világ ez, tele fantázia-revü játékokkal, amelyek szinte oldalról oldalra lepnek meg és nyitnak meg újabb „csakrákat” az olvasókban. Könnyed, szép és filozofikus, ami elég keveseknek szokott sikerülni, gondolok itt például Lázár Ervinre, Csukás Istvánra, Máté Angira, hogy csak a magyar terepen alkotó vajákosok egy részét említsem.
A történetben mágia van, először nyelv-és szómágia, ami a végére egy újabb szintre emelkedik és ki is teljesedik rendesen.
Deres a verseiből ismert magas színvonalat hozza át a mesébe is
Mind nyelvi, mind pedig történeti szinten. Már az indítás is zseniális: „A Komoly Hétfővel kezdődött az egész.” És ezután rendre kapjuk a nyakunkba a szépet: „Egy szendergő, szétfolyó szerdán Emma éppen beért az iskolába, mikor a vészes csengő már rikoltott is: énekórára hívott.” Vagy például a várakozás mondatát: „ Az óra önmagát falta.”
De a történet másik szereplője, Elefánt (civil nevén Áron) mondataira is felkapja fejét az olvasó: „Persze, mert ők állati porszívók. Leporszívózzák a felhőket az égről! Takarítják a látképet! Bárhol látsz elefántokat, mindig tiszta felettük az ég!”
Ezekből a mondatokból is pontosan látszik, mennyire különlegesen van megkomponálva a nyelv, számtalan helyről ki lehetne ragadni olyan részleteket, amelyek önmagukban versként is megállják a helyüket, ami ritkaságszámba megy a magyar kortárs mesék egyébként erős mezőnyében is.
A történetvezetésben is találunk érdekes motívumokat
Ezek mellett nem lehet egyszerűen elmenni. Emma új osztály-és padtársat kap Elefántot (Áron), akiről kiderül, hogy egy egzotikus országban, Dél-Afrikában született, Emma pedig, elmondása szerint, egy festményben, ami egy békés, erdei házikót ábrázol. A festményt az anyukája vette egy képtárban, („Olyan volt neki, mintha karácsony lenne, ahogy ránézett a képre), és amikor az egyik nap hazament, a síró Emmát ott találta a házikóban, majd bement érte a képbe, és »kihúzta«, »kilopta.«)
Ebbe az elképzelt házikóba „menekíti” majd Emma Elefántot a gonosz Rovó és bandája elől, akik kicsúfolják és elveszik a fiú sapkáját. Olyan, mintha Emmának fantázia- vagy meseidentitása lenne, tehát ennél a pontnál eljuthatunk az új fogalmak teremtéséhez is, ráadásul a történet a hétköznapi félelmekkel való megküzdés egészen egyedi stratégiáit sugallja. Ezért is mondhatjuk, hogy
az Emma és Elefánt az immagináció meséje, a mindent felülíró, felerősített képzeleté.
Emiatt is tartom fontosnak, hogy a Szeretek olvasni! könyvsorozat keretében találkozhatnak a „kezdő olvasók” a mesével.
Kállai Nagy Krisztina rajzai sajnos nem tudnak felnőni Deres Kornélia univerzumához. Elég nagy a szakadék a szöveg és az illusztráció között, sokszor éreztem úgy, hogy tévútra viszi az értelmezést. Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a sorozat kijelölte nyomvonalon elindulva nincs könnyű dolga az illusztrátornak, eléggé be van határolva a mozgástere.
Mindezekkel együtt az Emma és Elefánt az egyik legkellemmesebb „kötelező olvasmány”, kezdőknek és haladóknak egyaránt!
Sopotnik Zoltán
Deres Kornélia: Emma és Elefánt
Illusztrátor: Kállai Nagy Krisztina
Tessloff Babilon Kiadó, 2018
32 oldal
800 Ft