Lengyel, magyar két jó barát
Milena Wartecka-Ducki Papryka és Ribiszke című könyve a Wonderland Alapítvány gondozásában jelent meg. Az alapítvány több magyar és lengyel nyelvű kötetet jegyez, melyek között vannak edukációs kiadványok és mesék is (Kerékpárral Afrikában; Vidám lengyel konyha; Gotuj po węgiersku; Akuku, tutaj Węgry. Kultura; Akuku, tutaj Węgry. Tradycje y obyczaje; Akuku, tutaj Węgry. Geografia y przyroda; előkészületben: Azt a libafáját). A művek a két ország közötti kapcsolat erősítésére, a két kultúra megismertetésre szolgálnak a fiatalabb korosztály körében, és egy részük ingyenesen elérhető az alapítvány oldalán.
A Papryka és Ribiszke ötvözi a mesei és edukációs törekvéseket
A könyv arról szól, hogy egy magyar és egy lengyel lány megismerkedik a Balatonnál (ők ismerősek lehetnek a szerző más alkotásaiból). Olvashatunk közös kalandjaikról, illetve arról, hogyan tartják a kapcsolatot a mindkettejük számára meghatározó nyár után, és milyen kalandokba keverednek a saját országukban. Zsuzsi és Karolina történetében fontos mozzanat, hogy bár nem beszélik egymás nyelvét, nyitottságuk és kalandvágyuk révén megtalálják az utat egymáshoz. A szerkezet úgy épül fel, hogy először a lányok találkozásáról olvashatunk, majd Zsuzsi (Papryka) hat sztorija következik, ezt pedig a Karolináról (Ribiszke) szóló hat történet követi. Mindeközben folyamatosan értesülünk róla, hogy a lányok leveleket váltanak egymással, amelyek mellé rajzokat, lepréselt virágokat, képeslapokat és apró ajándékokat raknak, így lépve át a nyelvi határokat. Feltételezhetjük, hogy az író, aki gyermek- és ifjúsági kiállítások, edukációs projektek és kiadványok kurátora, első kézből ismeri ezeket a nyelvi nehézségeket, hiszen ahogy rövid életrajzában olvashatjuk, több mint egy évtizede él Budapesten, és két, lengyel-magyar anyanyelvű kisgyereket is nevel.
A szövegben – híven az alapítvány törekvéseihez – a mesei vonal mellett megjelenik a kulturális ismeretterjesztés igénye. A lányok történetének háttereként megismerkedhetünk a Balatonnal, Zsuzsi otthonával, a tó körüli állatokkal és növényekkel, s a busójárás és a turul szimbólumával. A lengyel ünnepi ételekről is szó esik, és Karolina városába, Poznańba is betekintést nyerhetünk. A kulturális közvetítést segíti elő, hogy a történetben megjelenő sütemények receptjeit a könyv végén el is olvashatjuk. A könnyen elkészíthető finomságokkal akár a kisebbek is megpróbálkozhatnak, így azonosulva a szereplőkkel.
Ez az azonosulás pedig kulcskérdés a kötetben
A Papryka és Ribiszkében olvasható kalandok ugyanis hétköznapiak, leginkább a gyermeki fantázia teszi őket meséssé és veszélyessé. Csak hogy néhány példát említsek: Zsuzsi esetében elkóborol a kakasuk, pirítós kenyeret sütnek a nagymamával, horgásznak az apukájával, és egy fiúval levelet gereblyéznek az iskolában. Karolina pedig cukrászdába megy, segít dekorálni a cukrásznak, Ewának, ellátogat az öccsével anyukájuk munkahelyére, de egy ízben egy elhagyatottnak látszó pincébe is bemászik. Valójában tehát a lányok mindennapjaiba láthatunk bele: a szüleikkel, nagyszüleikkel, a körülöttük lévő gyerekekkel és felnőttekkel való kapcsolatukba.
A kalandok során a főszereplők megtapasztalhatják, milyen, amikor elönti őket valamilyen érzelem (például a düh), és hogyan tudnak megnyugodni, esetleg jobb belátásra térni (mint például Zsuzsi, aki leszid egy fiút azért, mert azt hiszi, hogy az a hattyúkat zavarja, aztán ráeszmél, hogy rosszul ítélte meg a helyzetet, így bocsánatot kér tőle). Karolina esetében pedig a félelem, a bűntudat, a meg nem értettség érzése is tematizálódik. A kislány úgy érzi, sem a cserkészcsapata, sem az édesanyja nem fogadja el olyannak, amilyen. Azonban édesanyja (egyik) munkahelyére, a pálmaházba látogatva Adam bácsi növényekről szóló története által megérti, hogy mindenkinek mások az igényei, másra van szüksége, a lényeg az egymás felé fordulás: „[a fejemben vannak a tudnivalók,] mely növények kedvelik egymást és melyek nem; melyeknek van szüksége támogatásra – olyankor karóval megtámasztom őket; melyeket kell visszanyesni, hogy erősebben induljanak újra növekedésnek; melyikük szeretné, ha átültetném őket, hogy megkezdhessék életük új szakaszát. Vannak olyanok is, amiknek egyszerűen csak nyugalomra van szükségük” (116). További érdekes momentum, mikor Karolina anyukája elmeséli, hogy nem akar mindig csak anya lenni, van (és volt) egy élete, ami a gyerekektől független.
A felmerülő problémák tehát valamilyen formában a gyermek–felnőtt-tematikához kapcsolódnak, a magunkért és a tetteinkért vállalt felelősséghez, nemcsak a környezetünkkel szemben, hanem a társas kapcsolatainkban is (ezt tükrözheti, hogy Karolina anyja mindig azt mondja lányának, mielőtt az elindul városi felfedezőútjaira: „A magad ura vagy!”).
A könyvet hét és tizenegy év közötti fiataloknak ajánlják, és főhőseink is ilyen korban lehetnek (Zsuzsiról megtudjuk, hogy majdnem kilencéves). Egy olyan átmeneti időszakban vannak tehát, amikor már nem kisgyerekek, mint például Karolina öccse, Wojtek, hanem „nagyok”.
Ennek jó példája Zsuzsi feszengése a strandon az új fürdőruhájában: „A fürdőruha lila, elöl egy aranyszállal átszőtt egyszarvú van. Kicsit fura, hogy anyu szerint az unikornisos ruhadarab megfelelő egy nagylánynak… […] Most már mindig hordania kell a strandon ezt a kényelmetlen borzalmat? […] Hirtelen szörnyű gondolata támad: mi van, hogy ha ilyen nagynak lenni – kényelmetlen és gyötrelmes” (16). A lányok a maguk módján próbálnak megküzdeni az őket körül vevő világgal és megtalálni a helyüket a családi dinamikában is.
Az illusztráció remekül illik ehhez az „átmeneti korhoz”, melyben a kötet főszereplői vannak: Sásdi Laura rajzai nem túl gyerekesek, de nem is túl felnőttesek. Külön érdekesség, hogy az illusztrációkban ugyanazok a színek jelennek meg, mint Karolina szomszédjának óráján: „Az óra kék és narancs mozaikja úgy néz ki, mint a nap és az égbolt, a kis erkélyen biztosan meg lehet érezni a végtelen teret és a levegőt” (107). Ez a szimbolika utal arra is, hogy mindkét lány a saját szabadságának határait próbálgatja. A szöveg végi receptek pedig levélformában láthatók, rájátszva azokra a levelekre, amelyeket a két kislány küld egymásnak a történet során. Itt ismét annak lehetünk tanúi, hogy az olvasó beléphet a szöveg világába, magára ismerhet benne, azonosulhat a szereplőkkel. Ezt erősíti, hogy az őáltaluk kedvelt süteményeket maga is megsütheti.
A kötetben számomra csak néhány zavaró tényező volt: a sztereotípiák néha kicsit erősek
Az egyik jelenetben a lengyel kislány tenyerében ribizli van, a magyar kislány zsebében pedig egy paprika – így nevezik el egymást Ribiszkének és Paprykának. A történetek tanulságai pedig bizonyos esetekben szentenciózusak, patetikusak, például Karolina édesanyjának következő monológjában: „Ez a virágüzlet az a hely, ahol továbbra is Celinka lehetek, aki kiette a mákgubókból a mákot a nagymama kertjében, megnyerte a görkoriversenyeket […]. A tinédzserlány, aki a fürdőszobában sírt, mert leégette a frufruját a sütővassal, vagy az erdőben táncoló bolond” (94). Illetve, van egy-két kevésbé logikus jelenet: a szülők engedik a két kislányt egy elhagyatott házban éjszakázni, mikor a Balatonnál találkoznak.
Mindezzel együtt a Papryka és Ribiszke kedves könyv, melynek figuráival a gyerekek könnyen azonosulhatnak. Számos olyan probléma merül fel benne, amely az ajánlott korosztály számára is releváns lehet, ha nem is pontosan ugyanilyen formában.
Murzsa Tímea
Milena Wartecka-Ducki: Papryka és Ribiszke
Fordító: Vas Viktória
Illusztrátor: Sásdi Laura
Wonderland Alapítvány, 2022
132 oldal
3490 Ft