Vissza
  • 2023.11.30
  • MeseCentrum

A legszebb magyar nyelvű karácsonyi könyvek

A MeseCentrum karácsonyi válogatottja

Hét ünnepi-ünnepes történet a MeseCentrum szerzőinek listájában.

A MeseCentrum szerzői arra vállalkoztak, hogy a magyar nyelven megjelent adventi-karácsonyi kiadványokból olyan válogatást adnak közre, melyben az elmúlt években, évtizedekben megjelent legszebb, azaz számukra a legtöbbet jelentő ünnepi történetek sorakoznak. Könyvek és színdarabok, novellák, versek: mesék a MeseCentrum ünnepi válogatottjában. A listázott művekhez egy-egy rövid ajánló is társul.

A lista

Csukás István: Diótörőcske 

Gimesi Dóra – Maurice Maeterlinck – Rofusz Kinga: A kék madár

Mészöly Ágnes – Rofusz Kinga: Hófehér karácsony

Dr. Seuss: A Grincs

Thompson, Emma: Jim káprázatos karácsonya

Varró Dániel: Diótörő

Visky András: Betlehemi éjszaka

Visky András: Betlehemi éjszaka

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-02

Szeretem, mikor a jól ismert bibliai történeteket valamelyik mellékszereplő szemszögéből meséli újra valaki. Így tett Visky András is, aki Betlehemi éjszaka című meséjében Bari ben Bárányt és Bence ben Juhot szólaltatja meg. Párbeszédüket a feláldoztatástól való félelem árnyékolja be, ám egyszer csak megjelenik egy angyal. A Messiás születésének örömhírét hozza, aki számukra is szabadítást hoz: többé nem kell attól tartaniuk, hogy valaki feláldozza őket. Az evangélium mintegy „alulnézetből” fogalmazódik meg itt, a gyerekek számára is érthető, befogadható módon, de nem szájbarágósan. Különösen tetszik, hogy az alapvetően komoly hangvételt a szerző a bárányok humoros névadásával oldotta. A rövid mese ezen kívül is sok apró felfedeznivalót kínál – mindenkinek ajánlom, nálunk karácsonyi „kötelező” lesz!

(Visky András: Betlehemi éjszaka, Koinóniai Kiadó, 2001) A szöveg elérhető ITT.

Lovas Anett Csilla

Csukás István: Diótörőcske

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-03

A felsorolhatatlanul sok feldolgozásban ismert és évről évre előkerülő Diótörő számomra kedves változatát ajánlom, az egyik legnagyobb magyar meseíró, Csukás István Diótörőcskéjét. A szöveg a belőle készült színházi előadás bemutatójával egy időben jelent meg a Móra gondozásában, a kiadó jelzi is, hogy ez a kötet a magyar gyerekirodalom nagy klasszikusának utolsó műve. A verses mesejátéknak csak kiindulópontja volt E. T. A. Hoffmann 1816-ban írt Diótörő és egérkirály című klasszikusa. Csukás István nem azt mondja, hogy a történet abban az időben játszódik, amikor gyerekként az „azt hisszük, hogy” világában élünk – számára a gyerekkor világa, a fantázia és beleérzés tájai valóságosak. Talán ezért is lesz otthonos az a hely, melyet megteremt, lakjon benne akár Süsü, a sárkány, Pom Pom, egy szürke kis csacsi vagy a Keménykalap és krumpliorr szereplői. És mert tartotta magát saját elvéhez a gyerekirodalommal kapcsolatban: „A gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak még egy kicsit jobban, mert nekik jobb a memóriájuk, jobb a képzelőerejük, jobb a felfogóképességük.” A Diótörőcske hősei egy kislány, egy kisfiú meg néhány, a karácsonyfa alatt felejtett játék, története egy közösség formálódásának meséje. A karácsonyi hangulatot nemcsak a történet színhelyéül szolgáló karácsonyfa és környéke miatt érezhetjük, hanem azért is, mert végig az a szó a fő téma, mely a karácsony kapcsán unásig sokszor hangzik el, de amelyet leírva/kimondva egyszer sem (!) találunk a szövegben. (Most sem írom le.)

Egymás elfogadása, az odafigyelés, a bajtársiasság, a közösség nem deklarációkban, hanem tettekben mutatkozik meg. Csukás István mindezt egyszerűen, didaxistól mentes lírai hétköznapisággal írja meg, amihez a szerzőre jellemző humor is hozzájárul. Bölecz Lilla illusztrátor hangulatfestő képei a sötétség és a fény küzdelmét is ötletesen mutatják be, s a rajzok eközben elmesélik, hogy a karácsonyfával a háttérben miként válik egyre fontosabbá a szereplők személye: az első képeken hőseink még kicsik, míg a mese végére mesebeli valós nagyságuk lesz meghatározó. Pont, mint abban a két karácsonyi történetben, mely az ünnep eredetéhez és lényegéhez tudja közelíteni az egész családot. (Csukás István: Diótörőcske. Ill. Bölecz Lilla. Budapest: Móra Könyvkiadó, 2021)

Nagygéci Kovács József

 

Varró Dániel: Diótörő

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-01

„Van benne királynő, király is, / egy királylány meg egy rivális / egércsalád, // ami mindent mohón befaldos, / s egy egérboszorkány, ki sajnos / elég csalárd. // Mi az a nagy veszély, mi leskel? / S ki az a délceg óramester, / ki színre lép? // Ha nem rosszalkodtok direkte, / elmondom én itt most tinektek / e kis mesét.”

Ha karácsony, akkor Diótörő!

Diótörő története nélkül elképzelhetetlen a karácsonyi készülődés. Különféle feldolgozásai operába és színházba csábítanak, a kirakatokban délceg fabábuk várják, hogy megelevenedhessenek, ám maga a szöveg többnyire a könyvespolcon porosodik. E. T. A. Hoffmann Diótörő és egérkirálya a német romantika kiváló darabja, s bár Varró Dániel rímbe szedve, Szegedi Katalin csodálatos rajzaival már a legkisebbek számára is élvezhető, új köntösbe bújtatta, én most az eredeti, 1816-ban megjelent „félelmetes” mesét ajánlom. A klasszikus karácsonyi történetekben a szereteten, a szegénységen és szenvedésen van a hangsúly, Hoffmann viszont ezúttal is a rá jellemző misztikumra építi fel a mű vázát. Zseniálisan mossa össze a valóság és a képzelet világát, ezernyi értelmezési lehetőségnek teret engedve, és az utolsó mondatig bizonytalanságban tartva olvasóját. A karácsonyi ajándékozás meghitt idilljéből rémálomszerű vizekre evezve mesél bátorságról, önfeláldozásról, az elesettek védelmezéséről és a szeretet teremtő erejéről. (Varró Dániel. Diótörő. Ill. Szegedi Katalin. Jelenkor Kiadó, 2020)

Pataki Mónika Lilla

Gimesi Dóra – Maurice Maeterlinck – Rofusz Kinga: A kék madár

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-04

Mint oly sokaknak, az adventi időszak számomra is egyet jelent a karácsonyi mesékkel. Épp ezért nehéz volt kiválasztani közülük a kedvencemet, mert egyiket ezért szeretem, a másikat meg azért. Végül egy olyan könyvre esett a választásom, amely egyszerre klasszikus, mégis kortárs; világirodalmi alkotás, de magyar szerző tollából olvashatjuk újramesélve; karácsonykor játszódik, de a történet kitekint az ünnep keretei közül, így szerezve örök aktualitást a szövegnek. Ez a boldogság kereséséről szóló, felnőtt, gyerek számára egyaránt varázslatos könyv Gimesi Dóra A kék madár című kötete, amely Maurice Maeterlinck azonos című műve nyomán született, és amelyhez Rofusz Kinga alkotott álomszerű, titokzatos, gyönyörű illusztrációkat.

(Gimesi Dóra – Maurice Maeterlinck – Rofusz Kinga. A kék madár. Cerkabella Kiadó, 2020)

Csörgei Andrea

 

Emma Thompson: Jim káprázatos karácsonya

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-05

Könyvtárba macskát, múzeumba kutyát!

A Pagony gondozásában pár hete megjelent mesekönyv első ránézésre óvodáskorúaknak szól. Aki azonban ezt a rövid, ám igazi angol humorral fűszerezett történetet elolvassa, rájön, hogy az Oscar-díjas Emma Thompson meséje minden korosztály számára örömet szerez, s olyan értékekről mesél, mint a szeretetet, az odaadás, a barátság, az állatokat és embereket egyaránt megillető tisztelet, az ajándékozás és a közös (karácsonyi) ünneplés öröme. Főhősünk, Jim egy bozontos, sokszor túlságosan is hangos múzeumi kutya, aki napközben gazdája, Sir Albert Cole igazgató társaságában járja a múzeumot, leveleket szállít, és hangos ugatással veri fel a termek csendjét. Éjjel azonban – beszabadulva a könyvtárszobába – a könyveket bújja (és ebben nem akadályozza meg az sem, hogy az egyik szemére már alig lát). Ilyenkor kezdeményez reménytelennek hitt beszélgetéseket a festményeken lakó kutyákkal is. Egy szép napon Jim megtisztelő feladatot kap: ő lehet az, aki gazdája új találmányát, a karácsonyi képeslapot eljuttatja Viktória királynőnek és családjának. Az emlékezetes látogatás során Jim nemcsak azt élheti át, hogy a királynő is ember, hanem egy véletlen folytán birtokába kerül Albert herceg varázslatos fél szemüvege is… Emma Thompson zseniális, a valós és fiktív elemeket bájosan elegyítő meséje (hiszen Jim valóban létezett, szolgálatát emléktábla is őrzi a Victoria & Albert Museum falán) a sokatok által kedvelt Axel Scheffler rajzaival válik örömteli karácsonyi történetté; a fordító, Rét Viktória jóvoltából pedig magyarul is izgalmas olvasmánnyá. Az óvodáskorúaknak közös mesélésre, a kezdő olvasók számára önálló olvasásra ajánlott kötet a felnőttek szívét is megdobogtatja: igazi karácsonyi csemegéje lehet a jóféle, értékes történetek kedvelőinek.

(Emma Thompson – Axel Scheffler. Jim káprázatos karácsonya. Ford. Rét Viktória. Pagony Kiadó, 2023. 76 oldal)

Bakó Kata

Mészöly Ágnes – Rofusz Kinga: Hófehér karácsony

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-07

A legjobb karácsonyi gyerekkönyv az, amelyiknek a láttán mézeskalácsos, csillagszórós fenyőillatot érzünk, szívünk megtelik melegséggel, lelkünk nyugalommal és szeretettel. Gyerekkoromtól ilyen a számomra Zdenek Miller és Eduard Petiska története: A világ leggazdagabb verebe. Igaz, ennek a mesének – a télen kívül – a karácsonyhoz csak annyi köze van, hogy akkor kaptam, ezért mindig ünnepi hangulatom lesz, ha a kezembe kerül.

Van azért olyan igazi, karácsonyos gyerekkönyvem is, amelyik hozzánőtt az ünnephez, ez azonban már felnőttként, kétgyerekes apaként varázsolt el, tíz esztendővel ezelőtt. Akkor, 2013-ban jelent meg ugyanis Mészöly Ágnes és Rofusz Kinga Hófehér karácsony című alkotása, amely nem csupán hamisítatlan kortárs mesekönyv, hanem igazi karácsonyos is. A történet a világ legvarázslatosabb helyén játszódik: nagyinál vidéken, a Bakony-mélyi kis faluban, amely „úgy bújt meg a fehér tetejű hegyek lábainál, ahogy kormos macska dörgölődzik a korán kelő péklegény lábához”. Azazhogy játszódna, hiszen ahhoz oda kellene jutni, ám Takács néni nagyvárosból érkező unokái elé nem várt akadály tornyosul: a zuhogó hó. Senki sem sejti, hogy miközben Fuvaros Jocó az IFÁ-jával segíteni indul a hegyek közt kanyargó úton, fenn, a fellegekben is akadályba ütközik az ajándékszállító Karácsonyi Angyalok légikocsija: leáll a propellereket hajtó lélekmotor… az izgalmas, több szálon futó történetet Rofusz Kinga magukkal ragadó festményei gazdagítják, így a könyv ajándék díszcsomagolás nélkül is jól mutat. Garantálom, hogy évtized(ek) múltán is órákig nézegethető, megmosolyogtató és lélekmelengető kötet marad.   

(Mészöly Ágnes. Hófehér karácsony. Ill. Rofusz Kinga. Cerkabella Kiadó, 2013)

Nyulász Péter

Dr. Seuss: A Grincs - Tandori Dezső fordításában

karacsonyi_23_ legjobb szelkcio-06

Ha van is valahol az emberben egy fikarcnyi Grincs vagy Ebenezer Scrooge, ilyenkor, az ünnepek előtt, akár alatt, azt valahol el lehet fogadni… vagy legalább megérteni. A legendás gazfickó vagy negatív karakter a történetben egyedül száll szembe az ünneplő tömegekkel, de valójában az év legfontosabb ünnepe körül mind többünkben felismerhető ez az árnyalat. 

Nagyon szerettem dr. Seusstól A Grincset, angolul kimondottan élveztem, mikor először olvastam. Leginkább az tetszik, hogy rámutat: vannak, akik nem tudnak valamiért azonosulni az ünneppel. Majd az okára is. Gonosz terve ellenére Kikfala lakói mégis boldogan ünneplik a karácsonyt. Tudom, hogy fura választás, viszont grafikailag  eléggé eltér a megszokott karácsonyi kötelező elemektől, bár minden elem megvan hozzá Kikfala lakosságánál. Piros foltok és fekete vonalak, és kész is a hangulat. Bár tudom, hogy egész kopárnak tűnhet; egy képekkel túlstimulált világban ez a hangulat nem visszás, hanem megnyugtató. Felnőtt fejjel vonzódom  azon történetekhez, ahol az írás nyomán megtalálom a saját magam csibészét, majd jól a helyére tehetem.

A '90-es években nagy szórásban érkezett hozzánk a rengeteg amerikai akril mű rénszarvas, csilivili angyalhajas, fényes, gyertyás, mézeskalácsos, piros zöld arany -- olyan sok volt, hogy nem tudtam vele mit kezdeni sem képileg, sem tartalmilag. A csibész Grincs volt a kapaszkodó. Előtte nem emlékszem, miféle karácsonyos könyvekkel bővült a lelkem, de ez a történet akkor kimentette a karácsonyt.

(Dr. Seuss: A Grincs, fordította: Tandori Dezső, Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2021)

Orosz Annabella