Négy gyerekhős – de egyik sem hozza a tökéletes, klasszikus, szabályos mintát, mint amit elképzelünk
Apa, anya, gyerekek, de szabadságuk és gyerekségük valódisága többet segít az élet fajsúlyos és kevésbé fajsúlyos problémáival szemben, mint bármelyik tanítókölteménynek álcázott erkölcsi prédikáció. Boldog gyereknapot nekünk!
Szabad gyermek tényleg csak a mesében létezik
De olvasni róla legalább olyan üdítő, mint átadni az üzenetet a következő nemzedék számára: van választásod!
Aki most összehúzza a szemöldökét a szabadság és a gyerekek kapcsán kialakult véleményem miatt, azt megajándékozom a „dadus-tempó” fogalmával, melyet Lackfi János hozott a köztudatba.
A „dadus-tempó” szellemi égisze alatt született alkotások nem tűrik az olyan rizikós témákat, mint a pisi-kaki, a halál és a szex, a megszokottól eltérő emberi kapcsolatok – nem is beszélve a szabadságról, ami aztán valóban kockázatos terület – különösen a gyerekekre nézve.
Mi lesz, ha túl korán kiszagolják, mit is jelenthet valójában?!
Négy klasszikus meseregényt ajánlunk a bátor szülőknek és a boldogságra meg szabadságra vágyó gyerekeiknek, hogy közelebb kerüljenek a témához.
Titi – a holland „mintapéldány”
Hol máshol keresnénk a szabadságot először, mint a holland gyerekirodalomban? Ahogy a nemzet jellegéből adódóan már a terhességet és a szülést sem betegségként tartják számon, mivel ezekhez nem kötelező képzettársítás a kórház, úgy a gyerekség megélésének is több köze van az egészséghez – biciklizni például a szülői túlféltés atombiztos védőfelszerelése nélkül: ehhez a lehetőséghez hollandnak kell születni.
Annie M. G. Schmidtnek, aki református lelkészgyerekként nevelkedett, számtalan emblematikus pöttömöt köszönhetünk – meg is hálálták ezt neki egyébként a létező legrangosabb gyermekirodalmi, a Hans Christian Andersen-díjjal.
Közülük személyes kedvencünk Titi, a jószívű és segítőkész, bátor kisfiú, akinek nem volt hol laknia, de szerencsére beköltözhetett egy toronyház tetején lévő üres szobába, hogy aztán barátokat szerezve szembe tudjon nézni az ellenségekkel is – először személyes, majd társadalmi szinten, sok humorral, és Fiep Westendorpnak köszönhetően remek illusztrációkkal.
Fellélegzik az ember, amikor a környezettudatosság nem csupán a didaxis sok esetben rém egyszerű szintjén van irodalomnak álcázva.
A Titi-köteteket az öt–tíz éves korosztálynak ajánljuk akár önálló olvasásra is.
Pippi – a szabadság erősíti a felelősséget
Szabad levegő és a koszhoz való jog – bólogatnak a gyerekpszichológusok, de vajon mit szólnak, ha megjelenik Harisnyás Pippi, aki a mai napig képes megosztani a kritikusok és a mentális szakemberek társadalmát is? Astrid Lindgren tízéves lányának írta a meseregényt a világ legerősebb és legszabálytalanabb kislányáról, aki még ráadásul hazudni is képes – és ezt beismerni is, de ami még jobb, közben nem is szégyelli magát. Akkor sem, amikor a viselkedése köszönőviszonyban sincs az illemkódex szabályaival – de éppen ez a szégyentől mentes állapot az, amiben nem jön zavarba, ha teszem azt életet kell menteni: nem kell tűzoltó, mentő, rendőr: elég lesz ide a Pippi is! – a felkiáltáshoz társuló lendülettel pedig meg is menti az égő házban, fa tetején vagy bármely magaslaton rekedt csemetét.
Nyolcévesnél idősebbek első önálló olvasmányai között a helye.
Momo – az eltűnt idő nyomában
Michael Endét nem a német kritikusok üldözték Olaszországba, de tény, hogy első hatalmas sikerű gyerekregénye ott született, ahová az ítészek szerint a valóság elől menekült – mégis itt alkotta meg azt a művet, amelyre saját hazája nem volt nyitott. Az olasz időkezelés szabadsága egyébként beláthatóan éltetőbb talaja lehetett a Momo világának, ami már alcímében is éppen eleget tesz hozzá ehhez a gondolathoz: „Furcsa történet az időtolvajokról és a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt”.
Kilétünk meghatározója, fontossági sorrendünk mutatója az idő – s ahogy ennek az árvaházból szökött, férfikabátban, mezítlábasan didergő borzas kislánynak, Momónak van türelme meghallgatni az embereket, olyasmit enged megérteni a szabadságról, amire itt és most is égető szükségünk van.
Üljünk fel erre a gondolatra: van, akinek a jelenlétében megáll az idő, és kibékülnek a haragosok – ebben a könyvben épp egy kislány, de a könyvön túl is a jónak és rossznak ugyanaz a párharca tapasztalható, mint könyvön innen; ezért érdemes elidőzni kilenc évesnél idősebb gyermekünkkel együtt Ende mágikus realizmussal operáló regényének világában.
Lala – az emberszívű tündér
A magyar lélek számára komor, sűrű szövésű, nehéz anyag a szabadság, lényegét tekintve biztosan bele kell halni – más módon ezen az égövön egyszerűen nem értelmezhető.
Szabó Magda, az egyik legtöbbet fordított, női sorsokat feltáró író második gyerekregénye a Tündér Lala – ahol a főhős szintén nem büszkélkedhet szabályos családi kapcsolatokkal: tündérkirálynő anyukájának ő volt a koronázási ajándéka – kíváncsi, szabálytalan, tele olyan ötletekkel, melyek rendes tündérnek nem jutnának az eszébe: például önzetlenül segíteni szeretne egy embergyereken a kényelme, kiváltságai elvesztése árán is.
A közvélemény szerint persze elrugaszkodott gondolkodásának, neveletlenségének egyetlen oka az apátlanság, ugye – ami meglehetősen szorult helyzetbe hozza Lala anyukáját, s ekkor látszik meg igazán, hogy a gyermek kész feláldozni magát azért, hogy az édesanyját boldognak tudja.
Hatéves kor feletti tündéreknek ideális, szülővel együtt olvasva – mert mint minden igazán jelentős alkotás –, ez a történet a felnőtteket is megszólítja.
A boldog és szabad gyerekekben lakozik a jövő záloga, adjuk meg hát nekik az időt és a türelmet a közös meseolvasásra, mert sokkal hamarabb elszökik a gyerekkor mesék nélkül, mint gondolnánk! Legyen minden nap mesenap, és minden nap gyereknap!
Parti Judit