Vissza
  • 2022.05.31
  • MeseCentrum

Versverseny Debrecenben

Íme, itt a kiváló bizonyíték arra, hogy a versírás még a mai kiskamaszokat is versenyzésre készteti.

A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve 2022 márciusában versíró pályázatot hirdetett gyermekek számára. A felhívás a 10–14 éves fiatalokat célozta meg, a téma pedig a tavasz volt.

Eredetileg helyi, Debrecen és környéki versíró pályázatban gondolkodtunk, de szájról szájra terjedve olyan népszerűségnek örvendett a kiírás, hogy végül országos szintűvé terjesztettük ki – mondta Mátrai-Nagy Andrea kreatív igazgató. – Nagyon meglepődtünk a beérkezett versek számán, azon pedig főképp, hogy még a határon túlról, például Zentáról 12 alsó tagozatos kisgyermektől is kaptunk munkákat. Volt, aki öt-hat verset is küldött, s olyan gyermek is akadt, aki már évek óta őrizte az alkotását a fiókban, csak a megfelelő pillanatra várva; eddig nem mert vele a nyilvánosság elég állni.”  

A felhívásra összesen százhat vers érkezett nyolcvan alkotótól. A debreceni pályázók mellett Szegedről, Monorról, Békéscsabáról és Létavértesről is kaptak alkotásokat. Két határon túli településről, a szerbiai Zentáról és a romániai Csíkdánfalváról is küldtek pályaműveket a gyerekek. 

A beérkezett alkotásokat a debreceni Maticska Jenő Alkotó és Képzőművészeti Kör Irodalmi szekciójának költői, írói zsűrizték.

Az IGYIC is felajánlott a Felhőpárna című antológiából néhány példányt a díjazottaknak, és most az első három helyezett versét is közöljük.

Bodolai Márk a debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola 5. osztályos tanulója lett az első helyezett,  jutalma egy tablet volt.

Bodolai Márk: A tavasz (Debrecen) 

A tavasz 

Itt a tavasz, ébred az erdő! 
Nincs az égen sötét felhő! 
Süt a nap és szép a világ! 
Minden ágon rügy és virág! 
  
Nézd, az avar mocorog! 
Mi az, ami ott mozog? 
Csak pici orrát látom, 
De biztos süni az, a barátom.

További helyezettek, akik könyvekből álló ajándékcsomagot vehettek át:  

Mikáczó-Nagy Bendegúz: Ébredés (Debrecen) 

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-02

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-03

Sass Edit Dóra: Édes álom (Debrecen) 

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-01

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-02

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-03

Farkas Vera: Tavaszi élőkép (Dunakeszi) 

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-01

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-02

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-03

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-04

Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója díjazott versek-05


A díjazottak nyereményeiket a „Virágok városa Debrecen” című családi program keretében vehették át. Dr. Puskás István Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális ügyekért felelős alpolgármestere gratulált minden résztvevőnek. 

A cikk forrása