A Csirimojó Kiadó jóvoltából az idei Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon három cseh alkotóval találkozhattunk
Közülük ketten az Egy nagyotmondó fabábu vidám históriája című könyv szerzői: Vojtĕch Mašek a kötet írója, Chrudoš Valoušek pedig a szöveg illusztrátora. A Klauzál13-ban rendezett kiállítás pénteki megnyitóját követően Révész Emese művészettörténész beszélgetett az alkotókkal, majd szombaton workshopok várták az érdeklődőket.
A 2017-ben létrejött Csirimojó hitvallása, hogy „a legszebb és legtartalmasabb, eredetileg külföldön megjelent könyveket” hozzák el nekünk – mint írják: „A környező országok kis kiadóival együttműködve szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást.”
„Nem voltam ám én mindig Fajankó”
A 2022-ben J. Hahn Zsuzsanna remek fordításában magyarul is megjelent kötet hazánkban ritka, formabontó kiadás mind a tartalmat, mind a külalakot illetően: a könyv művészi albumot idéző, nagyalakú formát kapott, rengeteg, sokszor kétoldalas, poszternek tetsző illusztrációval, melyek éles kontrasztot alkotnak a fejezetkezdő kisebb iniciálékkal. A szerzők szerint azért láthatott Prágában napvilágot ez az igényes, művészi színvonalú (tehát költséges) kiadás, mert a Baobab kiadó tulajdonosai maguk is művészek: Juraj Horváth grafikus, illusztrátor, Teresa pedig író.
Mindketten fontosnak tartják, hogy az általuk kiadott könyvek kompromisszumok nélkül készüljenek el.
A történet Pinokkió-átirat, de a cseh mesevilág Ottókáját (Otesánek) is megidézi
Noha az eredetit is mindenhol másképp mesélik, ez a kötet alapjaiban tér el Carlo Collodi 1883-as művétől. Az egyik legfőbb különbség, hogy jelen kötet főhőse, Fajankó nem rosszalkodó gyermekként bukkan fel, a húsz fejezeten át tartó abszurd és olykor brutális eseményeknek csupán elszenvedője. („Ha tudná, hogy mi maga, vagy legalább, hogy mi nem, úgy más volna, de így…”) A kötetről Révész Emese írt izgalmas ajánlót, amelyet ITT olvashattok el.
Maga a szöveg is merész, abszurd humorral és nagy adag iróniával reflektál a világra.
(Főhősünk a 13. fejezetben majdnem elnök lesz: „Az elnöknek bábunak kell lennie. De olyan bábunak, amelyik nem beszél. Másoknak kell beszélniük helyette.”)
A szürrealitás talaján
Mašek (1977) forgatókönyv-, képregény- és prózaíró, a prágai FAMU-n tanult forgatókönyvírást, emellett színdarabokat és képregényeket is ír, számos díjjal büszkélkedhet. Valoušeket (1960) „a linómetszés nagymesterének” tartják hazájában, ám emellett teljesen hétköznapi munkákból él. 2019-ben a fenti kötetért nekik ítélték a neves Bologna Ragazzi Award-díjat.
A köztük lévő szoros összhangot reprezentálja Fajankó története is, amelyet párhuzamosan alkottak, tökéletes egységet hozva létre. Az ötlet a Baobab kiadó vezetőjétől, Juraj Horváthtól származik, aki ismerve őket, kimondottan kettejüket kérte fel egy Pinokkió-képregény kidolgozására. A téma és a forma tehát adott volt, ám a megvalósításban szabad kezet kaptak, a részleteket illetően közösen döntöttek. Az első szövegváltozat viszonylag gyorsan összeállt, Mašek tudat alatt figyelembe vette Valoušek képi világát, aki viszont kezdetben kétségbeesve kutakodott antikvár Pinokkió-ábrázolások után. Ám mivel a Collodi-jogokat nem sikerült megszerezni, biztossá vált, hogy nem klasszikus Pinokkió-szöveg születik, így Valoušek is szárnyra kapott: eltervezte, hogy a húszas-harmincas évek grafikáját idéző képeket készít, s a szöveg adta lehetőségeken túl saját stílusjegyeit, bizonyos strukturális mintázatokat is belecsempész az illusztrációkba (például amikor a mesebeli farönk alakját metszette, alá valódi falenyomatot helyezett).
Gyerekeknek nem való?
A beszélgetés kitért a horrorisztikus gyerekkönyvekre is, hiszen Fajankó története néhol gyomorforgató, még ha nem is annyira, mint az eredeti szöveg. Mašek szerint Macourek is elég morbid és kegyetlen, elbeszélésmódjával mégis kapcsolódik a gyerekekhez. Elmesélte azt is, hogy a horror gyerekkora óta az élete része, első irodalmi élménye ugyanis az édesanyja által felolvasott Drakula, amelyhez a film fotóit csatolták.
Hisz abban, hogy „a gyerekek képesek befogadni és feldolgozni őrültebb dolgokat is: ha megfelelően kapcsolódik az ő világlátásukhoz, akkor nem annyira veszélyes, hanem inkább szórakoztató lesz számukra”.
Valoušeknek nagy szerepe van abban, hogyan mutatja be a gyerekeknek például Fajankó feldarabolását. Úgy véli, nem cél mindenkinek megfelelni, hiszen amint egy adott játék tetszik az egyik gyereknek, míg a másiknak nem, ez a könyvekkel is ugyanígy van, ráadásul a való életben sokkal szörnyűbb dolgokkal szembesül(het)nek. Révész Emese szerint a könyv nagyon bátor, és mindvégig ott a pozitív üzenet, miszerint „akármi is történik az emberrel, mindig lábra tud állni”.
Ritkán ad interjút
Valoušek egyébként bájosan nem tulajdonít jelentőséget a díjainak. Fajankó világhírűvé tette őket, amin csodálkozott, de hétköznapi munkájában egyáltalán nem befolyásolja: úgy gondolja, megtisztelő az ilyesféle elismerés, de az élete a megszokott mederben folyik tovább, interjúkat nem is igen ad, mivel a munkahelyi ebédszüneteit kell erre áldoznia. (ITT olvasható vele egy angol nyelvű interjú, ahol többek között erről is mesél.)
(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)
A prágai Iparművészeti Főiskola monumentális festészet szakára járt, ennek ellenére gyerekkora óta közel áll hozzá a grafika. Úgy tartja, mindegy, hogy az ember 6×4 méteres valamit készít, vagy egy bélyegnyi méretűt, a nagy festmény is lehet rossz, ahogy a kisebb jobb, ha van mondanivalója, hiszen ettől monumentális. Bár az illusztráció mint alkalmazott művészeti ág jóval kötöttebb, itt is remekül ki tud teljesedni.
Valoušek minden illusztrációja fekete-fehér linómetszet, amelyeket később Juraj Horváth, szerzői módon (Valoušek teljes bizalmát élvezve) digitálisan színezett. Bár a nagy méretű monokróm metszetek önmagukban is elsöprő erejűek, a kötet színei újabb jelentésrétegekkel ruházzák fel a történetet – ahogy Révész Emese fogalmazott: szinte „rákiabálnak” az olvasóra.
Az elmúlt húsz év alkotásai
Sajnos a kiállításmegnyitót lekéstem, ám másnap a Csirimojó kedves munkatársai, Peťovská Flóra és Farkas Zsolt rögtönzött tárlatvezetést tartott gyermekeimnek és nekem, bemutatva Valoušek izgalmas művészeti nézőpontjait, és magával ragadó lelkesedésüknek hála az egyes képek humoros vagy épp elgondolkodtató történeteit is meghallgathattuk. A Fajankó linómetszetein túl ugyanis jó néhány egyéb műalkotás is a falakra került. (A kiállítás május 25-ig tekinthető meg a Klauzál 13-ban.)
Az alkotó sajátos humorát tükrözi például a Szentháromság című kép, melyen a monokróm háttérből három, szintén monokróm, csipkére emlékeztető mintázatú piszoár emelkedik ki, ám nagyon izgalmas a színes sorokra festett szöveg is, amely, mint kiderült, egy gombareceptet avanzsál műalkotássá. De Valoušek készített lenyomatot apja fürdőnadrágjáról, valamint az általa lenyűgözőnek ítélt, kidobott kartondobozok „kifeszített” testét is megörökítette. Máskor mészkőbányában gyűjtött köveket fúrt és festett, amelyek lenyomatából a PRINT (nyomtatás) szó olvasható ki. Egy másik képen apró, színes pöttyök felett láthatunk nagyobb, különböző színű fatörzskeresztmetszeteket, amelyek ujjlenyomatokra emlékeztetnek, míg alatta fekete háttéren különböző vastagságú függőleges vonalként húzódó, szintén színes fatörzsek imitálják a fogyasztói társadalomra jellemző vonalkódot.
Szilvamag, farönk, bábu
Visszatérve a kötetre, az Egy nagyotmondó fabábu vidám históriájának cseh címe az átváltozásokra helyezi a hangsúlyt: Bábu, szilvamag, szilva, farönk és újra bábu (Panáček, Pecka, švestka, poleno a zase Panáček, Baobab, Prága, 2018), s ez a tematika szőtte át a Kocsispéter Kata által tartott családias hangulatú workshopot is, ahol gyerekek és felnőttek „faraghattak” fa(vagyis papír)jankót. A történettel párhuzamosan a mi bábunk is folyamatos változáson esett át: egy darabban kezdte pályafutását, míg az apró kezek színessé varázsolták a fekete-fehér rajzot, majd kíméletlenül öt darabra kaszaboltuk, hogy aztán ismét egésszé állítsuk össze. A végeredmény pedig egy „életre kelt”, mozgatható bábu lett.
Fotók és szöveg: Pataki Mónika Lilla