Vissza
  • 2022.05.18
  • Veress Gyöngyi

Szakmai nap Orosházán az IGYIC részvételével

Veress Gyöngyi beszámolója.

A Petőfi Media Group Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centruma (IGYIC) nemrégiben részt vett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) védnökségével szervezett szakmai napon Orosházán, melynek helyszíne a Justh Zsigmond Városi Könyvtár volt.

(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)

A Gyermekkönyvtáros Szekció által szervezett szakmai találkozón – amit a pandémia miatt több alkalommal is el kellett halasztani – Szecseiné Pápa Judit szekcióelnök és Dávid Zoltán orosházi polgármester köszöntötte az ország minden részéről érkező könyvtáros kollégákat s a többi szakmabeli vendéget.

Buzai Csaba könyvtárigazgató alapos előadásban mutatta be a Justh Zsigmond Városi Könyvtárat, a könyvtárélet mindennapjait, a kollégák tevékenységét a pandémiás időszakban, amikor mozgó könyvtárrá alakultak, hogy minél több emberhez eljuttathassák a könyveket, és megtudhattuk, hogy besegítettek az oltásregisztrációkba is.

Az orosházi könyvtárosok által összeállított gyerek- és családi programok között akad olyan, a különböző generációkat összekötő kezdeményezés is, amelyben gyerekek tartanak nyugdíjasoknak informatikai képzést a könyvtár területén.  

Az IGYIC-et három kolléga, dr. Harmath Artemisz, Nyulász Péter és Veress Gyöngyi képviselte a szakmai eseményen: dr. Harmath Artemisz programvezető remek kiselőadásban mutatta be a szervezetet, kitérve a Centrum tevékenységének különböző aspektusaira, a jelenlévők belenézhettek a Meseterasz című gyerekirodalmi videókritika-sorozat egyes részeibe, megismerkedhettek a Vadlazac pedagógiai workshoppal, és egy csimborasszós zenés verset is meghallgattak.

A programsorozat egy molynyomozós játékkal folytatódott: a résztvevők négy csapatban kitartóan bejárták a Városi Könyvtár zegzugait, hogy megfejtsék az összes találós kérdést – a játékot Hagymásiné Lazanyecz Anikó és Tengerics Éva gyermekkönyvtárosok állították össze.

(A képre kattintva megnyílik a lapozható galéria)

Ezt követően átadták a 2021-es VándorBagoly-díjat: online jelentkeztek be a friss VándorBagoly-díjasok – Endrédiné Szabó Erika (Nagy Károly Városi Könyvtár, Bicske) és kollégái.

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár megvendégelte a résztvevőket, az ebédszünet után pedig városnézéssel folytatódott a szakmai nap.

 Veress Gyöngyi

Fotók forrása: ITT