Vissza
  • 2022.06.17
  • Wittmann Ildikó

Nyárbontogató szünidő

Wittmann Ildikó programajánlója.

MESE

Mesék Éjszakája a B32-ben

A Metamorphoses Alapítvány negyedik alkalommal szervezi meg a Mesék Éjszakáját, ezúttal a B32 Kultúrtérben, valamint a Gellérthegyen. 16 órától gyerekeknek, 17.30-tól felnőtteknek szól a mese szombaton, június 18-án. Legyen egy nap minden évben a meséké, érdemes bekapcsolódni!

Részletek: ITT

KÖNYV

Aranyréce

Ezzel a címmel jelentek meg a Hagyományok Háza gondozásában mesék, mondák, történetek Moldvából kötetformában. A válogatás a magyarfalusi származású költő, író, folklorista Iancu Laura több évtizednyi néprajzi gyűjtéséből származik. A kötetben tizenhárom tündérmese, hat egyéb mese, két eredetmonda és egy anekdota kapott helyet hiteles, szó szerinti lejegyzésben.

Emellett a kiadvány hangzó mellékletet és eredeti helyszíneken készült hangfelvételeket is tartalmaz.  

A kötet ITT rendelhető meg

KÖNYVTÁR

Kedvezmény egyedülálló szülőknek az egri könyvtárban

Az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtárba ezentúl az egyedülálló szülők ötven százalék kedvezménnyel iratkozhatnak be. A Norma Alapítvány által működtetett Egyedülálló Szülők Klubja és a könyvtár megállapodása értelmében a kedvezményt az egyedülálló szülőknek szóló kártyával lehet érvényesíteni. Úgy tűnik, mindez csak a kezdet a későbbi szorosabb együttműködéshez, közös programokhoz.

A hír forrása: ITT

KÉZMŰVES

Kalandos művészeti foglalkozás gyerekeknek

A Wonderland Alapítvány nemrég megjelent könyve a Kerékpárral Afrikában – Igaz történet mutatkozik be vasárnap a Massolit Books & Caféban. Egy lengyel utazó, Kazimierz Nowak izgalmas útját ismerhetik meg a gyerekek Afrikából, a Szaharából, ezután pedig a sivatagot is megformázzák, amely érdekes módon tele van élőlényekkel. A program díjtalan – a Lengyel Irodalmi Tavasz programsorozat keretében valósul meg a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával –, de regisztrációhoz kötött.

Részletek: ITT 

Nyárbontogató Fesztiválhét a Kollázsban

Verőcén nyílt ez a mesés hely, és igazi szünidei hangulatba hoznak mindenkit a programjaik június 21. és 25. között: lesz cianotípia-műhely, ex libris tárolózsák- vagy könyvkabát-készítés, versmaraton, Harcos Bálint személyesen…

Részletek: ITT 

KIÁLLÍTÁS

Félőlény a Svábhegyen

A félőlény nincs egyedül címmel Rátkai Kornélnak nyílik illusztrációs kiállítása Békés Pál A félőlény című meseregényéből a svábhegyi Jókai Klubban. Megnyitó június 24-én, pénteken 18 órakor. A kiállítást Orosz Anett szerkesztő nyitja meg, közreműködik Huzella Júlia. 
Részletek: ITT

Alma és fája – a négy Szoboszlay

Egész pontosan id. Szoboszlay Péter, Szoboszlay Eszter, Szoboszlay Péter és Szoboszlay András állítanak ki közösen a budapesti Próféta Galériában. Képek, filmek, miniatűrök – mind egy nagyon kreatív alkotócsalád műhelyéből.

A kiállítást június 19-én, vasárnap 17 órakor Orosz István grafikus, illusztrátor, író, animációs rendező nyitja meg.

Részletek: ITT 

SZÍNHÁZ

Kőszívű – a Baradlay-legenda

Ezzel a címmel keltik életre Jókai Mór közismert regényét a Margitszigeti Színpadon – meglepő módon musicalként. Látunk esélyt arra, hogy a műfaj jól fog állni ennek az érzelmekkel, váratlan fordulatokkal teli családregénynek / történelmi regénynek. Mindenképpen jó érzés arra gondolni, hogy igazi nyári színházi élményt sikerül varázsolni a kötelező irodalomból. Premier június 17-én!

Részletek: ITT

TANULMÁNY

Gesztelyi Hermina az erényes nők műveltségéről

Ingyenesen letölthető Gesztelyi Hermina tanulmánykötete. A kötet XVII–XVIII. századi erdélyi református leányok (Árva Bethlen Kata, Wesselényi Kata), valamint egy debreceni cívis leány, Rakovszky Zsuzsánna önéletrajzi írásait és kézimunkáit (úrasztali terítőket, klenódiumokat) vet össze – innen a cím: Textusok és textilek. Nemcsak egyház- és irodalomtörténeti, de etnográfiai, művelődés- és nőnevelés-történeti szempontból is fontos anyag.

Részletek: ITT 

FOLYÓIRAT

Gratulálunk a Szitakötő sikereihez!

Rendkívül nagy eléréssel dolgozott a Szitakötő gyermekfolyóirat az elmúlt hónapokban: mint Horgas Judit szerkesztőtől megtudhattuk, 488 pedagógus és 5534 gyerek 710 alkalommal használta az újságot az elmúlt másfél hónapban, és 171 segédanyag, valamint 17 hangos anyag készült hozzá.

A hírt ITT olvastuk

MÚZEUM

Lengemesék a Természettudományi Múzeumban

A Múzeumok Éjszakáján, június 25-én, szombaton 14 órától nádtengeri kalandokra várják a gyerekeket a Természettudományi Múzeumba. A programon a gyerekek megismerhetik a Locsogó-tó meséi mögött rejlő természetet a múzeum biológiai kiállítása és a felfedező feladatlap segítségével. Megismerhetnek Berg Judittól egy új gólyás mesét a készülő legújabb Lenge-kötetből, a legnagyobb rajongókat pedig a Cinemon stúdióban készült Lengemesék mozifilmek vetítésével várják.

Részletek: ITT 

Családi meseest a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakája közel esik a nyári napfordulóhoz, Szent Iván éjjeléhez, ehhez kapcsolódik idén a Mesemúzeum programja. A MesÉLJÜK a fényt című családi rendezvényen mesékben, legendákban, mondókákban és dalokban a nyarat, Szent Iván varázslatos éjszakáját mesélik el a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely mesélői. Június 25-én, szombaton 20 órakor kezdődik a mesélés a Mesemúzeumban.

Részletek: ITT 

TÁBOR

Nyári alkotótábor Deák Pankával

A 8–12 éves gyerekeket várja Deák Panka illusztrátor, több turnusban is. Délelőtt játék és alkotás a szabadban, délután benti alkotás. Sok mozgás, játék, különféle anyagokkal való megismerkedés várja a gyerekeket a szebbnél szebb helyszíneken (a Feneketlen-tó környéke, Budai Arborétum, Sas-hegy).

Részletek: ITT 

 

 Wittmann Ildikó