Persze hogy megyünk bemutatni a Felhőpárnát Kolozsvárra
Nagy megtiszteltetés. Csodásan gazdag szellemiségű város. Izgalmas, változatos, és még szebb a régi-régi osztálykirándulásunk óta, mióta nem láttam. Megint megcsap a történelem (kolozsvári kálvinisták, szevasztok!) kiválóságok hosszú sorának történetével a Farkas utcai református templomban. Muszáj beénekelni a boltíveket a sok-sok nemesi címer jelenlétében.
Ha odaérünk, végre találkozhatunk szeretett költőinkkel. A magyarországi és az erdélyi, illetve romániai magyar kortárs líra ugyanis nem külön kategóriák. Ha felnőtt, ha gyerek az olvasó, csakis magyar költőket olvas. Almából ki, körtébe be. Az irodalmi nyelv nem hasad országhatár szerint. Vannak talán külön színei az erdélyi lírának a földrajziság hangsúlyosabb versbéli jelenlétében, de nekünk, az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumnak épp az a fontos, hogy a politika-földrajzi határok miatt kialakult alacsonyabb reprezentáltságon lehetőségeink szerint enyhítsünk.
Egyed Emese, a Felhőpárna egyik szerzője, a bemutató szervezője, egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész mindent elkövet a magyarországi és a kolozsvári szerzők találkozásáért. Lám, buszt is szerzett a visszaútra, ott, ahol nem volt. – Kolozsvár ősszel a legszebb – mondja. Vár bennünket a Csigadombra, ahogyan a Felhőpárnába is bekerült versében Kolozsvárt nevezi.
Számunkra pedig fontos a pillanat, a kapcsolódás, az általunk tisztelt szerzők kitüntető figyelme, s a tekintetek, melyeket mi (is) rájuk irányíthatunk.
Ezért Bach Máté fotós kollégánkkal ülünk be a kupéba. A 7.23-as induláshoz 7.22-kor, mert mégsem a Keleti, hanem a Nyugati pályaudvarról indul kivételesen a vonat az aranyló gesztenyefák városába, ahol könyvkiadónk névadójának felesége, Szendrey Júlia is lakott, amíg kereste eltűnt férjét…
Én is találkozom az enyém szellemi nyomaival, a helyi kollégák felidézik számomra az elhunyt író Kolozsvárott elhangzott szavait: „Olyan jól érzem itt magam, vissza fogok jönni a családommal.”
Nézni, ismerni
Ám megérkezéskor még nincs idő körültekinteni, egyenesen a rendezvényterembe megyünk vendéglátónkkal a pályaudvarról, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Rhédey-palotájába. Nagy a forgalom, lepakolni nincs idő. Orosz Annabella, Szép Magyar Könyv-díjas illusztrátorunk is megérkezett Gyergyószentmiklósról. Ott vár aztán László Noémi, Balázs Imre József, Bertóti Johanna. Szintén kaptunk tőlük verset az antológiába, fel is olvassák aztán, Johanna pedig elénekel két saját megzenésítést is a kötetből. Családi olvasásra szánt kiadványunkban több erdélyi szerző is szerepel: Egyed Emese, László Noémi, Markó Béla, Visky András, Fekete Vince, Balázs Imre József és Demény Péter.
Egyed Emese úgyszólván név szerint ismeri a hallgatóságot, sokukat „könyv szerint”. Van egyetemi tanár, óvónő, pszichoterapeuta, gyerekek, írók, könyvtáros, fiatal szülő, egyetemi hallgató, vagyis sokféle ember és család, akiknek a kötetet egyébként is szánjuk. Leginkább közös olvasásra a nehéz téma és a felmerülhető kérdések miatt.
Vendéglátónk köszöntője után Berki Tímea kérdez bennünket
Elmondom, hogy Ayhan Gökhan, a szerkesztő más hivatalos elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, de szeretetteljes üdvözletét küldi a kolozsváriaknak. Megosztom a hallgatósággal, hogy közös szívügyünk volt a terv, mivel egyrészt nemigen található hasonló régóta a piacon.
A Covid után különösen fontos a gyerekekkel az elmúlásról, a családtagok, ismerősök elvesztéséről beszélgetni. Nagyon-nagyon sok gyerek lett árva vagy félárva az elmúlt években.
Másrészt rengeteg kortárs verset olvastunk a veszteséggel, a halállal, az életen túli létezéssel kapcsolatban, ezek megérdemeltek egy gyűjteményt. Volt miből válogatni, a szerkesztési célok a változatosság (fiatal, korosabb szerző, ismertebb, kevésbé ismert szerző) mellett a poétikai differenciáltságról is szóltak. A konkrétabb veszteségeket körüljáró költeményeket az elmúláshoz lazábban kapcsolódó, az átváltozás, a veszteség, az emlék gondolatköreit járó költemények követik. Ayhan Gökhan véleményét idézem: „A Felhőpárna nem szomorú könyv.”
A jelenlévő költők igazat adnak László Noéminak, hogy verseik új értelmet kaptak a kötetben. László Noémi szerint azért is csodás antológiába kerülni, mivel így az ember demokratikus viszonyok közé, köztársaságba lép. A versek itt egymást más módon olvastatják, mint egy folyóiratbeli közlés szövegkörnyezetében.
Orosz Annabella a grafika feszültségoldó szerepéről beszélt
Új technikát dolgozott ki ehhez a szöveganyaghoz, hiszen sokféle stílust, sokféle gyászt kellett itt összeoldani, erre jó a tinta, amit digitális utómunkával tett még teljesebbé. Egyéni érzéseit, gondolatait, asszociációit kapcsolta a versekhez. Itt elárultam a résztvevőknek, hogy ez a nagy munka éppen most érdemelt ki egy rangos nemzetközi elismerést: a World Illustrations Award shortlistjére került, vagyis több mint ötezer pályamunkából az első harmincba.
A moderátor Both Gabi és Ayhan Gökhan verseit olvastatta még föl, mindketten az IGYIC munkatársai. Első gondolatunk az volt: nem elegáns házi szerzőt illeszteni a kötetbe, második és meggyőzőbb érvünk viszont az lett, hogy csak ezért ne maradjanak ki, hiszen a könyv létrejöttének ötlete a mi személyes élményeinkből, családi gyászainkból is fakadt.
„A barátom és a tavasz
Tavasszal halt meg a barátom,
és a tavasz is meghalt barátomkor.”
(Ayhan Gökhan egyik verse a Felhőpárna antológiából)
Megegyeztünk abban, hogy sokféle lehet a búcsúztatás
László Noémi verse, az Amikor mama meghalt a konkrétságával, életközeliségével hat mellbevágóan, s ezért kihagyhatatlan egy ilyen kötetből. A költő vallomása szerint az, akiről szól, most is ott volt velünk a teremben. Balázs Imre József és Bertóti Johanna versei áttételesebben kapcsolódnak a témához, az átváltozás titkát érintik.
Másfél nap alatt részünk volt baráti fogadtatásban, asztali beszélgetésben, éjszakai életben, városnézésben, érzelmileg felkavaró Orbán György-koncertben, szakmai kupaktanácsban, doktoranduszok bemutatásában. Halottakról való jószívű megemlékezésben. Itt tudom meg, a szépséges Bánffy-palotában Selmeczi Györgytől, hogy az elmúlt évszázad legnagyobb zeneszerzője Orbán György; meghatódom a kamarazenén, annyira tele van meleg szeretettel. Meg a város is teszi, s a városban a költők, az irodalmárok, a gyerekszerető emberek.
Fontos ügy, amit végzünk, kapjuk útravalóul a visszajelzést. Könyvet adunk és kapunk. Első vásárlónk pedig (a nagyváradi restiben) maga is gyerekkönyv-illusztrátor, kolozsvári. Kultúrában lenni, eszmét cserélni, észrevenni, meghallani.
Nézni. Ismerni. Szeretni. És igenis, élni.
Harmath Artemisz
Fotók: Bach Máté/IGYIC