Fotó: Bach Máté
Vissza
  • 2020.05.17
  • MeseCentrum

Majmok a pácban

Gibbon és Makákó a Meseterasz adásában

Első Meseterasz-adásunk összefoglalója.

A Meseterasz első adásában „majomkodtunk” egyet

Várszegi Adél: Gibbon és makákó, valamint: És akkor jött még egy! című könyveit mutattuk be. A kisiskolás korosztálynak szóló műveket a Csimota Gyerekkönyvkiadó gondozta, és Grela Alexandra illusztrálta.

Független szakértőnk elmondták:

A mese karakterei a hagyományos állatmesék világát elegyítik a filmburleszkre jellemző képtelen helyzetekkel, torzításokkal. Erre a helyzetkomikumra játszik rá az emberi tulajdonságokkal bíró majmok figurája, akiknek ténykedése felnőttségünk gyermeki oldalát domborítja ki. Az izgalmas karakterek önreflexióként is helytállnak, filozofikus kérdéseket vetnek fel az életről, olykor gyerekes viselkedésünk is visszatükröződik szerepeikben.

A narratíva többnyire három szinten zajlik. Az elbeszélői részt a párbeszéd, vita, ütközetek váltják, majd még egyszer narrál a szöveg, amikor irányítja a helyzetekkel szembeni tájékozódásunkat. A korosztályi besorolás szerint kilenc-tíz éves gyerekeknek szól, ezért néha nehéz volt követni az eseményeket, „nagyon kesze-kusza volt” – nyilatkozott az egyik gyerekkritikus, de Nagygéci Kovács József szakértőnek is nehézséget okozott olykor, mert nem tudta, hol is tart pontosan a történet, és gibbon vagy makákó szerepel-e éppen.

Könyvborítók 2-06

Rejtélyes ügyek, szövevényes nyomozás, akciódús jelenetek, egy állatkertnyi kedves ismerős és a barátság mint központi téma. Milyen az, ha elmaradoznak az impalás, bűzösborzos nappalok, és felváltják azokat a „torkonragadós, hátbatámadós” érzések? Megannyi emberi kérdést vet fel a kötet.

Gyerekolvasónk véleménye szerint „igazából mindenkit így el lehet képzelni, vagy rá lehet ismerni, hogy, mondjuk, az egyik barátom vagy a sarki ábécének a nénije, aki ott árul, hogy, mondjuk, éppen a lajhár vagy a nagyorrú, vagy akárki, tényleg úgy a jelleméről”.

A rövid történetek elsősorban a kitartó barátságot, az összetartozás fontosságának üzenetét közvetítik fiatal olvasóink felé.

Szakértőink azt is megjegyezték, hogy a Csimota Kiadó az első kötet második kiadásánál új illusztrátort kért fel Grela Alexandra személyében, akinek színei és grafikái nemcsak a majmok harsányságát, élénkségét erősítik fel, de a karakterekhez is sokat hozzáadnak, és sokszor elnavigálnak bennünket, olvasókat is a szövevényes történetfolyamban. Grela Alexandra az első Budapesti Illusztrációs Fesztivál fődíjasa volt.

Ha tudni szeretnéd, hogy melyik karakter vált kritikusunk kedvencévé, klikkelj IDE, és nézd meg a teljes műsort!