Vissza
  • 2023.06.09
  • Bakó Kata

Könyv- és programözön az Ünnepi Könyvhét idején

Bakó Kata programajánlója.

MESEMONDÁS, TÖRTÉNETMESÉLÉS

Népmesei Fórum – a mesemondóversenyekről

A Hagyományok Háza Népmesei Fórum elnevezésű vitafórumán minden alkalommal szakmai beszélgetés folyik a népmesék mai életéről. A sorozat idei első alkalmán a mesemondóversenyek, a versenykiírások témakörét vitathatjátok meg.
A programot hibrid üzemmódban szervezik, vagyis lehetőség van mind személyes, mind pedig jelenléti és online részvételre.

Budapest, Hagyományok Háza – Corvin téri épület, Borbély Jolán terem;
június 9. péntek, 18.00
Regisztráció: ITT

Fényből szőtt mesék – Királylány a lángpalotában

Tudtátok, hogy Kecskés Karina nemcsak kiváló színésznő, hanem Metamorphoses-meseterapeuta, illetve számos olyan kiváló kezdeményezés aktív résztvevője, mint például az idén tízesztendős Derék Jankó Mesetábor, amelyet gyimesi csángó gyerekeknek szervez Tátrai Vandával és Balázs Péterrel karöltve? (Reméljük, igen, mert Parti Judit készített a Mesecentrumra korábban hosszú interjút vele, amit ITT elolvashattok.)
Most Fehérváry Lilla előadóművésszel várja a kisgyermekes családokat, hogy megismerjék a Királylány a lángpalotában című mesét. A program regisztrációköteles.

Budapest, Bajor Gizi Színészmúzeum; június 10. szombat, 11.00
További információk, regisztráció: ITT

Mesék történetek élőszóban – a Táblásban

Nemcsak a zene, hanem a mese is mindenkié – a hajléktalanoké is. Erről tesz tanúbizonyságot most Bumberák Maja, aki a Táblás utcai átmeneti szállás lakóinak és munkatársainak mesél, ráadásul most vendéget is visz magával: Martin Manasse angolul mesél majd, de Maja tolmácsolásában magyarul is megismerhetik Martin történeteit.

Budapest, Táblás Átmeneti Szállás; június 13. kedd, 11.00
Bővebben: ITT

ZENEPEDAGÓGIA

Júniusi sürgős-forgós Paár Juliannával

Paár Julianna népdalénekes és zeneterápiás szakember zseniális zenei foglalkozásokat tart a legkisebbeknek (Dúdolj! Ringass! Táncolj!), emellett a Dalinda énekegyüttes oszlopos tagjaként a magyar népdalkincs hiteles tolmácsolója, két meselemeze sok kisfiú és kislány számára nyújt igényes zenehallgató-történetmesélő perceket. Ráadásul fontos oktatói tevékenységet folytat az IGYIC Vadlazac-programjában is – most például Brüsszelben tart workshopot június végén.
Arra buzdítunk benneteket, kerekedjetek fel, és találkozzatok Paár Julcsival!

A részletes programlistát megtaláljátok: ITT

94. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 22. GYERMEKKÖNYVNAPOK – szubjektív válogatás

Az alábbi linkek számos magyarországi és határon túli Ünnepi Könyvhétre és gyerekkönyves rendezvényre kalauzolnak benneteket. Lehetetlen a teljességre törekedve bemutatni, milyen izgalmas dolgok várnak, inkább rátok bízzuk, melyik programra látogattok el a családdal.
A jókedv mellé vigyetek szatyrot is!

(A Gyerekkönyvnapokra készült ajánlónk ITT, a Petőfi 200 jegyében megjelent gyerek- és ifjúsági könyvek ajánlója ITT olvasható.)

BUDAPEST

A központi program helyszínein számtalan programot szerveznek. Az Ünnepi Könyvhét honlapja jóvoltából összesítve nézhetitek meg, hol találkozhattok a szerzőkkel, és hol tudjátok dedikáltatni a frissen megjelent köteteket.

A dedikálások listáját megtaláljátok: ITT

NAGYKŐRÖS

A nagykőrösi Ünnepi Könyvhét eseményeiről Harcos Bálint író ajánlása alapján értesültünk.

Nagykőrösi Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtár;
június 5. hétfő – június 12. hétfő

A részletes programot megtaláljátok: ITT

SZEGED

Szegeden a Somogyi Könyvtár szervezi a rendezvényt, válasszátok ki a szíveteknek kedves programot, menjetek el, beszélgessetek, olvassatok!

Szeged, Dugonics tér, június 8. csütörtök – június 11. vasárnap
(Az egyes intézményekben: június 5. hétfő – június 17. szombat)

A program főlapját megtaláljátok: ITT

KOLOZSVÁR – 12. Ünnepi Könyvhét

A határon túli könyves ünnepek közül a kolozsvári programot választottam ki nektek.
A négynapos ünnep igazán gazdagnak ígérkezik, érdemes elmenni rá. 

Kolozsvár, Bánffy-palota; június 8. csütörtök – június 11. vasárnap
A részletes program: ITT

 INTERJÚ ÉS PODCAST

Olvasóvá válás a XXI. században: Digitális eszközök nélkül elképzelhetetlen? 

A kérdés jogos és izgalmas: vajon szükségesek-e a digitális eszközök ahhoz, hogy a XXI. századi generáció olvasóvá fejlődjön? Aki kérdez: Vass Dorottea, a D012 alapítója. Akik válaszolnak: Gombos Péter egyetemi oktató, olvasáskutató és Pompor Zoltán, a HUNRA - Magyar Olvasástársaság elnöke

A válaszokat meghallgathatjátok: ITT

„Miközben olvasod, sírsz, meg kacagsz, nagyon mély érzéseket vált ki az emberből” – Mamó

A Kolozsvári Rádió Hangoló című adásában az idén harmincesztendős Koiónia Kiadót ünnepli. A műsorban Máté Angi Mamó című könyvéről és Csipke címmel tíz éve bemutatott színpadi adaptációjáról vall Kali Andrea és Bodolai Balázs. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészeit Ferencz Zsolt kérdezte.

A beszélgetést meghallgathatjátok: ITT 

KÖNYVES HÍREK

Budapest olvas! – Flashmob a Vörösmarty téren

„Hozd el a kedvenc könyvedet, és olvassunk együtt a 94. Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty téren! Mutassuk meg, hogy az olvasás mégsem olyan magányos tevékenység, és közösségi élménnyé tehető!” – kérik a szervezők. Mi is erre buzdítunk benneteket! Olvassunk együtt!

Budapest, Vörösmarty tér; június 9. 15.00
Részletek és tudnivalók: ITT

Iskolai jutalomkönyvek kis és nagy könyvmolyoknak – a Lampion Könyvek jó gyakorlata

Nagyon jó dolog, hogy az év végi bizonyítványok mellé jutalomként friss és kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmi művek is kerülhetnek. A pedagógusok választását és e fontos hagyomány fennmaradását támogatja, ha a kiadók hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekirodalmat könnyebb feltételekkel lehessen kiválasztani és beszerezni. Jó gyakorlatként most a Lampion Könyvek segítő szándékát hoztuk példának.
A hírleveles regisztráció után e-mailben adjátok meg pedagógusigazolványotok számát, a kiválasztott könyv címét és darabszámát. Ezzel jelezhetitek, hogy jutalomkönyvet, osztálykönyvet vagy csoportkönyvet szeretnétek rendelni egyszerűbben, könnyebben.

A Lampion Könyveket megtaláljátok: ITT

Szép Magyar Könyv

Hagyományosan az Ünnepi Könyvhéten hirdetik ki a Szép Magyar Könyv díjazottjait.
A győztes Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában: Kerek élet fája – Lampion Könyvek
A győztesek Az Év Illusztrátora kategóriában (megosztva):
            Hol készül a művészet? Művészettörténeti böngésző – Csimota Kiadó
            Ki korán kel… szólások és közmondások a pénzről –
Pallasz Athéné Könyvkiadó
Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!

A díjazottak teljes névsorát megtaláljátok: ITT

Év Gyerekkönyve-díj 2023-as díjkiosztó ünnepsége

Idén is kiosztják az Év Gyerekkönyve-díjakat és a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum díjait. Mi már nagyon várjuk az eredményeket, reméljük, ti is!
Gyertek el, ünnepeljük a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmat és az igényes gyerekkönyves illusztrációkat!

Budapest, Vigadó téri színpad; június 10. szombat, 18.30
Bővebben: ITT

TÁBOR

Hatásszünet Színjátszó Táborok

A Hatásszünet Műhely két színjátszótábort is szervez gyerekeknek.

Játékok és történetek – Napközis színjátszótábor 9–13 éveseknek

„A tábor során különböző karakterek bőrébe bújhatsz, izgalmas jelenetekben játszhatsz, együtt alkothatsz a többiekkel. Ha még sosem csináltál ilyesmit, ne aggódj, közös bemelegítések, beszédtechnikai gyakorlatok és játékos színészi feladatok sora biztosítja, hogy a tábor végére egyre gyakorlottabb légy, és otthonosabban érezd magad a színpadon” – ígéri Ilyés Lénárd színész, drámatanár, a tábor vezetője. Az utolsó napon a szülők is megnézhetik, milyen történet kerekedett a tábor öt napja alatt.

Budapest, Hatásszünet Műhely; június 19. hétfő – június 23. péntek, naponta 8.00–16.00
További információk, jelentkezés: ITT

Színjátszás a világ körül – Színjátszótábor 9–13 éveseknek

Igazi csemegét kínálnak a színészmesterség iránt érdeklődő gyerekeknek a szervezők. A napközis tábor lakói megismerhetik, hogy milyen, színházhoz kapcsolódó szokások, játékok, dalok, nyelvtörők vannak kerek e világon, hallhatnak a japán, az amerikai, a kínai, az orosz, a balinéz, az afrikai, az angol és a francia színházak jellegzetességeiről, de lesz drámajáték, beszéd- és hangképzés is. A tábor utolsó napján a héten készült alkotások egy részét az érdeklődő szülőknek, testvéreknek is megmutatjuk. Táborvezetők: Ménesi Heléna és Jankovics Julianna

Budapest, Hatásszünet Műhely; június 19. hétfő – június 23. péntek, naponta 8.00–16.00
További információk, jelentkezés: ITT

Aranyalma Mesetábor

Botlik-Heilmann Erika szeretettel várja azokat a négy–tizenegy éves bátor óvodás és kisiskolás gyerekeket, aki szeretnék a mesék által megélni a látható és láthatatlan világ csodáit. A vállalkozó kedvű táborlakókra sok játék, mondóka, találós kérdés, élőszavas mesemondás, kincskereső séta, kézműves tevékenység vár.

Bóly, Erzsébet Vigadó; július 24. hétfő – július. 28. péntek, mindennap 9.00–16.00
További információ és regisztráció: ITT és ITT

 

Bakó Kata