Vissza
  • 2023.02.10
  • Bakó Kata

Hétmérföldes gumicsizmák, maszkok, maskarák

Bakó Kata programajánlója.

FARSANG

Családi mesedélután a farsang jegyében Százhalombattán

A meséknek számos fellegvára van Magyarországon. Ilyen hely például a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár, ahonnan útjára indult A népmese napja kezdeményezés, és ahol a gyerekeket, a kamaszokat és a felnőtteket sok mesés program várja, a mesemondókat pedig különleges népmesegyűjtemény.
Most hétvégén farsangi mulatságra hívnak benneteket: délelőtt 10-től jelmezturkáló és fotófal vár titeket, de készíthettek maszkot is, 16 órától pedig mesék sokasága hangzik el, a mesemondók és mesehallgatók örömére.

Hamvas Béla Városi Könyvtár, február 11. szombat, 10.00 és 16.00
Bővebben: ITT

Mesemaskara – mesejáték, alkotás, felvonulás és tánc

Róka úr és Kompánia, a placc és a Zsengélő Café izgalmas farsangot kerekít Verőcén. A zajosnak ígérkező délután interaktív mesejátékkal kezdődik (Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona), ahol egy hajtincs eltűnésének rettentő históriáját ismerheti meg a nagyérdemű közönség. Tóth Olivér Artúr kobzos mesemondó arra biztatja a csodára éhes nézőket, hogy semmiképp se hagyják otthon hét mérföldes gumicsizmájukat, kappanhangú csodasípjaikat és kukacos aranyalmáikat.
A napot vidám farsangi maszkkészítés, farsangi felvonulás és gyerekdiszkó zárja.

Verőce, Kollázs; február 18. szombat, 16.00–19.00
További részletek, jegyek: ITT

BÁBSZÍNHÁZ

Lázár Ervin: A hazudós egér – matiné-előadás

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház szeretettel vár minden négy év feletti óvodást bábosmatiné-előadására, ahol kiderül, hogy hazugság-e reményt adni annak, akinek nagy szüksége van a biztatásra, s van-e különbség hazugság és történetmesélés között.
Lázár Ervin hazudós kisegerét és barátait Kőmíves Csongor és Varga Bori kelti életre, a rendező Veres András.

Szombathely, Mesebolt Bábszínház; február 19. vasárnap, 10.00–11.00
Színlap és jegyinformáció: ITT 

Nefelejcs Bábszínház – Marék Veronika: Boribon autózik

A Puskin Art Moziban minden hétvége a gyerekeké: igényes mese- és animációs filmek, bábjátékok, koncertek várják az érdeklődőket. Most Annipanni és Boribon történetét ajánljuk a legkisebbeknek: a Nefelejcs Bábszínház Marék Veronika meséiből összeállított előadása során (Boribon autózik) mindenre fény derül: arra is, hogy megsül-e Boribon hőn áhított almáspitéje.

Budapest, Puskin Art Mozi; február 26. vasárnap, 10.00
Bővebben: ITT

Holle anyó – matiné-előadás

A Grimm testvérek által lejegyzett mese (Holle anyó) a kitartásról, a segítségnyújtásról szól, arról, hogy mindenki számára elérhető a boldogság, de azért tenni is kell, nemcsak várni, hogy megtaláljon minket. Holle anyó pedig mindenkit érdemei szerint jutalmaz, kit így, kit úgy – attól függően, milyen munkát végzett. A nemrég felújított darabot négyéves kortól ajánlják.

Szombathely, Mesebolt Bábszínház; február 26. vasárnap, 10.00–11.00
Színlap és jegyinformáció: ITT

ÚJ KÖNYVEK

Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa

A Lampion Könyvek közkedvelt trilógiája végre hiánytalan: a rejtvényeket és talányokat kedvelő olvasóközönség mostantól megismerheti a teljes történetet – e-könyv formájában is. A most megjelent befejező részt (Az örökség kulcsa) Bottka Sándor Mátyás fordította, a borítót Müller Peti tervezte.

További információk: ITT

Aaron Cushley – Leisa Stewart-Sharpe: Milyen ízű a csokoládé a Mount Everesten?

A HVG Könyvek Junior sorozata izgalmasabbnál izgalmasabb ismeretterjesztő irodalmat kínál a kíváncsi gyerekeknek. Márciusban megjelenő kötetük alcíme hosszú (Látnivalók, hangok, ízek, illatok és érzések a világ legszélsőségesebb pontjain), de kecsegtető, úgy tűnik, sok élményben lesz részük az olvasóknak a világ legkülönösebb tájain. Kiderül az is, mit kell tenni, ha megpörkölődik a bakancs, mit visz a felfedezőútra egy kalandor, s mit érez akkor, amikor hazaér, és leveszi a cipőjét… A kötetbe beleolvashattok: ITT

Bővebben: ITT

Boldizsár Ildikó: „Hogyan segítsek én terajtad?” –  Segítő kapcsolatok a mesékben

Márciusi előzetes

A Magvető Kiadó gondozásában nemsokára, egész pontosan március 10-én, a szerző neve napján kézbe vehetjük Boldizsár Ildikó legújabb könyvét. A kötet a mesékben fellelhető támogató kapcsolatok egész hálózatát tárja elénk – bemutatva ezzel a segítségnyújtás ősi formáit. Ráadásul nemcsak a meseterápia iránt érdeklődők, hanem a néprajz és az antropológia kedvelői és kutatói is izgalmas, új adatokat ismerhetnek meg.

További információk: ITT

MESE ÉS MESETERÁPIA

Boldizsár Ildikó: „Hogyan segítsek én terajtad?” – Segítő módszerek a mesékben

Boldizsár Ildikó a szegedi Mentor(h)áló vendégeként előadást tart új könyve témájáról, a segítő módszerek mesebeli megjelenéséről. „Minden mesében eljön az a pillanat, amikor a hős bajba kerül. Ahány mese, annyiféle probléma mutatkozik a történetek hátterében. Az előadásból kiderül, milyen sokféle segítő siet a bajba jutott hősök megsegítésére, más-más módszert alkalmazva. Mert ahogy nincs két egyforma hős, ugyanúgy nincs két egyforma segítő sem.”

Szeged, IH Rendezvényközpont; március 13. hétfő, 18.00
További információk, jegyvásárlás: ITT

CSALÁDI

Meseút – Az utolsó dió Simonfalvi Anita meséje

Egy legenda szerint ha a tabáni Virág Benedek Ház 100 éves diófájáról lepottyan az utolsó dió is, akkor beteljesül az átok: kiszárad az összes fa, bokor és cserje a Tabánban. Senki nem tudja, ki varázsolta el a fát, és hogyan lehet megmenteni a tabáni flórát. Illetve csak azok a nagyóvodás és kisiskolás gyerekek, akik megfejtik – Simonfalvi Anita szerkesztő és meseíró segítségével egy kalandos meseúton végighaladva – a rejtvényeket. A nem veszélytelen útra február 20-tól lehet vállalkozni nyitvatartási időben.

Budapest, Virág Benedek Ház; február 20-tól, 10.00 órától
Regisztráció, további részletek: ITT

TANÁRI MŰHELY

Légy szabad! 2. – Pagony tanári műhely kortárs gyerek- és kamaszirodalom-témában

Februárban folytatódik a Pagony tanári műhelye Vinczellér Katalin gimnáziumi magyartanár vezetésével (az első alkalomról ITT írtunk). A magyartanárok napi munkáját segítő programsorozat második péntekén Goldberg Emília Vácz Irénnek vége! című regénye kerül szóba. A leginkább a felső tagozaton és a gimnázium első évfolyamain használható irodalmi mű közös feldolgozása során szóba kerülhet az iskolai közösségek dinamikája és a diák–tanár–szülő-konfliktusok is. A program ingyenes, de regisztrációköteles.

Budapest, Pagony – Dió Café; február 24. péntek, 16.30–18.00
További információk, regisztráció: ITT

IBBY Honour List, Magyarország

A Nemzetközi Gyermekkönyv Fórum (IBBY) 2022-es, kétévente összeállított listáján a HUBBY – Magyar Gyermekkönyv Fórum jelölése alapján az alábbi kötetek képviselik Magyarországot:
– Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót. Csimota Könyvkiadó, 2020 (írói kategória)
– Grela Alexandra illusztrációival: A vakok és az elefánt. Csimota Könyvkiadó, 2020 (illusztrációs kategória)
– T. S. Eliot (ford. Havasi Attila és Varró Dániel): Macskák. Oposszum Apó hasznos és mulattató macskáriuma. Pagony Kiadó, 2019 (fordítói kategória)
Mindhárom kötet díjazottja az Év Gyermekkönyve-díj egy-egy kategóriájának.
Szeretettel gratulálunk az alkotóknak és a kiadóknak!

Bővebben: ITT

Bolognai Gyerekkönyvvásár – CrossMedia Award
Rofusz Kinga Otthon című alkotása a legjobb tíz között

Az évente megrendezett Bolognai Gyerekkönyvvásár 2021-ben jutalmazta először díjjal, ha egy gyerekkönyv világa más médium segítségével is megjelent – például a történetet animációs kisfilmen vagy animációs sorozatként is bemutatják, esetleg podcast vagy internetes linkgyűjtemény lesz belőle. A most zajló fesztivál BolognaRagazzi CrossMedia Award2022  díjának rövidlistás válogatásába bekerült Rofusz Kinga 2018-ban megjelent Otthon című képkönyvének animációs változata is. A K.G.B. Stúdió közreműködésével megszülető alkotást kilencven pályamű közül választotta ki a nemzetközi zsűri, a rangos díjat a tíz rövidlistás pályázó egyike nyerheti el. Szeretettel gratulálunk!

A teljes rövidlistát megtaláljátok: ITT

PÁLYÁZAT

Év Embere Közönségdíj 2022 – Hevesben

A Heves Megyei Hírlap szavazást kezdeményezett, és díjat alapított, hogy ily módon is kiemelje a vármegye kiemelkedő és példamutató személyiségeinek munkásságát. Az Év Embere Közönségdíj 2022 jelöltjei között nagy örömünkre ott van Pauer Erika, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyerekkönyvtárának csoportvezetője (aki a szöveg nélküli képkönyvek és az élőszavas történetmesélés egyik hazai ismerője), valamint Szécsényi Orsolya is, aki szintén a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosa.

A szavazás határideje: február 14. kedd, 10.00
Versenyszabályzat és szavazás: ITT és ITT

Független alkotók számára hirdet pályázatot a Bábművészek Szövetsége

A Magyar Bábművészek Szövetsége nyílt pályázatot hirdet hazai és külföldi független alkotók közös alkotómunkájának támogatására. A 10. Színházi Olimpia keretében megvalósuló programsorozathoz kapcsolódó pályázat célja „olyan közösségi, helyspecifikus bábszínházi előadások, műhelymunkák létrehozása, amelyek az adott lakóközösségek tereiben jönnek létre, építve az ott élők alkotó együttműködésére s tárgyi, szellemi értékeire”.

A pályázat benyújtásának határideje: február 28. kedd

A pályázati kiírást megtaláljátok: ITT

Budapesti Illusztrációs Fesztivál – Debreceni Évfordulós Pályázat és Kiállítás

A Budapesti Illusztrációs Fesztivál és Debrecen városa illusztrációs pályázatot hirdet két, Debrecenhez köthető irodalmi alkotó munkásságához kapcsolódva. A pályázatra Csokonai Vitéz Mihály és Borbély Szilárd konkrét szövegeire reflektáló képi alkotásokat várnak, a beadási határidő: augusztus 1.

A pályázati kiírás elolvasható: ITT

SZÍNHÁZ

Kenyértörés – részvételi színházi előadás

A Mentőcsónak Egység és a Láthatáron Csoport közös előadása különleges színházi élményt kínál – főként középiskolásoknak. A darab a görög–perzsa háborúk idején játszódik, a Krisztus előtti V. században. Az eseményeket az előadás nézői – valójában résztvevői – egy görög szigeten élő család fordulatos történetén keresztül ismerik meg, s véleményük kifejtése után közösen kell cserépszavazással voksolniuk. A politikamentes, ítéletet nem hozó, de annál inkább elgondolkodtató előadás rendhagyó történelemóraként is felfogható. Így Görögország nem csupán megtanulandó tananyagrész és érettségi tétel lehet, hanem egy valódi időutazás helyszíne.
A másfél órás darabot tizenhárom éves kortól ajánlják.

Budapest, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház; március 17. péntek, 19.30–21.00

További információk és jegyvásárlás: ITT

Kinek az ég alatt már senkije sincsen – új szereposztás a Pesti Színházban

A Pesti Színház nagy sikerű előadása tizenhárom képben mutatja be Arany János életét. Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében látható darab február 23-tól új szereposztással várja,  felső tagozatos kortól a diákokat, hogy megismerjék Petőfi és Arany levelezését, a két költő barátságát, a XIX. század korszellemét.

Budapest, Pesti Színház; február 23. csütörtök, 14.30
További információ és jegyek: ITT és ITT

KÖNYVTÁRI PROGRAMOK

„Azért jöttem, hogy fössek” – Faltisz Alexandra kiállítása (FSZEK Körúti Könyvtár)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nemrég átadott Körúti Könyvtára Faltisz Alexandra IBBY-díjas illusztrátor kiállításának ad helyet. A február 1-jén megnyitott és főként linóleummetszeteket és montázsokat bemutató tárlatot március 10-ig tekinthetitek meg a könyvtár nyitvatartási idejében. A megnyitón készült képeket ITT nézhetitek meg.

Budapest, FSZEK Körúti Könyvtár; március 10-ig

Olvassunk együtt! – élményközpontú meseolvasás a Sárkányos Gyerekkönyvtárban

Izgalmas kezdeményezés részesei lehetnek azok, akik ellátogatnak február 24-én délután a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtárába.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz tanári szakos hallgatói és olasz vendégeik az itáliai LiBrilliAmo nevű projekt keretében tartanak élményközpontú meseolvasást. A Goriziából induló kezdeményezés célja, hogy középiskolás és egyetemista fiatalok olvassanak meséket a gyermekeknek. A vidám hangulatú délutánra szeretettel várnak minden gyereket és szülőt; a program ingyenes, de regisztrálni kell.

Budapest, FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár; február 24. péntek, 17.00
További információ és regisztráció: ITT

Bakó Kata