Fotó: Gaelle Marcel/ Unsplash
Vissza
  • 2021.07.02
  • Ayhan Gökhan

Egy érzékeny univerzum megtalálása

A Menő könyvek négy új könyvének bemutatójáról Ayhan Gökhan írt rövid beszámolót.

A Manó Könyvek kiadójának, a tizenkét év feletti korosztályt megcélzó Menő Könyveknek négy friss kötetét mutatták be a Magvető Caféban. A kötetlen beszélgetést ígérő rendezvényen a közönség rövid ismertetést kaphatott a könyvekről, hogy közelebb kerülhessen a sokaktól egy kontinensnyi távolságra levő kamaszok nem mindig könnyen érthető, érzékeny világához.

mano gokhan-03

Maros Edit, a Bonyolult egy banda című regény szerzője elmondta, hogy úgy érezte, a kamaszok nyelvén sikerült számára a legrelevánsabb mű megalkotása, erről győzik meg az olvasók részéről érkező visszajelzések. Ahhoz, hogy otthonosan mozogjon a tinédzserek nyelvhasználatában, szlengszótárt vett igénybe. Arra a kérdésre, mi alapján mintázta meg a regény szereplőit, kifejtette, hogy egy-egy vonást a figurák megalkotásához a környezetéből merített. „Azt akartam, hogy az olvasó ismerjen magára, továbbá a regényen keresztül a kamasz magáról tudjon meg valamit” – jegyezte meg, majd hozzátette, hogy a látszat néha csal, és ez nagyon hangsúlyos a könyvben.

mano gokhan-01

Mészáros Dorka a Felelsz vagy mersz? című, egy nyolcadikos osztály életébe betekintő könyve háttértörténeteként megemlítette, hogy az iskolai levelezés kiemelt szerepet játszott a regény írásában, majd felidézte, hogyan nézett ki az órai levelezés az ő kamaszkorában. „Egy-egy levél a szereplő aktuális lelkiállapotát tükrözi” – mondta, kiegészítve azzal, hogy elég személyesre sikerült a könyve. A szerző a saját kamaszkorát rendkívül pozitív időszakként élte meg, bár szerinte minden életszakasz tartogat buktatókat, ez alól egyik sem képez kivételt. „Kellemetlen történetekkel is foglalkoztam, például a menstruációval. Fontos, hogy ez ne legyen tabutéma” – vélte. „Kamaszkorban nem normálisnak lenni a normális” – hangsúlyozta a beszélgetés végén.

mano gokhan-02

Erdős Zsuzsanna Légből kapott szerelem című kötete egy repülőgép-katasztrófa köré szőtt ifjúsági regény. „Az egész könyv a repülőgépek és a repülés köré szerveződik” – mondta a szerző, majd megtudhattuk, hogy az író rengeteg katasztrófafilmet megnézett, pilótákkal beszélgetett a regény hitelessége érdekében.

A könyvbemutató legfiatalabb szerzője Kocsis Laura volt, aki tizenhat évesen kereste meg a szerkesztőséget azzal a tervvel, hogy kiadnák-e az első könyvét.

mano gokhan-04

„A Cseréljünk! című könyv írása alatt azt élveztem a legjobban, hogy kitalálom a történetet” – mondta. A multikulti könyv különlegességét az adja, hogy ha az elejéről, vagy megfordítva vágunk bele az olvasásba, a történet egy másik figura szemszögéből tárul fel. Minden van ebben a könyvben, ami kell: elfogadás, kamaszgondok, és egy kis szerelem. „Lakott nálunk egy thai cserediák, az ő karakterét építettem be a könyvbe” – osztotta meg velünk a műhelytitkokat az író. Majd hozzátette: „A regény nagy része a fiatalok problémáiról szól, arról, hogy az elfogadás és a megértés milyen fontos szerepet játszik az életben.”

(A képre kattintva megnyílik a galéria)

A négy, karakterében egymástól eltérő kötet mindegyike segítheti a kamaszokat egy-egy bonyolultabb helyzet megoldásában, a kiutak megtalálásában, ráadásul jó és szerethető stílusban megírt, az ő nyelvükön szóló könyvekkel.

 

Ayhan Gökhan