Vissza
  • 2020.11.11
  • Lapis József

Retyerutya

A Diridongó című antológiáról Lapis József írt kritikát.

Az idén hetvenéves, de szükségképpen örök-fiatal Móra Könyvkiadó is verses antológiával jelentkezett

A kötetszerkesztő, Szlukovényi Katalin az évfordulóval nyilvánvaló összefüggésben az utóbbi hetven év „legszebb verseiből” válogatott, óvodásoknak. Sallangmentes koncepció, semmi túlbonyolítás, s ennek megfelelően a kötet is jó értelemben véve egyszerű, problémátlan, szerethető. Olyan könyvről van szó, amellyel senki nem nyúl mellé, mondhatni, biztosra megy – jó a szórása. Túlzottan nagy kockázatot nem vállal, sem a beválogatott szövegek, sem az illusztrációk esetében. (A szövegek terén azért merészebb – de erről majd később.) Semmiképp se beszéljünk le hát senkit arról, hogy megvásárolja gyermekének, unokájának, keresztlányának, sőt, bátran ajánlhatjuk: örömet szerzünk vele a gyereknek és szülőnek egyaránt, valóban úgy gondolom, hogy egy ilyen ajándékkal kisgyermekes család esetében nem lehet melléfogni, és csak jól hasznosulhat. A továbbiakban azért élnék a ius murmurandi lehetőségével.

Diridongó-05

Láng Anna rajzai a kedves, jókedélyű, színes stílust hozzák, jópofa és ízléses illusztrációk, viszonylag szorosan követve a versek tartalmát

Nem túlzsúfoltak az oldalak, egy-egy vershez jobbára egy-egy színes rajz társul a fehér hátterű lapon, lehetnek állat- vagy emberfigurák, növények, tárgyak, illetve ezek kombinációi. Sokszor egyszerűen a vers alatt helyezkedik el a kép, mint például  Kollár Árpád című versénél, melyet két, egymás felé forduló bodobács  hivatott illusztrálni – Láng Anna belekapaszkodott azonnal az első sorba, az első kifejezésbe („A bodobácsok kijönnek a napra”), szerintem ez esetben dicséretes ötlettelenségről téve tanúbizonyságot. Jobb oldalon ugyanakkor Vörös István érdekes és rövid verséhez, az egyszerre a Dr. Jekyll és Mr. Hyde, az Esti Kornél és a Harcosok klubja gondolatvilágát sűrítő Nem én-hez egyszerűségében frappáns rajz társul: egy huncut, lehunyt szemű kisfiú (én legalábbis annak látom, de ebben picit elbizonytalanít, hogy gyermekem következetesen „kislány”-ként nevezi meg) és ördögszarvakkal bíró árnyéka. Ez viszonylag jól visszaadja a verslogikát, amely szerint a versbéli énnek van egy másikja, aki rosszaságokat követ el helyette: „Árnyékom ő, / tükörképem, / bosszantja a szüleit, / amíg alszom, / a konyhában / minden lábost / kiborít.”

Ha lenne olyan őrült elképzelés, hogy óvodásoknak a Doppelgänger fogalmát kellene elmagyarázni, akkor ez a vers tökéletesen alkalmas lenne rá. Enélkül a háttér nélkül pedig szellemes felmutatása annak, hogy a huncut és vásott, határfeszegető tettek mögött hogyan marad ártatlan a gyerek.

A vers első strófája azért nem az a gyorsan átlátható szöveg, jelen sorok írójának például feladják a leckét az alábbi sorok: „Van nekem egy / angyalföldi / emberfejű / haverom. / Kérték már az / angyalnépek – / ördögbőrért / sem adom.” Természetesen a budapesti városrész nevével játszik el a költő, felpörgetve a motívumot. (Tegyük még hozzá, hogy az oldalpáron vizuálisan szép megoldás, hogy amiként a kisfiúnak, úgy a két bodobácsnak is látszik az árnyéka.)

Diridongó-03

2014-ben a Cerkabella adta ki a Válogatós – Óvodások verses kalendáriuma hétköznapokra és ünnepekre című antológiáját Lovász Andrea szerkesztésében. A Kismarty-Lechner Zita által illusztrált (és tervezett) kiadvány nagyon igényes vizuális karaktert hoz, remek könyvtárgyat kapunk – ugyanakkor ennél, s a még kisebbeknek szánt Toppantós című könyvnél is  kérdésesnek éreztem azt, hogy nagyon minimál illusztrációkkal dolgoznak benne. Viszonylag kevés és nem figurális képi jel társul az oldalak nagyobb részén a vershez (csillagok, pöttyök, virágfejek például), s időnként vannak egész oldalas figuratív rajzok. A Válogatósban ez valamivel gazdagabb képi információt jelent, mint a Toppantósban, amely esetében a szövegeket megszakítva egy-egy egész oldalas stilizált állatfejet láthatunk. Hadd ismételjem meg: a könyvek kiállítása felnőtt fejjel nézve elsőrangú, minőségi munka és terv, igazán élmény kézbe venni őket – viszont szerintem vizuálisan ingerszegényebb  annál, mint ami a közös, könyvnézegetés közben versolvasós szituációban segítené a gyermeket lekötni, hogy legyen türelme végighallgatni a verset. Persze, azt is mondhatjuk, hogy éppenséggel ne vonjuk el a figyelmét a verstől, elvégre nem puszta képeskönyvről van szó, ráadásul természetesen sokféle egyéb helyzetben is előkerülhetnek a szövegek: a kisgyerek nem feltétlenül nézegeti (velünk vagy egyedül), akár otthon, akár az óvodában. Az is kétségtelen, hogy az életkor előrehaladtával a szöveg egyre inkább felnő a kép mellé. (Ezért is volt érdekes számomra, hogy a legkisebbeknek szóló Toppantós hozza a legkevesebb képet.) Az is bizonyos, hogy a felkért szakmai konzulensek, akiket a könyv megnevez, jól értenek a kérdéshez, míg a recenzesről ez csak erősen korlátozottan mondható el.

Ugyanakkor – személyes véleményem szerint – a kisebbeknek egy képi információkban, vizuális ingerekben gazdagabb, dúsabb megoldás a szerencsésebb.

A Diridongó esetében is felmerülhet hasonló kérdés. Jóllehet, hozzám a Cerkabella-könyvek dizájnja közelebb áll, letisztultabb könyvtárgynak tartom őket, a Móra kiadványában viszont a szöveges-vizuális arányok jobban eltaláltak, s – mint említettem –, itt kivétel nélkül mindegyik szöveghez egyedi rajz társul. Bár a rajzok minősége mutat némi hullámzást megítélésem szerint, s némelyikre tényleg nem tudok jobb szót találni annál, mint hogy ötlettelen (például a Lackfi János Nudli című verséhez tartozó), az esetek többségében mégis szépen megkomponált, nem túlbonyolított, egyedi hangulatú megoldásokkal találkozunk. Az is érzékelhető, hogy kísérlet történt arra, hogy a vizuális rész valamiképp reagáljon a versszöveg tipográfiai részére, bár ez a megfogalmazás pontatlan, hiszen a vizuális tervezéskor a szöveg elrendezése nyilván a képek elrendezésével párhuzamosan történt. A Zoknipofájú vers (Bella István) esetében egy zoknifigura hajol közel a vershez, A bűnbánó elefántot (Romhányi József) pedig körbeöleli az elefánt ormánya – és hasonlók. Szívesen láttam volna több ehhez hasonló, vagy méginkább megbolondított megoldást, mert a kötetet egyébként a már említett pedánsabb, mechanikusabb mellérendelés dominálja. Van ugyanakkor néhány  olyan kép, amely tényleg nagyon szép lett, és ezek izgalmasan lépnek kapcsolatba a versjelentéssel is: ilyen például a Kisnyúl él a Holdban (Szepesi Attila) vagy a Galagonya illusztrációja . Nekem nagyon tetszik a Csoóri Sándor-féle Dióbél bácsihoz társuló rajz is, amelyen egy résnyire nyitott dióhéjból sejtelmes csillagok szivárognak elő. (Ezek valóban kiemelt példák: a sort lehetne még folytatni.)

Föntebb jeleztem, hogy a szövegválogatás sem feltétlenül tekinthető kockázatvállalónak

Hadd árnyaljam ezt egy kicsit, mert közel járunk a kritikusi igazságtalansághoz: jobb volna elkerülni. Kezdjük azzal, hogy amikor megláttam, hogy Szlukovényi Katalin a szerkesztő, csettintettem magamban, és – ismerve például a költő Kísérleti nyúlorr című kötetét – egy olyan válogatást vizionáltam, amelyben egyre-másra jönnek a kísérleti jellegű, bevállalós, furábbnál különösebb  vagy akár a fél-ismeretlenség homályából előbukkanó, „elfeledett” darabok. Ezzel szemben, bár vannak kifejezetten egyedi választások), a könyv gerince szerintem mégiscsak a biztonsági kánont örökíti tovább. Ez az a pont azonban, amikor önkritikát szükséges gyakorolnom. Épp jelen blogon írtam korábban Bartók Imre A testrablók éjszakája című inváziós sci-fijéről, amelyben nagyon hasonló előzetes várakozások alapján fogalmaztam meg azt, hogy Bartók egyéb munkái után felforgatóbb, keményebb szöveget vártam volna, s ehelyett egy jól olvasható gyerekkönyvet kaptam. Nyilvánvalóan arról van szó pedig, hogy egyszerűen mind Bartók, mind Szlukovényi jól értenek a mesterségükhöz, és pontosan tudják, hogy mi az, ami még termékeny módon belefér egy gyerekkönyvbe (akár befogadásesztétikai, akár egyszerűen piaci szempontok szerint), és mi az, ami már ellene dolgozna a céloknak. Hogy a (felnőtt) kritikusnak speciel milyen igényei volnának egyéb korábbi olvasmányai alapján, nos, az teljesen lényegtelen kérdés.

Diridongó-04

De lássuk akkor a válogatást magát

A könyvben öt ciklust találunk, mindegyik főcíme egy vers címe is egyben, az alcím pedig orientál a tekintetben, hogy mire is számítsunk. Az első ciklus címe Galagonya – Versek a növényekről. Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet ezzel kezdeni, de számomra teljesen egyértelműen ez a legunalmasabb egység. Afféle lassú ráhangolódás – de persze aligha fogják sokan lineárisan olvasni a könyvet. Egyre-másra jönnek a könnyű rímes-dallamos, mondókaszerű szövegek. Amik kivételt jelentenek, azok a ciklus egyértelmű ormai, néhány ismert klasszikus: Zelk Zoltán: Téli fák, a Galagonya, illetve Nemes Nagy Ágnestől két vers, a Gesztenyefalevél (amelyben a levél, egy óriás tenyereként jelenik meg) és a Tavaszi felhők. Utóbbi, megzenésítve, Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című filmjének betétdalaként lett világhírű, és szerintem elsőrangú gesztus volt ezt most beválogatni. A kortárs versek azért érdekesek, mert Miklya Zsolt, Kiss Ottó és Finy Petra szövegei stilárisan eléggé belesimulnak a többi közé, bár tudjuk, hogy mindhárom szerző otthonosan mozog a gyerekszájú, gyermeki nézőpontot megmutató szabad verses formában – illetve ezt a formát izgalmasan tudják ötvözni az érzéki-dallamos formakultúrával. Van is egy olyan érzésem, hogy nem feltétlenül az itt megmutatkozó poétikában teljesítenek a legjobban – de még így is sokkal jobbak, mint például a verssel szintén szereplő Gazdag Erzsi, aki a mondókapoétika minimumát mutatja föl. Miklya Zsolt tökéletes ritmusú, érzékeny, rövid kötetnyitó verse, Kiss Ottó lazább nyelvezetű, könnyedebb munkája és Finy Petra – a szerzőre jellemző – nézőpontjátéka (ahogyan a mű címe, Nyári tél, előlegezi is) mind remek és szórakoztató szövegek.

Az első ciklus azonban számomra azt is bizonyítja, hogy sem Gazdag Erzsi, sem Donászy Magda nem tartozik a gyereklíra élvonalába, és sajnos, ha őszinte akarok lenni, Szilágyi Domokosnak sem ez az erőssége.

A Pimpimpáré költője két verssel is szerepel az antológiában, és bár jó gondolat lehet, hogy az erdélyi gyereklíra ismertségi körét tágítsuk, ezek után az jutott eszembe, hogy mégis Kányádi Sándortól, Kovács András Ferenctől vagy László Noémitől lett volna jobb még egyet olvasni.

Diridongó-01

A második ciklus – A mackó mind kíváncsi – Versek állatokról – viszont sokszínű, izgalmas, és az is kezd kiderülni, hogy a magyar nyelvű gyereklíra nem csak az érzéki-játékos-zenei vonulatból áll. Rögtön a ciklusnyitó mű teljesen egyedi: Farkas Beáta „svéd típusú”, prózai jellegű gyerekszáj-verse, a Palomena Prasina / háziállat egy poloska befogadását mondja el, humorral, szórakoztatóan. (A költemény egyébként szerepelt már a 2010-es, Lackfi János által szerkesztett Aranysityak – Friss gyerekversek című antológiában is.) De találunk itt a nonszensz hagyományt játékba hozó Keresztesi József- és Havasi Attila-verset is, remek Tandori-mackó-villanást, Romhányi Józsefet és most is csodás Kovács András Ferencet; a kitűnő klasszikusok – Tamkó Sirató Károly, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán – mellett. A ciklust Tóth Krisztina Nagy marája zárja, mégpedig tökéletesen. (S ha hiányoltam picit a kockázatvállalást a válogatásból, azért jegyezzük meg, hogy Bartos Erika közlése egy költészeti kiadványban talán tekinthető vakmerő húzásnak.) 

Nem fogok „végigzongorázni” így a teljes köteten

A harmadik ciklus városi, a negyedik otthoni, az ötödik álombéli tematikákat vállal fel. Felváltva olvasunk továbbra is verseket klasszikusoktól és kortársaktól – utóbbiak közül Kollár Árpád, Kántor Péter, Molnár Krisztina Rita, Jász Attila, Turbuly Lilla, Nyulász Péter, Kiss Judit Ágnes, Keresztesi József, Havasi Attila, Miklya Zsolt, Finy Petra beválogatása nem meglepő, de nem is teljesen magától értetődő; ugyanakkor mindegyiküknek egyértelműen helye van. (Erdős Virágtól maga a választás – egy verses mese oldalnyi részlete – az, ami különös.) Fecske Csaba, Szabó T. Anna, Varró Dániel, László Noémi, Lackfi János, Vörös István bekerülése sem meglepő, és magától értetődő, itt az lenne különösebb, ha bármelyikük kimaradna. Rutkai Bori és Ijjas Tamás szereplése viszont meglepő – de igazán kellemes meglepetés. Rutkai Bori Piciklijét, amely versként bármennyire is totálisan széteső, mégis ingerlő és érdekes a gyerekek számára, szokatlan nem az ismert Rutkai-féle őrült vizuális világban látni. Olyan érzés, mintha egy hippit látnánk, aki öltönyben feszeng egy partin – legalábbis az elején, mert a végére viszonylag jól feloldódik a légkörben. Ijjas Tamás verse minőségénél fogva nem, de komolyabb témája (a válás), hangulata miatt azért kilóg a kötetből.

Alapvetően az az  érzésem, hogy van néhány afféle tesztvers vagy próbavers a hagyományos dallamos, csengő-bongó, játékos fősodorban – de nagyon jó, hogy vannak.

Ami még meglepő számomra, hogy Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc csak egy-egy verssel szerepel. Ez olyan luxus, mintha azt mondanánk, hogy felesleges egy újabb üveg tokajit előhozni a pincéből (ahol pedig garmadával áll), inkább bontsunk fel még egy jó kunságit. 

Diridongó-02

Összességében csak ismételni tudom magam: színvonalas és jól használható kiadvány a Diridongó, amely versválogatásában ügyesen kezeli a klasszikus és kortárs szövegek arányát, kis teret engedve – de mégiscsak teret engedve – a kísérletezésnek is. Hiányérzete, azt hiszem, csak a kortárs szövegvilágokban járatosabbaknak lehet, a hagyományosabb poétikákon edződött olvasók számára így is ki fog tárulni a (vers)világ.

Lapis József

Diridongó. Válogatás 70 év legszebb verseiből óvodásoknak

Szerkesztette: Szlukovényi Katalin

Illusztrálta: Láng Anna

Móra Kiadó, 2020

96 oldal

2999 Ft

további Kritikák

Abszurd és megható mesék

Harcos Bálint A halandzsarablók című kötetét Kovács Gergely elemezte. 

Tovább
Hangulatban lebegés – Máté Angi világa

Máté Angi munkásságáról Gesztelyi Hermina írt alapos elemzést.

Tovább
A mese és a zord valóság költői ötvözete

Majoros Nóra Az orrszarvú és madarak című könyvéről Szokács Eszter írt kritikát.

Tovább