Vissza
  • 2021.01.07
  • Mizsur Dániel

Régimódi kalandregény mai gyerekeknek

Sylvia Bishop Az éjszakai vonat titka című, izgalmas, gyerekeknek szóló krimijéről Mizsur Dániel írt kritikát.

Eltűnik egy gyémánt az Avenue de la Pompe úti páncélteremből…

A titokzatos Fantom Isztambulból szervezkedik, a tizenegy éves Maximilienne Morel pedig vonattal látogatóba indul a nagynénikéjéhez Isztambulba. Gyanítható, hogy Max nem véletlenül ül a Párizsból Münchenen, Budapesten és Bukaresten át a török városba tartó vonaton, pláne, hogy rendőrök szállják meg a Gare de l’Estről késve induló szerelvényt.

Sylvia Bishop legújabb könyve, Az éjszakai vonat titka (The Secret of the Night Train) igazi, klasszikus kalandregény, mondhatni, egy a régi vágású utazóregények közül, a legjobb értelemben vett, üdítően anakronisztikus detektívtörténet.

2020-ban sem akar mással és többel hatni, mint páncélteremből eltűnt gyémánttal, folyton árnyékra vetődő, kissé lusta rendőrkapitánnyal, bohókás apáca útitárssal, Nyugatról a Balkánon keresztül Kelet felé zakatoló expresszvonattal. Úgy látszik, lehet még szülőt és gyermekét egyaránt tisztán lelkesíteni klasszikus történetekkel, klasszikus műfajokkal.

Sylvia Bishop Mizsur Dániel-01
Fotó: B K/Unsplash

Persze Bishop könyve nem csupán annak élő bizonyítéka, hogy Agatha Christie detektívtörténetei ezek szerint az elmúlt évtizedek alatt mit sem veszítettek vonzerejükből, vagy hogy nem kell túlbonyolítani egy történetet – elég annyi az izgalmas kalandokhoz, hogy egy értékes gyémántnak nyomát veszítsék. Mindez csak a felszín, és a tizenegy éves Maxot detektívszerepbe helyező kalandelbeszélés látszólag egyszerű recept alapján készült, miközben az íze mégis igen gazdag.

Nem túlzás kijelenteni, hogy Bishop könyvét nehéz letenni, vagy nem belekezdeni a soron következő fejezet kalandjaiba. Ereje cseles receptjéből származik, illetve szerzője remek arányérzékéből, mely megakadályozza, hogy az összetevők ne a legmegkapóbb egyveleget hozzák létre.

A whodunit nem pusztán a fordulatos nyomozás és a rejtély megoldásának története, hanem a felfedezés és a nyomozás révén a kiskamasz beavatástörténetévé alakul.

Sylvia Bishop Mizsur Dániel-01

Bishop könyve annak ellenére, hogy a kaland- és detektívtörténet hagyományos elemeivel és fordulataival él, kiszámíthatatlan, megoldása váratlan, és mindez már épp elégséges garanciája lenne egy jó regénynek

A többnaposra nyúló éjszakai vonatút azonban több ennél. Lehetetlen nem együttérezni és azonosulni az ismeretlenben, a veszélyben és a kalandban természetszerűleg olykor bizonytalanul, olykor a vakmerőség határait súroló, ám rokonszenves bátorsággal helytálló kiskamasszal. Bishop a detektívtörténettel együtt így a világra nyitott gyerek érzelmi hullámvasútját rajzolja meg, annak a kamaszénak, aki (már) a honvágy és a felfedezés vágyai által vezérelve kívánja felfedezni a világot, benne pedig önmagát. A szerzőnek sikerül azt is elérnie, hogy felnőttként is osztozzunk Max félelmeiben, kétségeiben, meggondolatlanságaiban és örömeiben.

A klasszikus detektívtörténet tehát egyúttal a jellemfejlődés lehetősége, ráadásul a világban még helyét kereső kiskamasz jellemfejlődéséé, melyben érdekes módon nem családja, hanem kísérője, Marguerite nővér és alkalmi barátai segítik. Ez is azt mutatja, hogy Az éjszakai vonat titka az ismerttől, a családjától elszakadni képes bátor gyermeki természet, a kalandok lényegi tapasztalataival („Az utazás első szabálya – emlékeztetett –, hogy valamit mindig hátrahagysz”) egyfajta coming-of-age-nek is nevezhető alakulástörténet, melynek a nyomozás csak eszköze. Természetesen a jellemfejlődés feltétele a karakter maga, és Max outsider, régimódi, amolyan könyvmoly, ám rendkívül kíváncsi figurája lehetővé teszi, hogy kalandokba keveredjen, s általuk lényegi tapasztalatokhoz jusson.

Az ismeretlen izgalmaival kecsegtető vonatúttal szemben otthoni élete szokványos, unalmas, kiszámítható, ennél viszont többre vágyik, ezért is suttogja maga elé elutazása napja előtt az ismeretlen városok neveit: München, Budapest, Bukarest, Isztambul.

Max éles eszű, bogaras, szelíd, környezetéhez hasonlóan kissé ódivatú: összességében véve szerethető gyerekkarakter

Régimódi figuráival és hagyományos, jól ismert történetelemeivel a könyv is régimódivá válik – a Párizsból Isztambulba való utazás mintha az időben is visszarepítené olvasóját, az Orient Expressz aktív korszakába. A felnőttnek nosztalgikus könyv a gyereknek furcsán ismeretlen, ezért izgalmas, rejtélyekkel teli lehet. Bishop tehát remekül vegyít két műtípust, a detektívtörténet, a whodunit műtípusát a főhős jellemfejlődését színre vivő kalandregényével, miközben az idő múlását is mintha feltartóztatta volna az Európát átszelő expresszvonattal, outsider figuráival, Maxszal, az apácával és a gyémántlopással.

Bishop a klasszikus detektívtörténetek íróihoz méltón adagolja a bűntény és a rejtély megoldásához szükséges információkat, melyek jellemző módon csak a rejtély megoldását követően válnak jelekké, addig csupán hol gyanús, hol teljes mértékben gyanútlan elemek.

Gondolhatunk itt például Elodie nagynéni Maxnak küldött kötött sapkájára: kétszer-háromszor is visszatérő mellékelemnek tűnik, majd a rejtély megoldását követően központi jelentőséget kap. (Kétszeri-háromszori említése a kötött sapkának éppen az arany középút: nem sikkad el a többi részlet között, de kitüntetett figyelmet sem kap: hiába, a szerző a detektívtörténet-írók méltó utóda!) Nem csak az olvasó sejti, hogy valószínűleg nem véletlen Max isztambuli útja, s hogy az Összetört Szívre keresztelt gyémánt a híradások szerint feltehetőleg szintén Isztambul felé tart – a gyerekfőhősnek is feltűnik ez az egybeesés, ezért, és honvágyát legyűrendő kezd először csak játékból nyomozásba a vonaton, majd ahogy gyanúba keverednek egyes utasok, egészen komoly nyomozói munkába. Ami játéknak indult, később az életét is veszélyeztető eseménysorozatokba torkollik.

Bishop azonban betartja detektívtörténetének szabályait, így (ebben az esetben) nem a központi szereplő lesz a rejtély megfejtője – Max, habár bátor és éles eszű, mégiscsak tizenegy éves, így igen valószerűtlen lett volna, ha gyerekként ő oldja meg a gyémántlopás ügyét. Előmozdítója az ügy megoldásának, szerzett információ fontosak, és a regény fináléjában ő szervezi meg a Fantom lebuktatását, természetes módon azonban nála nagyobb erők vonzásrendszerében mozog – érthető, hogy egyes eseményeket és jeleket félreértelmez. Bishop tehát nem hágja át a szabályokat, hogy főhősét csalhatatlan szerepben tüntesse fel. Max kivívja a felnőttek elismerését, barátokat szerez, segít nekik a bajban – tiszta szívű, megingathatatlan gyerekhős, akivel egészen könnyű lehet azonosulnia a regény olvasójának vagy épp hallgatójának.

A bonyodalmak és a kalandok komplex szerkezete, a bűnüggyé szerveződő jelek narratívaként való elrendezése, valamint Max életkora és érzelmi világa egyértelműen kijelöli és meghatározza a regény lehetséges olvasóközönségének életkorát.

A regény nyelvezete a tizenegy–tizenkét éves olvasót/hallgatót helyenként kihívások elé állíthatja

Ám olyan nyelvi akadályok ezek, melyeknek leküzdése építi és bővíti a gyerek szókincsét, fejleszti nyelvi készségeit, növeli a kultúrák közötti tájékozottságát, műveltségét – gondolok itt például a fordítás regénynyelvében eredetiként megtartott francia kifejezésekre (például „mon lapin”, „maman”).

Sylvia Bishop Az éjszakai vonat titka-01
Fotó: Roland Losslein/Unsplash

Az éjszakai vonat titkának gyors kalandváltásokra épülő regényszerkezete gördülékeny, igen jól olvasható regénynyelvvel jár együtt. A finom, számos alkalommal iróniába hajló humor szintén olyan tényezője a műnek, amely olvasójának nyelvi-intellektuális fejlődését szolgálhatja. A befogadót nemcsak hogy lenyűgözik Marco Guadalupi art decóra hajazó illusztrációi (a képi stílus jó értelemben szintén kissé régimódi), hanem térképekkel is segítik például az utazás földrajzi követését. Az illusztrációk atmoszférája találkozik a regény sajátos, nosztalgikus francia hangulat- és ízlésvilágával, remek egységet hozva létre a kép és a szöveg között.

Nem csupán Max számára újdonság Párizsból Isztambulba utazni, schnitzelt fogyasztani a müncheni pályaudvaron, Budapesten a Városligetbe tévedni (magyar olvasónak kedves meglepetés), átkelni a vonattal a Dunán, gyalog a Boszporuszon – olvasójának is nagy valószínűséggel újdonság mindez, az ismeretlen, melyre rákérdez, tudakozódik utána. Ismeretei bővülnek, érdeklődése fokozódik: maga is utazásra indul, ha nem is pontosan abban az értelemben, mint Maximilienne Morel.

                       

Mizsur Dániel

Sylvia Bishop: Az éjszakai vonat titka

Illusztrátor: Marco Guadalupi

Manó Könyvek, 2019

304 oldal

2990 Ft

 

 

 

 

 

 

 

további Kritikák

Csodabogarak

Mizsur Dániel kritikája egy tabudöntő könyvről.

Tovább
Lelki nevelés szuperhősökkel

Kovács Gergely Miklya Luzsányi Mónika Bibliai szuperhősök Józseftől Dávidig című kötetéről írt kritikát.

Tovább
Nem semmi!

Pataki Mónika Lilla kritikája Tóth Gyula Gábor: Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék című könyvéről.

Tovább