Harcos Bálint: Petya és Tulipán; Dorka és az elgurult gomb
Harcos Bálint a magyar gyermekirodalom egyik leggazdagabb képzelőerejű, legélettelibb nyelvezetű mesélője.
A Szofi-könyvek mellett a Boszorkánycica már elindított egy kisebbfajta kritikavitát a MeseCentrumon. (ITT és ITT olvashatjátok el őket.) A sematikusnak tűnő szereplők közül szeretetteljes közvetlenségével, optimizmusával és leleményes problémamegoldó-képességével kiemelkedő kiscica története előtt és után megjelenő két terjedelmesebb kötetéről szólva fontos kiemelni, hogy a gyermekkönyvek nem elsősorban a „felnőtt” irodalmi elvárásokat teljesítik be.
Közhelyes, de fontos megállapítás, hogy a jó gyerekkönyv nemcsak elsődleges célközönségét szólítja meg, hanem a szöveget felolvasó, az élményeket gyermekével átélő felnőttre is hatással tud lenni. Elvégre a felnőtt gyakorolja az olvasás és a vásárlóerő mágikus készségeit.
A Petya és Tulipán fordulatos meseregényként megfelel mindkét elvárásnak, akárcsak a Dorka és az elgurult gomb című kötet három álomnovellája, melyeknek jelképeit a gyerekek érzik, a felnőttek pedig – talán értik is.
A valósághoz erősebben ragaszkodó felnőttek számára megdöbbentőek ezek a mesék, melyek a kisgyermekeket a felnőtt jelenléte nélkül elképzelhetetlenül önálló helyzetekben mutatják meg. A négy történetet összekapcsolja a problémájukat önállóan, szüleik segítsége nélkül megoldó gyermekek és antropomorf állatkísérőik jelenléte, valamint az először fenyegető megjelenésű figurák jelensége, akik a legválságosabb pillanatokban nyújtanak segítő kezet, patát vagy mancsot.
Harcos Bálint Petya és Tulipán című meseregényének borítóján Bognár Éva Katinka rajza már előrevetít egy felhúzott szemöldökű, bamba képű termetes állatot apró kalappal, bizonyos társadalmi formák szelídített követőjét jelölve. Ám csak a második fejezetben lepleződik le a félénken függöny mögé bújt, fogságon, szenvedéseken és egy mennyezeten átesett amnéziás Tulipán.
Lehet-e esélye egy mackós könyvnek a számos brummogós előzmény után?
Vagy éppen a korábbi medvés mesék sikerének oldalvizein számíthat biztos sikerre egy újabb – a szocializáció rögös útján totyogó – szelíd fenevad története? Csak akkor, ha a korábbi alkotások legkiválóbbjaihoz – mondjuk, Mackó úrhoz vagy Vackorhoz – képest is egyedi jelenség a bundás, és a jelenkor gyermekeinek ígér izgalmakat.
A szerző kisfiára hasonlító vörös hajú Petya nemcsak a borítón és a belső képeken mosolyog magabiztosan, hanem határozottan is cselekszik a kisgyerek számára a valóságban kétségbeejtő fordulatok közben. A veszélyek az első szinten akár valósak is lehetnek, hiszen a lépcsőház különböző színterein leselkednek Petyára, a mogorva házmestertől a kisállatbolond, visszavonult operaénekesnőn át a párban járó rejtélyes boszorkányszomszédokig.
Azonban a veszedelmek túlnőnek a társasházi realitáson, amint beesik a mackó, akit egy ritka állatokat gyűjtő és a fogságban sanyargató álcirkuszi bűnbanda készül újra elkapni. Harcos Bálint meseregénye szelídítve alkalmazza a kalandregény és a krimi sablonjait. A durva és korlátolt bűnözők elől nem lehet sokáig rejtőzködni. A meneküléshez nem elég a meseszerű segítő, hiszen a szereplők ravaszsága és fürgesége is szükséges kellék.
Ijesztőnek tűnik ugyan, hogy Petya édesapja három napja nem jött haza, a kisfiúra hárítva a kicsikről való gondoskodást, de ez a tény a mese narratívájában háttérbe szorul ahhoz képest, hogy a bevásárlás után egyenként tűnnek el a reggeli kellékei.
Az ifjú befogadók számára még nem rögzült klisévé a „főnök” köré csoportosuló gonosztevők képe, ezért az általuk képviselt – nyílt színen csak verbális – erőszakot is enyhébbnek érzékelik, mint a titokzatos, kellemetlenkedő vagy tolakodó szomszédokat, akik így arányosan nagyobb teret és plasztikusabb jellemet is kapnak a cselekményben. A háttérben húzódó valós kockázatot inkább csak a felnőtt (fel)olvasó érzékeli.
A krimin nevelkedett olvasó tudja, hogy végül lesz megoldás
Az elrejtett és késleltetett módon napvilágra jutó információt csak ki kell várni, a veszélyt a bátor hős elhárítja. A mesén nevelődő gyermek pedig ösztönösen bízik benne, hogy kedves szereplői nem kerülhetnek végzetesen bajba, újabb és újabb megmenekülésük után eljutnak a végső nyugvópontra.
A fővárosi lakóházból a cirkuszba repített mentőcsapat a kalandregények szerkezetét követve oldja meg a problémát. Azonban a „cufók” medve megmentésének alaphelyzete, a főszereplővel egyszerre, csoportosan mozgó és az őket segítő többi mellékszereplő vagy a többször reménytelennek tűnő kalamajka megoldása egyértelműen a mesék alapvető elemeit használja fel, nagy szerzői leleménnyel tálalva.
Petya állandó társai a gyerekszoba megelevenedett játékállatai és egy cirkuszi cincér, akik egy-egy komikus jellemvonással kapcsolódnak be a géppuskatűzként pergő dialógusokba. Ezzel állandó jelenlétet biztosítanak maguknak, megerősítve a főhőst és valóban drámaivá téve a kalandokat.
A külső elbeszélői leírások pár soros bekezdésekre szűkülnek, viszont a párbeszédekkel az akciódús animációs filmeket idéző eleven eseményláncolat sorjázik előttünk.
A meseként felolvasott szöveg hatásmechanizmusához tartozik hasonló filmes hatást váltva ki a legtöbbször végig csupa nagybetűkkel kiemelt hangutánzó szavak merész használata.
Bognár Éva Katinka határozott vonalvezetésű, gazdag színvilágú, a lendületes mozgásokat egy testhelyzettel érzékeltető képei pedig mintha egy készülő rajzfilmhez készültek volna. Akadnak egész oldalt, sőt oldalpárt betöltő illusztrációk, de inkább a lapok alján vagy sarkában jó arányérzékkel elhelyezett, keret nélkül megjelenő figurák segítik a cselekmény vizualizálását. A látvány nemcsak a szövegre és a képekre figyelő gyermek esztétikai érzékét fejleszti, hanem a (felnőtt) olvasó asszociációit is beindítja – ha éppen tud rá figyelni. A retrófotelben hátradőlő, keresztbe tett lábát egy könyvkupacon pihentető, patáját reszelgető kék őz láttán ébred rá a (felnőtt) olvasó a regény világának szürrealitására. Neki szól az őznél olvasható Magritte-utalás is: „Ez nem egy pipa, hanem egy cetli.”
A Dorka és az elgurult gomb alcíme (Mesék az elalvásról) szerint az álom szabad képzettársításaira épülő történeteivel kínál elalvási stratégiákat. A címadó mesenovella címszereplője a tudatalatti félelmeit legyőzve tud álomba merülni. Györgyi nevű babájának leszakadt gombja az elalvás kulcsa. Györgyi azonban Dorka alteregója, riadtan bújik gazdája mögé a mogorva varrónőnél, akitől származik, pedig a műhely színpompás csodákat rejt. A megoldás azonban a félelmetesen vicsorgó, de a Dorka kedvéért megelevenedő oroszlánszobortól érkezik.
A Mirkó baglya című mese kulturális alternatívát ajánl
Hiszen a megoldás a könyvtárból, egy könyvjelző formájában érkezik, amit a könyvhöz mellékelt a kiadó is, igaz, hogy egy technikai hiba miatt. A harmadik meséből ugyanis kimaradt a lapozásnál másfél mondat, melyet a könyvjelzőre nyomtatva pótoltak. Ez a sajátos módon korrigált kis hiba még emeli is a kiadvány báját, mely nagyrészt az illusztrációknak köszönhető. Szimonidesz Hajnalka távol ülő szempárral megfestett, félrebillentett fejű, éppen csak mosolygó gyerekalakjairól a szövegeknél erőteljesebben tükröződik a játékbabával vagy bagollyal együtt megélt magány. Karjuk jellemzően ölelő tartásban óvja féltett játéktársukat. Ugyanebben a testtartásban jelenik meg egy könyvespolc takarásából a tündérszerű könyvtáros, Telihold Ella. Rajta kívül a felnőttek nemcsak hogy háttérszereplők, de a képeken is a saját világukba bezárkózva, közönyösen járnak-kelnek. A mesebeli állatok mellett még az állatkertiek is rokonszenvesek, „a vendéget szemük barátként figyeli”. Az egyetlen kivétel Mirkó mindig csukott szemű baglya. A zsebben is hordható játéktól Mirkó azt várja, hogy nyissa ki végre a szemét úgy, hogy a fiú ébren is láthassa. A megoldás az elalvás előtti mesélés. A nap történetének tárgyakkal történő eljátszása után létrejön a kapcsolat a személyiség tudatos és tudattalan része között.
A harmadik mese, A nagy pele az előzőeknél jóval mozgalmasabb, környezete sem városi, hanem egészen a természetközeli. Még a nyaralónak használt régi vízimalom is az állandó mozgás jelképe, ahogyan a főszereplő testvérpár is egész napos kalandozásai után keveredik éjszakai kalandba a malom addig elzárt padlásán, ahol egy hiperaktív egér vezetésével találkoznak újra a ketrecből kiszökött pelével, akitől végül megtanulnak a külvilágot kizárva, összegömbölyödve elaludni.
Harcos Bálint vágyteljesítő meséinek önálló gyerekszereplői saját útjukat járva találnak megoldásokat meseszerű vagy valós gondjaikra.
A mesét befogadó gyerekek pedig a féltő-óvó szülői burkon túlmutató mintákat sajátíthatnak el, amelyek a társadalmi érintkezés igényes formáit vagy az élmények feldolgozásának belső útjait mutatják meg nekik, természetesen a kizárva didaxist.
A tanító célzatú magyarázat helyett ezek a mesék a mágiára alapozott párhuzamokra építenek
A baba Dorka előtt merül álomba a gomb elforgatásakor, a gomb nélkül megakadó folyamat felborítja a szokott rendet. A tárgyak animálásával Mirkó nemcsak eljátssza a nap eseményeit, hanem uralma alá is hajtja, az őt fenyegető nagyfiút legyőzve. A nagy pele a természet rendjébe szervesen illeszkedő példát ad a gyerekeknek a tudatos, éber állapot önálló lezárására.
Harcos Bálint a gyerekek nyelvén anyanyelvi szinten fogalmazó alkotó, aki meséivel ugyanúgy varázsol, mint ifjú hősei és segítőik.
Észrevétlenül mutat különböző kerülőutakat, amelyeken járva magunk mellett hagyhatjuk a nehezen vagy olykor egyáltalán nem érthető világ akadályait. Ha sikerülne elsajátítanunk az ő képzelet szülte, különleges logikára épülő váratlan megoldásait, akkor a felnőttek világa is élhetőbb és rokonszenvesebb környezetként kísérné végig életünket.
Bár a Pagony Kiadó minden gyerekkönyve hátsó borítóján jelzi életkori ajánlását, a Dorka és az elgurult gombnál kitűzött öt-tíz év elég széles réteget szólít meg. Másrészt, hacsak nem iskolai feldolgozással ismerik meg – például egy könyvtári foglalkozás keretén belül a Mirkó baglyát –, a már többnyire önállóan olvasó kilenc-tíz évesek tapasztalatom szerint inkább a kalandosabb és terjedelmesebb műfajok felé fordulnak. A magukkal ragadó illusztrációk miatt a felolvasást jobban el tudom képzelni. A szövegek pedig erre kiválóan alkalmasak mindkét bemutatott könyv esetében.
Kovács Gergely
Harcos Bálint: Petya és Tulipán
Illusztráció: Bognár Éva Katinka
Pagony Kiadó, 2016
128 oldal
2990 Ft
Harcos Bálint: Dorka és az elgurult gomb (Mesék az elalvásról)
Pagony Kiadó, 2019
75 oldal
3490 Ft